A magyar kulturális élet régen látott nagyszabású vállalkozásának lehetünk tanúi a 2008-as naptári évben. A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Televízió és néhány színház összefogott, hogy méltó módon, a nagyközönség számára is vonzó programokkal emlékezzen meg a modern magyar irodalom egyik legragyogóbb teljesítményéről, az 1908-ban alapított irodalmi folyóirat, a NYUGAT százéves évfordulójáról.…
Az Összpróba Alapítvány létrehozói 2003-ban azt vállalták, hogy nyaranta "tábort vernek" valahol az országban, és diákokat hívnak kedvükre alkotni, játszani. A céljuk az, hogy összefogják az ország fiataljainak azon részét, akik érdeklődnek a színház-, zene-, tánc-, film- és képzőművészet iránt.
A Magyar Színház örömmel tájékoztatja kedves Nézőit, hogy A CELLA előadásának filmváltozatát 2008. májusában minden pénteken játszani fogja az URÁNIA Nemzeti Filmszínház, (Bp. VIII. Rákóczi út 21.), a Fábri teremben.
Új filmjének tervével Fliegauf Benedek lesz Cannes-ban az első magyar résztvevője a nemzetközi filmfesztiválon rendezett projektfejlesztő műhely, az Atelier munkájának. A tehetséges fiatal filmesek támogatására 2005-ben létrehozott program célja, hogy a cannes-i fesztivál keretében biztosítson kedvező feltételeket a kiválasztott filmtervek megvalósításához. A Rengeteg, a Dealer, illetve a Tejút…
Halálnak harmincadik évfordulójához érkezett Aram Hacsaturján, szovjet-örmény származású zeneszerző. A Zene.hu ez alkalomból emlékezik meg most róla. [Dátum: 2008.04.29. 06:00]
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zeneeseményeit. Tekintsük meg, mi történt április 29-én! [Dátum: 2008.04.29. 07:00]
Születésnapjához érkezett Varnus Xavér, tortáján a mai nap 44 szál gyertya ég. Ez alkalomból köszöntjük az elismert művészt. [Dátum: 2008.04.29. 07:00]
Több mint egymilliárd forint értékű hangszer van a magyar állam tulajdonában, köztük egy Stradivari-hegedű, ami önmagában kiteszi az hangszerek értékének felét - írta keddi számában a Népszabadság.
Két New York-i nyomozót alakít új filmjében Robert De Niro és Al Pacino: a Righteous Kill (Igazságos gyilkosság) ősszel kerül mozikba. "Ez világtörténelmi esemény" - így foglalta össze tömören Avi Lerner hollywoodi producer annak a jelentőségét, hogy a két sztár együtt szerepel filmjében. A két Oscar-díjas színész ugyanis eddig összesen 115 filmben játszott, együtt azonban csak második alkalommal…
A Komédium Színház "Pop-Rocktörténeti kiállítás" sorozata keretében nyílik kedden Koncz Zsuzsa életművét bemutató kiállítás Valahol egy lány címmel. Május 31-ig fotókat, plakátokat, fellépőruhákat, lemezborítókat és egyéb relikviákat tekinthetnek meg az érdeklődők az V. Tüköry u 5. szám alatt.
"Ahhoz, hogy valaki futni tudjon, először meg kell tanulnia járni" - írja Mindy McAdams, az internetes újságíróképzés talán legismertebb szakértője. Az online szerkesztőségekben dolgozó sajtómunkások többsége a nyomtatott médiából érkezik. A jövőben a nyomtatott média leépülése és az online média felfutása következtében az internetes szerkesztőségben egyre többen lesznek a "print" háttérrel…
A Mozinet májusi száma mától az újságárusoknál is kapható, aki azonban csak a kisujját szeretné mozdítani, megrendelheti innen is. Ízelítő a májusi tartalomból: Interjút olvashatunk A Pénzhamisí...
[1907. első félév] Egyszer megnyugszom és erős leszek S majd könnytelenül járom az utat. És tűz, víz, nap, zivatar közepett Vidáman hordom vándorbatyumat...
Visszaesett az ukrán filmszínházak bevétele a külföldi filmek idén kötelezővé tett ukrán szinkronja miatt, ezért pert is indítottak a művelődési minisztérium ellen.
Már az előző lemezére is lecsapott a japán zeneipar, második albumával pedig Harcsa Veronika is kiutazik a szigetországba, hogy élőben győzze meg a helyieket.
Férfiszempontból remek lesz a nemek aránya az április 30-i ?A nő háromszor? című produkciónak az ATV-n. A kérdezők Jaksity Kata, Esztergályos Cecília és Völgyessy Gabi! [Dátum: 2008.04.29. 10:00]
Az Odessza mozit működtető Cinema Centr vállalat beperelte az ukrán művelődési tárcát alkotmánysértés miatt, mert idén Ukrajnában kötelezték a külföldi filmek ukrán szinkronizálását, írja a Szegodnya című kijevi napilap.
Joker valóban veszélyes játékot űz a Batman-széria rajongóinak türelmével, hiszen lejárt a visszaszámlálás és sehol nincs A sötét lovag hivatalos trailerje. Azazhogy, azok az időmilliomosok, akik hajlandóak voltak amerikai nagyvárosokban, illetve Londonban követni a Why So Serious honlap utasításait, eljutottak egy-egy moziba, ahol levetítették a 2 és fél perces új (végleges)…
Hollywood két legsármosabb sztárja úgy tűnik a világért sem hagyná ki a két tengerparti A-listás európai filmfesztivál egyikét sem, az általuk kölcsönzött csillogást pedig sem a cannes-i Croisette, sem a velencei Lido nem nélkülözheti. Tavaly Cannes-ban ott pávázott Danny Ocean egész csapata (Ocean's 13) és Pitt még producerként is megtámogatta a bemutatásra szintén nem szoruló élettársa, Angelina…
Befejeződött a soproni Szent György-templom orgonájának teljes felújítása; Közép-Európa legrégibb, ma is működő hangszerét a szent ünnepéhez kapcsolódóan szentmise keretében ma Paskai László bíboros áldja meg - mondta Bindes Ferenc plébános az MTI megkeresésére. [Dátum: 2008.04.29. 11:00]
[1907. február] Művészi értékén fölül vonzóereje a tárlatnak az is, hogy a belőle származó haszon a „Női kézimunkát értékesítő Klotild-egylet” üdvös czéljának elősegítésére szolgál...
Április 29. a Táncművészet Világnapja. A Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlésének kezdeményezésére először 1982-ben ünnepelték meg arra emlékezve, hogy 1727-ben ezen a napon született Jean-Georges Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet nagy megújítója.
Az e gy hete zajló Vidéki Színházak Találkozóján a Móricz Zsigmond Színház Fotel című előadását április 24-én két alkalommal teltház előtt, nagy sikerrel játszották a Merlin Színházban. A nyíregyházi társulat még két előadását tekintheti meg a budapesti közönség.
Szorokin a kortárs orosz irodalom ellentmondásos, felkavaróan izgalmas jelensége. Műveit több nyelvre lefordították, őt magát mint az orosz kultúra enfant terrible-jét tartják számon, miközben a közélet és a kortárs kultúra megkerülhetetlen szereplője.
Sokan mondják, hogy a hazai piac kicsi, és igazuk is van, de hogy lehet az, hogy az elmúlt években csak kevés magyar bandán lehetett érezni a stoner illetve doom muzsikák jótékony hatását.
A Los Angeles-i ötösfogat gigászi európai turnéra indult, hogy ezzel is promózzák a csapat új lemezét, az A Natural Death-et. A bandát gyakran emlegetik úgy, mint a "nintendo-core" úttörői, ugyanis gyakran használnak retro hangzású samplereket a legvadabb riffek között.
Hát ezt is megértük, a Fish! kilencedik születésnapját ünnepli. Hogy mennyire nem öreges a helyzet, a jeles ünnep mellett még az is bizonyítja, hogy a Stand Up kislemez hivatalos bemutatója is ekkor lesz.
Marton László Távolodó kötete válogatott zenei interjúit, portréit, lemezismertetőit és koncertbeszámolóit tartalmazza - beatről, funkról, undergroundról, világzenéről, megidézve "méltatlanul mellőzött szerelmeit".
A Bartók Eszter dalait kísérő gitárduó két tagja, Sinha Róbert és Vidák Róbert fejében született meg az az ötlet, hogy a flamenco és az argentin tangó zenei fordulatait a magyar népdalokkal párosítsák.
Talán valami ilyesmit mondhatott az énekes kedvese, Eszter a férjének, mert komoly gödörben a házasságuk. Újfent, hiszen már régebben is akadtak problémáik, de hátha megtalálják a gyógyírt május 1-én. [Dátum: 2008.04.29. 12:30]
Amikor 2005 őszén bemutatták (persze nem Magyarországon...) Steven Soderbergh Bubble című kisköltségvetésű, amatőrökkel forgatott filmjét, a rendező mindenhol lenyilatkozta, hogy ez egy hat filmből álló kísérlet első alanya, amelyet további öt, a mozikban, fizetős kábelcsatornán és DVD-n egyszerre megjelenő film követ majd. Eddig nem érkezett hír a folytatásról, de a Variety cikke szerint most,…
[1907. február] Nincs a kulturának olyan tényezője, a mely a maga települő munkáját ne így kezdte volna: vándorbottal a kezében és ne vendégnek jelentkezgetett volna eleintén ott, a hol később állandó otthont kapott...
Kínos pillanatokat élhetett át az, aki szombat este a Nemzeti Filharmonikusok koncertjét szerette volna meghallgatni. A Pécsi Tudományegyetem aulájában megrendezett koncertet az épületben megszólaló riasztók kétszer is megszakították.
A mostanában leginkább botrányos életvitele miatt emlegetett Amy Winehouse-t érte állítólag a megtiszteltetés, hogy a soron következő James Bond-film betétdalát elénekelje. A dal producere a hírek szerint Mark Ronson lesz, de ezt Amy menedzsmentje még nem erősítette meg.
A Dimenzió együttes 1978-ban alakult, Dés László vezetésével. A legelső összeállításban Dés László tenor és szoprán szaxofonon játszott, Ifj. Rátonyi Róbert zongorázott, Becze Gábor bőgőzött, és Baló István dobolt. Több tagcsere is volt az idők során, de a zenekar mindvégig megmaradt a klasszikus kvartett felállásnál. Az akkor népszerű formáció 1981-ben készített először albumot. CD-n viszont csak…
Életének 77. évében hétfőn váratlanul elhunyt Marczis Demeter Liszt-díjas, érdemes művész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja. [Dátum: 2008.04.29. 13:42]