Ráborult egy targonca egy munkásra Hódmezővásárhelyen. A dolgozó munkavégzés közben az egyik helyi cég telephelyén eddig ismeretlen okból vesztette el az uralmát a targonca felett. A gép ráborult a 25 éves szegedi férfire, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Két új tűzoltókocsival és egy "magasból életmentő" készülékkel gazdagodtak Győrött a városi tűzoltók. A Flórián-napi ünnepségen átadott eszközök értéke közel háromszáz millió forint.
2008. április 29. „Reméljük, most már Valentino időszaka következik, és nyerni fog Kínában, ahol a támadás lesz a célunk.” – ezt Rossi főmérnöke, Davide Brivio mondta.
Az új Mazda6 nagyon vonzza a tekinteteket. A feltűnő jelleg azonban kevés lenne minőségi beltartalom nélkül. Szerencsére a 6-osnál ez sem hiányzik, a részletek félelmetesen jó összhangja a sofőrt és utasait is bámulatra készteti. Ezúttal a kínálat egyetlen dízelmotorjával próbáltuk.
Az összetört kisbusz. Hárman súlyosan megsérültek, amikor egy kamion és egy kisbusz frontálisan összeütközött az 53-as úton Akasztó közelében. A kisbuszban utazó két személyt a tűzoltók szabadították ki a járműből, a kamion vezetője is súlyos sérüléseket szenvedett.
A Le Mans-széria hétvégi, monzai futamán elképesztő balesetet szenvedett a francia Stephane Ortelli. Autója egy leszakadt elem miatt irányíthatatlanná vált, majd a gépet, mint egy falevelet, felkapta a szél. A repülő autó centikre húzott el egy Audi felett/mögött, majd a szalagkorlátra felülve állt meg több szaltó után. Ortelli bokatörést szenvedett, az autóból azonban saját lábán szállt ki.
A Volkswagen-csoport luxusmárkája, az Audi az első negyedévben 28,2 százalékkal, 514 millió euróra növelte üzemi eredményét a tavalyi első negyedévi 401 millióhoz képest. A cég időközi beszámolójában sikeresnek minősítették az évkezdetet az erőteljes kínai, indiai, brazíliai, valamint a szintén változatlanul erős közép- és kelet-európai kereslet miatt, az egyesült államokbeli, a nyugat-európai és…
Csökkentette idei egész éves előrejelzését a francia Michelin, miután első negyedéves eladásai az egy évvel korábbitól 2,6 százalékkal elmaradtak, a magas nyersanyag árak és kedvezőtlen árfolyamhatások miatt.
A hivatalos bemutató nyáron lesz, de már most tudjuk, a jelenleginél erősebb lesz a Porsche 911 felújított változata. A német sportkocsigyártó is előáll duplakuplungos váltójával.
A maranellói gárda kettős győzelmet ünnepelhetett a Spanyol Nagydíjon, ám a kvalifikáción a riválisok által mutatott tempó, valamint az egyetlen talpon maradt McLaren nyomása a futam utolsó köreiben elgondolkodtatta a csapatvezetőt.
Forradalmian új bukósisakot dob piacra a Givi a jövőben, amely a Schubert J1 óta a legszellősebb, ugyanakkor maximális biztonsági szintű fejvédő a motorosok száma.
Vladimir Harkonnen egy népnevelő feliratba ütközött és úgy érezte, muszáj nekünk is elküldenie ezt a kis szösszenetet, hogy minél többekhez eljusson az üzenet. Kérdés, hogy a polgármesteri hivatal valóban a parkolási morál jobbítási szándékával teszi mindezt, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy ők is megüthetik a bokájukat ha így hajtják végre a szemlét. Végülis bármelyikről legyen szó, a…
Sűrített levegővel hajtott járművek, vagyis pneumobilok versenyét rendezi meg május közepén Egerben a Bosch Rexroth Kft. A verseny során a benevezett csapatoknak olyan járművet kell tervezniük és kivitelezniük, amely megadott műszaki feltételek mellett a lehető legnagyobb hatásfokot képes elérni - mondta Kukaly Zsuzsanna, a cég sajtószóvivője.
Érdekes történésről számolt be az autosport.com szórakoztató hírekkel foglalkozó rovata, David Coulthard 4000 eurós pénzbüntetésével kapcsolatban. A Red Bull-os pilóta ugyanis ennyit lesz kénytelen befizetni saját zsebből a Nemzetközi Automobil-szövetségnek, mert nem jelent meg a Spanyol Nagydíj versenyzői parádéján.
Különös aukció tűnt fel az eBay német oldalain. Az eladó azt állítja, hogy a még be sem mutatott, F01-es kódnéven futó új 7-es BMW első lökhárítójának keres gazdát, az alkatrész állítólag egy prototípusról leszerelt fejlesztési darab. Az aktuális licit 5,5 euró, vagyis az "egyedülálló lehetőség" ellenére egyelőre nem sokan repültek rá a lökhárítóra. Persze, hiszen kicsit hihetetlen a történet; ha…
Macskát okol a rendőrség Kaliforniában egy olyan autóbalesetért, amely miatt csaknem egy órára le kellett zárni egy forgalmas utcát Modesto városában. A macska gazdasszonya ölében ücsörgött autózás közben, amikor egyszercsak megkarmolta a nőt, aki erre egy villanyoszlopnak hajtott.
A Volkswagen csoport luxusmárkája, az Audi az első negyedévben 28,2 százalékkal 514 millió euróra növelte üzemi eredményét a tavalyi első negyedévi 401 millióhoz képest.
Magyarországon mindig is a kis- és a közepes autók voltak a legnépszerűbbek, ám a legeslegkisebbeknek nehéz a dolga. A városi minik alig olcsóbbak, de jócskán apróbbak a klasszikus kisautóknál, ami a Picantóra is igaz.
A McLaren versenyzője a hétvégi Spanyol Nagydíjon szenvedett hatalmas balesetet, és elmondása szerint nem emlékszik a balesetre, de állítja, jól van, és a Török Nagydíjon szeretne rajthoz állni.
A Ford ősszel, a Párizsi Autószalonon rántja le a leplet az új Ford Káról, mely szerepet kap az új James Bond-moziban is. A kisautóról már számtalan grafika készült, most megérkezett azonban az eddigi legprecízebbnek tűnő munka az olasz Omniauto jóvoltából. A rajz (és a józan ész) szerint az új Ka örököl majd néhányat a legfrissebb Fiesta megoldásaiból, várhatóan igazán dögös formával érkezik a…
Míg a háromszoros világbajnok, Jackie Stewart úgy gondolja, hogy Hamiltonnak kellene valaki, aki irányítja, segíti, addig Ron Dennis szerint a 23 éves pilóta teljes értékű versenyző, nincs szüksége senkire.
Egy Szerbiából érkező tehervonaton egy tucat autómotort találtak elrejtve a pénzügyőrök a hétvégén Kelebiánál - tájékoztatta a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Meghalt az a fiatal férfi, aki személygépkocsijával összeütközött egy vonattal kedden reggel Debrecenben, egy vasúti átjáróban - közölte az MTI-vel a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
A Chryslertől megszokhattuk, hogy mindig is különösen nagy hangsúlyt fektetett a Voyager sorozat kifejlesztésére, jelezvén, hogy ez az egyik legfontosabb modell a márka kínálatában. Nincs ez másként a legújabb, ötödik generációs változat esetében sem, ami hazánkban a múlt héten került bemutatásra. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A felvétel állítólag Iránból származik, bár nem vagyunk benne biztosak, hogy valóban van ott ilyen hosszú minőségi autópálya. (Van.) A kergetőzős játék lényegét sem értjük, a vége mindenesetre, szinte törvényszerűen baleset.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a kislány, akit akkor gázolt el egy személyautó, amikor takarásból lépett az úttestre Mezőszilason - értesült a HavariaPress.
A Saleen 5 literes V8-as blokkot kínál a Ford Mustanghoz, több teljesítményszinttel, 390 és 580 lóerő között, de ami még érdekesebb, mindezt utólag, tehát a leendő tulajdonosok felkészülhetnek egy motorcserére is. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Magyar állampolgárok cégalapításával és autóvásárlásával közel harminc szlovák cég szlovák cég foglalkozik. Mindenre kész megoldásokat kínálnak, sőt, már egymásra is licitálnak.
A Forma-1-es csapatok a Spanyol Nagydíj szombatján a Toyotánál gyűltek össze, és a KERS (kinetikus energia-visszanyerő rendszer) bevezetéséről egyeztettek. Néhány gárda, köztük a Renault és a McLaren-Mercedes, ugyanis azt szeretné, hogy csak 2010-ben kerüljön bevezetésre a rendszer, ám végül ezt a többség leszavazta.
A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh elmondta, csapatának továbbra is nagyon keményen kell hajtania, miután a hétvégi Spanyol Nagydíjon bebizonyosodott, minden eddiginél szorosabb a jelenlegi mezőny.
Heikki Kovalainen barcelonai balesetének sokadik újranézése után is hihetetlen, hogy a finn pilótát karcolások nélkül szedték ki az autóból, az ilyen esetek után látszik, hogy az elmúlt években mennyire biztonságos lett a Forma-1. A McLaren-pilótát hétfőn már ki is engedték a barcelonai kórházból, az éjszakát vele töltötte barátnője, Catherine és a csapatorvos Aki Hintsa. "Kicsit fáj a fejem és…
A hétvégi Spanyol Nagydíjon annak ellenére sok volt a kieső, hogy a csapatok úgy ismerik a katalán ringet, mint a tenyerüket. A Honda éppen abból profitált, hogy a barcelonai pálya megszedte áldozatait, Jenson Button így ugyanis az előkelő 6. pozícióban végezhetett.