Hírarchívum - Auto-Motor - 2008 április 16.

2008. április 16. szerda

ápr. 16
0:22
Szerelés érzékkel és érzéssel (Népszabadság)
Fontos, hogy hol pihent a bicikli: az előszoba plafonjára felhúzva vagy sufniban fűrészbaknak támasztva aludta téli álmát. Ha ugyanis a fűtött lakásban volt, akkor szinte semmit sem kell vele tenni, csak kicsit átnézni, felülni és hajtani.
ápr. 16
0:23
Fényűző alternatíva - Cadillac CTS 3.6 teszt (origo.hu)
Nehéz dolga van annak a gyártónak, amely az európai prémiummárkákkal hazai pályán szeretne versenyre kelni. A Cadillacnek az előző CTS-sel ez nem sikerült, de az új generációval minden korábbinál jobbak az esélyeik.
ápr. 16
0:26
Puskák és kerekek (Népszabadság)
Háromezer koronát kapott egy hadnagy azért a fotójáért mely a magyar honvédek kerékpáros őrjáratát ábrázolja, amint éppen egy a falon másznak át. Az Érdekes Újság 1916-os 28. számába megjelent kép a lap által meghirdetett harctéri pályázaton harmadik helyezést ért el.
ápr. 16
0:27
Márkahűség két keréken (Népszabadság)
Lehet kapni egymillió forintért vadonatúj BMW-t, de árulnak négyéves gyerekeknek ideális Peugeot-t és terepre való Ferrarit is. Igaz, ezek a modellek nem négy-, hanem csak kétkerekűek.
ápr. 16
0:30
Drágábban lehet tekerni (Népszabadság)
Lehet, hogy két kerékkel kevesebbjük van, de az autókhoz hasonlóan a bringáknál is legalább annyira fontos vásárlói szempont a divatos fazon, mint az ár.
ápr. 16
0:31
Zöldség kézbesítőknek (Népszabadság)
Versenyzésre és túrázásra nem az igazi, munkagépnek viszont megfelel: kipróbáltuk a postások új, méregzöld szolgálati kerékpárját. Akinek kell, meg fogja szokni. A defektmentes kerekű járművek júniusban állnak szolgálatba.
ápr. 16
0:38
Zöldség kézbesítőknek: mit tud a postásbringa? (Népszabadság)
Versenyzésre és túrázásra nem az igazi, munkagépnek viszont megfelel: kipróbáltattuk és kipróbáltuk a postások új, méregzöld szolgálati kerékpárját, amelynek nyergébe pattant már a politika is. A defektmentes kerekű járművek júniusban állnak szolgálatba.
ápr. 16
1:56
Hat sérült az 54-esen: két autó és egy kamion karambolozott (automenedzser.hu)
Hat ember sérült meg, mikor két személyautó és egy kamion karambolozott az 54-es úton, Bócsa közelében - értesült a HavariaPress.
ápr. 16
2:30
Állam, gyere ki a hóra! (totalcar.hu)
Az NKH készített egy új KRESZ-tervezetet. Én is. Egy jót.
ápr. 16
2:34
Biaggit érdekli a Ducati tesztelése (MotoGPhirek.hu)
2008. április 16. Max Biaggi elárulta, hogy boldogan segít a tesztelésben a Ducati csapatnak, akikkel már a kapcsolatot is felvette ez ügyben. Tegnap Livio Suppo, a Ducati főnöke bejelentette, hogy tapasztalt versenyzők segítségére lenne szükség a GP8-as további fejlesztéséhez.
ápr. 16
2:34
Zsiguli a mának, nekünk (totalcar.hu)
Százhúsz lóerős turbómotor, fél köbméteres puttony, és még olyan olaszosan jól is néz ki. Mi bajunk lehet egy Fiat Lineával?
ápr. 16
2:55
Egymásba szaladt két BKV busz az Istenhegyi úton (automenedzser.hu)
Két BKV busz karambolozott az Istenhegyi úton - értesült a HavariaPress.
ápr. 16
6:33
Májustól nálunk is forgalmazzák az NP300 pickup modellt (automenedzser.hu)
A Nissan újra bevezeti az európai haszon-gépjármű piacon a legendás Pickup modellt NP300 néven. A régi-új modell piaci bevezetése áprilisban kezdődik a Single Cab és King Cab verziókkal, melyeket nem sokkal később a Double Cab is követ.
ápr. 16
6:45
Videó: ijesztő piruett az autópályán (autoblog.hu)
Azért az kellemetlen, amikor egy olajfolton megcsúszva irányíthatatlanná válik az autónk autópályán. Ez a sofőr nagyot tornázik, de szerencséjére nem töri meg az Audit.
ápr. 16
6:56
Rosberg slick gumikkal körözött (Formula.hu)
A csapat 2009-re összpontosít
ápr. 16
7:13
A Renault az aerodinamikára összpontosít (Formula.hu)
A csapat javítani akar
ápr. 16
7:19
A Renault ragaszkodik Alonsohoz (Formula.hu)
Két évben belül újra győzni kell
ápr. 16
7:29
De la Rosát aggasztja a gumimelegítő betiltása (F1hírek)
A McLaren-Mercedes tesztversenyzője, Pedro de la Rosa úgy véli, hogy bár sokat javultak a slick gumik a legutóbbi teszt óta, továbbra is nehéz gumimelegítő nélkül kellő hőmérsékletre hevíteni az abroncsokat. A spanyol szerint ez pedig veszélyes helyzeteket teremthet a pályán.
ápr. 16
7:44
Juhász Dávid 750-es Suzukijával lett hatodik az osztrák ezresek között (automenedzser.hu)
Az osztrák bajnokság versenyeit rendezték meg a Hungaroringen hétvégén. Itt Juhász Dávid is rajthoz állt 750 köbcentiméteres Suzukijával a Stock 1000-esek között.
ápr. 16
7:46
Visszaesett a magyar autópiac (autoblog.hu)
4,1 százalékkal csökkent az új személygépkocsik értékesítése 2008 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest: a magyar piacon 40 673 darab személyautót és terepjárót adtak el a márkakereskedések az első három hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Az új személygépkocsi piacon a legnagyobb részesedéssel továbbra is a Suzuki rendelkezik, bár az egy évvel korábbi szinthez…
ápr. 16
7:51
Problémamentes tesztnap a BMW-nél (Formula.hu)
Nem használták a slick gumikat
ápr. 16
7:53
Alonso elégedett a fejlesztésekkel (Formula.hu)
A Renault elégedett a második tesztnappal
ápr. 16
8:01
Liuzzinak tetszik a Bridgestone slick gumija (automenedzser.hu)
Vitantonio Liuzzi lelkesen nyilatkozik a Bridgestone slick gumijairól, miután a barcelonai tesztelés keretein belül kipróbálta a 2009-ben visszatérő abroncsok előzetes változatát. A mclarenes Pedro de la Rosa szerint az F1-es autók vezetése egészen megváltozik.
ápr. 16
8:02
Hogyan választ a magyar? (vezess.hu)
Szeretünk álmodozni, de rendkívüli kompromisszumkészséggel bírunk, ha autóvásárlásról van szó. A pénz az úr, hiába szeretnénk rózsaszín terepjárót, aranyozott fellépővel. És szeretjük a női értékesítőket is.
ápr. 16
8:07
Egyre gyorsabb a Force India (Formula.hu)
Fisichella elégedett
ápr. 16
8:12
Nyitott verzióban jön a Bugatti Veyron (ma.hu)
A Bugattinál lázasan dolgoznak a sport-zászlóshajó nyitott verzióján (amennyiben egy kabrió lehet zászlóshajó, persze). Belül is megújulhat a kocsi: több motorvariációval is kínálnák majd. Többet azonban még nem fecsegett az illetékes.
ápr. 16
8:12
Gázpalackokat lopott, cserbenhagyásos balesetet okozott (automenedzser.hu)
A rendőri ellenőrzés elől menekülve cserbenhagyásos baleset okozásával buktatta le magát és társát egy 17 éves pusztaszabolcsi fiatalember; tettestársával több tucatnyi gázpalackot lopott - közölte az MTI-vel kedden a rendőrség.
ápr. 16
8:12
Nehezítenék az autóvásárlást (vezess.hu)
Mivel az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt a gépjármű-finanszírozási csalások száma, a lízingcégek szeretnék, ha szigorítanák a vonatkozó jogszabályokat.
ápr. 16
8:14
Nehezítenék az autóvásárlást (vezess.hu)
Mivel az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt a gépjármű-finanszírozási csalások száma, a lízingcégek szeretnék, ha szigorítanák a vonatkozó jogszabályokat.
ápr. 16
8:17
Theissen: A BMW már nem csupán a harmadik legjobb (F1hírek)
A BMW Sauber csapatfőnöke a Forma-1 hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta, a német gárda már nem a harmadik számú erőnek számít a Ferrari és a McLaren mögött, idén már a három legjobb csapat között vannak, és Mario Theissen szerint a két megfogalmazás között komoly különbség van.
ápr. 16
8:17
Patrese: le a kalappal Rubens előtt (Formula.hu)
Hamarosan megdől a rekord
ápr. 16
8:23
A BMW figyeli Vettel és Glock munkáját (Formula.hu)
Egy napon visszatérhetnek a csapathoz
ápr. 16
8:28
Kelet-Európát szereti az autóipar (ma.hu)
Visszaesett a személygépkocsik étékesítése az idei év első negyedében Nyugat-Európában, az új uniós tagországokban viszont nőttek az eladások. A német VDA szakmai szövetség adatai szerint Európában 4,2 millió autó adtak el az első három hónapban, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
ápr. 16
8:30
Érted is szólhat a sziréna egyszer... (autozz.blog.hu)
Zoltán egy mindannyiunk számára fontos témáról írt nekünk levelet, nevezetesen az autósok reakcióiról és annak következményeiről a megkülönböztető jelzéssel közlekedő életmentő- esetünkben tűzoltó- járművekkel szemben. Az oktatás során csak elhanyagolható mennyiségű és minőségű ismeretre teszünk szert, ennek következtében sokszor nem megfelelően reagálunk a valós helyzetekben. Előre szeretném…
ápr. 16
8:34
Besturn B50: kínai csoda Mazda6 alapon (totalcar.hu)
A Pekingi Autószalon egyik nagy durranásának szánják az új kínai szedánt
ápr. 16
8:44
Iskolabusz-tragédia: 44 halott (hvg.hu)
Vízbe zuhant egy iskolásokat szállító autóbusz egy csatorna felett átívelő hídról Nyugat-Indiában, a szerencsétlenségben legkevesebb 44-en vesztették életüket, többségükben gyerekek.
ápr. 16
8:49
A Super Aguri Monacóban viszi pályára az új elemeket (Formula.hu)
A tervek már elkészültek
ápr. 16
8:50
Barrichello Dumbo-szárnyakkal villantott (autoblog.hu)
Hamarosan kezdődik a 2008-as Forma-1-es idény európai szakasza, melyre a csapatok rendszerint új fejlesztésekkel állnak elő. Az alkatrészeket az e heti, barcelonai tesztelésen már javában nyúzzák is a pilóták: hétfőn a Ferrari egészen különleges, alagútszerű első szárnya keltett feltűnést, kedden pedig a Honda mutatott valami újat. Az első napon Felipe Massa volt a leggyorsabb, kedden viszont…
ápr. 16
8:50
Elkészült a 10 milliomodik Yamaha motor Olaszországban (Onroad)
Elkészült a 10 milliomodik Yamaha motor Olaszországban.
ápr. 16
8:55
Ötször annyit csalunk, mint öt éve (ma.hu)
Az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt a gépjármű finanszírozási csalások száma, miközben egyre kevesebb az autólopás - közölte a Magyar Lízing és Finanszírozó Társaságok Szövetsége kedden az MTI-vel.
ápr. 16
8:55
Berger: a szakemberek hiánya okozza a problémát (Formula.hu)
Kevesebb idő jut a minőségellenőrzésre
ápr. 16
9:01
Visszaesett az autóértékesítés (vezess.hu)
Visszaesett a személygépkocsik étékesítése az idei év első negyedében Nyugat-Európában, az új uniós tagországokban viszont nőttek az eladások.
ápr. 16
9:01
Nem volt járható a 11-es főút Visegrád és Dunabogdány között (automenedzser.hu)
Nem volt járható a 11-es főút Visegrád és Dunabogdány között, mivel az eső vizes hordalékot vitt a felületre mintegy 200 méteres szakaszon - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-t.
ápr. 16
9:07
Fának csapódott az autó - egy halott, két életveszélyes sérült (automenedzser.hu)
Egy ember életét vesztette, ketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek, amikor nagy sebességgel fának vágódott egy autó Tótkomlós közelében - értesült a HavariaPress.
ápr. 16
9:17
Stewart: nem lesz könnyű legyőzni Räikkönent (Formula.hu)
Szoros csata várható a bajnoki címért
ápr. 16
9:18
Vadászat az autópályán - őzet lőttek ki az M3-ason (automenedzser.hu)
Megakasztotta a forgalmat egy, a sztrádára tévedő őz kedden délelőtt az M3-as autópályán, Füzesabony közelében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
ápr. 16
9:28
Civilek tiltakoznak a gyöngyösi gumigyár ellen (ma.hu)
Aláírásgyűjtés megindítását tervezi az indiai Apollo Tyres gumigyártó konszern gyöngyösi beruházásának megakadályozása érdekében a Civilek a Mátraalján Mozgalom - tájékoztatta kedden Gyöngyösön az MTI-t a szerveződés vezetője.
ápr. 16
9:34
Csatornába zuhant egy iskolabusz, legalább 44 halott (automenedzser.hu)
Vízbe zuhant egy iskolásokat szállító autóbusz egy csatorna felett átívelő hídról szerdán Nyugat-Indiában, a szerencsétlenségben legkevesebb 44-en életüket életüket, többségükben gyermekek - közölte a rendőrség.
ápr. 16
9:49
Hivatalos, leplezetlen képeken az Opel Insignia (autoblog.hu)
Amúgy is kezdett unalmassá válni, hogy folyamatosan csak álruhás képeket hoz nyilvánosságra a GM a Vectra-utód Opel Insigniáról, idő kérdése volt csak, hogy mikor szivárognak ki a valódi sajtóképek. Nos, eddig kellett várni, pedig a premier tervezett időpontja még messze van, az Insignia hivatalosan a júliusi Londoni Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek. Az első gyári képeket a holland…
ápr. 16
9:53
A Kawasaki cáfolja Rossi leszerződtetésének hírét (motovilag.hu)
A Kawasaki csapatvezetője, Michael Bartholemy nem tulajdonít különösebb jelentőséget azon híreszteléseknek, melyek szerint a japán gárda leigazolná Valentino Rossit a 2009-es idényre.

Keresés