Darti mindent fordítva kötött be, vagyis az ablakot fölfelé húzzuk le, a biztonsági öv kioldó kapcsolója is a rossz oldalon van, csak ő tudja, vagyis egészen pontosan ő sem tudja, miért.
A német kormány visszavonta azokat a terveket, hogy 5-ről 10 százalékra emeljék a bioetanol keverési arányát a motorbenzinben. Több mint hárommillió autó nem alkalmas az új üzemanyag használatára, illetve tulajdonosaik magasabb oktánszámú, drágább, nem kevert benzint lennének kénytelenek vásárolni a bioetanollal jobban kevert normálbenzin helyett. "Környezetvédelmi politikánk nem óhajt…
Meg MÁV sztrájk is van, de az múltkor sem zavart olyan nagyon sok vizet Budapest közlekedésében. A belváros felé kb. fél hétig lehetett normálisan közlekedni, de már akkor is erős volt a forgalom. 7 órára aztán, amikor én már teljesítettem a Pestszentimre - Nyugati pályaudvar távot és a kispesti munkahelyem felé vettem az irányt, a központ felé megkezdődött a tömeges idegbetegség, araszolás,…
Április 1-től változás állt be a regadótörvényben. Kérhető egyedi elbírálás, kevesebbet is fizethetünk, de ember legyen a talpán, aki végigcsinálja a procedúrát. Lehet, hogy megint az EU elé kerül az ügy.
A BMW Sauber pilótája, Robert Kubica az élről indulhatott a Bahreini Nagydíjon, ami jól mutatja, hogy a német-svájci alakulattal komolyan számolni kell az idén. Jól tudja ezt a renault-s Fernando Alonso is, aki szerint emiatt csapatuk még nehezebb helyzetbe került. Közben az a hír is felröppent, a spanyol a BMW-hez tart, ezt azonban utóbbi cáfolta az istálló.
A BKV szinte teljesen leállt, a MÁV-nál csak a vonatok kis része közlekedik a ma reggel kezdődött sztrájk miatt. Páran várakoznak a megállókban, viszont rengeteg az autós.
Különös és egyben rendkívül tragikus bűnügy tartja lázban napok óta Németországot. A hatóságok mostanáig minden eredmény nélkül nyomoztak, remény szerint azonban az ügy csütörtökön mégis fordulóponthoz érkezett.
A GM és a Toyota harcát az első konnektorból tölthető hibridért elfordulhat, hogy nevető harmadikként kínai autógyártó nyeri. Csakúgy mint a világ két legnagyobb autógyára, a BYD is bemutatta már tanulmányként a saját rendszerét, melyet az évtized elején már Európában is forgalmazhat.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A tavalyi sikeres befejezés után a Porsche úgy döntött, hogy az idén is nekivág a Moszkvából Ulánbátorig tartó Transsyberia Rally-nak. Ahogy a tavalyi évben, idén is átalakított Chayenne S-ek vágnak neki a pusztának, hogy teljesítsék a 7100 kilométeres távot.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Évente negyedmillió ember hal meg az Európai Unió tagországaiban sérülések következtében, csaknem hetven százalékuk közúti baleset eredményeként - állapította meg az osztrák Közlekedésbiztonsági Kuratórium (KfV).
A Renault újonc versenyzője, Nelsinho Piquet a három eddigi futamból kettőt nem tudott befejezni, ennek ellenére a francia istállónál, Pat Symonds főmérnök állítása szerint, elégedettek a brazillal, és továbbra is bíznak benne.
Az 56 éves Dennis Walden, vásárolt egy új Harley-Davidsont. Éppen kihozta a kereskedőtől, amikor elvesztette uralmát a motor felett és egy parkoló autónak csapódott.
Kezetlen teherautósofőrt csíptek "fülön" a rendőrök Kínában. Az autót azért állították meg, mert szemlátomást túl volt terhelve, mint kiderült, ötszörösét vitte a megengedett maximális 5 tonnának. Végül mégis inkább elengedték.
Az elmúlt hetekben megszaporodottak a beérkező ítéletek, erősebb napokon 40-50 ítélet is beesik, így a Népítéletek száma lassan, de biztosan halad a 40 000 db felé.
A Bahreini Nagydíjon a tavalyi két nagy rivális, Fernando Alonso és Lewis Hamilton találkoztak, és ütköztek. Úgy tűnik, nem a háború folytatódik, csak véletlenről volt szó.
Noha a Ferrari a sepangi sikere után Bahreinben kettős győzelemmel folytatta a 2008-as szezont, Stefano Domenicali csapatfőnök leszögezte: a Scuderiánál nehéz bajnokságra számítanak, ezért egy pillanatra sem lazítanak.
A Minardi csapat egykori tulajdonosa, Paul Stoddart és a korábbi Forma-1-es pilóta, Jacky Ickx is úgy véli, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szexbotrányba keveredett elnökének, Max Mosley-nak távoznia kellene a szervezet éléről.
Keke Rosberg a Premiere televíziós csatornának értékelte a Bahreini Nagydíjon látottakat, a finn exvilágbajnok finoman szólva sem volt elragadtatva a McLaren teljesítményétől. "A Ferrarinak olyan volt a délután, mint egy átlagos nap az irodában: eseménytelen" - összegzett Rosberg. "A McLaren viszont brutálisan csődöt mondott, azt kell mondanom, Hamilton nullázott, Kovalainen ötödik lett, ez nem az…
A Kínai Tudományos Akadémia szakértői csoportja elkészült az ország első teljesen önállóan készített hibrid hajtásláncával, amely már 2010-ben több európai piacra szánt modellben megtalálható lehet.
Rob Smedley, Felipe Massa versenymérnöke dicséretben részesítette kollégáját, aki véleménye szerint Bahreinben csattanós választ adott a bírálatokra. A brazil elismeri, hogy sikerének köszönhetően nagy tehertől szabadult meg.
Felipe Massa bevallotta, hatalmas kő esett le a szívéről, hogy a hétvégén megszerezte idei első futamgyőzelmét, miután borzalmasan kezdte az idényt és az első két versenyen egyetlen pontot sem szerzett.
Az első két futam, de különösen a Maláj Nagydíj után sokat kritizált Felipe Massa nyerte a bahreini versenyt, aki így a világbajnoki címre esélyesek sorába lépett. A brazil a futam után azt mondta, reméli a Spanyol és a Török Nagydíjon is folytatni tudja a jó szereplést.
Még ma is fiatalos szívtipró az Alfa GT, ezért modellfrissítés helyett önzáró differenciálművet kapott, hogy még nagyobb élmény legyen vele minden kanyar. A Q2 hajtást különleges kék csomagolásban próbáltuk ki. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Pat Symonds főmérnök szerint legalább fél másodpercet javulhat a Renault R28-asa a Fernando Alonso által várva várt, a Spanyol Nagydíjon bevetésre kerülő újításokkal. A szakember úgy véli, a francia csapatot még mindig a tavalyi gondok hátráltatják.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso ígéretet kapott a Renault vezetésétől, hogy a francia gárda komoly fejlesztésekkel készül az európai futamok nyitóállomásának helyet adó Spanyol Nagydíjra.
Felipe Massa zsinórban második győzelmét aratta vasárnap Bahreinben, a brazil pilótának a sivatagi klíma ellenére sem kellett különösebben izzadnia a sikerért. A rajtnál elment Robert Kubica mellett, innen egészen a célig senki sem veszélyeztette pozícióját. "Jól rajtoltam, Robert kevésbé, így rögtön sikerült megelőznöm" - kezdte Massa. "A verseny eleje nagyon nehéz volt, mert sok olaj volt a…