Két súlyos és három könnyebb sérültje van annak a balesetnek, ami vasárnap délután háromnegyed három körül történt Szombathely és Sárvár között - tudta meg a HavariaPress.
Pilismarót és Esztergom között, a 11-es úton egy motoros eddig ismeretlen okból áttért az út bal oldalára és frontálisan ütközött a szembejövő autóval.
Ideális körülmények között, gyönyörű tavaszi napsütésben rajtolt el a Közép-Európa Rali mezőnye vasárnap Budapestről, a Hősök teréről, hogy a dabasi szelektív szakaszon bemutatkozhasson a lelkes magyar közönségnek.
A Mercedes és az Audi semmit sem bízott a véletlenre: a két német gyártó egyaránt a Pekingi Autószalonra időzítette legújabb modellje, a GLK és a Q5 premierjét. A két modell egymással (is) versenyez majd a prémium kompakt terepjárók piacán, előbb nézzük meg, mit sikerült alkotnia a stuttgartiaknak. Folytatás, galéria a címre kattintva!
Nem mondható, hogy a Közép-Európa Rali első napja eseménytelenül telt volna, pedig majd minden kategóriában a legesélyesebb versenyző nyerte a dabasi gyorsasági szakaszt. A motorosoknál Coma, az autósoknál Sainz, a kamionosoknál pedig Stacey várhatja az élről a folytatást.
Kibővítik a biztonsági kamerákkal megfigyelt nyilvános helyek és közlekedési csomópontok számát Bécsben a júniusi, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság idejére.
A feladat adott: van egy, főként hosszirányban sebesen gyarapodó emberszabású, akinek autóba való biztonsági gyermekülést kell vásárolnunk. Nemes küldetés, de hogyan kezdjünk neki?
Hiába ígért szigorú ellenőrzéseket, nem tud mit kezdeni a magyar tulajdonban lévő, de szlovák rendszámmal futó autókkal a VPOP - írta hétfőn a Népszabadság.
Roccsi alábbi levelében arra kíváncsi, mi értelme van traffipaxolni, ha előre bemondják, mikor és hol kell számítanunk arra, hogy megörökítik száguldásunkat az utókor számára. Egy dolgot nem nagyon értek (vagyis többet sem, de az most nem ide tartozik) amin ma reggel gondolkoztam el rádió hallgatás közben. A népszerű "traffipax hirek" volt adásban, ami - mint azt a legtöbben tudjuk - azt…
Életveszélyesen megsérült a vezetője annak a kamionnak, amely egy másikkal ütközött össze hétfőn reggel a 4-es főúton Karcagnál; a karambol következtében mindkét gépjármű és az egyikük után haladó személygépkocsi is az árokba hajtott - közölte a rendőrség.
Már csak a nagy darabszám miatt is a középkategóriában a legnagyobb a BMW - Mercedes-Benz - Audi hármas konkurenciaharca. Utóbbi az új A4-essel mintha ellépett volna a többiektől.
A német Porsche élén álló Wendelin Wiedeking a világ legjobban fizetett autós vezetője az Automobilwoche beszámolója szerint. A német autós szaklap szerint Wiedeking 60 millió euróra becsült éves jövedelmével áll az első helyen, mögötte Carlos Ghosn, a Renault főnöke következik 34,5 millió euróval.
Azt már láttuk, miféle kompakt terepjáróval sikerült meglepnie a világot a Mercedesnek Pekingben, a GLK szögletes dizájnnal próbál majd hódítani a kisméretű prémium szabadidőautók mezőnyében. A kínai fővárosban lehullt a lepel az egyik legnagyobb ellenfélről, az Audi Q5-ről is, mely első pillantásra mintha kicsinyített kiadása lenne a Q7-nek. Folytatás, galéria a címre kattintva!
Meghozta első verdiktjét a hajléktalanokat gázoló öreg hölgyek márciusban kezdődött perében a Los Angeles-i bíróság: bűnösnek találta a két nőt abban, hogy áldozataik meggyilkolására szövetkeztek, és közülük a 77 éves Helen Golayt tényleges gyilkosságban is.
Egy közvélemény-kutatás tanúsága szerint a XVIII. kerületi lakosság majdnem háromnegyede támogatja a Külső Keleti körút megépülését - tájékoztatta a XVIII. kerületi önkormányzat az MTI-t. A felmérés szerint a lakók 72%-a támogatja az új körút megépülését, de forgalomcsökkentő hatásában csak felük hisz.
Véletlenül gyerekestül vontatott el egy tilosban parkoló kocsit az Egyesült Államokban a büntetésre illetékes teherautósofőr, de amikor észrevette az alvó fiút, pánikszerűen visszaszállította kocsistul, majd elviharzott.
A múlt heti barcelonai teszten a csapatok egy sor aerodinamikai újdonságot mutattak be, de a figyelem középpontjában egyértelműen a Ferrari állt, amely a kettős nyílással ellátott orrkúpjával állt elő. A gárda aerodinamikai főmérnöke azonban elárulta, ők nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget.
A német Porsche élén álló Wendelin Wiedeking a világ legjobban fizetett autós vezetője az Automobilwoche beszámolója szerint. A német autós szaklap szerint Wiedeking 60 millió euróra becsült éves jövedelmével áll az első helyen, mögötte Carlos Ghosn, a Renault főnöke következik 34,5 millió euróval. A harmadik helyen álló Ford-vezető, Alan Mulally tavaly átszámítva 13,9 millió eurót vihetett haza,…
Alsó-Szászország német szövetségi tartomány kormánya meg akarja tartani blokkoló kisebbségét a Volkswagenben, és ehhez kéri a Volkswagen autógyár felügyelőbizottságának támogatását, mondta a tartományi kormány szóvivője, Matthias Sickert.
Timo Scheider és az Audi sikerét hozta a DTM vasárnap tartott idei második, oscherslebeni összecsapása. A német sofőr márka- és honfitársát, Martin Tomczykot utasította maga mögé.
Minden megvolt már egyszer, így az E 420 CDI receptje sem új. Anno az amerikai izomautók úgy születtek, hogy a nagyobb széria motorját belepakolták egy kisebb kasztniba. Itt az S-osztály V8-as dízelje vadul az eggyel kisebb modellben, ami 314 lóerőt és 730 Nm-t jelent.
Sebastian Vettel, a Toro Rosso F1-es istálló fiatal reménysége vasárnap a DTM oscherslebeni viadalán járt, ahol a Red Bull Audi együttesének vendége volt. Az ifjú titán jó hangulatban társalgott a négykarikás gárda duójával, Martin Tomczykkal és a bajnoki címvédő Mattiask Ekströmmel, majd rövid F1-es ízelítőt is adott a Toro Rosso STR2B kódjelű modelljével.
Az idei Automobil kiállítást május 14-18. között tartják a Budapesti Vásárközpontban, a Magyarországon ismert márkák kereskedőinek részvételével - közölte a Hungexpo Zrt. Az egy hónap múlva nyitó kiállítás programja az American Car Club Hungary szervezésében amerikai autók bemutatójával is gazdagodik. A tuning bemutatón több mint 50 hazai és külföldi egyedi építésű autó lesz megtekinthető.…
A Pekingi Autószalon talán legfontosabb eseménye az Audi Q5 leleplezése. A közepes méretű Audi SUV-ban mutatkozik be a márka új fejlesztésű hétsebességes DSG váltója, amely mindhárom erőforráshoz rendelhető lesz.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A Honda szemmel láthatóan kimozdult a tavalyi kátyúból, hiszen az RA108-as kódnevű modell gyors, ám egyelőre az eredmények nem párosulnak az autó ezen tulajdonságához.
Martin Whitmarsh ügyvezető igazgató szerint a McLaren a hétvégi Spanyol Nagydíjon bevetésre kerülő újdonságoktól teljesítménybeli javulást vár , de ennek mértékét egyelőre csak találgatják. A szakember a pilótákkal együtt biztos az előrelépésben.
Hát elindult a Sláger Rádió, pontosabban a Bumeráng közlekedési akciója, melynek lényege, hogy ezen a héten minden reggel hattól tízig tartsuk be a KRESZ-t.