Unoka született, s ünnepel a család, meg a rajongók. Mert utóbbiak vannak ám szép számmal. Persze a legtöbben közülük csupán plátói szerelemmel kötődnek a Subaruhoz, hiszen a japán autó elég drága ahhoz, hogy itthon viszonylag kevés fusson belőle.
Tavaly először csökkent a bécsi belvárosban a gépkocsiforgalom: egy most közzétett tanulmány szerint naponta kétezerrel kevesebb autó járt a Ringen, a bécsi belvárost körülölelő gyűrűn, mint 1995-ben, s a tendencia folytatódik. Pedig amióta Ludwig Lohner k. u. k. udvari járműgyártó motorizált kocsija - 1896-ban - először haladt körbe a Ringen, évről évre nő - az utóbbi időben egyenesen ijesztő…
Az első negyedév végén még a pesszimista elemzők is lejjebb korrigálták éves előrejelzéseiket, a fejlett piacok visszaesését talán még a feltörekvők sem tudják majd pótolni.
Speciális mikrobuszokkal mérik Pekingben az autók okozta környezetszennyezést. A különleges lézeres mérőberendezéssel felszerelt kisbuszok az út szélén állva kevesebb mint egy másodperc alatt képesek megmérni a mellettük elhaladó járművek széndioxid-kibocsátását.
Egy ugrató icipicit rosszul sikerült egy tereprali versenyen, a baki következtében két néző is az autó alá került. Szinte csoda, de mindketten saját lábukon sétáltak el.
Nem múlt el nyomtalanul a szocializmus Németország keleti felében sem: rendszerváltás ide vagy oda, a régi márkák most is népszerűek. És a Skodák is fölöttébb jók - hirtelen a két ok keverékét tudjuk elképzelni.
Szeged és Algyő között a Hódmezővásárhely felé haladó tartálykocsi balra, a Mol egyik üzemi útjára akart bekanyarodni, és a mögötte, a belső sávban érkező Opel Meriva személyautó ezért átsorolt a külső sávba. Az Opel ekkor nekiütközött a külső sávban érkező MAN teherautónak, majd visszacsapódott a kanyarodó tartálykocsi hátuljának. A személyautót vezető férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A…
Elkészült az új KRESZ: a Nemzeti Közlekedési Hatóság tervezete a 33 éve hatályos és legalább hússzor módosított szabályozást a tervek szerint 2009 első felében váltaná fel.
Autóval járni kényelmes, örömteli, gyors, és megvan az az előnye, hogy a cipőnk sem vásik el. Autózni persze drága, világméretekben nem fenntartható, környezetszennyező életforma. És némileg önpusztító is, mert testünk nem a furikázásra van kitalálva.
A Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa szerint a csapat nem bízhatja el magát legutóbbi két győzelme után, mivel a szepangi és a szahíri aszfaltcsíkok jól feküdtek az F2008-asnak. Az olasz elmondta, meg kell várni, mi történik Európában, de leszögezte, javulásra számítanak azokon a helyszíneken, ahol tavaly gondjaik voltak.
Daily Shark készített egy kis összeállítást nekünk azokról a bosszantó problémákról, amelyek megkeserítik a szabályosan közlekedni akarók mindennapjait. Érdekes, hogy van akiből a szabálykövető vezetési stílus hozza ki az állatot. Ha tudunk válaszolni a kérdésekre és megfejtjük a negatív folyamatok okát, akkor talán elindulhatunk egyszer végre egy jobb irányba. Közösen. 24 éve autózom, 17 éves…
A BMW Sauber felért a topcsapatok szintjére és bár még kisebb brigáddal dolgozik, mint a McLaren vagy a Ferrari, az első futamgyőzelem mellett már a 2009-es versenygépük fejlesztéseire is összpontosítanak Hinwilben.
Tavaly a Szlovákiában működő autógyárak 571 071 járművet állítottak elő, több mint 300 ezerrel többet, mint 2006-ban. A szlovák autóipari szövetség elnöke szerint a három szlovákiai autógyár - a Kia zsolnai (Zilina), a PSA Peugeot Citroen nagyszombati (Trnava), valamint a Volkswagen pozsonyi (Bratislava) üzeme - ezer lakosra már 105,7 autót gyárt, és ezzel az egy főre jutó autógyártásban Szlovákia…
Egy amerikai cég olyan rendszert fejlesztett, amely rögzítené a vezető viselkedését a kormány mögött. Az agresszív sofőrök kiszűrésével csökkenne a balesetek száma és költsége.
Kihagyja az F1-es istállók jövő heti, barcelonai tesztelését a Super Aguri. Az előszezonban is csak egyszer tréningező gárdánál még mindig a tulajdonosváltás van napirenden.
A német Volkswagen művek világszerte 920 ezer autót, a múlt év első negyedéhez képest 8,4 százalékkal többet értékesített az év első negyedében. A járműipar egészében az eladások mindössze 1,8 százalékkal bővültek ugyanebben az időszakban.
A termelés felfutásával negyven embernek biztosít munkalehetőséget Tatabányán a Bowden Kft., ahol 150 milliós beruházással 1000 négyzetméteres raktárt alakítottak ki, a felszabaduló területen pedig a termelést bővítik - tájékoztatta az MTI-t kedden a cég ügyvezetője.
A német Volkswagen világszerte 920 ezer autót, a múlt év első negyedéhez képest 8,4 százalékkal többet értékesített az év első negyedében. A járműipar egészében az eladások mindössze 1,8 százalékkal bővültek ugyanebben az időszakban. Európa legnagyobb autóipari cége az erős hazai piaci kereslet mellett a kínai, a brazil és az argentin piacbővülésnek köszönheti az eladások felfutását. A…
A bevezetése óta eltelt 15 hónapban - március végéig - 284 millió eurós bevételt hozott a cseh államkasszának a teherjárművek autópályadíja. A cseh közlekedési minisztérium közlése szerint az elektronikus díjbeszedő rendszerben a legerősebb hónapok 2007 október és november voltak, 20-20 millió eurós bevétellel.
A McLaren-Mercedes szeretné mihamarabb elfelejteni a Bahreini Nagydíjat, hiszen a szahíri pályán mindössze négy pontot szereztek Heikki Kovalainennek köszönhetően. A világbajnoki tabellát Bahreinig vezető Lewis Hamilton csak a tizenharmadik lett, Ron Dennis csapatfőnök azonban leszögezte, nem sokat merengenek a történteken, inkább előre tekintenek.
Bár csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy már az idei évben megszerezze első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy ez kihatással lenne 2009-es programjukra.
Az EU szakbizottsága nagy többséggel elfogadta dr. Gurmai Zita jelentését az intelligens autóról. Már csak a parlamenti szabályozás van hátra az ügyben, és jöhetnek az "okos autók".
Tavaly a Szlovákiában működő autógyárak 571 071 járművet állítottak elő, több mint 300 ezerrel többet, mint 2006-ban. Ráadásul a fejlődés még nem állt meg: úgy vélik, ennél még több lesz jövőre.
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton már most maga mögött hagyta a hétvégén történteket, és a következő futamnak helyet adó Spanyol Nagydíjon ismét visszatér a mezőny élére.
Elkészült az új KRESZ normaszövege. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) tervezete a 33 éve hatályos és legalább hússzor módosított szabályozást a tervek szerint 2009 első felében váltaná fel – írja a Népszabadság.