2008. április 7. hétfő

ápr. 7
0:02
Az emberi test csodái három dimenzióban (HáziPatika.com)
Kíváncsi arra, hogyan működik az emberi test? Meg szeretné érteni a különböző betegségek, például az asztma, a rák kialakulását? Tudja, hogyan zajlik a CT-vizsgálat? Nem kell orvosi könyveket bújni, már megnézheti mindezt 3D...
ápr. 7
0:02
Vakokat diszkriminál tizennyolc gyógyszergyár (Népszabadság)
Gyógyszercégek ellen tett panaszt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál a vakok egyik érdekvédelmi szervezete. Nem kapnak ugyanis számukra is érthető tájékoztatást a készítményekről.
ápr. 7
0:02
Együtt avatják majd Vereckén a magyar és az ukrán emlékművet (stop.hu)
A tervek szerint egyszerre avatják fel idén júniusban a Vereckei-hágón a már megépült magyar honfoglalási emlékművet és az 1939-ben ott állítólag kivégzett ukrán fegyveres ellenállók addig felállítandó emlékjelét.
ápr. 7
0:04
Röplabda: a Perugia nyerte a női Bajnokok Ligáját (nso.hu)
Az olasz Colussi Perugia együttese nyerte a női röplabda Bajnokok Ligája 2007?2008-as szezonjának kiírását, miután a döntőben 3:1-re verte meg az orosz Ogyincovót.
ápr. 7
0:05
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 15. számába! (NLCafe)
Olvassatok bele a Nők Lapja holnapután megjelenő, 15. számába! Audrey Tautou; Ajándék kisfüzet az EQ-ról és az IQ-ról!; Jordánia; Árnyékiskolák; Divat – esőkabát; Lázár Kati és Jordán Adél; Mikor menjek vissza dolgozni? – folytatódik a Nők Lapja-vita…
ápr. 7
0:05
Stabilitás (mno.hu)
Nem az SZDSZ dolga, hogy a szocialista párton belül miniszterelnök-jelöltről gondolkodjon – mondta Kóka János a bölcs döntéseiről híres szabad demokrata országos tanács plénuma előtt. Igaza van az érvényes szavazatokkal is megválasztott pártelnöknek, azzal az apró megszorítással, hogy az SZDSZ-nek a szocialista párton kívül sem dolga, hogy MSZP-s miniszterelnököt keresgéljen, hiszen pillanatnyi…
ápr. 7
0:06
A vitaminok és az érelmeszesedés (HáziPatika.com)
Amikor a vitaminokra és a különféle ásványi anyagokra gondolunk, miniatűr lovagokat képzelhetünk, akik minden erővel azon igyekeznek, hogy szervezetünk várát megóvják a gonosz támadóktól.
ápr. 7
0:06
"Vadházassági szerződés" alapján segíthetik egymást a koalíció pártjai (Népszabadság)
Az immár hagyományosnak tekinthető szigorú biztonsági intézkedések és zárt ajtók mögött tanácskozott tegnap délután az MSZP elnöksége, majd a frakció. Mindkét tanácskozáson jelen volt Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök, aki mögött összezárt a frakció.
ápr. 7
0:07
Legjobban teljesítő kampányok az ETARGET-en, 14. hét (onlinemedia.blog.hu)
Az ETARGET hirdetési hálózaton az elmúlt héten az alábbi öt hirdetés teljesített a legjobban, azaz ezeknek a legmagasabb a kattintási aránya (CTR) az aktuális kulcsszóra történő megjelenéskor az ETARGET hálózatában található keresőkben (azaz a tartalom alapján történő megjelenések és a katalógus megjelenések nélkül). [...] Bővebben!
ápr. 7
0:07
Recept: Baconös rakott burgonya (nana)
Hozzávalók: 1 tasak Knorr Tejszínes sonkás tészta alap 50 dkg burgonya 15-20 dkg bacon 2 dl tejszín 3 dl víz 5-5 dkg füstölt és sima reszelt sajt 1 evőkanál olaj
ápr. 7
0:07
Olvasnivaló: Egzotikus csók és gyilkosság 8. (Mindmegette)
Rhonda Scharf az üveggel borított kozmetikai pult fölé hajolt az Egészség és Szépség Édenben, hogy jobban szemügyre vegye a fehér műanyag csészén lévő rúzsfoltot. A középkorú Rhonda gömbölyded testén babakék angóra pulóvert viselt, amely talán tizenöt kilóval ezelőtti méretének felelt meg.
ápr. 7
0:07
Hármas avatás lesz a Vereckei-szorosban (Népszabadság)
A tervek szerint egyszerre avatják fel idén júniusban a Vereckei-hágón a már megépült magyar honfoglalási emlékművet és az 1939-ben ott állítólag kivégzett ukrán fegyveres ellenállók addig felállítandó emlékjelét.
ápr. 7
0:10
Mérgező felhő szállt Zimonyra (Index)
Egy növényvédőszer-raktárban történt robbanás miatt a rendőrség azt tanácsolja, hétfőn mindenki maradjon otthon.
ápr. 7
0:10
Régészek lapáton (Népszabadság)
Viták kereszttüzében folyik a Pest megyei múzeumok központosítása. A múzeumi és civil szervezetek folyamatos tiltakozására, valamint a minisztériummal történt egyeztetések nyomán mégsem minősítették le a megye öt területi múzeumát kiállítóhellyé, közülük három "muzeális gyűjtemény" besorolást kapott, a váci és a ceglédi intézményekről még nem született döntés.
ápr. 7
0:10
Hová tűnik a veszélyes anyag? (Népszabadság)
Országos nyilvántartást állít össze a katasztrófavédelem mindazokról a cégekről, amelyek valamilyen módon érintettek a veszélyes anyagok szállításában. Az intézkedés célja, hogy felszámolják ezek illegális fuvarozását.
ápr. 7
0:11
Nem hibázott a Haladás (Topfoci.hu)
Vasárnap három találkozót játszottak le az NB II 21. fordulójából. A Nyugati csoportban a Haladás győzni tudott a Kaposvölgye otthonában, így megerősítette első helyét a tabellán.
ápr. 7
0:11
Nem maradhat állami kézben a lovi (mno.hu)
Egy dolog biztos a hazai lóversennyel kapcsolatban: az állam nem fogja azt huzamosabb ideig finanszírozni. Bár a kiírt privatizációs pályázat nemrég eredménytelenül zárult, arra lehet számítani, hogy a közeljövőben újabb pályázatot ír ki a vagyonkezelő szervezet. Kérdés, hogy ezúttal milyen felállásban próbál meg túladni a lovi vagyonán.
ápr. 7
0:11
Recept: Tepsis húsos burgonya (nana)
Hozzávalók: 1 tasak Knorr Pörkölt Rafinéria 50 dkg sertéshús 50 dkg krumpli 1 kis pohár tejföl 1 nagyobb fej vöröshagyma só bors fűszerkömény 1 tasak Knorr Sajtszósz Rafinéria 2,5 dl tej 2 dkg margarin 15 dkg reszelt sajt
ápr. 7
0:11
Mugabe "háborút hirdet"? (Népszabadság)
Mélyül a belpolitikai válság Zimbabwében: az ellenzék tegnap a bírósághoz fordul az elnökválasztás eredményeinek közzétételét kérve, Robert Mugabwe elnök pedig a szavazatok újraszámlálását kérte.
ápr. 7
0:12
Roncsmentés (Népszabadság)
Egy amerikai gyártmányú, II. világháborús repülő 14 hengeres motorját emelték ki szombaton a honvédség és egy roncskutató civil szervezet szakemberei Szigetszentmiklós határában - értesült a HavariaPress.
ápr. 7
0:14
Posztmodern óriásparódia (Népszabadság)
Beaumarchais: Figaro házassága. Vígszínház
ápr. 7
0:14
Tízezer látogató a föld alatt (Népszabadság)
E hét elején várják a tízezredik látogatót a Tolna megyei Bátaapáti készülő, a paksi atomerőmű kis- és közepes rádioaktivitású hulladékát befogadó föld alatti tárolójába. A 2009- 2010 fordulójára elkészülő létesítmény építői ugyanis fontosnak tartják, hogy meggyőzzék az embereket arról: az építmény biztonságos.
ápr. 7
0:15
Recept: Hortobágyi töltött burgonya (nana)
Hozzávalók 2-3 adaghoz: 4 evőkanál olaj 50 dkg darált csirkemell 1 tasak Knorr Pörkölt Rafinéria 1 dl tejföl 6 db nagyobb burgonya 1 evőkanál margarin
ápr. 7
0:15
Elnökválasztás Montenegróban (Népszabadság)
Montenegróban vasárnap elnökválasztásokat tartottak. Ez volt az első ilyen voksolás azóta, hogy az egykori jugoszláv tagköztársaság 2006 júniusában függetlenné vált.
ápr. 7
0:16
A birminghamiek is megtalálták a mi fogklinikáinkat (Népszabadság)
Százával utaznak az angliai Birmingham fájós fogú lakói Magyarországra, a hazainál sokkal olcsóbb ellátás reményében, áll az egyik helyi lap beszámolójában. A jelenség Nagy-Britannia egészére jellemző, miután az állami fogászati ellátás az ország nagy részén szinte hozzáférhetetlenné vált, a magánpraxisok pedig megfizethetetlenek.
ápr. 7
0:17
Elmélkedésre… (mno.hu)
J. K. Lavater gondolata
ápr. 7
0:18
Adakozás kattintással (Népszabadság)
A legszegényebb gyermekotthonok étkeztetési gondjainak enyhítésére szervezett akciót az Accor Services. A gyermekotthonokban élő gyermekek sokszor nem jutnak hozzá a napi minimális vitaminszükséglethez sem.
ápr. 7
0:18
A tudomány Pesti Estje (Népszabadság)
Tudományos, Hasznos, Emberi (THE) címmel ismeretterjesztő, tudomány-népszerűsítő, tehetséggondozó lapot indított a Magyar Innovációs Szövetség. A meghökkentő küllemű és beltartalmú, ingyenes terjesztésű újság az országos programmagazinokét közelítő (80 ezres) példányszámmal jelent meg. Hogy igény lesz-e rá, azt még nem tudni, ám a projekt jövőjéért a széles támogatói kör miatt így sem kell…
ápr. 7
0:18
Szélsőjobbos flashmob (Népszabadság)
Ma délután - miként arról lapunkban már beszámoltunk - "hazafias flashmobakció keretében" számos szélsőjobboldali fiatal "keresi föl" azt a pesti Hollán Ernő utcai jegyirodát, amelyre a napokban a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevezett szervezet Molotov-koktélt dobott azért, mert állítólag egy a Hungarica zenekar koncertjére jegyet kérő lányt kidobtak az üzletből. Nem…
ápr. 7
0:19
Recept: Póréhagymás-füstölt tarjás rakott burgonya (nana)
Hozzávalók 4 adaghoz: 80 dkg burgonya 1 nagyobb póréhagyma 20 dkg főtt füstölt tarja 1 tasak Knorr Pirított hagymás csirke Rafinéria margarin 20 dkg füstölt sajt 2 dl tejszín 1 dl víz
ápr. 7
0:19
Távirati stílusban (Népszabadság)
ápr. 7
0:20
Meggyilkoltak egy magyar cselgáncsklasszist Londonban (Népszabadság)
Magyar állampolgárokat érintő két gyilkossági ügyben is nyomoznak a rendőrök Nagy-Britanniában, ahol egy harmadik - szintén magyar áldozattal járó - gyilkosság ügyében a jövő héten lesz ítélethirdetés.
ápr. 7
0:21
Európai uniós pénzek a Honvédelmi Minisztérium repicégének (mno.hu)
Negyvenegymillió forint támogatást nyert el a Honvédelmi Minisztérium (HM) közhasznú társasága „a vállalkozói készségek és a munkavállalók alkalmazkodóképességének fejlesztését célzó képzések támogatása” címén a Bajnai Gordon által vezetett Nemzeti Fejlesztési Ügynökség révén az Európai Unió forrásaiból – tudta meg lapunk.
ápr. 7
0:21
Ingatlannal indul a polgárosodás (Népszabadság)
Minél több hivatal, szervezet, tanácsadó és koordinátor kapcsolódik be a kedvezményes állami részvényvásárlás előkészítésébe, annál több érintett cégről derül ki, hogy még nem alkalmas a tőzsdei bevezetésre. Egyelőre egy "tiszta" állami ingatlanokból létrehozandó új társaság vagy alap lenne a legesélyesebb az indulásra. Talán még az idén.
ápr. 7
0:22
Áprilisi tél Nagy-Britanniában (Népszabadság)
Bokáig érő hó hullott vasárnap Nagy-Britannia számos vidékére.
ápr. 7
0:22
Mély regények sekélyes emberekről (Népszabadság)
Nem a kritikusoknak ír, még csak nem is a közönségnek, hanem saját magának - nyilatkozta lapunknak a 90-es években feltűnt "X nemzedék" egyik fő alakja. A Nullánál is kevesebb és az Amerikai pszicho Budapestre készülő írója csapdában érzi magát: nem tud szabadulni Hollywoodból, egyelőre nem engedheti meg magának, hogy kizárólag tervezett új regényén dolgozzon.
ápr. 7
0:22
Heti kitekintés (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-04-06 23:54:00
ápr. 7
0:22
Gyerekper vagy mediáció? (Népszabadság)
Nem bújhat ki a felelősség alól az a diák, aki becsmérlően vagy erőszakosan viselkedik a pedagógussal. Adott esetben a büntetőjogi és a kártérítési eljárás egyaránt szóba jöhet - mondta Magyar György ügyvéd. Herczog Mária szerint a gyermekek elleni perek nem oldják meg a problémát.
ápr. 7
0:22
Szavaztak: Gyurcsány Ferenccel folytatja az MSZP (mno.hu)
Változatlanul Gyurcsány Ferenccel, kisebbségi kabinetként folytatnák a kormányzást a szocialisták – derült ki a Képviselői Irodaházban befejezett, ötórás vasárnapi frakcióülés után. Kiderült: kevesebb törvényben és több rendeletben gondolkodnak. Biztonság és reform – e mottóval „ugranak a sötétbe”, immár a tisztázatlan jogi helyzetű SZDSZ nélkül.
ápr. 7
0:23
Recept: Paprikás busa (nana)
Hozzávalók 2-3 adaghoz: 3 evőkanál olaj 1 kis fej hagyma 35 dkg busafilé (esetleg ponty) 1 tasak Knorr Pörkölt Rafinéria 1 dl tejföl 1 evőkanál liszt bors
ápr. 7
0:23
Egy mítosz vége (Népszabadság)
Életének 84. évében, szombaton Beverly Hills-i otthonában elhunyt Charlton Heston amerikai színész, akit leginkább Ben Hurként ismerhetett meg a világ.
ápr. 7
0:23
Harakiri kényszerű barátok közt (Népszabadság)
Bizarr és kényes helyzetbe került Roland Koch (CDU), aki a januári, patthelyzetet hozó tartományi választást követően mostantól ügyvezető kormányfőként irányítja a több mint hatmillió lakosú Hessent.
ápr. 7
0:24
Amerikai Psycho - Bret Easton Ellis Budapesten (stop.hu)
Az amerikai díszvendég író, Bret Easton Ellis és a kedvelt, fiatal német szerző, az új kötettel jelentkező Ingo Schultze köré szerveződik az Európa Könyvkiadó programja az április 24-én kezdődő XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon - közölte a könyves műhely az MTI-vel.
ápr. 7
0:25
Röviden (Népszabadság)
ápr. 7
0:26
Moholy Galéria nyílt Berlinben (Népszabadság)
Moholy-Nagy László nevét viselő képzőművészeti galéria nyílt a berlini Collegium Hungaricum új épületében. A hétvégi hivatalos megnyitó egybeesett Berlin legfontosabb képzőművészeti eseménysorozatával, a Berlini Biennaléval.
ápr. 7
0:26
"Nem fejvadász az MTV kuratóriuma" (Népszabadság)
Megvalósíthatatlan vagy triviális elvárásokat támasztanak a Magyar Televízió (MTV) leendő elnökével szemben a posztra jelöltet állító kuratóriumi elnökség tagjai - így összegezte a tízfős testület négy tagjának részvételével folytatott kerekasztal-beszélgetés első körében elhangzottakat Exterde Tibor vitavezető szombaton, Veszprémben.
ápr. 7
0:26
Totális előrenyomulás (Népszabadság)
Megjelent a kínai tőke a világ negyedik legnagyobb olajtársaságának számító Totalban. A távol-keleti ország hatalmas, 1650 milliárd dollárra tehető valutatartalékainak befektetésében részt vevő állami társaság - amely angolul a találó SAFE névre hallgat -, 1,6 százalékos részesedést szerzett a francia óriáscégben.
ápr. 7
0:27
Putyin és Bush táncra perdült Szocsiban (gondola.hu)
Vlagyimir Putyin és George W. Bush olyan jól érezte magát együtt szombaton este Szocsiban, hogy még táncra is perdültek a szórakoztatásukról gondoskodó kozák népi együttessel. A Fehér Ház...
ápr. 7
0:27
Recept: Tonhalas-sajtos rizs (nana)
Hozzávalók 2-3 adaghoz: 20 dkg rizs 1 tasak Knorr Sajtszósz Rafinéria 1 doboz tonhalkonzerv 1 evőkanál kapribogyó 1 citrom 2,5 dl tej
ápr. 7
0:27
Történelmi voksolás, sokadszor (Népszabadság)
Európai életre méltó, vagy bezárkózott Szerbia - elemzők szerint ez a tétje az egy hónap múlva esedékes "történelmi" választásoknak. A most induló kampány nyelvére lefordítva: ha az EU-barát erők győznek, az ország gyors léptekkel fog közeledni az unióhoz, ha viszont a radikálisok kaparintják meg a kormányt, óhatatlanul "orosz gyarmat" lesz belőle.

Keresés