Harminc éve követi Mohamed prófétát, de közben feministának vallja magát. Szívesen hord színes, elsősorban lila fejkendőket, muzulmán lányoknak pedig önismereti-önmegvalósítási tréningeket tart. Az iszlámra áttért Rabeya Müller mindig sajátos módon viszonyult választott hitéhez, a Kölnben élő valláspedagógus - kollégájával, Lamya Kaddorral közösen - most nem mindennapi vállalkozásba fogott.
Egy izraeli harci gépről kilőtt rakéta oltotta ki egy motorkerékpáros életét kedd este a Gázai övezet északi részén; a férfi az iszlám Dzsihád egyik gázai vezetője volt. Az izraeli hadsereg megerősítette a támadás tényét.
[1906. szeptember] Az ismeretes propagandával szemben, mely a megszállt tartományokat Szerbia számára követeli, a Frank dr. által vezetett Starcsevics-párt egyre határozottabban követeli Boszniának a monarkhiához való csatolását...
[1906. szeptember] Achim L. András békéscsabai képviselő mandátumát a Kir. Kuria 17-ikén tartott ülésén a büntetőtörvény 145. paragrafusába ütköző osztályelleni izgatás vétsége miatt megsemmisítette...
[1906. szeptember] Az amerikaiaknak még mindig sok bajuk van a kubaiakkal, a hol már-már szinte állandóvá válik a lázongás. Újabban nagyon elterjedt az a nézet, hogy a mozgalom rugója az északamerikai Egyesült Államokban keresendő...
[1906. szeptember] Különösen a parasztgyermekek szenvedése szivettépő; ezek hétszámra nem látnak meleg ételt. A jaroszlavi kormányzóság falvai is szomoru látványt nyújtanak...
Kilenc ember vesztette életét kedden Rio de Janeiro egyik északi nyomornegyedében, ahol a dél-amerikai ország különleges rendőri alakulatai kábítószer-csempészekkel csaptak össze.
Kilencen meghaltak Rio de Janeiro egyik nyomornegyedében, ahol összecsaptak egymással a rendőrök és a kábítószer-csempészek. Az iskolákban elmaradt a tanítás, az üzletek ki sem nyitottak. Tavaly 1260 emberrel végzett a brazil rendőrség a szervezett bűnözés elleni küzdelemben.
Rendhagyó módon az elnöki pár George Bush és felesége személyesen fogadta a Washingtonhoz közeli légibázison XVI. Benedek pápát, aki hatnapos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett.
Egyes elemzői vélemények szerint Oroszország teljes diplomáciai győzelmet aratott a bukaresti NATO-csúcson. Moszkvának hosszú időre sikerült befagyasztania a poszt-szovjet térség NATO-integrációját.
Vízbe zuhant egy iskolásokat szállító autóbusz egy csatorna felett átívelő hídról szerdán Nyugat-Indiában, a szerencsétlenségben legkevesebb 44-en vesztették életüket, többségükben gyermekek - közölte a rendőrség.
A 78 éves Helmut Kohl egykori német kancellár második házasságára készül, egy 43 éves közgazdász nőt vesz feleségül. Kohl és társa minél előbb szeretnék megtartani az esküvőt, de a volt kancellárnak előbb fel kell gyógyulnia, nemrégen ugyanis otthonában összeesett - írja a BBC.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa október 15-ig meghosszabbította a világszervezet grúziai katonai megfigyelőinek mandátumát. A határozatot a testület egyhangúlag hozta meg.
Ijesztően csökken a klímavédelmi és zöldenergia-csomag politikai támogatottsága a kormányok körében – állítja egy névtelenségbe burkolózó európai parlamenti képviselő.
Csütörtökön játssza nyolcaddöntős mérkőzését Szávay Ágnes páros társa, a 8. helyen kiemelt orosz Dinara Szafina ellen a charlestoni női tenisztornán. A magyar és az orosz játékos duója az első fordulóban rövidített döntő szettben győzött le egy szabadkártyával induló hazai kettőst.
Ha a felsőház is rábólint az anorexia-ellenes törvényre, Franciaországban akár börtönt is kaphatnak, akik népszerűsítik a túlzott soványságot. A törvény vonatkozhat a divatházak vezetőire, női magazinok szerkesztőire, reklámozókra és internetes oldalak készítőire is.
Tizenkét EU tagország egészségügyi, fogyasztóvédelmi, illetve szülőket tömörítő szervezete kérte az EU új egészségügyi biztosától, hogy függessze fel 6 élelmiszerszínezék használatát, amelyeket a gyerekek hiperaktivitásával hoztak összefüggésbe.
A közhiedelemmel ellentétben nem okozott érzékelhető bűnözési hullámot Nagy-Britanniában a kelet-európai EU-tagállamokból származó munkavállalók tömeges bevándorlása.
A Project for the New American Century (PNAC) irányt szabott az Egyesült Államok védelmi politikájának, és meghatározta a szuperhatalom geostratégiáját. Mára csak öröksége maradt. Ha egyáltalán maradt belőle valami.
A gyógyturizmus vált az indiai gazdaság egyik fő húzóágazatává. Külföldiek ezrei műttetik meg magukat az országban, mivel az indiai magánklinikákon alacsonyabbak az árak, és a színvonaluk gyakran magasabb, mint a nyugati kórházaké.
A közhiedelemmel ellentétben nem okozott érzékelhető bűnözési hullámot Nagy-Britanniában a kelet-európai EU-tagállamokból származó munkavállalók tömeges bevándorlása.
Ma nem érkezik posta Németországból külföldre, mert a frankfurti repülőtéren működő központi elosztó alkalmazottai sztrájkolnak. A munkabeszüntetéssel támogatni akarják szakszervezetük fizetésemelési követelését. A postai küldemények késése egy napos lesz.
A közel-keleti körúton járó Jimmy Carter volt amerikai elnök az egyiptomi fővárosban találkozik a Hamász két magas rangú vezetőjével – közölte Számi Abu Zuhri, a palesztin iszlamista mozgalom szóvivője.
Leprás ausztrál őslakos gyermekeken kísérletezték a különböző gyógyszereket az 1920-as és 30-as években – állította az őslakosok egyik jogvédője a canberrai szenátusban. Egy professzor szerint félreértésről van szó, az ausztrál egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el.
Bocsánatot kért a CNN amerikai hírtelevízió Pekingtől amiatt, hogy egyik hírmagyarázója "egy rakás tökfilkónak és gengszternek" nevezte a kínaiakat, áruikat pedig "bóvlinak". A közlemény szerint nem a kínai népről beszéltek, hanem vezetőikről.
Bocsánatot kért a CNN amerikai hírtelevízió Pekingtől, mert egyik hírmagyarázója „egy rakás tökfilkónak és gengszternek” nevezte a kínaiakat, áruikat pedig „bóvlinak”.
A CNN szerint a nyerseségéről hírhedt Jack Cafferty nem a kínai népről, hanem vezetőiről beszélt a The Situation Room című politikai műsor április 9-i adásában.
Nemcsak az orosz sajtó, de a külföldi is hihetetlenkedve fogadja a hírt: Putyin feleségül veszi Alina Kabaevat, egy 25 éves orosz egykori műkorcsolyázónőt.