Franciaország tizenhat városában több ezren követelték Ingrid Betancourt szabadon bocsátását. Párizsban a "Fehér menet" (ez utalás a Dutroux-gyilkosságok kapcsán a belga igazságszolgáltatást elítélő felvonulásokra) résztvevői az Opera előtt gyülekeztek, hogy kifejezzék szolidaritásukat a kolumbiai gerillák által nyolc éve fogva tartott politikussal - aki francia állampolgár is.
Nagykoalíciós kötélhúzást okozott a szélsőjobboldali NPD esetleges betiltásának ügye. Míg a CDU ódzkodik egy újabb szövetségi alkotmánybírósági eljárástól, az SPD el akarja érni, hogy a karlsruhei taláros testület a demokratikus jogállamot veszélyeztető erőnek nyilvánítsa, és elrendelje a kéttartományi parlamentben is jelen lévő, idegengyűlölő "újbarnák" feloszlatását.
Pártelnökké lép elő a májusban leköszönő orosz államfő. Bár elnöksége alatt Vlagyimir Putyin korainak tartotta, hogy Oroszország parlamentáris köztársaság legyen, és az alkotmánymódosítást továbbra is elutasítja - a lépés alapján úgy tűnik, hogy már nem ellenzi annyira az elnök súlyának csökkentését a kormányfő javára.
A feláldozott többhetes szabadságért teljes ellátás és 10-15 ezer eurós díjazás jár - mindennek fejében azt kell megosztani a líbiai "hallgatókkal", hogyan kell túszokat kiszabadítani és terroristaveszélyeket elhárítani.
A legjobb példa a jószomszédi viszonyra - így jellemezte a horvát-magyar kapcsolatokat a Népszabadságnak Ivo Sanader miniszterelnök, aki a múlt heti NATO-csúcs és Bush kétnapos zágrábi látogatása után ma Budapesten tárgyal Gyurcsány Ferenc kormányfővel.
Montenegró polgárai számára fontosabb a gyors EU-csatlakozás, mint a kapcsolatok javítása Szerbiával - olvasható ki a vasárnapi elnökválasztás eredményéből. Filip Vujanovics államfő már az első fordulóban megszerezte a szavazatok több mint ötven százalékát. A kormányzó Szocialisták Demokrata Pártjának jelöltje a 69 százalékos részvételt hozó voksolást követően további öt évig vezetheti az…
Kiss Péter magyar kancelláriaminiszter és Dusan Caplovic szlovák kormányalelnök nyitotta meg tegnap Pozsonyban a Magyarország és Szlovákia határon átnyúló együttműködésének lehetőségeit, valamint a Magyarország-Szlovákia-Ukrajna szomszédsági program eredményeit elemző tanácskozást. Ezen a két ország szakpolitikusai, megyei és helyi önkormányzati képviselői vettek részt.
Egyszerre két munkáját veszítette el Hillary Clinton kampányának főstratégája. Mark Pennt azért váltották le, mert Kolumbia amerikai nagykövetével találkozva a két ország szabadkereskedelmi egyezményéről tárgyalt. Clinton ellenzi a tervezetet, amelyről George W. Bush elnök éppen tegnap jelentette ki, hogy ragaszkodik a sürgős szenátusi jóváhagyásához.
Gyurcsány Ferenc a tervek szerint június elején tesz hivatalos látogatást Szlovákiában. Erről állapodott meg tegnap Pozsonyban Kiss Péter magyar kancelláriaminiszter és Dusan Caplovic szlovák kormányalelnök. A magyar kormányfőt tavaly októberben hívta meg szlovák partnere, Robert Fico, de a két ország feszült politikai viszonya miatt eddig még a vizit időpontját sem tűzték ki.
A fáklya egy A-340 típusú Airbus fedélzetén érkezik meg San Franciscóba - közölték francia repülőtéri illetékesek. Az olimpiai láng útját számos incidens kísérte: Kína Tibet-politikája ellen tüntetők próbálták megakadályozni továbbjutását.
Mauritániai rendőrök csaptak össze iszlamista fegyveresekkel a fővárosban, Nuáksútban hétfőn, néhány nappal azután, hogy megszökött az egyik férfi, akit a négy francia turista meggyilkolásával gyanúsítanak. Az összecsapásnak rendőrségi és kórházi források szerint két halottja és nyolc sebesültje van - közölte a csendőrség.
Azért találta ki elrablásának történetét Stuart Mária, hogy törvényesítse házasságát szeretőjével - derül ki Lesley Smith nőgyógyász elemzéséből, amely rávilágít egy négyszáz évvel ezelőtti királygyilkosság részleteire. A szakértő szerint Stuart Mária, a skótok királynője szövetkezett férje megölésére.
Fenyegető telefonhívásokat, elektronikus leveleket és sms-eket kapott több Kínában dolgozó nyugati riporter, állítólag kínai átlagemberektől a tibeti zavargásokról szóló tudósításaik miatt.
Fenyegető telefonhívásokat, elektronikus leveleket és sms-eket kapott több Kínában dolgozó nyugati riporter, állítólag kínai átlagemberektől a tibeti zavargásokról szóló tudósításaik miatt. A tibeti válság megoldására a dalai láma Mihail Gorbacsovtól kért segítséget.
Harmadikként ratifikálta Magyarország a Montenegró uniós csatlakozási előszobájának minősülő stabilizációs és társulási megállapodást. A külügyminiszter szerint az egyik legújabb európai állam komoly utat tett meg az EU felé. Nem így Szerbia, ami ugyan infrastruktúrájában fejlett, de a háború bűnösöket még mindig nem hajlandó kiadni.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn megemlékezett a ruandai népirtás 14. évfordulójáról és ígéretet tett: mindent megtesz a hasonló tragédiák megakadályozása érdekében.
A kínai jogsértések ellen tiltakozó tüntetők egy tibeti zászlót és két transzparenst feszítettek ki a város jelképének számító híres építményen két nappal azelőtt, hogy az olimpiai láng a városba érkezik.
Fenyegető telefonhívásokat, elektronikus leveleket és sms-eket kapott több Kínában dolgozó nyugati riporter, állítólag kínai átlagemberektől a tibeti zavargásokról szóló tudósításaik miatt.
Kényszerleszállást hajtott végre kedden Bangkokban egy bangladesi utasszállító repülőgép, miután két utas összeverekedett a fedélzetén - közölték repülőtéri illetékesek. Nem sérült meg senki.
Zaklató, fenyegető üzeneteket kapnak tibeti zavargásokról tudósító külföldi újságírók. A fenyegetőzők magukat kínai átlagembereknek mondják, akiket az dühített fel, hogy a sajtó jelentései szerintük elferdítik a tényeket.
A japánok hozzávetőleg egyharmada szerint meg kellene változtatni azt a cikkelyt az ország alkotmányában, amelynek értelmében a távol-keleti szigetország csak önvédelmi célokra tarthat fenn hadsereget, és nem alkalmazhat erőt nemzetközi viták rendezésére - tűnik ki egy közvélemény-kutatás kedden nyilvánosságra hozott eredményeiből.
Hallgatólagosan jóváhagyta az olimpiai láng útját kísérő tüntetéseket kedden a tibeti emigráns kormány, amely szerint az embereknek joga van tiltakozni a "rémisztő" kínai emberi jogsértések ellen.
Meg kell jelennie kedden egy jeruzsálemi bíróság előtt Mose Kacav volt izraeli államfőnek, aki ellen sorozatos nemi zaklatás címén emeltek vádat - közölték igazságügyi forrásból.
Az Európai Bizottság legfrissebb intézkedéseinek köszönhetően az állampolgárok akár a repülőgép fedélzetéről is telefonálhatnak, vagy küldhetnek majd üzeneteket mobiltelefonjuk segítségével.
Meg kell jelennie kedden egy jeruzsálemi bíróság előtt Mose Kacav volt izraeli államfőnek, aki ellen sorozatos nemi zaklatás címén emeltek vádat - közölték igazságügyi forrásból.
Helyi lapértesülés szerint különleges védelmet kért a rendező osztrák és svájci rendőrségtől a török szövetség, mert attól tart, hogy terrortámadás éri válogatottját a júniusi labdarúgó Európa-bajnokságon.
Robert Fico szlovák kormányfő referendummal akarja elfogadtatni a Lisszaboni Szerződést, ha a szlovák parlamenti ellenzék mégsem lesz hajlandó megszavazni.
Irán újabb 6000 urándúsító centrifuga beszerelését kezdte meg natanzi kísérleti nukleáris üzemében - jelentette be kedden Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az állami televízió híradása szerint.