A Zimbabwét 28 éve vezető Robert Mugabe nevétől hangos a világsajtó néhány hete. A függetlenségi háború egykori hőse az elmúlt évtizedben gazdasági válságba taszította az egykor virágzó országot, s a demokrácia alapelveit semmibe véve számolt le ellenfeleivel.
Vereséget szenvedett az 1.34 millió dolláros női tenisztorna negyeddöntőjében Szávay Ágnes, így búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől. A másik ágon az amerikai Serena Williams továbbjutott.
Tegnap volt Jimmy Carter egykori amerikai elnök nagy napja a Közel-Keleten: találkozott a Hamasz radikális palesztin szervezet damaszkuszi vezetőjével, Khaled Masallal.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt tervezi, hogy meghívja a dalai lámát a pekingi nyári játékok megnyitóünnepségére. Az MTI az APA hírügynökségre hivatkozva idézte Thomas Bach NOB-alelnököt, miszerint a szervezet ezzel nem szeretne politizálni, a céljuk az, hogy "a világ legnagyobb sporteseménye megnyitójának rangját a világ legismertebb személyiségei még tovább emeljék".
Nem alkothatunk jobboldali szigetet haladó kormányzatok gyűrűjében - nyilatkozta Fernando Lugo, aki a közvélemény-kutatások szerint a fő esélyes a vasárnapi paraguayi elnökválasztásokon.
[1906. december] Egyébként ma is elszólta magát Mániu, mert tizenegy román vármegyéről beszélt, azért, mert ezek lakosságának az abszolút vagy csak a viszonylagos többsége román ajkú...
[1906. december] Nem lesz többé az európai hatalmaknak oly könnyű, mint néhány évvel ezelőtt Khinában hadat viselni s az ópium bevitelét ágyukkal biztosítani, mert lépten-nyomon Japán ellenállására találnának...
[1906. december] Az Empire Review jelentése szerint Clémenceau karlsbadi tartózkodása folyamán azt mondotta, hogy Európában mindaddig nem lesz béke, míg Francziaország Elzász-Lotharingia visszaadásával nem kap elégtételt...
[1906. december] Kossuth levele alkalmas lehet arra, hogy az országban a koaliczióban lévő pártok harczra keljenek egymással. Ezt pedig nagy bajnak tartanám az ország jelenlegi körülményei között...
[1906. december] Legerősebben kell neked és egész megyéd függetlenségi pártjának odahatni, hogy a törvényhatósági választásoknál a függetlenségi párt függetlenségi jelölteket állítson s ezeket válaszsza meg bizottsági tagoknak...
[1906. december] A Kongó-állam uralkodója vagyok ugyan, de az állam föllendülésének épp oly kevés befolyása van az én anyai dolgaimra, mint például az Egyesült-Államok föllendülésének Roosevelt elnök magánvagyonára...
Olyan felnőttekkel találkozott és imádkozott együtt XVI. Benedek helyi idő szerint csütörtökön Washingtonban, akiket gyerekkorukban katolikus papok szexuálisan zaklattak. Az ENSZ-nek erkölcsi központként kell működnie, ahol minden nemzet otthon érzi magát mondta a pápa az ENSZ Közgyűlésében pénteken. Ő a harmadik pápa, aki beszédet mondott a világszervezetben.
Megjelent Iván Gábor: Bevezetés az Európai Unió költségvetésébe című szakkönyv az Osiris Kiadó gondozásában. A könyv bemutatója alkalmából Balázs Péter, Magyarország első uniós biztosa, egyetemi professzor kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a téma aktualitását, a feldolgozáshoz felhasznált exkluzív forrásokat. A könyv szerzője, Iván Gábor szakállamtitkár, a Külügyminisztérium európai igazgatója…
Cáfolta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azokat a sajtóban pénteken megjelent információkat, amelyek szerint elvi megállapodás született volna a kormány és a háziorvosok között a vizitdíj kompenzációjáról.
Adatbiztonsági központot hoztak létre Pekingben annak érdekében, hogy az ötkarikás játékok alatt az internetes műveletek biztonságban lehessenek. [Dátum: 2008. 04. 19. 08:38]
Országos pártértekezletet tart ma a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Budapesten. Az értekezletet annak kapcsán tartják, hogy az elmúlt hónapokban megsokszorozódott a pártba belépők száma.
Tovább melegszik az idő, de ma még marad a változékonyság. A több-kevesebb napsütés mellett szórványosan alakul ki eső, zápor, helyenként zivatar. Vasárnap azonban az ország nagy részén napos, kora nyári hangulatú időben lesz részünk.
XVI. Benedek pápa pénteken rövid időre felkereste a New York-i Park East zsinagógát; személyében először látogatott a katolikus egyház feje zsidó imaházba az Egyesült Államokban. Az első tengerentúli útján a zsinagógába látogató pápát Arthur Schneier rabbi fogadta, aki 1962 óta áll a manhattani zsinagóga élén. A bécsi születésű főrabbi Budapesten vészelte át a holokausztot.
Két tucatnál is több berber makákó leöléséről hoztak döntést gibraltári illetékesek, így próbálva kordában tartani a majmok egyre gyarapodó populációját. Az állatvédők háborognak.
A nagy mértékű alkohol- és drogfogyasztás a szerbiai iskolák egyik legnagyobb gondja, a diákok körében elharapózó, s egyre ijesztőbb méreteket öltő erőszak fő kiváltó oka - állapították meg egy belgrádi szakmai tanácskozáson.
Közel 650 utas vesztegelt egy műszaki hiba miatt több órán keresztül péntekről szombatra virradó éjszaka Franciaország északi részén, a Londont Nyugat-Európával összekötő Eurostar szuperexpresszen.
Megvonta csütörtökön politikai támogatását Vajda Lajostól a háromszéki RMDSZ, a politikus korábbi bejelentése miatt, miszerint függetlenként indul júniusban a megyei tanácselnökség elnyeréséért.
Nagyon nehéz megjósolni előre, melyek lesznek a legfontosabb kérdések a 2011-ben esedékes magyar elnökség idején, egyetlen dolog azonban biztos: a 2013 utáni közös költségvetés tárgyalása fontos prioritás lesz - mondta Balázs Péter április 17-én egy könyvbemutatón.
Megölték az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok egyik tagját izraeli katonák, akik légi támogatással behatoltak szombat reggel a Gázai övezetbe - közölték palesztin biztonsági források.
Az Új Szó szerint Csáky Pál állítólag egymillió koronát kért az ő könyvét is megjelentető kiadó, a Madách Posonium megmentésére Robert Fico kormányfőtől annak fejében, hogy az általa vezetett Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői megszavazzák a parlamentben a Lisszaboni Szerződés ratifikálását. Csáky tagad.
A vasárnap zajló kerékpáros demonstráció idején autózva érdemes elkerülni Budapest belvárosát, illetve a belvároson áthaladó trolik, és buszok helyett elsősorban a villamosokat, metrót és a földalattit használni.
Több ezren tüntettek szombaton a közép-kínai Vuhanban egy francia üzletlánc helyi áruháza előtt tiltakozva Párizs Tibettel és a nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos politikája miatt - közölték szemtanúk.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szombati sajtótájékoztatóján elmondta: a Magyar Koalíció konkrét támogatásban részesíti azokat a nemzeti kisebbségeket, amelyek aláírásokat gyűjtenek a köztársasági parlamentbe való bejutáshoz.
A nagy mértékű alkohol- és drogfogyasztás a szerbiai iskolák egyik legnagyobb gondja, a diákok körében elharapózó, és egyre ijesztőbb méreteket öltő erőszak fő kiváltó oka - állapították meg egy belgrádi szakmai tanácskozáson.
XVI. Benedek pápa pénteken rövid időre felkereste a New York-i Park East zsinagógát, személyében először látogatott a katolikus egyház feje zsidó imaházba az Egyesült Államokban.
Több ezren tüntettek szombaton a közép-kínai Vuhanban (Wuhan) egy francia üzletlánc helyi áruháza előtt tiltakozva Párizs Tibettel és a nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos politikája miatt - közölték szemtanúk.
Közel 650 utas vesztegelt egy műszaki hiba miatt több órán keresztül péntekről szombatra virradó éjszaka Franciaország északi részén, a Londont Nyugat-Európával összekötő Eurostar szuperexpresszen.
Oroszország hamarosan újabb segélyszállítmányt indít a koszovói szerb kisebbség számára - jelentette be Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek orosz minisztere.
Adatbiztonsági központot hoztak létre Pekingben annak érdekében, hogy az ötkarikás játékok alatt az internetes műveletek biztonságban lehessenek. A Kínában egyedülálló központ a számítógépes vírusok, hálózati-, és hackertámadások valamint a rendszerleállások ellen kívánják megvédeni az olimpiai hálózatot. A terv részeként 21 adatbiztonsági szolgáltató és több mint harminc szakértő fogott össze,…
Több ezren tüntettek szombaton a közép-kínai Vuhanban (Wuhan) egy francia üzletlánc helyi áruháza előtt tiltakozva Párizs Tibettel és a nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos politikája miatt - közölték szemtanúk.
Az Új Szó szombati közlése szerint Csáky Pál állítólag egymillió koronát kért az ő könyvét is megjelentető kiadó, a Madách Posonium megmentésére Robert Fico kormányfőtől annak fejében, hogy az általa vezetett Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői megszavazzák a parlamentben a Lisszaboni Szerződés ratifikálását. A pártelnök ezt tagadja.
Az április 24-i közgyűlés esélyt kínál a MOL vezetése számára, hogy megmutassa, nincs takargatnivalója – közölte pénteken Brüsszelben Thomas Huemer, az osztrák olaj- és gázipari nagyvállalat, az OMV szóvivője.
Az Új Szó szombati közlése szerint Csáky Pál állítólag egymillió koronát kért az ő könyvét is megjelentető kiadó, a Madách Posonium megmentésére Robert Fico kormányfőtől annak fejében, hogy az általa vezetett Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői megszavazzák a parlamentben a Lisszaboni Szerződés ratifikálását. A pártelnök ezt tagadja. Az üggyel a szombaton megjelent szlovák lapok is…
DNS-teszteket hajtanak végre azon a több mint 400 fiatalon, akiket a hatóságok mentettek ki egy szekta farmjáról az Egyesült Államokban. A bíróság azért rendelte el a vizsgálatokat, mert nem tudni, kik a gyerekek szülei. A farmon egy többnejűséget gyakorló szekta működött, és a gyanú szerint az idős férfiak erőszakoskodtak a fiatal lányokkal.