Jerzy Buzek volt lengyel miniszterelnök lesz az Európai Parlament következő elnöke - értesült a Handelsblatt. A tekintélyes német üzleti és politikai napilap beszámolója szerint az új elnök személyéről már megállapodás jött létre az Európai Parlament két legnagyobb frakciója, a konzervatív néppárti és a szocialista frakció között. A Handelsblatt információi szerint Buzek a jövő évi európai…
Provokációk sora, hogy a parlamentet antidemokratikus céljaik propagálására használják fel, ellenfeleikről adatokat gyűjtsenek, a törvényhozási tagoknak járó állami pénzekből pedig klientúrájukat fizessék - ez a kép rajzolódik ki abból a terjedelmes elemzésből, amit német történészek és politológusok készítettek az SPD megbízásából Mecklenburg-Előpomeránia tartományi parlamentjében 2006 ősze óta…
Sem Kolozs, sem pedig Bihar megyében nem sikerült a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és az erdélyi Magyar Polgári Pártnak (MPP) megegyezésre jutnia a június 1-jén és 15-én sorra kerülő önkormányzati választások tekintetében.
Rendkívüli ülésén vitatja meg szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa a grúz robotrepülőgép vasárnapi lelövését Abházia felett. A grúz vezetés bemutatja azt a hétfőn nyilvánosságra került felvételt is, amelyen látható, hogy a szerkezetet egy orosz vadászgép semmisíti meg. Moszkva tagadja érintettségét.
Dánia úgy döntött, hogy átmenetileg bezárja algíri és kabuli nagykövetségét, mivel merényletektől tart a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúra februári újbóli megjelentetése miatt - írta kedd este internetes oldalán a Politiken című dán napilap.
Hillary Clinton nyerte a pennsylvaniai előválasztást, amely fontos állomás a demokrata elnökjelöltségért folyó harcban, mégsem örülhet felhőtlenül. Magabiztosan nyert ugyan, de az erőviszonyokat nem borította fel: összességében továbbra is Barack Obama áll jobban. Clinton jelezte, nem száll ki a versenyből, ugyanakkor komoly kihívások várnak rá. Először is fel kell töltenie a kasszáját, ha labdába…
A CNN exit-pollja alapján Hillary Clinton 52, Barack Obama 48 százalékkal zárt a Pennsylvaniai előválasztáson (a férfi és a női szavazatok eloszlásából visszaszámolva).
Régi kedvencünk, a régóta csak a móka kedvéért versenyző Ron Paul brutálisan megverheti a már biztos elnökjelölt John McCaint, igaz, csak egyetlen, piciny pennsylvaniai megyében.
A demokrata szenátorasszony a mai győzelem után hangsúlyozhatja majd: ő uralja azokat a nagy, ingadozó államokat, amelyeknek döntő szerepük lehet a novemberi elnökválasztáson a republikánus ellenfél legyőzésében.
Hillary Clinton fontos győzelmet szerzett az amerikai elnökjelöltségért folyó küzdelemben kedden Pennsylvaniában: Barack Obama legyőzésével új lendületet vehet kampánya.
A Bush-kormányzat ismételten sürgette, hogy a fehérorosz hatóságok "haladéktalanul és előfeltételek nélkül" helyezzenek szabadlábra "minden politikai foglyot" - közölte keddi sajtóértekezletén Tom Casey, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője.
Hillary Clinton New York-i szenátor nyeri meg a televíziók előrejelzése szerint a keddi demokrata párti pennsylvaniai előválasztást. Barack Obama illinois-i szenátor előtt.
Bernand Kouchner francia külügyminiszter és iráni kollégája, Manusehr Mottaki kedden Kuvaitvárosban tartott találkozóján aggodalmát fejezte Irakkal kapcsolatban.
Szívrohamot kapott Vegyi Ali, Szaddám Huszein népirtás miatt halálra ítélt unokatestvére. Emiatt napokig kórházban kezelték, de szerdán visszaszállították az iraki amerikai börtönbe.
Hillary Clinton fontos győzelmet szerzett az amerikai elnökjelöltségért folyó küzdelemben kedden Pennsylvaniában: Barack Obama legyőzésével új lendületet vehet kampánya.
[Tematikus hét - Szerda] Legrosszabbul járt Szerbia, mely a fogcsikorgatva kénytelen nézni, hogyan gyilkolják a bolgár bandák a szerbeket. Szerbia, mely egészen Oroszország karjaiba vetette volt magát, most teljesen el van szigetelve...
Hillary Clinton fontos győzelmet szerzett az amerikai elnökjelöltségért folyó küzdelemben kedden Pennsylvaniában: Barack Obama legyőzésével új lendületet vehet kampánya.
Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia határozattervezetet akar benyújtani az ENSZ Biztonsági Tanácshoz, hogy felléphessenek a kalózkodás ellen Szomália partjainál és máshol - közölte kedden Jean-Maurice Ripert francia ENSZ-nagykövet.
Mint ahogy az amerikai elnökjelöltek sem kerülhetik már meg a klímaváltozás okozta problémák előtérbe helyezését, a washingtoni Fehér Ház is kénytelen foglalkozni az Egyesült Államok déli határainál épülő kerítés okozta környezeti károkkal. Amerikai tudósok egy jelentősebb csoportja ugyanis polgári engedetlenséget helyezett kilátásba az építés ellen, mert a kerítés számos fokozottan védett…
Az elmúlt három évben 83 százalékkal nőttek az élelmiszerárak - áll a Világbank friss jelentésében. A nemzetközi szervezetek tehetetlenek, a gazdagabb országok nem kezelik súlyának megfelelően a problémát.
Az amerikai hadsereg csaknem kétszer annyi egykori bűnelkövetőt vett fel állományába tavaly, mint 2006-ban - derült ki a washingtoni kongresszus jelentéséből.
A nemzetközi közösség védelmét kérte Davit Bakradze grúz külügyminiszter Oroszországgal szemben, amelyet Tbiliszi azzal vádol, hogy be akarja kebelezni a hivatalosan Grúziához tartozó, szakadár Abháziát és Dél-Oszétiát.
[Tematikus hét - Szerda] A történelem egyik legnagyobb vérengzése és kegyetlensége ment végbe Belgrádban, de senkinek nem lesz miatta bántódása. Az egész ország nyugton maradt...