Hírarchívum - Kultúra - 2008 április 16.

2008. április 16. szerda

ápr. 16
0:52
Márait idézik meg az Urániában (stop.hu)
Rendhagyó irodalmi délutánra várják szerdán a közönséget a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházba: Márai Sándor személyét és műveit beszélgetésekkel, filmvetítéssel, felolvasásokkal és egy kiállítással idézik meg. A rendezvényen lesz az író életét és munkásságát bemutató honlap, valamint a Helikon Kiadó két új Márai-kiadványának premierje is.
ápr. 16
2:09
Budapest - Bors néni 250. (szinhaz.hu)
Április 18-án (délelőtt 10-kor) Nemes Nagy Ágnes Bors nénije 250. alkalommal elevenedik meg Molnár Piroska alakításában a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház színpadán. A harminc esztendeje született mesealak történeteiből Novák János által rendezett verses-dalos előadás Dajka Margit főszereplésével az Egyetemi Színpadról indult hódító útjára. 1982-ben tévés mesejáték és hanglemez készült belőle,…
ápr. 16
3:20
Zsidó-czigányok a magyar népélet érdekes alakjai (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] A zsidó-czigány ma már az etnografia és a magyar népzene buvárai számára való érdekes tárgy...
ápr. 16
3:24
A "revolver-újságíró" (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Most megint revolver-zsurnalisztikák botránya kavarog a lapokban. Helyén valónak véltük ezt a megjegyzést lenyomatni...
ápr. 16
3:28
Dalmácziai képek (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Ránk nézve természetesen legérdekesebb Havass könyvének a magyar emlékeket tárgyaló fejezete...
ápr. 16
3:32
Jókai szobra a Svábhegyen (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] A magyar közönségnek nem kell magyarázni, mint jelentett Jókainak ez a kis svábhegyi kert, a melyről oly sokszor irt...
ápr. 16
3:36
A pajzán poéta - Pálóczi Horváth Ádám (1760 – 1820) (huszadikszazad.hu)
[Tematikus hét - Szombat] Ázsiai modoráról sok bolondos adomát jegyeztek föl...
ápr. 16
3:40
Szellemi élet a hajdani Pesten. (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Mit olvastak a régi Pesten?...
ápr. 16
3:44
A kolozsvári színház-avatás (huszadikszazad.hu)
[Tematikus hét - Kedd] Az ünnep szép volt, legyen szép a munka is, a melyet a színház és közönség vállvetve végez...
ápr. 16
5:02
Mi történt április 16-án? (Zene.hu)
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zeneeseményeit. Tekintsük meg, mi történt április 16-án! [Dátum: 2008.04.16. 05:00]
ápr. 16
5:06
Ezt nézze meg - Zsaruvér és Csigavér! (stop.hu)
Bujtor István Zsaruvér és Csigavér című tévéfilmsorozata hét év után folytatódik, a bűnügyi komédia harmadik epizódját, A szerencse fia című filmet szerda este láthatják az érdeklődők a Magyar Televízió m1-es csatornáján - közölte a közszolgálati adó.
ápr. 16
5:17
Elhunyt az ország egyik legnépszerűbb televíziósa - (Népszava)
Hosszú betegség után, életének 73. évében elhunyt Antal Imre. A magyar televíziózás legendás alakja negyvenhárom éven át szórakoztatta a nézőket. Az Erkel Ferenc-díjas, érdemes művészt kórházi kezelése után két hónapja ápolták a gyógyíthatatlan daganatos betegek számára fenntartott hospice házban, ahol tegnap érte a halál. A Szeszélyes évszakok eblematikus alakját, a képernyős nevettetőt…
ápr. 16
7:02
Gesztesi Károly elérte a 45-öt! (Zene.hu)
Szép évfordulóhoz érkezett el a közkedvelt színművész, Gesztesi Károly. Ma ünnepli ugyanis 45. születésnapját, amelynek apropóján a Zene.hu is köszönti a művészt. [Dátum: 2008.04.16. 07:00]
ápr. 16
7:06
A web hálójában a magyar zene (FigyelőNet)
Antikrisztus vagy a könnyűzene egyetlen lehetséges megváltója az internet? Tönkreteszi vagy átrendezi a magyar zenei majorságot a világháló? A CD-eladások száma mindenesetre egyre csökken, a legális letöltések száma pedig csak kicsit nő Magyarországon.
ápr. 16
8:06
180 éve halt meg Francisco Goya (stop.hu)
Száznyolcvan éve, 1828. április 16-án halt meg Francisco Goya spanyol festő, "az utolsó régi, és az első modern mester".
ápr. 16
8:07
Völgyesi Gabi mindenre kíváncsi (Zene.hu)
Demcsák Zsuzsa partnerei a Nő Háromszor április 16-i adásában Esztergályos Cecília és Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője lesznek! A műsorban zenészek is gyakran feltűnnek és meglepő őszinteséggel mesélnek a legféltettebb titkaikról is. [Dátum: 2008.04.16. 08:06]
ápr. 16
8:15
Mayenburg: A csúnya (szinhaz.hu)
Április 18-án kerül bemutatásra az Új Színház Stúdiószínpadán Marius Von Mayenburg kortárs német szerző A csúnya című darabja Szabó Máté rendezésében. Tovább kattintva megtekinthetik/elolvashatják az alkotókkal készült interjút, és a mozgóképes ajánlókat - egy hosszabbat és egy rövidebbet.
ápr. 16
8:16
Kié lesz a wagneri örökség? (hvg.hu)
Lehet, hogy az utolsó felvonást jelzi a Bayreuthi Fesztivál irányításáért folytatott, sok éve tartó küzdelemben Wolfgang Wagnernek bejelentése. Richard Wagner 88 éves unokája hajlandó lenne leköszönni a nagy hagyományú operafesztivál éléről, ha két lánya együtt venné át az irányítást.
ápr. 16
8:18
Ambrus Rita ünnepel - hangját reklám és főcímzenékben is hallhatjuk (Zene.hu)
Csinos fiatal hölgyet köszönhetünk fel születésnapján, aki nem más, mint Ambrus Rita, akit sokak Stefano partnereként ismernek. Köszöntsük fel ezen a jeles napon! [Dátum: 2008.04.16. 07:00]
ápr. 16
8:21
Nőuralom a világhálón (FigyelőNet)
Új közönséget igyekszik meghódítani a Yahoo!, a keresőcég a március végén indított Shine nevű portáljával a női internetezők felé nyitott. A lépés nem meglepő, hiszen a statisztikák szerint a „gyengébb nem” egyre erősebb lesz a világhálón - írja legújabb számában a Marketing&Média.
ápr. 16
8:21
Újabb Márai-film a mozikban (stop.hu)
Márai Sándor azonos című kisregényéből készült az Eszter hagyatéka című film, amelyet csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban.
ápr. 16
8:43
Fassbinder-filmek a Cirko-gejzír műsorán (stop.hu)
Rainer Werner Fassbindernek, a német filmművészet egyik meghatározó alakjának filmjeit vetítik októberben a fővárosban; az érdeklődők a csaknem 16 órás Berlin Alexanderplatz című fekete-fehér filmdrámát is megtekinthetik.
ápr. 16
8:55
Nyolctól mozizhatunk esténként az HBO-n (Mozinet.hu)
Május elsejétől változás történik az HBO csatornák programfelépítésében, melyek közül a legfontosabb, hogy az egyes napok kiemelt műsorai ezentúl este kilenc helyett nyolcórai kezdettel indulnak az HB...
ápr. 16
9:00
Lábjegyzet a történelemhez (hvg.hu)
Az elmúlt 15 évben számtalan stratégia készül kulturális örökségünk digitalizálására és közkincsé tétlére. A stratégiák mennyiségéhez képest az elkészült, látható, használható anyag minimális.Most egy olyan oldalra akadtam (via Hyprgene Media Blog ), ahol megnézhetjük hogyan is csinálják az ilyesmit a Nagyok.A Footnote.com az amerikai történelem kezdetéig (könnyű nekik) visszanyúlva több millió,…
ápr. 16
9:01
Zorán egy jó cél érdekében lett nagykövet (Zene.hu)
A Halld a világot! (Hear the World) kezdeményezés magyar nagykövetei pénteken mutatkoztak be Budapesten. Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője és Sztevanovity Zorán énekes, zenész olyan művészek mellett vállalt szerepet a nemzetközi mozgalomban, mint Plácido Domingo, Bryan Adams, Dionne Warwick, Bobby McFerrin, Harry Belafonte. [Dátum: 2008.04.16. 09:00]
ápr. 16
9:16
Áll a bál a Wagner-családban (stop.hu)
Lehet, hogy az utolsó felvonást jelzi a Bayreuthi Fesztivál irányításáért folytatott, sok éve tartó küzdelemben Wolfgang Wagnernek - Richard Wagner 88 éves unokájának - bejelentése, amelynek értelmében hajlandó lenne leköszönni a nagy hagyományú operafesztivál éléről, ha két lánya együtt venné át az irányítást.
ápr. 16
9:47
Vidék - Pályázatok - Győr (szinhaz.hu)
A múlt héten tartotta meg a győri Közgyűlés Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága azt az ülését, ahol arról döntött, kit javasol a Győri Nemzeti Színház igazgatójának. Szinte egyhangúan egy pályázót támogattak.
ápr. 16
10:05
Megbízható minőség Brooklynból (hvg.hu)
Vannak bizonyos zenei műfajok, amelyek már megszólalásuk első pillanatában képesek megteremteni a rájuk jellemző, erőteljes atmoszférát. A funky jazz ilyen, ha jól csinálják. A Brooklyn Funk Essentials koncertje nem volt kockázatmentes – ezt jelezte az A38 Hajó óvatos (tavaszi fesztivál utánra való) időzítése is. Ám a zenészek kihozták a műfajból azt, amit egyáltalán lehetséges.
ápr. 16
10:24
Lemezbemutató koncertet ad április végén a Váradi Roma Café (DunaTV)
Lemezbemutató koncertet ad április 26-án Budapesten az Arénában a Váradi Roma Café. Ebből az alkalomból vendégünk volt Váradi Gyula, az együttes énekese.
ápr. 16
10:54
Copagnia Contaminarte: A szerelem hajléktalanja (sziget.hu)
Látszólag fura szereplők népesítik be a színpadot - ők a szerelem hajléktalanjai. A szerelem hétköznapi krónikáit mesélik el a zene, költészet és tánc szokatlan elegyítése útján.
ápr. 16
10:59
M'orális élvezetek (sziget.hu)
Születésnapi ZEN-ÉS könyv bemutató (Szoba kiadó). A zen buddhista televízió férfi bemondónője, fe. Lugossy László hatvanéves. A múlt parát végképp eltörölni: szerelem, élet, halál-vetítések, ef. Zámbó HDB (alá) festéssel.
ápr. 16
11:01
Malene Mortensen Group koncert (sziget.hu)
A fiatal dán énekesnő 2002 óta a legnevesebb dán jazz muzsikusokkal dolgozik együtt: Mads Bærentzen zongorista fellépett többek között Kurt Ellinggel és John Abercrombieval is.
ápr. 16
11:03
PEN - Pécsi Egyetemi Napok (sziget.hu)
A színvonalas zenei programok mellett irodalmi esték, színházi előadások színesítik majd a fesztivált. Külföldi fellépők: Fishbone (USA), Electric Bazar (FR), The Big Royal Kunamaka Orchestra (FR), Deckchair Orange (A)
ápr. 16
11:05
Einstürzende Neubauten koncert (sziget.hu)
Az indusztriál-úttörők tavaly ősszel jelentették meg új lemezüket. Elegáns letisztultság, ipari hatások, klasszikus dalformák(!), gyönyörű, érett, mély muzsika. És az új lemez örömére európai turné, az állomások között az A38 Hajóval.
ápr. 16
11:10
Szekeres Adrien megérdemelt jutalma (Zene.hu)
Bearanyozódott Szekres Adrien Olyan mint te című albuma. A még tavaly októberben megjelent korong dalait az énekesnő férje, Kis Gábor szerezte. [Dátum: 2008.04.16. 11:10]
ápr. 16
11:23
Gyorshírek: A Kristálykoponya lesz a leghosszabb Indy-film (Index)
Richard Gere főszerepet kapott Antoine Fuqua Brooklyn's Finest című zsarudrámájában, ahol Don Cheadle és Ethan Hawke is drogkereskedőkkel harcoló rendőrt alakít.
ápr. 16
11:41
Elhunyt Ollie Johnston (stop.hu)
Elhunyt Ollie Johnston, a Disney filmstúdió "kilenc öregember" néven ismert legendás animációs csoportjának utolsó képviselője.
ápr. 16
11:47
Kultprogramok sztrájk idején (hvg.hu)
Critical Mass - bringáskultúra a Millenáris Velodromban. Culture States - kiállítás létrejött és eltűnt államokról a Laborban. Francia filmnapok - több helyszínen az országban! Akarsz róla beszélni? Pszinapszis feszt: a pszichológusok belehúznak. AnimeCon: a japán rajzfilm és képregény fesztiválja. A Kalevala újratöltve Pesten. A vállalkozás szelleme, avagy ahová a pápa is gyalog jár - uruguayi-…
ápr. 16
12:09
Fergie rázza fel Nelly új videóját (music.hu)
Most sem kispályázik Nelly: a rapper új albumán Bruce Springsteentől kezdve Akonon át Fergie-ig mindenki ott lesz, aki számít. A június 24-én érkező Brass Knuckles első klipjét mi is megmutatjuk, mert annyira jó fejek vagyunk.
ápr. 16
12:33
Zenei demokrácia a MyMusic-on (Zene.hu)
Teljesen megújult a mymusic.hu, Magyarország legnagyobb és legrégebbi zenei közösségi portálja. Az oldal, amelyen jelenleg több mint 1850 együttes 6600 száma hallható, szeretettel várja a zenészeket, függetlenül attól, hogy teljesen kezdők vagy dörzsölt régi motorosok, vicces punkot játszanak, elektrót vagy komoly jazzt. Mindegy az is, hogy véresen komolyan veszik-e a zenélést, csak próbálkoznak,…
ápr. 16
12:36
Műemléki világnap - díjmentesen látogatható számos műemlékegyüttes (stop.hu)
A műemléki világnapon, pénteken tizennégy műemlékegyüttes kapui nyílnak meg a nagyközönség előtt: az ingyenes belépés mellett különleges idegenvezetéssel is várja a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a látogatókat, akik az épületek máskor elzárt részeit is megismerhetik.
ápr. 16
12:42
Amy Winehouse énekelheti az új Bond-film betétdalát (origo.hu)
Minden új Bond-film előtt izgalmas találgatni, hogy kik lesznek a Bond-lányok, mely városok szolgálnak majd háttérként a lélegzetelállító akciókhoz és leginkább, hogy kinek jut az a megtisztelő feladat, hogy a főcímdalt felénekelje. Shirley Basseytől Madonnáig, a Duran Durantól Tina Turnerig rengetegen nekifutottak már a kihívásnak és sokan bele is buktak. A Casino Royale esetében a teljes…
ápr. 16
12:47
Norbi vagyok, a gyáli jedilovag (Index)
Venatorral közlekedik, fénykarddal küzd a piacon. Elbánik a környék sötét erőivel a 18 éves mozifan?
ápr. 16
12:53
Jön Audrey Tautou (FigyelőNet)
Audrey Tautou világhírű francia színésznő lesz a csütörtökön kezdődő 12. Francia Filmnapok díszvendége.
ápr. 16
13:01
Veszélyben Dobrády Ákos? - "Bármi áron kinyomozzák a számomat" (Zene.hu)
Nekem kell gondoskodni arról, hogy el tudjam szigetelni a rajongókat, és legyen magánéletem. [Dátum: 2008.04.16. 13:00]
ápr. 16
13:04
Mégis jön az Antikrisztus (origo.hu)
Lars Von Trier már számtalanszor fenyegette a világot azzal, hogy egy horrorfilmben szabadjára engedi magát az Antikrisztust. Korábban A birodalom című elképesztően kattant, de mégis zseniális kórházsorozatában már voltak ez irányú próbálkozásai, de az Amerika-trilógia befejező darabjához egy némileg közönségbarátabb filmmel szeretné előteremteni a pénzt. Ez lenne az Antikrisztus, amelyben egy…
ápr. 16
13:06
A Szex és New York-film utolsó titkai (origo.hu)
A forgatási fotók és az előzetes már jó pár cselekményfordulatot sejtetni engedtek az öt évadot megért tévésorozat mozis folytatásáról, de a New York Post még lelőtt, amit csak tudott. Innentől csak azok olvassák tovább, akiket nem zavar, ha megtudnak pár meglepő részletet Carrie, Samantha, Miranda és Charlotte fordulatos utóéletéből. A nagyobb képernyőhöz nyilván nagyobb költségvetés, nagyobb…
ápr. 16
13:09
Ritkán keresnek meg – interjú Nagy-Kálózy Eszterrel (FigyelőNet)
A héten mutatják be a mozik Márai Sándor Eszter hagyatéka című regényének filmadaptációját. A címszereplő Nagy-Kálózy Eszter szerint gyorsan eldőlt, hogy ő fogja játszani Esztert. Interjú.
ápr. 16
13:09
Felbukkant a hiányzó Vaszary-kép - legalább 18 milliót ér (stop.hu)
18 millió forintos kikiáltási áron szerepel a BÁV Aukciósház árverésén Vaszary János festőművész egyik felbecsülhetetlen műve. A művész most felbukkant festménye, mint egy mozaik ez idáig hiányzó részlete, tökéletesen illeszkedik Vaszary 1909-es enteriőr sorozatába.
ápr. 16
13:09
Kissé későn: saját halott - videó (ma.hu)
Tegnap elment a magyar televíziózás egyik ikonikus alakja, Antal Imre. Az életét méltatlan módon befejező művészt többen is saját halottjuknak tekintik. Ami szép gesztus, csak kissé gyomorforgató. Viszont egész biztos a legkényelmesebb megoldás.

Keresés