POSZTRA VÁGVA című sorozatunk következő előadása a Radnóti Színház 2007. októberében bemutatott Asztalizene című darabja. Térey János ízig-vérig kortárs színművébe kaphatunk ezúttal bepillantást egy mozgóképes ajánló és szerző gondolatai révén.
A zentai Orpheus Theater: Blám avagy viva la revolusion! című vendégjátéka látható 2008. május 3-án szombaton, este nyolctól a Sirályban. A vajdasági produkció III. Budapest Fringe Fesztivál díjazottja.
Kínos pillanatokat élhetett át az, aki szombat este a Nemzeti Filharmonikusok koncertjét szerette volna meghallgatni. A Pécsi Tudományegyetem aulájában megrendezett koncertet az épületben megszólaló riasztók kétszer is megszakították - tudta meg a hvg.hu [Dátum: 2008.05.02. 09:00]
[1907. május] Nagy hangversenytermében a mult hét vasárnapján díszes és nagyszámú közönség gyült egybe, hogy tanuja legyen helyes irányú művészi reform-törekvéseink megvalósításának...
A kezdetben három tagot számláló csapat ösztönös módon alakult zenekarrá és forotta ki magát mai arculatára. A hagyományos zenekari hangszerek mellett nem kevés szerepet töltenek be az üstdobok, a hegedű, a furulya, a didgeridoo, illetve a doromb, a kecskeduda és a fuyara.
Emlékezetes gasztronómiai kalandozásaink során a gyomorpróbáló nehéz falatok együtt szerepelnek könnyű édességekkel és békés háborítatlanságban végzik be pályafutásukat gyomrunkban. Töltött paprika vagy épp nehéz vadpörkölt az áfonyás parféval mindegy, hisz jó a minőség és az összeállítás. Bár egy mezei szerkesztőnek talán sohasem jutna eszébe egy asztalhoz ültetni oly különböző habitusú…
Elismerésekben gazdag hetet tudhat maga mögött a hazai filmgyártás. Houstonból és Moszkvából is díjakkal tértek haza a magyar alkotók az elmúlt héten. A Filmunió beszámolója szerint a nyertesek között...
Bár A Vasember a képregényfilmeket nézve távolról sem tökéletes, a történet néha megbicsaklik, Robert Downey Jr. mégis nagyot alakít az alkoholista szuperhős szerepében. Nem lehet panasz a látványra sem, a fémes összecsapások a Transformers óta nem kényeztették ennyire a pusztításra éhező nézőt.
Egy hetes iskolafoglalást tartott a Nyíregyházi Sunshine rádió. A kereskedelmi adó ezúttal a középiskolásokat célozta meg, és a nagyszünetben egy villámkitelepüléssel tette színessé az unalmas hétköznapokat. [Dátum: 2008.05.02. 11:00]
Virágok minden mennyiségben, szín- és illatkavalkád várja a látogatóit hazánkban az idén először megrendezésre kerülő Florália Nemzetközi Kertészeti Bemutató és Vásár. A cél pedig nem más, mint hogy felkeltsék az emberek érdeklődését a kert- és környezetkultúra iránt, hogy bemutassák, milyen sokszínű lehetne a körülöttünk lévő világ, ha több gondot fordítanánk rá.
Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva 2008-ban is elektronikusan jelentkezhetnek diákmunkások a DELTA FEST fesztiváljaira, a tokaji Hegyaljára, a zánkai BalaTONE-ra és a szegedi Ifjúsági Házzal e téren is közösen jegyzett SZIN-re. [Dátum: 2008.05.02. 12:00]
A tematikus csatornák özönének nagy vesztesei a szinkronstúdiók lettek, miután öldöklő árverseny alakult ki a piacon - írja legújabb számában a Marketing&Média.
Mel Gibson-t immár több, mint hat éve nem láthattuk filmvásznon, azóta inkább nagy port kavart rendezései (Passió, Apocalypto), vagy éppen antiszemita kirohanása révén került reflektorfénybe. Ez utóbb...
444 éve született William Shakespeare. Idén 4. alkalommal lesz nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán június 30 és július 12. között. A vendégek Budapest, London, Vilnius, Craiova, Kolozsvár, Zágráb, Szabadka és a japán Niigata-City színházai. Közöttük számos világnagyság található.
Sajátos, klasszikus előadóművészeti kategóriákba nemigen sorolható darabok kapnak helyet idén is a szombaton kezdődő Tánc és Performance Fesztiválon, amelyet ötödik alkalommal rendez meg a budapesti Gödör Klub. A szervezők tájékoztatása szerint az ingyenesen látogatható kétnapos fesztivál programja, tekintettel az érdeklődők nagy számára, idén már 16 órakor elkezdődik mindkét napon. A programban…
Oláh Kálmán, a jazzben, a népzenében és a klasszikus zenében egyaránt rendkívül jártas pianista Concerto for Symphony Orchestra & Jazz Band című művének előadása igazi ünnepnek ígérkezik.
A koncert különlegességét az adja, hogy bár Dresch Mihályról, Balogh Kálmánról vagy Both Miklósról a jazz, a világzene, vagy a rock hangzásvilága jut eszünkbe, a prímástalálkozón kizárólag népzenét játszanak, természetesen saját egyéniségüknek megfelelően, és ki-ki a saját hangszerén.
A nu jazz kifinomult eleganciájával világhírűvé avanzsált svéd pionírcsapat egyszer már lenyűgözte a Hajó közönségét. Most ismét visszautazhatunk a legmodernebb hangminták szárnyán a százedelő vicces világába.
A komoly nemzetközi sikereket is arató HS7-et elegáns, remekül hangszerelt, gitáralapú számai, nagyszerű hangulatú koncertjei, Szűcs Krisztián jellegzetes éneke méltán teszik a hazai gitárpop legnépszerűbb együttesévé.
A Djabe zenekar megjelentette új albumát "Take on" címmel. Az új lemez méltó folytatása a zenekar eddigi hagyományainak és az általa képviselt zenei értékeknek. A kompozíciók frissek, egyediek, mégis ismerősen csengenek a Djabe zenéjét kedvelők számára.
A zenekarvezető trombitás, Barabás Lőrinc az elmúlt évek során több zenekarban és stílusban bizonyította tehetségét – Irie Maffia, Soulwhat, The Uptown Felaz – nemcsak itthon, de szerte Európában és azon túl is. A BELÉPÉS DÍJTALAN!
A magyar trip hop nagyjai május 2-án összegyűlnek a Merlinben, hogy maradandó audiovizuális élményt nyújtsanak a borongós elektronikára gyúró közönségnek.
A Red Bull és a Palace Cinemas egy kedves meglepetéssel rukkolt elő azoknak, akik a szélesvásznas, sok hangszórós, légkondis vetítőtermek megszállottjai. Április 18-án, pénteken délután 18 órától, szombat reggel 6 óráig lehetett nyúzni a mozik termeit, a Palace három mozijában: a Lurdy Házban, a Westend City Centerben, és mindkét Mammutban. Összesen 52 film megnézésére volt lehetőség.
Anya csak egy van. A zene.hu mégis több, a témával kapcsolatos dallal szeretne kedveskedni olvasóinak Anyák napja alkalmából, hogy minden mama megtalálja az ízléséhez legközelebb álló számot. Sorozatunk negyedik része következik. [Dátum: 2008.05.02. 16:00]
Kissé nehezen indul be az I. Vízi- és Extrémsport Fesztivál a velencei Panoráma Kempingben. Meglepően kevesen voltak az első napon és a "szegény embert még az ág is húzza" elv alapján még az időjárás sem kedvezett a szervezőknek. [Dátum: 2008.05.03. 10:46]
Hosszú csendes és viszontagságos évek után újra itt a V.S.O.P., a hazai hip hop kiemelkedő és meghatározó csapata. ?Na ki jössz vissza?? című klipjükkel valószínűleg ismét berobbannak a köztudatba, erre garancia az itthon teljesen szokatlan videómegoldásokkal és beugró hírességekkel tarkított felvétel. [Dátum: 2008.05.02. 18:00]
Krúdy Gyula novelláit olvassa fel Ákos, akinek előadásában nemrég jelent meg a kétlemezes hangoskönyv. A műveket az énekes-zeneszerző saját szerzeményű zongoradarabjai választják el egymástól.
Egy dixiekocsma házigazdája lesz a Benkó Dixieland Band a Papp László Budapest Sportarénában, a 4. Budapesti Dixieland Fesztivál keretében május 7-én. [Dátum: 2008.05.02. 19:00]
Moholy-Nagy László Földek című, tiszta színekkel, geometrikus alakzatokat formáló festménye még ott függ a Magyar Nemzeti Galéria falán az Újraértelmezett Moholy-Nagy kiállításon, mi több, a tárlat plakátján és meghívóján is ez a mű szerepel. Eközben már a május 10-i Erdész és Fiai aukció fő darabjaként tekinthetünk rá.
Ráday Mihály városvédő műsorának alcímét lassacskán módosítani kéne, városvédő Pallas Athéné kezéből ugyanis nem ellopják a lándzsát, hanem kiragadják, összetörik, nyilvánosan miszlikbe aprítják, és ezt majd mindenki közönyös tekintettel karba font kézzel tűri.
A Tabán virágkorát az 1972-1980 közti időszak jellemzi, amikor még a MINI és az LGT koncertje nyitotta az elsejei bulikat. Ki ne emlékezne Presser Pici invitálására, ami úgy szólt, hogy: "Gyere, gyere ki a hegyoldalba".