Vannak olyan zöldségek, amelyek kiválóan alkalmasak arra is, hogy megtöltve kerüljenek a tányérra. Mivel általában nem igényelnek túl sok előkészültet, és könnyen arathatunk sikereket velük, a konyhában kevésbé jártasak is nagy kedvvel próbálkoznak elkészítésükkel. S akárcsak a tölteni valóknak, a töltelékeknek is csak a fantáziánk szab határt.
Glikémiás index, glikémiás index... mantrázom már évek óta a családnak. Nagyon lassan haladunk az átállással. Pedig sokszor nem kell alku sem a váltáshoz. Rizsekből pl. a Basmati rizsnek a legbarátságosabb az indexe és az íze finomabb is a hagyományos rizsnél, mégis 2 év kellett hozzá, hogy csak azt vásároljuk a boltban. A vörös lencsének szintén nagyon alacsony az indexe, de még mostanra se…
Bevallom, a turbolyát két héttel ezelőtt csak névről ismertem. Szántó Anrás mesélte, hogy ők is receptekben olvastak róla, utánanéztek, és azóta gyűjtik, mert nagyon megkedvelték. Én is megnéztem a képét, és hazafelé jövet meg is pillantottam az első bokornyi turbolyát a metró megálló felett. Alig vártam a hétvégét, hogy erdőben is kereshessem. Népies neve a turbolyának az Esztergamag,…
Kihalt budai környéken kihalt kisétterem, riadnánk is vissza, ha nem teremne előttünk azon minutában egy bájos hölgy, hogy máris fogasra akassza a kabátokat. Ez itt tehát "Lázár vendéglője", az egykori Ezüstfenyő, a képernyő sztárjának, Lázár szakácsmesternek birodalma. Két szupersztár ha összefog
Két hete kaptam a szomszéd nénitől egy jó nagy zacskó frissen szedett sóskát. Akkor nem volt hozzá kedvem, lefagyasztottam. Most hétvégén előkerült, mert mindketten valami könnyedebbre vágytunk. Attila és én is olyan gyerekek voltunk, akik mind a spenótot, mind a sóskát szerettük az általános utálkozástól eltérően, és ez máig megmaradt. Abban is kiegyeztünk, hogy a sóskafőzelék édes-pikánsan, nem…
Caroline Stacey, brit életvezetési tanácsadó számol be nekünk tapasztalatairól és véleményéről a húsmentes életmódot illetően, miután úgy döntött vegetáriánus hetet tart otthon.