Bár a múlt héten már hivatalosan is kihirdették a 61. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramját, most újabb címek kerültek fel a listára. Az ítészek döntése értelmében három film, jelesül Fernando Meirelles Vakság, Laurent Cantet Entre les murs, valamint James Gray Two Lovers című alkotása is helyet kapott a kiválasztottak között.
Még alig mutatták be filmjét, de A Vasember rendezőjének máris az jár a fejében, hogy még két folytatást készít a hányatott életű szuperhős kalandjairól.
Össztűz alá kerültek a Szex és New York mozi verziójának alkotói, amiért a film premierjét nem a sorozat és a film változat helyszínéül szolgáló városban, hanem Londonban tartják.
Gesztesi Károly néhány évvel ezelőtt új életet kezdett Liptai Claudiával, házasságukból egy kislány is született, ám Pankán kívül a színésznek van két fia is.
– Most már tudom, miért szeretem annyira a vígjátékokat – jelentette ki Ashton Kutcher, a Míg a jackpot el nem választ (What Happens in Vegas, hazai bemutató: május 8.) egyik főszereplője. – Mert az ember nem kap akkora pofonokat, mint egy akciófilmben.
A Művészetek Palotája Puccini-sorozatában most a Bohémélet következik; a félig szcenírozott előadásban kiváló külföldi énekesek lépnek fel: Mimit a bolgár Szvetla Vasziljeva, Rodolfót az olasz Massimiliano Pisapia, Marcello szerepét az orosz Borisz Sztacenko énekli.
Jennifer Lopez amerikai énekesnő egy új valóságshow főszereplője lesz. A ˝dokumentum-sorozat˝ Lopez mindennapjait követi, és bemutatja, hogyan próbál megfelelni édesanyaként és üzletasszonyként - írja az Origo.
A film - egy 1957-es klasszikus western story feldolgozása - a 19. századi Arizona kopár tájain játszódik, ahol a falábú veterán, Dan Evans farmer (Christian Bale) egy súlyos aszályt követően a fennmaradásért küzd...
Mostanában álmatlanságban szenved a Maximo Park zenekar frontembere, a mindig precíz Paul Smith. Az új album dalai miatt ugyanis állandóan talpon van, és folyamatosan gyártja a dalszövegeket.
Anna & the Barbies: Medallion | Tökösnek nevezni egy énekes rapper csajt erős képzavar, de talán ez a legelső jelző ami beugrik a Balkán Fanatikból ismert Pásztor Annára, az Anna & the Barbies fronthölgyére. A produkció második albuma a Medallion, a CLS kiadó kötelékében látott napvilágot.
Lassan egy hónapja, hogy kijött az Csík zenekar új lemeze. Habár nem üt úgy, mint a hernyó, az UHT tej, vagy a madárinfluenza, az „agrártáncos/bölcsész fiú” - „alterlány mindig hosszú színes sálban” páros polcán biztosan ott lesz a helye.
Ritka eset, hogy valaki nagyon szeretné, ha letartóztatnák. Jim Sturgess, a 21 – Las Vegas ostroma (hazai bemutató: május 1.) egyik főszereplője mindent elkövetett, hogy felhívja magára a törvény őreinek figyelmét, amikor a szerepére készült.
Manchester egykori iskolateremtő együttesei, a Joy Division és a New Order digitális formában éled újjá. Újra elővették a hetvenes évek végét definiáló és a nyolcvanas években folyamatosan jelen lévő jellegzetes rideg-szintetikus rockhangzást, hogy koncert- és dokumentum-dvd-ken, válogatáslemezeken és a Zune zenelejátszó különleges kiadásán visszahozzák hőseinket a legjobb formájukban, köztük a 23…
Az Oscar-díjas ausztrál színésznő következő filmjében a ’60-as évek egyik legtehetségesebb énekesnőjét, Dusty Springfieldet alakítja majd, akinek élete elég hányatott volt ahhoz, hogy Nicolenak az a nagy kihívás mellett talán egy újabb szobrocska lehetőségét is rejtse.
Fellélegezhet a negyedik legnézettebb hazai csatorna, mivel a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletében hatályon kívül helyezte azt a határozatot, mely kimondta, hogy országos csatornának minősül a Viasat3.
Alig néhány napja, hogy (csaknem halálos) autóbaleset zavarta meg az új Bond-mozi filmezését, Prágában egy busz és több személygépjármű ütközött egymással.
A Kill The Dj party-sorozat május 3-án, szombaton ismét egy nagyon forró, nagyon újszerű vendéget invitál hazánkba. Optimo és a Lo-Fidelity Allstars után ez alkalommal Sinden fogja a Merlint lenapalmozni.
Új sorozatunkban hetente más-más, de mindig a tévéhez köthető kérdést teszünk fel a televízióból ismert embereknek, képernyősöknek, színészeknek, műsorvezetőknek. Első kérdésünk logikusan az első tévés emlékre vonatkozik.
Pierce Brosnan, a 007-es szuperügynök egykori megformálója nem hagyja ABBA: amikor végleg szögre akasztotta Walther PPK típusú 7.65 mm-es maroklőfegyverét, elhatározta, hogy bebizonyítja: James Bond után is van élet.
Május 15-én érkezik a magyar mozikba a Mátrix alkotóinak, a Wachowski fivéreknek az új filmje. Kis előzetesként addig is egy interneten elérhető autóversenyzős játékkal edzhetünk rá.