Csúnya válás elé néz Bill Murray, az Elveszett jelentés Oscar-jelölt sztárja, felesége ugyanis nemcsak hogy beadta ellene a válókeresetet, de távoltartási végzést is kér ellene és azt állítja, férje alkohol-, drog- és szexfüggő.
Az erre szakosodott nézők szerint várhatóan az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága lesz a legtöbb tévedéssel dicsekedő film az idén - a szemfüles rajongók ötvennél is több hibát véltek felfedezni benne.
Május 30-án kezdődik a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál Kolozsváron, ahol Paczolay Béla első rendezése, a Kalandorok kel versenyre a kolozsvári trófeáért. A filmünnep összesen tíz magyar játékfilmet és egy rövidfilm-válogatást tűz műsorra.
A Pro-Pain soha nem állt be egyetlen sorba sem. Agresszív, pedáns, szenvedélyes és igaz - négy szó, amelyekhez igazodva a New York-i hardcore csapat már több mint másfél évtizede működteti gépezetét. A Pro-Pain nálunk is gyakori vendégnek számít, sőt európai turnéira is többször vitt már magával magyar zenekarokat, mint az Ektomorf, a Superbutt vagy a Subscribe. A basszusgitáros-énekes Gary Meskil…
Célegyenesbe érkezett az első Nemzeti Vágta, a pályát már építik, a lovak pénteken hajnalban megérkeznek, a grandiózus esemény utolsó pillanatai elkérkeztek. Indul a Nemzeti Vágta!
A Fütyülős designtárgy pályázat győztes darabjainak kiállítására látogattunk a Merlin színházba. Usb síp, matyó tanga és lézerpisztollyal ölhető ébresztőóra.
A 2007-2008-as évadnak még vígan nekivágó, de idő előtt elkaszált, megszüntetett sorozatok híveit nem éri meglepetés a listát látva, mert a vég előre látható volt sok esetben. A hazai tévéző gyásza érthető, de nem olyan drámai, ugyanis a sorozatok egy része még nem futott itthon, azaz fel lehet készülni arra, hogy nem tart a végtelenségig.
A vizsgaidőszak leginkább figyelemreméltó programjának ígérkezik pénteken és szombaton a Belvárosi Fesztivál. Kulcsszó az ingyenesség, a népszerűtlenség kizárt.
Az Egy polgár vallomásai és A gyertyák csonkig égnek adaptációja után az alkotók most egy kevésbé ismert, ám igen érdekes Márai-regény megfilmesítésére vállalkoztak.
A megújult videa.hu portál hazánkban ez idáig példa nélküli együttműködést kötött a TV2 kereskedelmi csatornával. A weboldalon az eddigi tartalmak mellett mostantól elérhetővé válnak a TV2 videói is. Az oldalra látogatók hat különböző alcsatorna videóiból válogathatnak kedvükre.
A francia újhullám fenegyereke, Jean-Luc Godard (Kifulladásig. Bolond Pierrot) 1968-ban a Rolling Stones dalát, a Sympathy For The Devilt rögzíti kamerájával egy stúdióban, miközben készül Mick Jaggerék új nagylemeze, a Beggar's Banquet című album.
Catherine Breillat gyakran a pornográfia határait súroló filmjei szinte kivétel nélkül a női nemiség témájával, a szexuális öntudatra ébredéssel foglalkoznak, és az Egy kamaszlány meglepően ártalmatlan ebben a szériában.
"A szépség óhajtása" nevet viselő kiállítás a 18-19. századi Magyarország öltözködését mutatja be a Nemzeti Múzeumban. Ráadás: belső térbe installált korabeli kert és szerelmes versek.
A Karmatronic Recordsnak és a MyMusic portálnak hála összeállt a Mega Hiphop Night felállása! Összehoztuk a legnagyobb underground freestyle-költőket, bohém nőimádókat és gengszter-fejedelmeket, hogy június 5-én több mint tízen az A38 gyomrában adják a lovat a Mymusic hamarosan kihirdetendő fellépői alá. Az összetartó erő az igazi öregsulis hiphop, amelyet egy brutális live party koronáz meg DJ…
A magyar íróválogatott nyerte meg a júniusban kezdődő futball Európa-bajnokság kistestvéreként megrendezett mini író-EB-t Bécsben, ennek kapcsán hívtuk meg a győztes csapat két oszlopos és büszke tagját, Zilahy Pétert és Kukorelly Endrét. Mivel mindketten szeretik a sarkos állításokat és a provokatív kérdéseket, így elég hamar kiderült, hogy Kukorellynek kifordul a bele a magyarok nyafogásától, és…
A Prison Break - A szökés sikere láttán nyilvánvaló lett, ha a jórészt csúnya férfiak börtöndrámáját sokan nézik, akkor egy női szereplős, fegyházas történetnek is van esélye.
Steven Tyler, az Aerosmith együttes frontembere "nyugodt környezetre" vágyva vonult be egy rehabilitációs klinikára, hogy fájdalmas lábműtétei után a világ szeme elől rejtve végre ott lábadozhasson. A hatvanéves sztár csütörtökön közleményben tudatta, hogy az előadóművészi pályája során szerzett régi lábsérülései miatt szükségessé vált műtéti beavatkozások és az azt követő fájdalmas…
Nacsa Olivér a tenger gyümölcseit szolgálta fel vacsorára, elkészítésükkel azonban akadt egy kis gondja. A humorista ezért olasz szakács barátaival együttműködésben készítette elő a halat és a polipot, míg barátnője, Zsuzsi volt segítségére a főzésnél.
Az Arsenal focicsapatában szinte ritkaságszámba megy, ha egy angol játékos pályára lép ágyús mezben. De ha körülnézünk Európa klubhatalmai között, (még ha nem is arsenali méretekben) mindenhol "erősen" internacionális együttesekkel találkozunk. Úgy tűnik viszont, hogy most végeszakad a világválogatottak építésének...
The Kooks: Konk (2008) | Az ezredforduló utáni eszement tini-garázsrock-indie áradat, amely még kis hazánkig is eljutott, egyik legfiatalabb, legfrissebb, és sok szempontból ígéretes produkciója volt a The Kooks. Az alig 23 éves Luke Pritchard vezette zenekar idén igazán kemény fába vágta a gitárját: összehoztak egy folytatást.
Ugyan Cannes-ban nem lelkesedtek érte, mégis világszerte kasszát robbantott a múlt héten debütált Indiana Jones és a kristálykoponya királysága. A legismertebb kalandfilm hős amellett, hogy igazi legenda, biztos üzlet is. Bár ha még működne a varázsa, megbocsátanánk neki. Steven Spielberg és az elveszett illúziók fosztogatói.
Alig mutatták be az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságát, már arról faggatták Cannes-ban a film rendezőjét, Steven Spielberget, készül-e folytatás.
Idén ötödik alkalommal rendezik meg a nyírbátori gyógyfürdő és kemping területén az AZFESZT-et. A 2004-ben még tehetségkutatóként indult rendezvény mára olyannyira felnőtt, hogy külföldi húzónevek is szerepelnek a fellépők sorában, és köztük lesz a legdögösebb metálcsaj is.
Hiába van kőhideg az apró és ritkán lakott szigetországban, az izlandi Sigur Rós elhatározta, hogy legújabb lemezén csupasz emberek fognak szerepelni. Nem a stúdióban nudiztak az egyébként remek zenészek, csak a borítón láthatóak ledér megjelenésű egyének.
Miután a System of a Down tagjai 2006-ban bejelentették, hogy határozatlan ideig szünetet tartanak, Serj Tankian, az együttes frontembere szólóalbumot adott ki, Shavo Odadjian, basszusgitáros összeállt RZA-val (Wu-Tang Clan főnök), hogy létrehozzák az Achozen névre keresztelt hip-hop projectet. Aztán a maradék két tag, Daron Malakian (gitár) és John Dolmayan (dob), is megalakították a saját…
Igen gyakori vendég az RTL Klub vasárnap esti műsorában, de a döntés nem jött hamar: hosszú hónapokig folyt a huzavona, hogy menjen-e vagy sem, mert nagyon félt bekerülni a "fenevadak" közé. Mindazonáltal most nem arra a show-ra, hanem egy látványosabbra gondol többet: indul a Nemzeti Vágtán. Gyerekkora óta lovagol, így neki aligha jelent majd problémát a verseny. A chaten válaszolt olvasóink…
Ahogy az ember öregszik, úgy lesz egyre bölcsebb, de mindenesetre józanabb és nyugodtabb, legalábbis az általános felfogás szerint. Ez azonban nem mindenkire érvényes, a rocksztárok körében pedig különösen sok kakukktojás akad e tekintetben. Így hát talán az sem lepett meg sokakat, hogy az Aerosmith frontembere, a kereken hatvan éves Steven Tyler, akiről több mint húsz éve az a hír járja, hogy…
Igen gyakori vendég az RTL Klub vasárnap esti műsorában, de a döntés nem jött hamar: hosszú hónapokig folyt a huzavona, hogy menjen-e vagy sem, mert nagyon félt bekerülni a "fenevadak" közé. Mindazonáltal most nem arra a show-ra, hanem egy látványosabbra gondolt többet: indul a Nemzeti Vágtán. Gyerekkora óta lovagol, így neki aligha jelent majd problémát a verseny. A chaten válaszolt olvasóink…
A Dj Kincses feat. warez! producer páros már nem ismeretlen a club-szcénában. 2006-ban született meg elsõ közös produkciójuk a 'Te vagy a fény', mely meghódította az országot. A VIVA Televízióban tavaly nyáron nem telt el nap, hogy ne láttuk volna a hozzá készült klipet. Ennek is köszönhetõ, hogy a MAHASZ...
Az Arsenal focicsapatában szinte ritkaságszámba megy, ha egy angol játékos pályára lép ágyús mezben. De ha körülnézünk Európa klubhatalmai között, (még ha nem is arsenali méretekben) mindenhol "erősen" internacionális együttesekkel találkozunk. Úgy tűnik viszont, hogy most végeszakad a világválogatottak építésének...
A Gyűrűk Ura és a jelenleg készülő The Hobbit (A babó) című filmek regényeredetije szerzőjének, J.R.R. Tolkiennek a fia megpróbálja leállítani az új film forgatását.
A klasszikus Grimm-mese modernizált, amerikai kolifilmbe oltott verziója "Snow White" helyett Sydney White-tal és a herceg helyett Tyler Prince-szel a főszerepben nem is olyan borzalmas, mint azt elsőre gondolnánk. Sőt.