2008. május 30. péntek

máj. 30
0:09
Ma még dicsőség, holnap kényszer (Népszabadság)
A vállalatok felelősségtudatossága nem csupán bolygónk és társadalmaink állapota vagy a piac és a fogyasztók elvárásai miatt lesz általánossá. A növekedés nyilvánvaló fenntarthatatlansága a társadalom és a természeti környezet hoszszú távú érdekeit is figyelembe vevő stratégiák kidolgozására kényszeríti őket.
máj. 30
0:13
Szorult helyzetben az Interfruct (Népszabadság)
Nehéz helyzetbe került az Interfruct. Úgy tudjuk, hogy a tavaly 46 milliárd forintos forgalmú nagykereskedőlánc jelentős öszszeggel tartozik beszállítóinak. Van, aki már csak készpénzért hajlandó árut adni a cégnek.
máj. 30
0:17
Másodszor értékelték fel a szlovák fizetőeszközt (Népszabadság)
Az Európai Bizottság - az uniós központi bank és az euróövezeti tagországok egyetértésével - a pozsonyi kabinet kérésének eleget téve 17,6 százalékkal felértékelte a szlovák koronát - immáron másodszor. A sáv közepét most 30,1 koronában állapították meg, két és fél éve - az első felértékeléskor - 35,4 koronában, míg az eredeti, 2005 novemberében meghatározott középárfolyam 38,5 korona volt. Robert…
máj. 30
0:21
Megkoronázták a forintot (Népszabadság)
Öt és fél éves csúcsra kapaszkodott fel a hazai valuta, tegnap a kereskedés során az eurót 240,70 forinton is jegyezték. A forintra persze már hetek óta hat a kedvezőbb nemzetközi pénzügyi légkör és a jegybanki kamatemelések sorozata.
máj. 30
0:25
Röviden (Népszabadság)
máj. 30
0:29
A Strabagé lett az egész M5-ös sztráda (Népszabadság)
máj. 30
0:33
Visszavett az állam hét hektárt az Óbudai-szigetből (Népszabadság)
Opciós jogával élve visszavásárolja az Óbudai-szigeten fekvő Hadrianus-palotát az MNV Zrt. Az Álomsziget néven futó beruházást nem érinti az ügylet, az egykori hajógyár néhány védett épületét viszont annál inkább.
máj. 30
2:19
Szlovákia: a bankok az euró gyengébb átváltási árfolyamára számítottak (stop.hu)
A megkérdezett kereskedelmi bankok többsége szerint Szlovákia azon az új középárfolyamon váltja át nemzeti valutáját és csatlakozik januártól az eurózónához, amelyet csütörtökön jelentettek be.
máj. 30
5:07
Többmilliárdos kártérítést követelnek a Magyar Telekomtól (hvg.hu)
Sorozatos perek a Magyar Telekom ellen, és büntetőfeljelentések a magyar vállalaton belül. Hogy pontosan kik, miért és milyen követeléssel perlik a társaságot, amelynek közgyűlési jegyzőkönyve is egyre vitatottabb, kiderül cikkünkből. (2 hozzászólás)
máj. 30
5:07
Többmilliárdos kártérítést követelnek a Magyar Telekomtól (hvg.hu)
Sorozatos perek a Magyar Telekom ellen, és büntetőfeljelentések a magyar vállalaton belül. Hogy pontosan kik, miért és milyen követeléssel perlik a vállalatot, amelynek közgyűlési jegyzőkönyve is egyre vitatottabb, kiderül cikkünkből.
máj. 30
6:08
Eladók, akik látványosan unják vevőiket (mfor.hu)
Bizonyos bolthálózatok eladói következetesen kedvesek, előzékenyek az emberrel, míg máshol kicsit sem vevőbarát a viselkedésük. Ami feltűnő, hogy nem arról van szó, hogy egyik ember ilyen, másik olyan, ez inkább egy jelenség: bolthálózatokra, cégekre egységesen jellemző, vagy éppen nem, egy meghatározó kiszolgálói attitűd.
máj. 30
6:09
Lámfalussy: Komplikáltabb világban fogunk élni - interjú (vg.hu)
A problémákat már kezdjük látni, a válaszokat még nem – véli Alexander Lámfalussy, az euró atyja a pénzpiaci válságról. A professzor nem várta, hogy az euró ennyire erős lesz a dollárral szemben, de az árfolyam ingadozását természetesnek tekinti. A Világgazdaság Online a júniusi manager magazinban megjelenő interjúból ad előzetest.
máj. 30
6:11
Frissítettük és átutalással bővítettük: ingyenes számlavezetés, bankkártya, és készpénzfelvétel a magyar lakossági kínálatban (Bankkártya.hu)
Az elmúlt közel 10 évben egyetlen cikkünknek sem volt még akkora sikere, mint az OTP Alap számlacsomag megjelenését követően megírt és február elején megjelent piaci áttekintést nyújtó cikknek, mely az ingyenes magyarországi számlavezetéssel, bankkártyákkal és készpénzfelvétellel foglalkozott. Az elmúlt években talán leginkább azt várták tőlünk Olvasóink, hogy az átutalásokat is vegyük fel…
máj. 30
6:33
Veszteséghalmozók: a többség fizet, nem magyaráz (privatbankar)
Mivel május 31-e idén szombatra esik, így június 2-áig kell a társasági adóval kapcsolatos bevallást beadni és szintén hétfőig kell az adót is megfizetni
máj. 30
6:36
Az APEH válaszol: számla, áfa, építkezés (Adózóna)
A külföldi kiutazásnál milyen számlát lehet elszámolni és melyiket nem? Családi házam építését kezdem el a következő hónapban, a fordított adózás vonatkozik rám? 2008-tól a tartozásátvállalás, engedményezés áfa szempontjából milyen megítélés alá esik, Áfa-köteles vagy mentes?
máj. 30
6:39
Mindent egy helyről, ráadásul online? (piacesprofit.hu)
Megjelent a hazai utazási piac első dynamic packaging szolgáltatója, a Triplanet utazási portál. Az új, és hazánkban is sikerre ítélt utazási koncepció minőségi utazási élményt kínál.
máj. 30
6:40
Nincs apelláta, jöhet a különadó és a vagyonvizsgálat (Napi Online)
máj. 30
6:40
Nagyobb gázáremelés kéne? (Napi Online)
máj. 30
6:42
Elutazunk az erős forinttal (Napi Online)
máj. 30
6:48
Ízlik a forintnak a 240 - de meg is eszi? (privatbankar)
A 240 forintos euróárfolyamot próbálgatva jó egy százalékot erősödött a forint csütörtökön. A forint erősödését a piacon egyértelműen régiós hatásnak tulajdonítják.
máj. 30
6:50
Ma debütál az Externet (privatbankar)
Ma vezetik be az Externet Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájába. A telekommunikációs és internet-szolgáltatásokat nyújtó társaság a teljes alaptőkét megtestesítő, összesen 6 millió...
máj. 30
6:54
Ellenáll az élelmiszerárak növekedésének a Wal-Mart (mfor.hu)
Az élelmiszerek árának emelkedése ellenére a Wal-Mart többszáz termék árát csökkentette idén. Mindezt úgy tudták megtenni, hogy korábban más területeken jelentős összegeket spóroltak meg - írja a CNN honlapja.
máj. 30
7:03
Nyári mozgásra ítélt minisztériumok (privatbankar)
Június végéig kell elfoglalniuk a számukra kijelölt új helyet azoknak a tárcáknak, melyeket érint az átszervezés miatti költöztetés
máj. 30
7:20
A Strabagé lesz az M5-ös (Index)
Az ausztriai központú építőipari multi, a Strabag kizárólagos tulajdonosa lesz az M5-ös autópályát üzemeltetető Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt.
máj. 30
7:22
Három év Magyarország mezőgazdasági politikájában (huszadikszazad.hu)
[1909. első félév] Lássuk röviden, minő intézkedések lettek a legutóbbi három év alatt életbeléptetve az agrárszocializmus méregfogainak eltompitása érdekében...
máj. 30
7:22
Hatmilliárdért beszélnek a vidékfejlesztésről (Index)
Négyéves szerződéseket köt az agrártárca falunapokra, pr-koncepcióra, reklámokra, közvéleménykutatásra.
máj. 30
7:24
A bankfiókokban is kelendő az euró (origo.hu)
Nemcsak a pénzváltóhelyeken, hanem a bankfiókokban is jól fogy az euró - írja a Napi Gazdaság.
máj. 30
7:24
Harmadával olcsóbb lett a casco (FigyelőNet)
Az elmúlt három évben 20-30 százalékkal csökkentek a casco-díjak Magyarországon, alapvetően biztosítók közötti verseny hatására. Ennek ellenére még mindig csak minden ötödik autós rendelkezik cascóval, s kevesen használják ki azt is, hogy speciális károkra, például lopásra is lehet biztosítást kötni.
máj. 30
7:24
Miért nem hagyják dolgozni a magyar szélerőműveket? (stop.hu)
Az Alkotmánybíróságon támadja meg a Magyar Szélenergia Társaság (MSZT) a villamosenergia-törvény úgynevezett menetrendadási passzusát - írta pénteki számában a Világgazdaság.
máj. 30
7:34
Még nem kell temetni az SZDSZ-t? (privatbankar)
Búcsú a parlamenttől több felvonásban, az SZDSZ legfontosabb ígéreteiből semmi sem valósult meg - így értékelték politológusok a Szonda-Ipsos legújabb felmérését
máj. 30
7:34
Alkotmányos a különadó és a vagyonvizsgálat (Index)
Az Alkotmánybíróság szerint a revizorok jogosultak vagyonbecslésre, a kormány jogosult extra adók kivetésére.
máj. 30
7:36
Obama köszöni, jól van (privatbankar)
Egy friss felmérés szerint Barack Obama győzne a republikánus John McCainnel szemben a novemberi amerikai elnökválasztáson
máj. 30
7:39
A netes kereskedelembe is begyűrűzött a hitelválság (mfor.hu)
Bár a globális pénzügyi válság hatására az internetes vásárlás bővülése is lassulni fog, az "offline" boltok mégis jóval nagyobb csapást lesznek kénytelenek elszenvedni, mint online társaik.
máj. 30
7:39
Nem alkotmányellenes a különadó (origo.hu)
Alkotmányos a költségvetés helyzetét javító négyszázalékos különadó - derül ki az Alkotmánybíróság friss határozatából. Két indítványozó is sérelmezte az adó bevezetésének jogosságát, mert szerintük az állam saját ígéretét szegte meg azzal, hogy 2006-ban bevezette a négyszázalékos adót - írja a Napi Gazdaság.
máj. 30
7:40
Júniusban átadhatják az új M7-es szakaszt (FigyelőNet)
A jövő héten megkezdődik az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa szakaszán az első 20 kilométeres szelvény műszaki átadása – írja a Népszava.
máj. 30
7:40
Hogy lesz hatékonyabb az iroda? (piacesprofit.hu)
A workflow-rendszerek - magyarul munkafolyamat-irányító vagy ügymenet-automatizáló megoldások - tulajdonképpen a CRM alapjai. Nincs olyan cég, ahol ne lennének bonyolult, időrabló, számos terület munkáját érintő adminisztratív eljárások, mint például költségelszámolás, anyagigénylés vagy -beszerzés. Nagyon leegyszerűsítve, ezek papírmentes - számítógépes - megvalósítását teszi lehetővé a workflow.
máj. 30
7:40
Vegyesen zárt a nyugat-európai piac (eBroker)
Csütörtökön a vezető európai részvénypiacokat uralta az olajár süllyedése, ami az energiarészvények drágulását hozta magával és a piacok elsősorban ennek köszönhetően többnyire nyereséggel zártak, jóllehet a pénzügyi papíroknak nem volt jó napjuk.
máj. 30
7:42
Pozitívban zárt a Wall Street (eBroker)
Csütörtökön erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,87 százalék (21,62 pont) emelkedéssel 2508,32 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 646,22 ponton zárt 0,41 százalék (52,19 pont) növekedéssel.
máj. 30
7:44
Pénteken vegyes irányzat várható a forint piacán (eBroker)
Pénteken a forint vegyesen alakulhat, 240/eurónál az eurónak, 242,50/eurónál a forintnak van támogatása, írta elemzők véleményét idézve péntek reggel a Dow Jones hírügynökség. Csütörtökön a többi térségi valutával együtt a forint is erősödött, miután a szlovák koronát, sorozatos csúcsdöntések után, 15 százalékkal felértékelték az euróhoz képest.
máj. 30
7:46
Hétfőn lejár a társasági adóbevallások határideje! (eBroker)
Már csak néhány napmaradt a társasági adóbevallások elkészítésére, aminek határideje az idén június 2-a, mivel május 31-e szombatra esik. A társasági adót is hétfőig kell megfizetni.
máj. 30
7:49
Visszaáll az ellenőzés az osztrák határon (privatbankar)
Vasárnap éjféltől egy hónapra visszaállítja a határellenőrzést Ausztria a Svájccal közösen rendezendő labdarúgó Európa-bajnokság miatt
máj. 30
7:50
Ismét leminősítik az országot? (Index)
Nagy a gyors gazdasági visszaesés veszélye, ami a magas infláció miatt az államadósság megugrását eredményezheti.
máj. 30
7:51
Nem tudni, mi lesz ma a forinttal (Index)
Pénteken a forint vegyesen alakulhat, 240/eurónál az eurónak, 242,50/eurónál a forintnak van támogatása, írta elemzők véleményét idézve péntek reggel a Dow Jones.
máj. 30
7:52
Lényegében vakok a kisrészvényesek (Index)
Nem tudhatják meg biztosan, hogy mekkora vagyon résztulajdonosai.
máj. 30
7:53
Változékony a forint árfolyama (Hírszerző)
Pénteken a forint árfolyama vegyesen alakulhat, 240/eurónál az eurónak, 242,50/eurónál a forintnak van támogatása, írta elemzők véleményét idézve péntek reggel a Dow Jones hírügynökség.
máj. 30
7:55
Sense/Net: példaértékű siker kockázati tőkebefektetéssel (mfor.hu)
A Sense/Net 13 éves története igazi sikersztori. Az évről-évre gyarapodó bevétel, a különféle szervezetek és vállalatok kiváló minősítése mind bizonyítéka a gondos tervezésnek és az innovációnak. A kis garázsvállalkozás, amit egy összetartó középiskolai csapat hozott létre, az évek alatt meredek ívet leírva fejlődött, hogy aztán egy kockázati tőketársaság beruházásával elérje a nemzetközi…
máj. 30
7:55
Feltöltik az óriás gáztárolót (origo.hu)
Ma megkezdik a Közép-európai Gázterminál (KEG) Zrt. nemrég elkészült, négymillió liter folyékony pb-gáz befogadására alkalmas óriás tartályának feltöltését - olvasható a Napi Gazdaságban.
máj. 30
7:57
Ősztől termel az új győri Graboplast-gyár (origo.hu)
A nyár végére elkészül és szeptembertől már termel a Graboplast Zrt. új győri gyára. A közel 2,5 milliárd forintos beruházás eredményeképpen a padlógyártó kapacitás évi 3 millióról 5 millió négyzetméterre nő, és egy új keverőüzemet is épít Győrben a Graboplast Zrt. - tudta meg a Napi Gazdaság.
máj. 30
7:59
Építőipar: százmilliárdok tűnnek el (Index)
Egyre nagyobb lejtőn az ágazat: a lánctartozás nem tűnt el, a szakemberek igen.
máj. 30
8:05
Egységesítik az uniós honatyák fizetését (privatbankar)
A jövő évtől kezdve egységes fizetést kapnak az Európai Parlament képviselői - közölte egy német honatya. Persze lesz átmeneti időszak is

Keresés