A gyümölcsök szelídíthetik először a magyar agrárárhullámot. Most már biztosnak látszik, hogy ha nem lesz is rekordtermés, de a tavalyi pocsék évinél jóval több magyar gyümölcs terem. Ez óhatatlanul lejjebb viszi a fagyos 2007-től az egekbe szökő árakat - bár ebből ma még kevés látszik.
A német belügyminiszter magához hivatta a Deutsche Telekom vezérkarát. A vállalat körül zajló mind kellemetlenebb ügyek, már politikai körökben is egyre komolyabb aggodalmakat keltenek.
Elárverezi 33 üzletrésztulajdonát az MNV Zrt. Amenynyiben az akció sikeres lesz a társaság jövőben is ezt a technikát alkalmazza a kisebbségi állami tulajdonrészek értékesítésére. A június 3-án kalapács alá kerülő részesedések kikiáltási összértéke 300 millió forint, az MNV-nél remélik, ezt a bevétel meghaladja.
Péntekre virradóra sem sikerült megegyezniük Brüsszelben az uniós minisztereknek, hogy Budapesten vagy a lengyel Wroclawban legyen-e a leendő Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) székhelye.
- A Malév idei pénzügyi teljesítményén múlik, mekkora összegű tőkeemelést hajtanak végre 2009-ben vagy 2010-ben; ebben egyetértés van a magyar és az orosz tulajdonosok között - jelentette ki Borisz Abramovics tegnap újságírók előtt. A háttérbeszélgetésen jelen volt Költő Magdolna, a Malév fő részvényesének számító AirBridge Zrt. kisebbségi tulajdonosa is.
Komoly fennakadásokra - körülményes utánajárásra és reptéri sorban állásra - kell felkészülniük a légi utasoknak amiatt, hogy holnaptól az utazási irodák és a szerződött értékesítők nem állíthatnak ki papír repülőjegyet, erre csak a légitársaságok lesznek jogosultak. Az elektronikus jegyre való váltás pozitív fordulat ugyan a légi közlekedésben, ám a teljes átállásra még messze nem készült fel az…
A tavaly nyáron az Egyesült Államokban kipattant hitelválság ma már Ázsiára kezd nyomást gyakorolni - vélekedett Alan Greenspan, az amerikai jegybank (Fed) volt vezetője.
Az IT Services Hungary további munkahelyek teremtését tervezi 2010-ig. A fejlesztés részeként egy 10 000 nm-es irodaházat létesítenek Debrecenben, melynek alapkövét tegnap helyezték el
A közüzemi lakossági földgázárak átlagosan 9,9 százalékkal emelkednek 2008. július 1-jén, a közüzemi végfelhasználói átlagár 7,7 százalékkal nő - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium.
[1909. első félév] A Balkán-államokkal kereskedelmi szerződések kötését a gazdagyűlés nem ellenzi abban az esetben, ha nem kizárólag a magyar mezőgazdaság egyoldalú megkárosításával köttetnek meg...
A Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint a magyar adórendszer világviszonylatban is "szélsőségesen szolidáris" - Oszkó Péter erről egy fórumon beszélt.
Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában ezúttal a messzi régmúltba kalandozunk. Korábbi sorozatunkat megszakítva most egy olyan furcsa esetet elevenítünk fel, amely háborúval végződött. Természetesen e héten is találós kérdés...
A közüzemi lakossági földgázárak átlagosan 9,9 százalékkal emelkednek 2008. július 1-jén, a közüzemi végfelhasználói átlagár 7,7 százalékkal nő – közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium.
A trópusi kakaófa gyümölcsének, a kakaóbabnak a latin neve tulajdonképpen mindent elmond erről a növényről: Theobroma cacao, magyarul az istenek eledele. A belőle készült csokoládénak ízletessége mellett mára komoly fogyasztási, ajándékozási kultúrája alakult ki, sőt egészségre gyakorolt kedvező hatása is egyre ismertebb.
A Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint a magyar adórendszer világviszonylatban is "szélsőségesen szolidáris". Oszkó Péter erről egy fórumon beszélt, ahol azt is elmondta: az egykulcsos adó bevezetésének hozadéka nem annyira a foglalkoztatásban, inkább az adófizetési hajlandóság javulásában lenne tetten érhető, mivel az egységes adókulcs csökkentheti a szürke jövedelmek arányát. Oszkó Péter…
Óriási vitát gerjesztett a Monoki és az Ivádi önkormányzat rendelete, miszerint közmunkához kötnék a szociális segélyek kifizetését. Egyre több helyütt próbálkoznak ezzel. Az elégedetlenségnek van alapja, de helyi jogszabály nem írhat felül parlamenti törvényt.
Évente nagyjából 600 millió úgynevezett megszemélyesített küldeményt, vagyis a címzett személyéhez kapcsolódó információt is tartalmazó levelet állítanak elő Magyarországon - áll a Díjbeszedő Zrt. tanulmányában. E küldemények között a szolgáltatói számlalevél és a pénzintézeti egyenlegközlő aránya a legnagyobb, eléri a kétharmadot. A direkt marketing cégek személyre szóló reklámlevelei nagyjából…
A nyaralás közeledtével érdemes jó előre átgondolni, hogy utasbiztosítással, EU-kártyával, vagy esetleg duplán bebiztosítva, mindkét lehetőséggel felvértezve keljünk útra az unión belül. Ha messzebbre utazunk, a kérdés viszonylag egyszerűbben megválaszolható.
Június első napjaiban emelik helyére az M0 északi hídjának a Duna főágát átívelő ferde kábeles híd utolsó elemét - közölte a tervező Céh Zrt. A Megyeri hídnak nevezett objektum része annak az öt hídból álló komplexumnak, amely Budakalászt köti össze Újpesttel. A teljes beruházás 61,9 milliárd forintba kerül. A műtárgy Közép-Európa legkorszerűbb, egyben Magyarország leghosszabb folyami hídja…
Minden nyolcadik üveg bor a Balaton környékéről kerül a magyar fogyasztók asztalára egy badacsonyi pincészet felmérése szerint. Az elemzés szerint az évi 120 millió palackos magyarországi borforgalom 12,5 százaléka, összesen 15 millió palack bor származik a Balaton borrégióból. A túlnyomórészt fehérbort termelő régió borainak ára a "vörös" régiókhoz képest nem túl magas; az egyik legtöbbet…
A Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint a magyar adórendszer világviszonylatban is "szélsőségesen szolidáris". Oszkó Péter erről egy fórumon beszélt, ahol azt is elmondta: az egykulcsos adó bevezetésének hozadéka nem annyira a foglalkoztatásban, inkább az adófizetési hajlandóság javulásában lenne tetten érhető, mivel az egységes adókulcs csökkentheti a szürke jövedelmek arányát.
Minden nyolcadik üveg bor a Balaton környékéről kerül a magyar fogyasztók asztalára egy badacsonyi pincészet felmérése szerint. Az elemzés szerint az évi 120 millió palackos magyarországi borforgalom 12,5 százaléka, összesen 15 millió palack bor származik a Balaton borrégióból.
A közüzemi lakossági földgázárak átlagosan 9,9 százalékkal emelkednek 2008. július 1-től, a közüzemi végfelhasználói átlagár 7,7 százalékkal nő - közölte a gazdasági tárca. A változást elsősorban a ne...
Akár 2010-ig is működhet a kisebbségi kormány, az előrehozott választások elkerülésének lehetősége az MSZP kezében van - mondta Kóka János, aki bízik újraválasztásában.
Június első napjaiban emelik helyére az M0 északi hídjának a Duna főágát átívelő ferde kábeles híd utolsó elemét - tájékoztatta az MTI-t a tervező Céh Zrt.
Megdöbbentően rossz minősítést kapott a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikája a vállalatvezetőktől. Az is kitűnik azonban, hogy a megkérdezett vállalatvezetők még mindig méltányolják a megtett lépések bátorságát, gyorsaságát.
[1909. június] Mindhárom emeleten vannak betegszobák, összesen 70, melyek tágasak és világosak, virágdiszitéses erkélyekkel, csinnal és a tisztántarthatásra legnagyobb figyelemmel berendezve...
Júliustól átlagosan 9,9 százalékkal emelkednek a közüzemi lakossági földgázárak, az ipari fogyasztóknak 7,7 százalékkal kell többet fizetniük. A változást elsősorban a nemzetközi piac folyamatosan emelkedő kőolajárai indokolják.
Az emberek egy része úgy gondolja, hogy nem éri meg dolgoznia addig, amíg a segélyek felvételére és kiegészítő, eltitkolt jövedelmeire támaszkodva magasabb havi bevételt könyvelhet el annál, mintha bejelentett alkalmazottként vállalna munkát - mondta Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója.
Nyugati partjairól három rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki Észak-Korea pénteken a Sárga-tenger vizeire. A három rakétából kettő célt tévesztett - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli k...
Magyarországon a munkaképes korú lakosságon belül mintegy 1,5 millióan nem rendelkeznek semmilyen szakképesítéssel. Minimálbér nélkül a kevesebb is több lenne?
Június első napjaiban emelik helyére az M0 északi hídjának a Duna főágát átívelő ferde kábeles híd utolsó elemét - tájékoztatta az MTI-t a tervező Céh Zrt. A Megyeri hídnak nevezett objektum része...
Vizsgálatot indít Szekeres Imre, a honvédelmi tárca vezetője annak a cégnek a minisztériumi megbízásairól, amely felújította elődje, Juhász Ferenc házát - tudta meg a Magyar Nemzet. Szekeres Imre ...
Nemzetbiztonsági védelmet kért és kapott egy önkormányzat a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában pénteken. A hírműsor értesülései szerint nem tudni, melyik te...
Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV külső cégekkel kötött tanácsadói szerződéseinek ügyében – írja a Magyar Nemzet.
Rekordszámú, összesen 39 bérlakás létrehozását támogatja 2008-ban a Holcim Hungária Otthon Alapítvány, több mint 106 millió forint értékben. Az idei győztes projektek a támogatási szerződések aláírása után Hódmezővásárhely, Sándorfalva, Zsadány, Jászfényszaru, Mórahalom, Szente, Tiszabecs és Csongrád településeken valósulhatnak meg.
[1909. június] A verőcei és szlatinai uradalom uj tulajdonosai cukorgyárat és ecet-lepárológyárakat szándékoznak épiteni és az erdőségek 20 esztendő lefolyása alatt teljesen kihasználás alá kerülnek...
Augusztus elsejétől Tordas és Gyúró közös fenntartású általános iskolájának igazgatója lehet Kosaras Péter Ákost, az SS-egyenruhás fotójáról elhíresült történelemtanárt.
A megkérdezettek csaknem kétharmada egyet értene a gyes jelenlegi rendszerének megváltoztatásával - derül ki a Népszabadságban megjelenő Medián-felmérésből.
A Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint a magyar adórendszer világviszonylatban is "szélsőségesen szolidáris". Oszkó Péter erről egy fórumon beszélt, ahol azt is elmondta: az egykulcsos adó bevezetésének hozadéka nem annyira a foglalkoztatásban, inkább az adófizetési hajlandóság javulásában lenne tetten érhető, mivel az egységes adókulcs csökkentheti a szürke jövedelmek arányát.
Több mint három és fél millió euróért - közel 900 millió forintért - vásárolt új, csúcsminőségű röntgengépeket, mágnes kapukat és más utasbiztonsági berendezéseket a Budapest Airport (BA). Az 1-es ter...
Összekötőutat adott át Kiss Péter kancelláriaminiszter szombat délelőtt a Vas megyei Nádasd és Hegyhátsál között; a miniszter hangsúlyozta, az EU-források megszerzéséhez szükség van a helyi kezdeménye...
Napokon belül helyére emelik az M0 északi hídjának a Duna főágát átívelő ferde kábeles híd utolsó elemét - közölte a tervező Céh Zrt. A Megyeri híd rköti össze majd a nyár végétől Budakalászt Újpesttel. A teljes beruházás 61,9 milliárd forintba kerül.
[1909. június] A Salgótarjáni kőszénbánya rt. 20,000 darab 200 K névértékü uj részvény kibocsátása által az alaptőkét 4 millió K-val emeli, 18 millió K-ról 22 millió K-ra...
Kötelezővé tenné az általános iskolák alsó tagozatán a mindennapos testmozgást az MDF, a közoktatási törvény vonatkozó módosításáról hétfőn tárgyal a parlament oktatási és tudományos bizottsága. A...