Ahogy pár nappal ezelőtt hírül adtam, tegnap nyitott a Budai Gourmet Fesztivál. Péntek délutáni program gyanánt fel is kerestük Pöttyel. Még nem voltak sokan, de a standok készen álltak a tömegek fogadására. Szerencsétlen (vagy éppen szerencsés? hiszen ez megosztja a közönséget, így nem lesznek olyan sokan…) módon a Városháza Parkban ugyanekkor (máj.30-jún.1.) a Badacsonyi Borfesztivál [...]
Jól indult a háromnapos Budai Gourmet fesztivál, ahol most a borok, pezsgők és sajtok mellett kisadagban megkóstólhatók Budapest Ízei. Idén a Reneszánsz Programirodával indítottuk el az ételfesztivált a magyar gasztronómia reneszánszának jegyében és annak reményében, hogy hagyomány lesz belőle. [...] Bővebben!
Nagy dolog történt, pénteken ugyanis megvettem életem első Stahl-könyvét. Nem tudok semmit felhozni mentségemre, valahogy elgyengültem, vagy mi a fene, annyi remek könyvet tettem a kosaramba a boltban, hogy kellett egy mellényúlás is:) Na jó, semmi ilyesmi nem történt, egyszerűen csak bele akartam nézni egy könyvébe, hogy ne csak szájhagyomány útján tájékozódjak a receptjeiről. Nem sok műsorát…
Megint nagy tanakodás volt, hogy mi legyen a mai ebéd, de aztán eszünkbe jutott, hogy van a fagyasztóban pár szelet csontos hátszín, ebből készítettem a párolt marhát. Az egyetlen húsféle, amit igazán kedvelünk párolva is, az a marhahús. Általában sok zöldfűszerrel, borral, néha zöldséggel készítem, párolás előtt természetesen jó forró serpenyőben elősütöm, hogy kapjon egy sült kérget. Ma…
Eltelt egy év. Vagyis még 4 nap. Egy éve május 26-án kezdtem írni az oldalt. Már hónapok óta gondoltam rá, hogy majd mit fogok ezen a napon főzni, alkotni, írni. De ember tervez, Isten végez. ( Meg a család, munkahely, és egyebek.) Nem sok energiám jutott mostanában a blogra. Hétvégenként nagyon jókat főztem, de semmi újat vagy különlegességet. A végén azt találtam ki, hogy az egyszerű…