Sokakat ér váratlanul a hír egy-egy rutinvizsgálat után: cukorbeteg lett. Az ember hirtelen nem is tudja, mihez kezdjen, és főleg, mit egyen ezek után. Ehetünk-e kenyeret? Ihatunk-e tejet? Le kell-e mondanunk az édességekről? A leggyakrabban felmerülő kérdésekre igyekszünk választ adni.
A kávézó éppúgy zsúfolásig megtelt, mint az előző napon, s Hannah fellélegzett, amikor elérkezett a szokásos tizenegy órás holtidő. Lake Eden lakosai szerint ilyenkor túl késő van már a sütis reggelihez, ám túl korán egy sütis ebédhez. Ez a lélegzetvételnyi idő lehetőséget adott Hannah-nak, hogy összeszedje a gondolatait, és folytassa nem hivatalos, ám rendőrileg szentesített nyomozását.
64 (!) db articsóka, több kg pecorino sardo és további fajta juh- és kecskesajtok, legalább 8 szál vaddisznókolbász, 3,5kg ricotta, olyan 6-7 kg különböző formájú és típusú friss tészta, 1,5l helyi olívaolaj, 1,5kg méz, 8 tintahal és tintája, 6 orata (aranydurbincs), 10x80dkg-os doboz hámozott paradicsom, tucatnyi római saláta, paradicsom, édeskömény, zeller, sárgarépa, stb. 35 üveg Cannonau di…
Előrebocsátom, nem vagyok büszke az alábbi pályaműre. Vagyis magára a napocskára igen, de az ötletre semmiképp. Ennél azért jóval több kreativitás szorult belém, de mostanság meglehetős méretű dugó zárja el azt a külvilágra kerüléstől. Úgyhogy Beatbull felhívására ezzel jelentkeznék, ami a kipróbált, remekül bevált kalácsreceptemre alapoz, de formájában mégis kicsit más. Amikor tegnap reggel…
A nap fűszere: "Semmit sem szalaszthatsz el oly könnyen és oly visszahozhatatlanul, mint egy nap mint nap kínálkozó lehetőséget." Marie von Ebner-Eschenbach Először is. Rákikomák:) Ráki-komák...rák-pajtások:)))...csak ha véletlenül nem érthető. A szófüzér húgom kreálmánya. Csak úgy mint a képen látható étel. Én csak aszisztáltam hozzá...kiskukta voltam ismét. Névnapi menüjének egyik fogása volt…
Ez a "fagylalt" a fordított változata a szokásos sült fagyinak, vagy a Forró Alaszka néven ismert csodának. Ott ugyanis a keményre fagyasztott fagylaltot borítják a jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező tojáshabbal, gyorsan sütőbe tolják, majd megsütik. Rövid idő alatt a hab megsül, megszilárdul, de a fagyi jeges marad. A recept eredetijét akkor találtam, amikor molekuláris konyháról szóló…
Egyes vélemények szerint Prométheusz fogta a tüzet, ellopta az istenektől és az embereknek adta (amiért nem mellesleg szörnyű kínokkal büntették). Más vélemények szerint azonban az történt, hogy a villám belevágott egy fába, pont abba, ami alatt az ősember ledobta a mamutot (bontott csirkét) a hátáról, amikor nagy fáradtan hazaért a vadászatból. A villám felgyújtotta a fát, amin aztán jól megsült…
Szülinapra készült ez liszt nélküli finomság, mely mandulából és étcsokoládéból áll. Sokféle recept létezik, mely a csokoládé és a mandula gyümölcsöző kapcsolatáról szól, ki-ki kedvére válogathat a töményebb és könnyedebb variációk közül ízlése szerint. Én speciel mindegyik variációt imádom. Ez a mostani egy sötét, puha és zaftos ínyencség, melyet sötét kakaóporral meghintve, enyhén cukrozott…
Hiába, én most nem a kreatív korszakomat élem a konyhában. A kelkáposztafőzelék a lehető legunalmasabb, szokványosabb, napköziben közutálatnak örvendő étel. Igazából már a komplementer ételeknél is említettem, és mint igazi magyar étel is büszkék lehetünk rá. Ráadásul szeretjük, nem túl gyakran, de évente kétszer biztos rámtör, hogy én pont kelkáposztafőzeléket akarok enni. A blogom eddigi…
Ká és én évek óta nagy hiúz és pingvinrajongók vagyunk, s bár korunknál fogva ez talán furcsának tűnhet, gyűjtjük a hiúzos és pingvines figurákat. Van pólónk, bögrénk, hűtőmágnesünk, plüssállatunk és természetesen ezernyi fényképünk, mégsem tudunk betelni ezekkel a szép és kedves állatokkal. :-))
Hozzávalók: 1 közepes méretű csülök (kb. 1-1,5 kg) szalonna 1-1,5 kg krumpli 1-2 fej hagyma vagy újhagyma 5 dl tejföl 2 dl tejszín rozmaring fokhagyma só bors
Az Alexandránál megjelent Étterem- és borkalauz az első olyan kalauz, amely nem „magyar” pontokat használ. Szándéka szerint megpróbálja az éttermeket nemzetközi koordinátarendszerbe helyezni. A kontrolltesztelők egyike Christian Meyer, az elzászi születésű szakács, aki több mint húsz éven át volt a Michelin-kalauz főállású inspektora. Most szabadfoglalkozású, egyebek közt dolgozik a GaultMillau…
Hozzávalók (a kacsasülthöz): 6 db kacsacomb 1 tv paprika 1 vöröshagyma 1 paradicsom 1 pritamin (paprika) só bors kakukkfű olaj Hozzávalók a (hagymás-tört burgonyához): 1 kg burgonya 2 db vöröshagyma olaj só
A legfinomabb sajtos rúd, ami valaha készült nálunk:-) Hozzávalók: 26 dkg ementáli sajt 30 dkg margarin 42 dkg liszt 12 ek tejföl 1 tojás a kenéshez só, köménymag, szezámmag, mák A lisztet tálba teszem, a reszelő nagylyukú oldalán belereszelem a fagyos margarint, közben megszórom a liszttel, hogy ne ragadjon össze. Lereszelem a sajtot, majd a többi hozzávalóval összeállítom a tésztát, vigyázva,…
És akkor most vissza a kicsit hétköznapibb dolgokhoz. Még a múlt héten készült ez a keksz, ugyanis a fiókban kallódott január óta egy felbontott tasak őrölt mogyoró. Tettem ide, raktam oda. Nem szeretem a felbontott dolgokat… Mivel eddig egy cég sem dobott piacra VISSZAZÁRHATÓ aromatartó tasakokban fűszereket, őrölt csonthéjasokat folyamatos kényszert érzek a felbontott tasakok [...]
Úgy gondoljuk, hogy a Mindmegettét olyan emberek olvassák, akik szenvedélyesen imádnak főzni, érdeklődnek a gasztronómia és egymás iránt. Mi - akik készítjük ezt az oldalt - sem vagyunk kivételek! Arra vagyunk kíváncsiak, Neked mi a kedvenced, Téged milyen témák érdekelnek. Hogy miért? Mert olyanok szeretnénk lenni, amilyennek Te szeretnél minket! Kicsit bekukucskálnánk Hozzád, segíts nekünk!
Múltkor a piacon nézelődve betévedtünk a henteshez is és addig-addig nézelődtünk, míg egy nem túl nagy darab borjúszűzzel együtt sétáltunk haza. Hogy mi legyen belőle? Nos, az is igen hamar kiderült, ugyanis spárgát is vettünk, zöldet, azt jobban szeretem. Gondoltam, a kettőt házasítanám, mondjuk tekercs formájában, TS pedig megtoldotta az ízharmóniát némi sonkával, így készült az igazán gyors és…
Jó, hosszú és kellemes hétvége volt, többnyire szép idővel. Napok óta nem blogírással vagy -olvasással töltöttem az időt, hanem azzal, hogy bámultam a kertben a virágokat, a rajtuk keringő méheket, és nem tudtam betelni a látvánnyal. A cserebogaraknak kevésbé örültem, de még azokat is megcsodálom ilyenkor, végül is ők is a tavasz hírnökei a maguk módján. Nagyon élvezem, hogy ilyenkor szemmel…
Hozzávalók: 1 jó marék friss csalán (csípős csalán hajtása, vagyis felső leveles része, amikor még nem megy magba) 1 hagyma kevés olaj 2-3 krumpli 1 marék sóskalevél (kihagyható) húsleves (leveskockából is jó) só bors fokhagyma 1 kanál liszt tejföl ízlés szerint
Ha Férj nem szól, észre sem veszem: a látogatók száma átlépte a bűvös 500.000-es határt. Biztos csal a statisztika, meg a visszatérések meg oldalfrissítések is benne vannak, de nagyon jó érzés, hogy ennyien idetaláltak eddig. Köszönöm!
Nagyon tetszett Cukroskata bejegyzése és megállapítottam, hogy én is öregszem, bár még nem vagyok nagymama … A ma érettségizők közül sokan 1989-ben, a rendszerváltás idején születtek. Emlékszem, testnevelés óránk volt a főiskolán, a rádióban hallgattuk, mikor Szűrős Mátyás kikiáltotta a Köztársaságot. A ma érettségizőknek nem sokat mond a Reagen-korszak, és nem is hallottak az ellene elkövetett…
Nem mintha bármi bajom lett volna az eddig használt focaccia-recepttel, de kíváncsivá tett a már sokat emlegetett Kochbuchban talált recept, ami szokatlan módon ricottát is tartalmaz. És mivel mostanában izgatnak ezek a tejtermékkel operáló tészták, mint a túrós zsemle, a ricottás süti vagy a legutóbbi fetás lepény, feltétlenül ki kellett próbálnom. A tejjel készült kevert sütiket is nagyon…