A borok különböző savtartalma különböző hőmérsékleteken érvényesül a legjobban. A vörös borokban a tanninok dominálnak, a fehér borokban pedig a szerves savak. Ez a különbözőség a kóstolási hőmérsékletben is tükröződik.
Sokat gondolkodtam azon, hogy miként folytassam történetemet, és úgy döntöttem, mindent őszintén leírok. Így azok az emberek sem csalódnak, akik személyesen is ismernek. Olvasd tehát kulináris pályafutásom zökkenőkkel teli szakaszát, és kövesd nyomon, milyen körülmények között él az, akit mindig csak egy cél érdekelt: hogy megvalósítsa és kövesse az álmait.
Meghökkentően egyszerű módszert javasol egy amerikai kutatócsoport az újszülöttek és csecsemők vashiányának megelőzésére. A tudósok azt javasolják, hogy a köldökzsinórt a baba születése után csak mintegy két perccel fogják le.
Apuci hozott egy rakat pórét a szőlőjéből. Mivel első este (a fiúk: Apu és Pötty apja) benyomták a nagy részét szalámival, kolbásszal, jó sok vörösborral, úgy éreztem a következő (horkolás miatti) álmatlan éjszakát megelőzendő, inkább máshogyan hasznosítom.:-) Hozzávalók: 6 nagy póréhagyma 2 fej hagyma 2 burgonya 2 dl tejszín 2,5 dl habtejszín kakukkfű 40 dkg márványsajt snidling só frissen őrölt…
A hétvégi tárcsás projekt második felvonása. Nem nagy változatosság, tudom. De azért más az íze, ha tűzön sül, és főleg más a hangulata. Nem voltunk sokan, csak hárman, de ilyenkor együtt főzünk (sütünk), és a tűző napsütés – amit én már alig vártam – csak ráadás az ételhez, szinte alsó-felső lángon sül a hús, de én biztosan. A csirkecombot csak csupa lustaságból nem csontoztam ki, de bevágtuk a…
Itt vannak a vasárnapi brunch-ra készült ételek fotói. Sajnos több ételről nem sikerült fotót készítenem, amiért mindenkitől elnézést kérek, és ha más lefotózta volna, akkor nagyon szívesen pótolnám. Ilyen pl. a dinnyemagos-mákos kenyér, és a csokis cookie is. Kérek mindenkit, hogy aki a sajátjára ismer, az küldje el a receptjét a fuszereslelek (kukac) gmail (pont) com címre, a fotó számával…
Azt írja az angliai The Sun (magyarul a Blikk) magazin, hogy az általam egyébként őszintén nagyrabecsült Burger King 85 fontért, megközelítően 30,000 forintért dob piacra egy sajtburger típust London egyes "elegáns" Burger King éttermeiben. A hír szerint egyébként a meghökkentő ár jótékonysági célokat szolgál.
Már nagyon régen készülök kekszet sütni, és nem is tudom, eddig miért nem tettem, hiszen nem egy bonyolult dolog és elég sok receptem is van hozzá. A múlt héten ráadásul kaptam anyutól egy adag citromhéjat, hogy csináljak vele valamit, majd találtam egy szimpatikus receptet. Így aztán senki nem mentett meg attól, hogy tegnap nekiálljak citromos kekszet sütni. Az eredetileg adott mennyiségeket…
A szokásos szombati halnap kimenetele a halbolt bejárata előtt eldőlt. Ugyanis már ott meglátam kiírva, hogy van kecsege. Az ellenálás hasztalan! Betérve, felmértem a terepet, a szóba jöhető pédány élősúlyban bőven 2 kiló felett volt. Ekkora mérethez természetesen vacsoravendég kell, szerencsére velem volt E., aki szintén halfüggő, így érthető okokból azonnal igent mondott. Most már csak a köret…
Na ez érdekes dolog volt. A múltkori felemás ízpróbám után, egy kicsit egészségesebb vizekre eveztem, és gondoltam, mint a smoothie elkötelezett híve, ki kell próbálnom a Rotschild-ban kapható 100%-ig frissen facsart narancslevet a Pfannertől. Nekem már az gyanús volt, hogy egy évig eltartható a cucc, illetve hogy nem hűtőben tárolják. (amúgy két literes volt a kiszerelés 800 Ft-ért)
Találtam egy nagyon érdekes blogot. Alíz írja, és az 1957-es naplójából másol be részleteket, néhol a mostani gondolataival kiegészítve. Remélem nem haragszik meg a reklámért. Jó lenne, ha sokáig írná még, mert engem teljesen magával ragadott. Az 1957-es blog 2008-as naplósítása. Vagy fordítva? :-)
Aszondja az egyik kedves kereső, hogy eszter házi rostélyos. Erről elsőre az jut eszembe, hogy valaki Eszter valamelyik remek rostélyosát akarja megfőzni. Másodszorra viszont feldereng, hogy lehet, hogy valami mást akar, csak nem tudja leírni. Mit szól erre a Google? Ugyanazt, mint én, az első találat ez. Hurrá, éppen olyan okos vagyok, mint a legnépszerűbb keresőprogram. Van még 250 ez-az, de…