Magyarországon egyedülálló hangosszótárt - a huszonötezer címszó kiejtését tartalmazó CD-vel - jelentetett meg az Akadémiai Kiadó az MTA Nyelvtudományi Intézetével karöltve - a kötetet csütörtökön mutatták be az MTA székházában.
Ötvennyolcadik végzős évfolyamát búcsúztatja a május 30-i ballagási ünnepség alkalmával a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem. A pályakezdő színész-, bábszínész-, teatrológus, zenepedagógus és magiszteri hallgatók kicsengetésével egybekötve az erdélyi színjátszás három nagyját, ötven éve folyamatosan a pályán lévő művészeket tüntet ki aranydiplomával az egyetem. Az ünnepséget követő napokban…
A világhírű Buena Vista Social Club búcsúturnéján a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel csütörtök este. A koncertről az FN Tudósító beszámolójában olvashat.
A Pintér Béla Társulat 2008-as - A Démon gyermekei című - premierjéről készült sorozatunk nyolcadik mozgóképes anyaga. Az előadásrészletek mellett ezúttal a darab szerző-rendezőjét, Pintér Bélát szólaltattuk meg, aki beszél többek között a címadásról, az alkotási folyamatról illetve a Társulat POSZT-on való részvételről.
A tokaji bort meg fogjuk magunknak védeni, mert ezt az italt jelenlegi minőségében csak Magyarországon lehet előállítani - jelentette ki Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön Budapesten a Reneszánsz bor, Reneszánsz élet, Tokaj reneszánsza elnevezésű kiállítás megnyitóján.
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zeneeseményeit. Tekintsük meg, mi történt május 30-án! [Dátum: 2008.05.30. 04:00]
Grecsó Krisztián lesz ma 19 órakor a Zöld Pardon író-vendége. A szerző a Rézanagyal Pálinkák kostolója című második regényével keltett idén nagy kritikai és közönségfeltünést. Az esten Király Levente és Sárközy Bence szerkesztők kérdezik a fiatal írót.
Az MR3-Bartók Rádió Tomsits Rudolf Országos Jazz TrombitaversenyénKoós-Hutás Áron győzött. A második a szekszárdi Pecze Balázs lett, míg a harmadik és egyben Közönség-díjas Subicz Gábor. [Dátum: 2008.05.30. 05:00]
Az Akadémiai Kiadó elnyerte a Buisiness Superbrands 2008 címét. Könyvkiadó elsőként részesült ebben a kitüntetésében, amelyet az márka kaphat, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. Viszkidenszky András, a Superbrands igazgatója adta át az elismerést Tarnóczi Krisztinának a kiadó igazgatójának. Bemutatták a Magyar Értelmező Szótárt, amely a díjazott kiadónál jelent meg.
Az Euro Gipsy Zenész Egyesület jótékonysági koncertet ad a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma javára a Thália Színházban vasárnap este héttől. A sztárénekesek közül fellép Erdősi Melinda, Szöllősi Emese, Magdi Erzsébet, és Fényes György. A műsoron cigánynóták, operettrészletek, orosz melódiák, Brahms, Strauss és Bach művek is szerepelnek.
Egy volt holland politikus - az iszlám vallás ismert kritikusa - gyerekkönyvet jelentetett meg, amely egy muszlim fiú és egy zsidó lány barátságáról szól.
A hétvégére borfesztivált, országos vágtát, halhatatlan rockereket, svéd metált és gyermekprogramokat ajánlunk a kimerészkedőknek, és jó filmeket az otthonülőknek.
A legkisebbektől a legnagyobbakig ma is mindenki ismeri, és szinte kívülről fújja a számaikat, annak ellenére, hogy már hét éve nem írtak új dalt. Fülbemászó dallamviláguk, egyedi életérzéstől kicsattanó szövegeik a jelenben is felüdülést jelentenek, amikor megszólalnak a rádióból. Ismerjük meg kicsit közelebbről ezt a svéd csapatot, amelynek énekesnője Marie Fredriksson május 30-án tötli be az…
[1909. május] Váczy János megrajzolja azt az irodalmi harczot, a nyelvújítás kérdése körül folyt s amely az első fontosabb kulturális kérdés kérdés körüli harcz volt irodalmunkban...
Minden év május végén a nemzetközi borvilág szeme Londonra szegeződik, a világ kereskedelmi szempontból legfontosabb boros eseményére, a London International Wine Fairre, azaz a londoni nemzetközi borkiállításra. Ahogy már többször, Magyaroszág idén is képviseltette magát, véget ért azonban egy korszak. A magyar résztvevők egyöntetű véleménye szerint változtatni kell a megjelenésen: a világ egyik…
Nyilvánosságra hozhatja a Nagy Imre-per teljes hanganyagát a Nyílt Társadalom Archívum (OSA), miután sikerült megállapodnia a felvételt őrző Magyar Országos Levéltárral (MOL).
Péntek délelőtt tesz újabb kísérletet a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriuma, hogy betöltse a március eleje óta üresen álló elnöki posztot. Ez az első alkalom, hogy egy pályázaton belül másodszor látnak neki a jelölésnek, annak sikere esetén pedig a választásnak.
Júniusban jelenik meg a Tóth Vera 3. lemeze - ismét Whitney Houston bőrébe, pontosabban "hangjába" bújik, hiszen a Csináljuk a fesztivált pénteki döntőjében az I Will Always Love You-t adja elő. [Dátum: 2008.05.30. 08:00]
Quentin Tarantino jövőre visszatérhet első sikerei helyszínére: egy francia újságnak adott interjújában elmondta, soron következő filmjének világpremierjét a 2009-es cannes-i fesztiválon szeretné tart...
Mostantól nem kell attól rettegni, hogy valaki otthon felejtette a koncertbelépőjét. Sőt, az sem okoz majd gondot, hogy útközben valahol elhagytuk azt a papírfecnit, amiért sok-sok ezer forintot adtunk ki. Egy a lényeg, vigyázzunk a mobiltelefonunkra. [Dátum: 2008.05.30. 09:00]
Nem mondhatni, hogy a rapper köztiszteletnek örvendene, hiszen tetoválásai és trágár stílusa miatt az idősebb korosztály zenelejátszóiból kimaradnak a dalai. Ez csak egy része a hírhedt Döglégynek, ennél sokkal több az élete. A következőket mesélte nekünk az EFOTT sajtótájékoztatója után: [Dátum: 2008.05.30. 23:20]
Ismét nem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Televízió (MTV) élére a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének - értesült az ülés ideje alatt az egyik testületi tagtól az MTI.
[1909. első félév] — Hogy az ember élete szép legyen, ahhoz két dolog okvetetlenül kell. Az egyik, hogy lássa Velenczét a másik, hogy— ne kelljen itt laknia...
Magyar és külföldi szerzők eddig nem játszott műveiből. Ha azt hinnénk, hogy már eljátszottak minden jelenetet, elénekeltek minden kuplét, és hogy unalomig ismerjük már a kabaré műfaját, akkor ideje, hogy megmutassuk: vannak még gyöngyszemek!
A TranzDanz előző két nagysikerű előadása, a Tranzit és a Bankett után itt a trilógia harmadik, befejező része, amely ismét egy valódi mai korrajz: a fogyasztói attitűd felerősödése és a médiából ránk zúduló hamis értékek - mint az örök fiatalság és fittség megtartására irányuló ideálképek - kritikája.
A nyár első hétvégéje Budapesten Badacsonyról szól. Elsősorban a tüzes, karakteres badacsonyi borról, de a nemes italok mellett a vidék történelmével, látnivalóival és gasztronómiájával is találkozhatnak a fesztivál látogatói.
Stílusuk jellegzetesen "republicos", lehetetlen összetéveszteni mások zenéjével. Jól megférnek egymással a beat, rock, folk, punk és a softrock elemei, az együtténeklős slágerek palettája éppolyan színes, mint a lírai balladáké.
A '80-as években alakult szupergroup 2007-ben újra összeállt a 25 éves jubileum alkalmából, s nagy sikerrel turnézott a tavalyi év folymán az Egyesült Államokban és Európában.
Nyolc új taggal bővült a halhatatlanok társulata; a közönség szavazatai alapján a színészek közül Venczel Vera, Csákányi Eszter, Harkányi Endre és Bálint András, valamint Misura Zsuzsa és Berkes János operaénekes, továbbá Volf Katalin és Román Sándor táncművész viselheti a címet.
Nyolc új taggal bővült a halhatatlanok társulata: a közönség szavazatai alapján a színészek közül Venczel Vera, Csákányi Eszter, Harkányi Endre és Bálint András, Misura Zsuzsa és Berkes János operaénekes, valamint Volf Katalin és Román Sándor táncművész viselheti az "örökös tag" címet.
Könyvbemutatók, filmvetítések mellett fotókiállítás és koncert is színesíti a vasárnapi Afrika feketén-fehéren elnevezésű fesztivált a budapesti Gödör Klubban - tájékoztatott Tesfay Sába, a rendezvény főszervezője.
A világhírű zongorista, karmester és zeneszerző a mai napon ünnepli 56. születésnapját, a Zene.hu ebből az alkalomból köszönti őt. [Dátum: 2008.05.30. 11:30]
Átestek a tűzkeresztségen a profik között. Mindig is megadták a módját mindennek, most például az első profi versenyként Blackpoolt választották, amelyet rögtön egy döntős helyezéssel fejeztek be. [Dátum: 2008.05.30. 12:00]
Tizenöt-húsz évvel ezelőtt az olyan nyári filmeknek, mint a Vasember, a Wanted vagy A hihetetlen Hulk, biztos, hogy lett volna egy főcímdala, ami éjjel-nappal dől a zenetévékből, hogy fejünkbe vésse: ezt a filmet látni kell! A megváltozott marketingstratégiáknak köszönhetően a filmdaloknak befellegzett, így munka nélkül maradt Celine Dion és Bryan Adams. Utánajárunk a tendencia tündöklésének és…
Bencze Attila hétről-hétre izgalmas és érdekes beszélgetésekkel lepi meg a Hálózat Tévé nézőit. A hétvégén látható adásban a Három basszus nevű formáció lesz a vendég. [Dátum: 2008.05.30. 12:06]
Egy teljes egészében felújított darab főpróbáját tartották meg május 23-án a sajtóközönség előtt a Madách Színházban. Az újra rendezett és díszletezett darab minden részletében megújult. A régi nevek közül alig találkozunk ismerősökkel. Egyedül a rendező személye (Szirtes Tamás) változatlan, akinek Szerednyey Béla nyújtott segítséget, aki annakidején szerepelője volt a műnek, amiben nemcsak a…