2008. április 16. szerda

ápr. 16
0:02
Óriáspolipok a tengerek mélyén (Népszabadság)
A mélység különös lakóinak, a polipoknak és a tintahalaknak az életéről készült DVD-film lapul a Népszabadság holnapi számában. Láthatunk óriáspolipot és neonfényben pompázó tintahalat. Rövid időutazás során megtudhatjuk, hogy miként alakultak ki ezek a furcsa lények, illetve, hogy miként tájékozódnak a mélyben?
ápr. 16
0:06
Hármas gyerektragédia Tüskeváron (Népszabadság)
Három felügyelet nélkül hagyott kisgyermek lelte halálát hétfő este a Veszprém megyei Tüskeváron egy lakástűzben. A rendőrség büntetőeljárást indított az anya ellen: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítják.
ápr. 16
0:10
Elmeorvosi megfigyelésen a balástyai gyilkos (Népszabadság)
A Szegedi Városi Bíróság kedden elrendelte B. Mihályné előzetes letartóztatását és elmeorvosi megfigyelését. Az asszonyt azzal gyanúsítják, hogy március 16-án utcai szóváltás közben egy gereblyével úgy fejbe verte egyik szomszédját, hogy az életét vesztette.
ápr. 16
0:14
Elítélt garázdák (Népszabadság)
Garázdaság miatt 30, 40 és 50 napi elzárásra ítélték tegnap gyorsított eljárásban azokat a Diósgyőrnek szurkoló futballhuligánokat, akiket szombaton szabálysértési őrizetbe vett a nyíregyházi városi bíróság. A két-két miskolci és ongai, valamint egy-egy ónodi és mályi drukker ügyvédei fellebbezést nyújtottak be az ítélet ellen, így az nem jogerős.
ápr. 16
0:18
Megbírságolt román kamionosok (Népszabadság)
Aránytalanul súlyos büntetési tételeket tartalmaz az árufuvarozók szabálysértéseit szankcionáló magyar kormányrendelet - állítja a román fuvarosok aradi érdekvédelmi szervezete. A magyar és a román hatóságok képviselői tegnap egyeztettek erről Szegeden - lényegi eredmény nélkül.
ápr. 16
3:20
Meggyilkolt városi képviselő (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Tehetős gazda halála...
ápr. 16
3:24
Dühöngő nagyherczeg (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Merénylet Trepov ellen...
ápr. 16
3:28
Horvát pénzhamisító banda (huszadikszazad.hu)
[Tematikus hét - Szerda] Hamis pénz a horvát parasztoknál...
ápr. 16
3:32
Gotterhalte botrány Fiuméban (huszadikszazad.hu)
[Tematikus hét - Szombat] Botrány a Gotterhalte miatt Fiumében...
ápr. 16
3:36
A kit más helyett lőttek agyon (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Tévedésből elkövetett merénylet...
ápr. 16
3:40
Üldözés a tetőn (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Meszesvödörrel tartotta távol a rendőröket...
ápr. 16
3:44
Az interlakeni merénylet (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Müller magánzó gyilkosa egy forradalmár...
ápr. 16
3:48
A király nem megy Dalmácziába (huszadikszazad.hu)
[1906. szeptember] Meghűlt a király...
ápr. 16
4:09
Pofátlanul meglopta főnökét a nő (stop.hu)
Hűtlen kezelés miatt indítottak eljárást egy 23 éves mátyóc-vajkóci nő ellen.
ápr. 16
6:02
Kate Moss is ráfázott az ötös terminálra (bulvarsport.hu)
A londoni Heathrow repülőtér 5-ös termináljának üzembe helyezése nem kis fennakadásokat okozott - ez alól a sztárok sem voltak kivételek. Kate Mossnak például a születésnapi ajándéka tűnt el.
ápr. 16
6:03
Borzalom: 19 kisiskolás és 2 tanár a tegnapi iskolatűz áldozata (5perc.hu)
A kiérkező tűzoltók már nem tudtak segíteni!
ápr. 16
6:03
Melyik politikssal játszana pornós lány? (juj.hu)
Körkérdéseztünk, képzeljék. Az Erotika Parádén körbefutottunk, közben bele-belepislogtunk egy-egy színpadi dugóhúzásba, de csak azért, hogy ellenőrizzük: bennünket még mindig hidegen hagy a pornográfia, csak úgy, mint önöket, nemdebár. Szóval komolyabb témákat kerestünk s ezért hostesseket és gyakorló sajáttest-hasznosító munkásokat szondáztunk, hogy ők vajon melyik politikusnak tépnék le a…
ápr. 16
6:04
Batiz 20 ezret fizet szociális bérlakásáért (Blikk.hu)
25 milliós ingatlant bérel potom pénzért az önkormányzattól a volt kormányszóvivő
ápr. 16
6:06
Zoltán ötvenévesen műttette át magát Eszterré (Blikk.hu)
Újabb sokkoló vallomás Az igazság árában
ápr. 16
6:08
Sarka Kata botrányos vetkőzése (Blikk.hu)
Hajdú Péter szerint túl sokat mutatnak Katából
ápr. 16
6:13
Traffipax les - legyen tájékozott! (Hírszerző)
Nézze meg, hogy az ország útjain hol várható sebességellenőrzés.
ápr. 16
6:15
Doherty a börtönben is az új albumon dolgozik (Habostorta)
Pete Doherty, a Babyshambles frontemberét azért zárták be, mert nem teljesítette nyilvános ígéretét, miszerint leszokik káros tevékenységeiről
ápr. 16
6:16
A többség nem nyitná ki a bukszát a BKV-nak (hirado.hu)
A többség a BKV vezetését tartja felelősnek a kialakult helyzetért és a vállalat vezetésétől vár megoldást, plusz állami támogatást pedig nem adna a közlekedési vállalatnak
ápr. 16
6:18
Lesújtó eredmény: a vizsgált nők többsége HPV-fertőzött (hirado.hu)
Évente mintegy félezer áldozatot szed a HPV-vírus. A szűrésen részt vevő fiatalok 70 százalékánál találták meg a fertőzést, ráadásul a vírusok rákkeltő típusát
ápr. 16
6:22
Utcai háború a drogbandák ellen Rióban (Index)
A rendőrök által indított egy napos hajtóvadászatban kilenc személy vesztette életét.
ápr. 16
6:27
Ne tésztázzanak! Itt a Tészta Szerda! (hirado.hu)
Ma fél áron lehet tésztát enni mintegy 300 vendéglátóegységben. Évente fejenként 7 kilogramm tésztán eszünk, ami az olaszokhoz képest kevés, amúgy meg "szép teljesítmény"
ápr. 16
6:31
Barátai emlékeznek Imruskára (storyonline)
Hosszantartó, súlyos betegség után 72 éves korában távozott Antal Imre. Barátai, kollégái mind szeretettel emlékeznek az elhunyt televíziósra, aki nagy űrt hagyott maga után. Hatalmas tudását, humorát soha nem feledi sem a szakma, sem a közönség.
ápr. 16
6:32
Banglades: legalább 17 áldozatot követelt a vonatbaleset (hirado.hu)
Valószínűleg műszaki hiba okozta Bangladesben azt a balesetet, melyben legalább 17-en meghaltak, 25-en megsebesültek
ápr. 16
6:40
Ki lett a leggyorsabb felszolgáló? - futóverseny pincéreknek (Hírszerző)
Különleges eseménynek lehettek szemtanúi az argentin főváros lakói, mintegy ötszáz felszolgáló versengett a legügyesebb és leggyorsabb pincér címéért.
ápr. 16
6:48
Megdöbbentő: szabadon járkálhat Roland brutális gyilkosa! (stop.hu)
Úgy tűnik, itt mindent lehet! A fiatalkorúak agressziójára a figyelmet ráirányító bűncselekmény elkövetője nemcsak hogy szabad, de házi őrizete ellenére megfordult néhány helyen. M. Roland gyilkosa lenézett a boxedzőterembe, és a hírek szerint az éjszakát sem otthon töltötte.
ápr. 16
6:48
Tomival alszik férje halála óta Anettka (storyonline)
Gerencsér Tomi nem titkolja, mióta Anettka elveszített férjét, azóta ő az első számú bizalmasa. Valóban egy ágyban alszik az ismert televízióssal, sőt még a szüleihez is elkísérte.
ápr. 16
6:50
A francia nők 9 leghatékonyabb fogyókúrás tippje (femina.hu)
A francia nők gyönyörűek, kiegyensúlyozottak, ráadásul még alakjuk is tökéletes. Ismerd meg karcsúságuk titkát!
ápr. 16
7:02
A magyar foci ütősebb, mint az angol (Bulváros)
A legendás 6:3-as meccs óta nagyot fordult a világ. Amíg mi egymást verjük agyon, addig a szigetország bajnoksága Európára mért csapást.
ápr. 16
7:03
Balszerencse: na így NE parkoljunk! (5perc.hu)
800.000 km balesetmentesség után 20 milliós kár elsőre.
ápr. 16
7:04
A hűtleneket üldöző gyilkos átok: Egy titkos kór, mely ma is szedi áldozatait (HarmoNet)
Annak idején, amikor az iskolában híres emberek életrajzát kellet megtanulni, ritkán szerepelt csak, ki miben halt meg, és ha szerepelt is, az ritkán volt igazság.
ápr. 16
7:04
Varga: 50 milliárdot vitt el a kormányválság (hirado.hu)
A Meciar-kormány utáni szlovákiai helyzethez hasonlította Varga Mihály a magyar kormányválságot, melyből szerint 6-7 éve alatt lehet kikeveredni
ápr. 16
7:09
Batiz András 25 millió forint értékű szociális bérlakást bérel (ma.hu)
Egy névtelen levél állította: Batiz András, az RTL Klub egykori sztárriportere, a Gyurcsány-kormány volt szóvivője, a Miniszterelnöki Hivatallal jelenleg megbízási szerződésben álló médiaszakember hét éve egy terézvárosi szociális bérlakáshoz jutott.
ápr. 16
7:10
Kapolyi nem akar MSZP-s húzóneveket (hirado.hu)
Kész lemondani az MSZDP elnöki posztjáról, ha a szociáldemokrata párt bejut a parlamentbe 2010-ben - nyilatkozta Kapolyi László a Népszabadságnak
ápr. 16
7:14
Temetésen kapták el a mexikói drogdílereket (Hírszerző)
A mexikói hadsereg nyolc felfegyverzett személyt tartóztatott le a kábítószer ellenes harc jegyében egy, a Juárez kartellhez tartozó drogkereskedő temetésén.
ápr. 16
7:15
Újabb súlyos baleset - Hatan sérültek meg az ütközésben (hirado.hu)
Az egyik autó balra akart kanyarodni, amikor a mögötte érkező másik autó nem tudott megállni és neki lökte a szemből érkező kamionnak
ápr. 16
7:17
Katari gázt akar Orbán (hirado.hu)
Már 2012-re készül Orbán Viktor: Katarból szerezne be földgázt akkorra. A Külügy érdeklődik a Fidesz-elnök katari megbeszélése kapcsán
ápr. 16
7:21
Magányosan halt meg Antal Imre (BORS Online)
Antal Imre, aki hosszú betegség után tegnap reggel tért örök nyugalomra. Az utolsó napokban már senki sem látogatta meg, barátai, ismerősei talán féltek szembesülni a művészt emésztő gyilkos kór elhatalmasodásával. A zongoraművészt, műsorvezetőt, mindenki Imruskáját egy ország gyászolja.
ápr. 16
7:25
Fodor Zsóka magánéleti problémák után visszatér (ma.hu)
A színésznőt több mint 2 hónapal ezelőtt láthattuk utoljára a sorozatban. Zsóka ilyen hosszú távollét után, érthetően örömmel tért vissza a munkába.
ápr. 16
7:25
17 halott a bangladesi buszbalesetben (Index)
A busz 50 utasával egy vasúti átjáróban hajtott rá a sínekre.
ápr. 16
7:26
Egymásba szaladt két BKV busz az Istenhegyi úton (hirado.hu)
Mindkét buszon ültek utasok, az ütközés ereje nem volt jelentős, így senki sem sérült meg
ápr. 16
7:28
Új Zéland: tragédia lett az iskolai kalandtúrából (hirado.hu)
Csak öt diák élte túl Új-Zélandon azt az iskola túrát, mely egy hirtelen jött áradás miatt tragédiába torkollt
ápr. 16
7:31
Britney kibékült ex férjével? (Bulváros)
A hír hallatán azt gondolhatnánk, hogy ez egy jó kis vicc. Vagy mégsem az?
ápr. 16
7:31
Németh Kristóf minden nap halott édesapjára emlékezik (BORS Online)
Hosszú hetekig nem beszélt édesapja haláláról Németh Kristóf. Csak legközelebbi hozzátartozói tudtak arról, hogy mekkora fájdalom emészti a színészt, aki másfél hónapja elveszítette az édesapját. Kristóf máig sem dolgozta fel a tragédiát.
ápr. 16
7:33
Chipskiállítás nyílt Németországban (velvet.hu)
Chipstörténeti kiállítás nyílt a holland határhoz közel fekő Vreden városában lévő Hamaland múzeumban.
ápr. 16
7:36
Németh Kristóf gyászol (Blikk.hu)
"Békés és nyugodt élete volt, két olyan fia van, akikre büszke lehetett"

Keresés