A rendőrség diszkréten őrzi a titkot, vajon valamelyik köztéri videó, avagy magánszemély rögzítette-e a garázda fiatalembereket, akik nyílt utcán, Bécs negyedik kerületében agyonvertek egy helyi politikust. Már csak idő kérdése, mikor csípik el a tetteseket.
A brit börtönökben "elkényeztetik" a rabokat, s aranyéletük miatt nem is gondolnak szökésre, akár egész nap heverészhetnek és az ágyban is reggelizhetnek az elítéltek.
Jogerősen pert vesztett Zamárdi Szántóddal szemben. Csákovics Gyula Zamárdi polgármestere elfogadhatatlannak nevezte, hogy településének 93 millió forintot kell fizetnie Szántódnak a 10 millió forintos perköltség mellett, ezért felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz.
Egy Mátyás király idejéből származó, egyedülálló szegedi lelet azt bizonyítja, hogy a szifiliszt nem Kolumbusz hurcolta be Amerikából, a fertőző betegség már előtte is létezett (Közép-)Európában - írta pénteken internetes portálján a Délmagyarország című szegedi napilap.
Az emberiség egyik legősibb kérdése, hogy vajon egyedül vagyunk-e itt, a világegyetemben. Kozmikus magányunk alátámasztására vagy cáfolatára eddig nem került elő bizonyíték. A tudósok lankadatlanul keresik az élet és az értelem általunk ismert formáját a végtelen űrben - vagy legalábbis egy olyan bolygót, ami ezt a létformát fenn tudná tartani. Most megint léptek egyet.
Atyavilág, nagyon sajnáljuk. De tényleg. Nem vettük eléggé komolyan ezt az Oszikérdést, már hogy ezt a helyes fiút összetévesztettük valakivel, aki nem ő. Még azt is gondoltuk, hogy ez azért nem olyan fontos, mint a gáz ára, de egy kedves fórumozónk a "faszszopó" szóval gravírozta lelkünkbe azt a kulturális fölényt, amely a helyes útra taszított végül bennünket. Ez az anyag egy bocsánatkérés, egy…
Azt beszélik, hogy Rózsa György az egyetlen magyar férfi, aki csókolózott Kylie Minogue-al. A televíziós az ATV Esti Frizbi című műsorában nem akart beszélni a részletekről, mondván, ő úriember!
Hargitai Bea csúnya gyomorfertőzést kapott Mexikóban. Bár az eset évekkel ezelőtt történt, a csinos modellnek azóta is tanúságul szolgál arra, hogy külföldön soha semmit ne egyen meg fertőtlenítés nélkül.
Testi sértés gyanújával letartóztatták pénteken Londonban Amy Winehouse-t, az egyre botrányosabb életvitelű brit énekesnőt, aki éppen pénteken került be 10 millió fontra becsült vagyonával a brit sztárvilág ifjú milliomosainak elitklubjába.
A bolíviai Potosí városa évszázadokkal ezelőtt kiapadhatatlannak tűnő ezüstbányáiról volt híres. Most pedig arról a repülőgép-leszállópályáról, melyet a helyi rádió antennája vezérel.
Hiába a barátok, szülők vigasztaló szavai, hiába a fájdalmat tompító idő, és a rengeteg tennivaló, Anettka egyre mélyebbre merül a gyászban. Úgy érzi, hogy a lelki ürességen, amelyet Rezső halála okozott, senki sem tud enyhíteni. A műsorvezetőnő igyekszik összedettnek látszani, de legtöbbször kongóan üressé vált otthonában gubbaszt kedvese ruháiban.
Visszatér a képernyőre a Balázs Show. Az RTL Klub népszerű műsora március elején tűnt el, akkor a Vacsoracsata került a helyére, a nézők azonban nem hagyták annyiban, visszakövetelték kedvencüket. Nagymamák és tinilányok egyaránt Balázst akarják látni a képernyőn.
Testi sértés gyanújával letartóztatták pénteken Londonban Amy Winehouse-t, az egyre botrányosabb életvitelű brit énekesnőt, aki éppen pénteken került be 10 millió fontra becsült vagyonával a brit sztárvilág ifjú milliomosainak elitklubjába.
Még nincs is jogsija, de máris koccant Dombóvári Vanda. Az RTL Klub csinos műsorvezetője szerencsére nem a forgalomban okozott galibát, csak a csatorna Reggeli című műsorának udvarán próbált ki néhány autócsodát. Pechjére összeütközött egy másik járművel.
A szép mosolyhoz és a szép archoz nem csupán a szemek körüli ráncok, vagy épp a száj íve és vastagsága tartozik hozzá, hanem a kecses nózi is. És valljuk be, ebben nagyon jók is lehetnek a sebészek.
Egy sárga pöttyös labda miatt került életveszélybe Váradi Gábor. A tizennégy éves fiú a Maglódi úti óvoda vaskapuján próbált átmászni a játékszerért, amikor lába megcsúszott és a kerítés lándzsaszerű vége a jobb karjába fúródott. A vasrácson lógó fiút a lánglovagok emelték le.
A Népszabadság úgy tudja, ma elbeszélgetnek a szakemberekkel, s aki rajta marad a listán, az hétfőn megkaphatja az elbocsátólevelét A metrósok nem sztrájkolnak
BUDAPEST – Szekeres Nóra (27) televíziós műsorvezető, Gallusz Niki (33) színésznő-énekesnő és Katus Attila (34) aerobikvilágbajnok nem véletlenül lettek a 2008-as év klímanagykövetei, hiszen magánemberként is környezettudatosan élnek.
Szerb és horvát maffiózók akarták cégére rátenni a kezüket, ezért lépett kapcsolatba a Finder Bt. magánnyomozó irodával – állítja lapunknak adott interjújában Kapolyi László milliárdos üzletember. A cégét „bekóstoló” bűnözőket akarta figyeltetni, nem a politikusokat - jelentette ki a szocialista képviselő.
Ok nélküli féltékenykedés, érzelmi zsarolás, parancsolgatás, megalázó megjegyzések: a lelki terror fájdalmas, akár a fizikai bántalmazás. Csak míg az utóbbinak külső nyomai maradnak, a lelki erőszakot nehezebb bizonyítani és talán megfékezni is. A Hölgyvilág az okokat kutatta.