2008. március 21. péntek

márc. 21
0:03
Messze az igazságtól (mno.hu)
Most gazdagabb lehet egy csalódással, aki netán még manapság is abban a hiszemben ringatta magát, hogy a második Gyurcsány-kormány bibliája, a konvergenciaprogram komolyan vehető sarokszámokat és célkitűzéseket tartalmaz. Lassan már egy olyan adat sincs ebben a dokumentumban, ami a 2006. nyári megszületése óta változatlan maradt volna. Csak az optimizmus örök benne, a sugárzó fény az alagút végén,…
márc. 21
0:04
Röviden (Népszabadság)
márc. 21
0:04
Négy pályázó a reptérért (Népszabadság)
A debreceni önkormányzat tegnap zárt ülésen döntött arról, hogy az öt pályázó cég közül négyet hív meg a helyi repülőtér ingatlanainak értékesítésére vagy hasznosítására, valamint az Airport Debrecen Kft. értékesítésére kiírt pályázat második fordulójába. Információink szerint a négy meghívott: az angol érdekeltségű budapesti Crossroads Capital (Hungary) Kft., a debreceni Xanga Holding Kft.,…
márc. 21
0:04
Az Eurosport 2 és az Euroliga meghosszabbítja az ULEB Kupára vonatkozó együttműködését (Premierfilm)
Az ULEB Kupa mérkőzéseit közvetítő Eurosport 2 büszkén számol be a kosárlabda rajongóinak arról, hogy a 2008. április 10-13-a között Torinóban megrendezésre kerülő ULEB Kupa nyolcas döntőjéről páratlan műsorral jelentkezik.
márc. 21
0:05
Új albummal jön Budapestre a Queen! (stop.hu)
Ősszel újra Budapesten lép fel Paul Rodgers és a Queen. A csapat ráadásul új lemezének dalaival érkezik hazánkba.
márc. 21
0:05
Bombaüzlet (Népszabadság)
Nagy mennyiségű világháborús lőszert és robbanóanyagot vásárolt hulladék fémként két ózdi férfi. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a harci anyag nem robbant fel.
márc. 21
0:06
Szteroidmentes megoldás - reménykedhetnek a betegek? (HáziPatika.com)
Egy a Lancet c. tudományos lapban közzétett új kutatás eredményei megkérdőjelezik a Crohn-betegség jelenlegi kezelésének létjogosultságát, egyúttal felvetik egy új, biztonságosabb és hatékonyabb módszer lehetőségét.
márc. 21
0:06
Rendetlen űrállomás (Népszabadság)
Jelenleg a szoftverek számítanak az informatika szűk keresztmetszetének, vagy ha úgy tetszik, a bőségszaru szűk nyakának - fogalmazott lapunknak egyebek mellett az Ybl Klubban folytatott beszélgetését követően Charles Simonyi, a második űrben járt magyar, a Microsoft hajdani vezető szoftverfejlesztője.
márc. 21
0:06
Hírek (Népszabadság)
márc. 21
0:06
"Nem estem le a lóról a damaszkuszi úton" (Népszabadság)
Hitem: kegyelem. Erdő Péterrel beszélget Kuzmányi István
márc. 21
0:07
Jüttner adatai cáfolják Hornt és Magyart (mno.hu)
Lapunk hozzájutott az SZDSZ által idáig hétpecsétes titokként kezelt Jüttner-jelentéshez. A dokumentum tartalma a lényeget tekintve ugyan egybecseng a már kiszivárgott információkkal, de egy újdonság mégis akad benne. Mégpedig az a három mondat, amely a Magyar Bálint és Horn Gábor nevével fémjelzett kör érveléséből eddig kimaradt. A tisztújítást ellenzők ugyanis leginkább azzal támasztják alá…
márc. 21
0:07
Pelé életműdíjat vehetett át Beckhamtől (foci24.com)
Életműdíjat kapott egy New York-i jótékonysági gálán Pelé, a brazilok futball-legendája A kitüntetést David Beckham adta át
márc. 21
0:07
Kétgólos vereség Ausztriában (Topfoci.hu)
Női U19-es válogatottunk szerdán Ausztria korosztályú csapatával játszott felkészülési mérkőzést Lindabrunnban.
márc. 21
0:07
Olvasnivaló: Ízes húsvéti hagyományok (Mindmegette)
A Karácsony mellett a Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe: e napon ünnepeljük Krisztus feltámadását. Húsvét vasárnap véget ér a nagyböjt, a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése is.
márc. 21
0:08
Bécs még nem tárgyal, de új elnököt akar a BÉT-en (Népszabadság)
Michael Buhlt, az osztrák tőzsde társ-vezérigazgatóját ültetné a Budapesti Értéktőzsde elnöki székébe, Szalay-Berzeviczy Attila helyére a BÉT részvényeinek csaknem 70 százalékát birtokló osztrák konzorcium - írta a Napi Gazdaság. Vélhetően ez is az egyik oka volt annak, hogy a két legnagyobb forgalmú tőzsdei cég, az OTP és a Mol vezetője levélben kérte az osztrák szindikátust: adjanak nekik…
márc. 21
0:08
Teleki aláírását nem kérte az OCÖ (Népszabadság)
márc. 21
0:08
Elmélkedésre… (mno.hu)
A. Szolzsenyicin gondolata
márc. 21
0:09
Hírek (Népszabadság)
márc. 21
0:09
Zsiguli? Csak majdnem (Index)
Zsigulikról álmodik? Múlóban a fiatalsága? Tervezi, hogy egyszer még vesz egy tökéletes VAZ 2101-et? Hát itt az abszolút über-Lada! Igaz, Spanyolországban készült.
márc. 21
0:10
Szabadítsd fel a szexualitásod! (HáziPatika.com)
Mozgás. Lüktetés. Vibrálás. Sóhajok. Kiáltás. Csend. Érzéki csend. Érintések, megnyílások és visszahúzódások. Odaadás és befogadás. Lámpák. Gyertyák. Dübörgő és lágyan hullámzó zene. Hat nő és két férfi. Tantratánc.
márc. 21
0:10
Halottnak hitték, most időszerű (Népszabadság)
Németországban nagy kultusz övezi a 125 évvel ezelőtt elhunyt Karl Marxot.
márc. 21
0:10
Nimes: nem? (Népszabadság)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság a múlt évi botrány ügyében az ázsiai, és nem a nemzetközi szövetségnek adott igazat csütörtökön, így egyelőre nem tudni, a magyar női válogatott hol és mely csapatokkal találkozik a jövő hét végére kiírt olimpiai selejtezőtornán.
márc. 21
0:10
Költözni KÉK (Népszabadság)
Jelenlegi helyén nem működhet tovább a Kortárs Építészeti Központ (KÉK), mert az ideiglenes otthonául szolgáló, a Róth Miksa Emlékházhoz tartozó épületben az eredeti terveknek megfelelően hamarosan elkezdik a felújítási munkálatokat.
márc. 21
0:11
Üzleti kapcsolat: Juhász Ferenc hitelezője és Kabai Károly (mno.hu)
Juhász Ferenc szocialista alelnök hitelezőjének is üzleti kapcsolata volt a Kabai családdal. A volt honvédelmi miniszter villaépítéséhez magánkölcsönt adó Füzesi István egykori cége az elmúlt években fokozatosan Veres János pénzügyminiszter adócsalásért börtönbe zárt egykori üzlettársának érdekeltségébe került.
márc. 21
0:12
Ősz helyett ezentúl tavasszal korrigálják a nyugdíjakat (gondola.hu)
A miniszterelnök javaslata alapján előrehozzák az idei nyugdíjkorrekciót - mondta Korózs Lajos, az Országos Idősügyi Tanács titkára újságíróknak, a testület soros ülésének szünetében csütörtökön. A...
márc. 21
0:12
A rendőrségen landolnak az új kartellügyek (Népszabadság)
Elhúzódik a sztrádakartellek lezárása: a bíróság felfüggesztette a 11,2 milliárd forintos, Strabag elleni kártérítési pert is. Az összebeszélők kizárása a közbeszerzésekből a készülő törvénymódosítás után sem lesz kötelező, viszont a kartellezésért felelősök akár börtönbe is kerülhetnek. A versenyhivatal egy esetben már feljelentést tett, most pedig a vasútépítési ügyben fontolgatja ezt.
márc. 21
0:12
Majális helyett sztrájk? (Népszabadság)
Május 1-jén majálisozás helyett ismét sztrájkolhatnak a vasutasok. Gaskó István, a február 1-je óta többször felfüggesztett gördülő sztrájkot szervező szakszervezet elnöke azt mondta: nem mondanak le követeléseikről.
márc. 21
0:13
Milliárdos BGF-fejlesztés (Népszabadság)
Új épületszárnnyal gazdagodott tegnap a Budapesti Gazdasági Főiskola, ahol 15 ezer hallgató tanul. Az intézménynek a zuglói Buzogány utcában lévő Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán felavatták azt a több mint félezer hallgató befogadására alkalmas előadótermet, amely az elméleti oktatást segíti.
márc. 21
0:14
Katonai konvojok tartanak Tibet felé (Népszabadság)
A kínai hivatalos hírközlő szervek első ízben csütörtökön ismerték el, hogy a múlt heti erőszakos tüntetések Lhaszáról átterjedtek a környező, részben tibetiek által lakott tartományokra is az utóbbi napokban. A Xinhua közlése szerint Szecsuán tartományban a rendőrség tüzet nyitott és megsebesített négy tüntetőt. Közben Lhászában már 170-en adták fel magukat a zavargásokban való részvétel miatt, a…
márc. 21
0:14
Cseh és Kis repülő "hollandi" (Népszabadság)
Csütörtök este még mindig bizonytalan volt, hogy Pieter van den Hoogenband, a hollandok háromszoros olimpiai bajnok gyorsúszója a 200-as selejtezőben elért 20. (!) helye után folytatja-e egyáltalán az Eb-t, de annyi biztos: fekete zászlót egyelőre nem láttam a De Tongelreep uszodán. Pedig... Szegény eindhoveni rendezők éppen a helyi extraklasszis iránti megbecsülésük okán kuncsorogtak évek óta a…
márc. 21
0:14
Minden, ami húsvét (Népszabadság)
Igen korai időpontra esik az idén a húsvét, amelyet minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte utáni első vasárnapon és hétfőn ünneplünk. A farsang utáni nagyböjtöt lezáró ünnephez régen sokféle népszokás kötődött, amelyeket újra átélhetnek azok, akik kilátogatnak a téli szünet után most újra megnyíló szentendrei skanzenba, vagy a városligeti Magyar Mezőgazdasági…
márc. 21
0:16
Zuhan az arany és az olaj ára (Népszabadság)
A nyersanyagok szép nyereséget hoztak a jelzáloghitel-válság veszteseinek, akik a húsvéti ünnepek előtt készpénzre váltották befektetéseiket. Ennek következtében rohamosan esett az arany és az olaj ára, de a kedvezőtlen gazdasági kilátások miatt aztán újra emelkedni kezdhet.
márc. 21
0:16
Ki küldte az álküldötteket az SZDSZ-be? (Népszabadság)
Tegnap este - lapzárta idején - az SZDSZ ügyvivő testülete tárgyalta a tavalyi elnökválasztásán történt szabálytalanságokat vizsgáló bizottság jelentését. Az biztos, hogy csaltak, kérdés, kinek a javára, s még az is, hogy ennek mi lesz a következménye. Egyre valószínűbb - új elnökválasztás.
márc. 21
0:17
Képviselőnő ne legyen meztelen (Népszabadság)
Design-stúdiójának honlapján azt hirdeti, hogy a divat érzéki és csábító is lehet, amit Birgit Auras a róla készült ledér, sikamlós fotókkal is alátámaszt. Mindez eddig magánügy, a nőiességét 50 évesen is nyíltan vállaló divatterve-ző azonban az SPD neustadti szervezetének tagja és önkormányzati képviselőjelöltje. Mégpedig olyan listás helyen, hogy májusban szinte biztosra vehető bejutása a közel…
márc. 21
0:18
Xi Jinping a pekingi utódjelölt (Népszabadság)
A kínai népi gyűlés (parlament) hétfőn befejeződött, kéthetes ülésszaka igazolta a várakozásokat: a tavaly őszi párkongresszuson már az ország legfelső vezető szervének számító politikai bizottság kilenctagú állandó bizottságába beemelt Xi Jinping mostantól a hatalmas, 1,3 milliárd lakosú ország első alelnöke lett. A feltételezések szerint Xi lehet a kínai vezetők immár ötödik nemzedékének a…
márc. 21
0:18
Ide, Beckham, az oroszlánt! (Népszabadság)
David Beckham kéz-, pontosabban lábnyújtásnyi távolságra került szíve vágyától, a századik angol válogatottságtól. A nemzeti tizenegy korábbi csapatkapitánya, a Manchester United, majd a Real Madrid játékosa, aki jelenleg a Los Angeles Galaxy "kirakatembere", az Eb-selejtezők súlyos kudarca után kegyvesztettnek tetszett, mert Fabio Capello, az új szövetségi kapitány, "Becks" madridi trénere a…
márc. 21
0:18
Napi horoszkóp (03. 21. péntek) (NLCafe)
márc. 21
0:18
Kulturális ajánló (Népszabadság)
márc. 21
0:20
Földharc a magyar ugar tulajdonáért (Népszabadság)
A termőföld mindig is a figyelem középpontjában állt, nem véletlen, hogy a tulajonviszonyokat szabályozó törvényekhez, bármilyen politikai erő csak teljes konszenzus után mer hozzákezdeni. Most a Magyar Agrárkamara próbálkozik törvénymódosítási javaslattal, de a Magosz támadja az elképzelést.
márc. 21
0:20
Röviden (Népszabadság)
márc. 21
0:21
Magyarul is hívható a 112-es sürgősségi szám Romániában (Népszabadság)
Románia területén magyarul is lehet bejelentést tenni a 112-es sürgősségi egységes hívószámon - olvasható a romániai informatikai és távközlési minisztérium közleményében.
márc. 21
0:22
Erdélyről és Koszovóról - Párizsban (Népszabadság)
Koszovó elismerése csak abban az értelemben precedens a romániai magyarok számára, hogy a folyamatban döntő szerepet játszott az Európai Unió - hangsúlyozta tegnapi párizsi előadásán Markó Béla.
márc. 21
0:22
Filmek Québecből (Népszabadság)
A Magyarországon nyolcadik alkalommal jelentkező Frankofónia Ünnepéhez kapcsolódva francia nyelvű kanadai filmeket mutat be az Örökmozgó Filmmúzeum március 25-e és 31-e között.
márc. 21
0:22
Menedzserrangsor az 1. forduló után (F1hírek)
Az Ausztrál Nagydíjjal egy időben lezajlott menedzserjátékunk első fordulója is, amely a nyitó futamnak köszönhetően érdekes eredményekkel zárult.
márc. 21
0:24
Volt elnöke megvette a Hídépítőt (Népszabadság)
Új tulajdonoshoz került a Hídépítő Zrt. - tudta meg lapunk. A legnagyobb hazai vasbeton hídszerkezeteket építő cég eladásáról tegnap írták alá a megállapodást.
márc. 21
0:24
Koalíción belül versengő modellek (Népszabadság)
Az SZDSZ kitart az egészségbiztosítási törvény jelenlegi formája mellett, legfeljebb csak óvatos elmozdulás lehetőségét érzékelteti, a szocialisták jól érzékelhetően változtatnának. Egyedül azonban nem tehetik. A koalíciós egyeztetés tegnap a további tárgyalások szükségességéről döntött.
márc. 21
0:24
Nem döntött az SZDSZ az új tisztújításról (origo.hu)
Több mint hét órán át tárgyalt az SZDSZ vezetése az elnökválasztáson történt csalások következményeiről, majd végül úgy döntött, nem dönt. Az új küldöttgyűlés összehívására ugyanis csak a párt országos tanácsának van joga, ez a testület pedig legközelebb április elején ülésezik. A csalásról készült jelentésben az áll, az álküldöttek - többek állítása szerint - nem Kóka János, hanem Fodor Gábor…
márc. 21
0:25
Figyelmeztette a Nyugatot Európa utolsó diktatúrája (stop.hu)
A belorusz elnök figyelmeztette csütörtökön a Nyugatot, hogy ha tovább zaklatják az emberi jogi helyzet miatt, akkor még inkább Oroszországhoz fognak kötődni.
márc. 21
0:25
A görög parlament megszavazta a nyugdíjreformot (origo.hu)
A nyugdíjrendszert átalakító törvényt, amely ellen hetek óta sztrájkokkal és tüntetésekkel tiltakoztak a munkavállalók, 151 szavazattal fogadták el 13 ellenében úgy, hogy a kormányzó konzervatívok egy képviselője betegség miatt nem vett részt az ülésen, de a 150 kormánypárti képviselőn kívül egy független képviselő is a jogszabály elfogadására szavazott.
márc. 21
0:25
A görög parlament megszavazta a nyugdíjreformot (Index)
Elfogadta a görög parlament csütörtök éjjel a konzervatív kormány által beterjesztett nyugdíjreformot.

Keresés