Két nagy erejű robbanás történt péntek kora délután Mexikó középső részén. A detonációkban egy nő életét vesztette, két személy megsebesült, az egyik súlyosan, a másik könnyebben.
Pártos Csilla eszik. Nem volna ez különleges mondat, ha nem tudnánk, hogy három hónapja nem fordult elő, hogy a negyvenéves táncos-koreográfus, Pécsi Ildikó menye jóízűen egyen.
A Szabad Demokraták Szövetségében áll a bál. Kiderült ugyanis, hogy Kóka doktor az egy évvel ezelőtti tisztújító küldöttgyűlésen csalással lett a kormánypárt vezére. Az ok szimpla büntetőügy: okirat-hamisítás történt. Olyan borsodi küldöttek – például Vági Sándor és felesége – is szavaztak, akik más, fontosabb elfoglaltságuk miatt részt sem vettek a rendezvényen. Azaz nevüket aláhamisították. Az…
Bónuszokkal kiegészítve, technikailag tökéletesítve, leporolva, DVD-vel párosítva februárban Magyarországon is megjelenik a Thriller, amely nemcsak Michael Jackson legsikeresebb albuma volt annak idején.
Václav Klaust választották újra Csehország államfőjének tegnap Prágában. A szavazás ezúttal is nyilvános volt. A régi-új köztársasági elnök második és egyben utolsó megbízatási ideje ezúttal is öt esztendő.
Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy eltűnt a magyar kosárlabda a nemzetközi színtérről. Túl azon, hogy a férfivonal képviselői már jó ideje nincsenek ott - a válogatott legutóbb 1999-ben jutott ki Európa-bajnokságra, a klubcsapatok pedig el sem indulnak a kontinentális megméretéseken, vagy ha mégis, akkor padlófeltörlésre kényszerülnek -, a női szekció éppen most iratkozott ki a legjobbak…
A jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a földgáz és a villamos energia árának meghatározásakor a civil szervezetek megfelelően kifejthessék véleményüket – olvasható Szabó Máté jelentésében. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezért jogszabályalkotásra és az alkotmányosan visszás helyzet megszüntetésére hívta a gazdasági minisztériumot.
Gigászi csatában, 240 perc játék és büntetőrúgások után sikerült ötödik alkalommal (1962, 1971, 1986, 2002 és 2008) elhódítani a világ legnagyobb utánpótlás tornájának a trófeáját az Internek tegnap délután.
A Népszabadság értesülése szerint a Fővárosi Főügyészség napokon belül elrendelheti a nyomozást az IL Ferro Kft. ügyében. A BRFK tavaly csalás gyanújával már nyomozott az ügyben, de akkor bűncselekményre utaló adatokat állítólag nem találtak. Később a vámnyomozókhoz kerültek az akták: ők bukkantak a közel 700 milliós sikkasztás, csalás, valamint pénzmosás nyomára.
A Budapesti Katonai Ügyészség az érintettek személyiségi jogaira és a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem árul el részleteket arról, Gergényi Péteren kívül még kiket gyanúsítanak szolgálati visszaéléssel a BRFK volt vezetői közül.
Csütörtökön, kevéssel azután, hogy lapunknak nyilatkozott, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése kísérletének gyanújával őrizetbe vették annak a pályázatíró cégnek az ügyvezetőjét, amelyről Bajnai Gordon szerdán azt állította: csaknem egymilliárd forint uniós pénzt akart elcsalni.
Jövő hétfőn kezdődik és február 24-ig tart a Drámaírók és Színházak Kerekasztala (Deszka) a debreceni Csokonai Színházban, ahol második alkalommal rendezik meg a kortárs magyar drámákat bemutató rendezvénysorozatot.
Lemondott hivataláról Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche Post) adócsalással vádolt elnöke - jelentette be pénteken a pénzügyminiszter szóvivője. Zumwinkel - mint a szóvivő közölte - nem...
Elismerte, hogy adócsalást követett el és lemondott posztjáról Klaus Zumwinkel, a Deutsche Post elnök-vezérigazgatója, akit a bochumi ügyészség gazdasági bűnözésre szakosodott nyomozócsoportja egymillió eurós adócsalással gyanúsít.
Az Észak-illinoisi Egyetem huszonegy diákját és oktatóját érték lövések, amikor csütörtök délután egy magányos tettes tüzet nyitott a geológiaórára összegyűltekre. Öten meghaltak, a fekete ruhát viselő gyilkos még a rendőrség kiérkezése előtt önkezével vetett véget életének.
Navaz Sarif torkán alig jön ki hang. Pártja, a PML-N iszlámábádi nagygyűlése volt a harmadik, amelyen tegnap részt vett. Érkezésekor a lába elé virágszirmokat szór a felajzott tömeg. Újságírók, "rajongók", biztonságiak tömörülnek a volt miniszterelnök köré, ahogy fellép a kamionplatóból kialakított pódiumra.
Anélkül, hogy Richard Claydermann feszített víztükrű fehér zongoráját vagy a mutálástól rettegő Wiener Sängerknaben kórusműveit mostantól lebecsülném - valamit megtanultam Észak-Brazíliában: néhány ritmus úgy hat ott az emberre, mint a transzba segítő drog. A recifei karnevál zabumba dobjának dübörgése ismerős lüktetés az anyaméhből.
Egyetlenegy nagy projekt támogatási kérelme sem érkezett be Brüsszelhez – erősítette meg lapunknak az Európai Unió fejlesztéspolitikai biztosának hivatala. Bár a területért felelős Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a héten elismerte, hogy 2005 óta 19 milliárd forintot különítettek el, illetve költöttek el kifejezetten ezeknek a programoknak az előkészítésére, a tavaly…
Lapzártánk után, magyar idő szerint péntek éjjel kezdődött az a nemzetközi torna, amelyet linaresinak hívnak, de - immár harmadik alkalommal - csak a második felét tartják a spanyolországi városban.
Óvatosságra intette a bankokat közös ajánlásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felügyeleti tanácsának elnöke. A meglehetősen szokatlan - így erős figyelmeztetésnek tekinthető - ajánlás a devizahitelezés, különösen a japán jenben nyújtott hitelek kockázataira hívja fel a figyelmet.
Dunaszekcsőn mind több ingatlant fenyeget a folyó fölötti löszfal megcsúszása. A település polgármestere azt mondta: újabb földmozgás miatt tizenegy hétvégi ház összeomlására lehet számítani.
A kormánypárti többség által vezetett városokban derűlátók az EU-s támogatással megvalósuló fejlesztések esélyeit illetően, az ellenzéki városvezetők viszont számos kritikát fogalmaznak meg. Többen fölvetették: gondot okoz az önerő előteremtése, egyes kiírások késnek, a pályázatok elkészítésére túl rövid idő áll rendelkezésre, szükségtelenül bürokratikus az eljárás, a pályázati kiírások belső…
A Nemzeti Galéria sokat tanult a maga gerjesztette Munkácsy-hisztériából (2005). A művészettörténész-szakma mondhat, amit akar. Fanyaloghat, lebeszélhet, helyre tehet. Árnyalhat, trónfoszthat, fölvilágosíthat. A közönség köszöni, a Siralomház festője akkor is a nemzeti festészet szíve maradt, ha eszével azért tudja, hogy még egy ál-Botticelli is nagyobb szám a világban (esztergomi freskó), mint…
Václav Klaus volt az esélyese a megismételt cseh államfőválasztásnak, amely péntek délelőtt kezdődött Prágában. A cseh képviselők és a szenátorok a Hradzsinban zajló ülésen három jelölt...
Sepp Blatter, a FIFA elnöke megfenyegette Angliát, hogy a Premier Liga exportfordulójának ötletével veszélyezteti a 2018-as világbajnokság rendezési jogának elnyerését.
Szokatlanul heves vitát váltott ki az angol Művészeti Tanácsnak a 2008-2011 közötti évekre vonatkozó támogatási terve, melyet legalábbis a testület maga "ambiciózusnak" minősített. A kormánytól karnyújtásnyira tevékenykedő grémium stratégiája egy olyan "művészeti szektor támogatására vonatkozik, amely az emberek lehető legszélesebb rétegeihez kimagasló színvonalú produkciókat juttat el, egyben…
Kiegyensúlyozott tavalyi teljesítményről adott számot tegnap Magyarország legnagyobb vállalata, a Mol. A tőzsdén jegyzett olajcég 2600 milliárd forint csoportszintű árbevétel mellett 360 milliárd forint üzemi nyereséget ért el. Az adózás előtti nyeresége 343, míg az adózott 259 milliárd forint.
A Magyar Televízió Szempont című műsorának forgatócsoportja február 13-án a MÁV Andrássy úti székházánál forgatott arról, hogy a társaságnál folyik-e pazarlás. A bejáratnál szemet szúrt nekik egy több tízmillió forintot érő Mercedes mozgássérült-igazolványnyal a szélvédőjén. A riporter kérésére az operatőr elkezdte filmezni az autót.
Tata önkormányzata és az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. konzorciumi megállapodást kötött a Komárom-Esztergom megyei város csatornahálózatának bővítésére, valamint a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére, fejlesztésére. A közösen benyújtott pályázat esetén nagyobb a valószínűsége az uniós támogatás elnyerésének.
Ciprus megosztottsága a vasárnapi elnökválasztáson is kiemelt helyet kap - csakúgy, mint az elmúlt három évtizedben mindig. A végeredményt a közvélemény-kutatások alapján nehéz megjósolni, ám elemzők szerint a választást követően ismét előtérbe kerül a rendezés kérdése a szigeten.
Bejelentette visszavonulását Szeles Mónika, a kilencvenes évek klasszis teniszezője. Az újvidéki származású, amerikai színekben versenyző korábbi világelső csaknem öt éve nem játszott tétmérkőzést, hivatalosan azonban - menedzsere útján - csak most közölte, hogy nincs tovább.
Egy hatfős, művészeti és kulturális szakemberekből álló csapat állítja majd össze a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt (EKF) jövő évi és 2010-es programját.
Fiatalokból álló betörőbandát irányított az a 40 éves, Szombathelyen élő, büntetett előéletű férfi, aki a maga köré gyűjtött tizenévesekkel szinte végiglopta Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyét.
Mielőtt bírósághoz fordulna, lobbierejét veti latba a miskolci önkormányzat annak érdekében, hogy megszerezze a Miskolci Fűtőerőmű Kft. (Mifű) 99 százalékos tulajdonrészét a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-től. Erről rendkívüli közgyűlésen a napokban döntöttek a városatyák.