Kedden négy nyolcaddöntővel kezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2007-2008-as szezonjának tavaszi idénye. Két slágermérkőzés is szerepel a négyben: az AS Roma a Real Madridot, a Liverpool az Intert fogadja. A játéknap további párosítása: Olympiakosz-Chelsea, Schalke-Porto.
Az Európai Parlament hétfőn felszólította az Európai Bizottságot: dolgozzon ki javaslatokat arra vonatkozóan, hogy a nagy európai szupermarket láncok erőfölényükkel visszaélve ne nyomják le a beszerzési árakat.
2008. február 18. A kawasakis Anthony West és John Hopkins az utolsó nap is folytatták a munkát az elmúlt napokban igen változó időjárású jerezi pályán. Mindkét versenyző a ZX-RR megfelelő beállításain dolgozik, amivel elég jól haladnak, mivel elmondásuk szerint a mai nap során elért eredmények ösztönzően hatnak rájuk.
Bár válogatáslemezek szempontjából a karácsony előtt időszak számít főszezonnak, az egyes előadók és zenekarok Greatest Hitsei és Best Ofjai egész évben stabil szereplői a listáknak. Az egy adott művész életművéből válogató albumtípus egyelőre jól tartja magát, ám a dalonkénti letöltés korában nem elképzelhetetlen, hogy lassan bealkonyul a gyűjteményes korongoknak. A napokban jelent meg a jeles…
A Samsung új okostelefonja az Ace először a Sprint kínálatában fog megjelenni. A dél-koreai vállalat 180 országban garantálja a működést CDMA és GSM/GPRS hálózatokon.
A Johns Hopkins Egyetem Kimmel Rákkutató Központjának munkatársai bizonyítékot találtak arra, hogy a myeloma multiplex rákos őssejtjei számos, a normál őssejtekhez hasonló tulajdonsággal rendelkeznek.
Sapkában, szemüveggel, rövid dzsekiben, kísérőire támaszkodva, nyugodt nyugdíjasként szállt le a Vancouverből a római Ciampino katonai repülőtérre érkezett gépről a 84 éves Michael Seifert. Az volt csak a feltűnő, hogy hajnalban érkezett, maximális biztonsági intézkedések közepette, és a repülőtérről azonnal a déli Santa Maria Capua Vetere-i katonai börtönbe szállították.
Újra nekiveselkedett a minden tragikus nagyságtól megfosztott magyar Sziszüphosz. Nekem ugyan nem hiányzott, mégis rögzítem a tényt: azzal, hogy hónapok óta nem emelkedett napirend előtt szólásra a parlamentben, s a tavalyi utolsó és az idei első ülésen sem értékelt, a kormányfő a demokratikus magyar közélet bevett gyakorlatát szakította meg. Nem csak ezzel, persze. Gyurcsány Ferenc nem igazán…
Sem jogi, sem erkölcsi problémát nem lát az egészségügyi tárca kommunikációs osztálya abban, hogy a minisztérium kabinetfőnöke kilencmillió forintot kapott tavaly év végén egy gyógyszertári üzletrésze értékesítése kapcsán.
Szombat este nagyszerű pontozásos győzelmet aratott Nyikolaj Valujev (48 győzelem 1 vereség), a 213 cm magas orosz óriás. A WBA korábbi bajnoka a küzdelem után nyilatkozott: Nagyon elégedett vagyok a produkciómmal. Tényleg akarom a Csagajev elleni visszavágót, és már nagyon várom kezdte. Az edzésprogram nagyon jól sikerült. Köszönetet akarok mondani edzőmnek, Alexander Ziminnek, aki sokat…
Kate Hudson az amerikai bírósághoz fordult indítványával, melyben azt kérvényezte, hogy a hírességek gyermekeit szülői beleegyezés nélkül ne fényképezhessék le a paparazzik.
A néhai Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról elnevezett vén pálmafa kivágására azért volt szükség, mert a 170 éves, több mint 25 méter magas növény már azzal fenyegetett, hogy megrongálja Schönbrunn pálmaházának tetejét.
Nem árt, ha ismerjük az autónkat és az árakat a bontós alkatrészvásárláshoz. Ügyesen jól járunk, de baleknak nem jó lenni. Vigyázat: a bontósok majdnem olyan dörzsöltek, mint a használtautó-nepperek.
Amikor a biokozmetika feliratot látod egy üzleten, akkor ott sok esetben egy, a hagyományostól eltérő filozófia vagy módszer áll a háttérben. Most két híres itthon is elérhető német eljárással ismerkedhetsz meg.
Morog, a gyomra, fel van fúvódva, úgy érzi, mintha egy lufi lenne a hasában? A haspuffadás, a bélgázosság tünete számos betegséghez kapcsolódhat, érdemes megfigyelni, mikor jelentkezik, illetve szakorvosi vizsgálattal tisztázni,...
Oroszország elnöki köztársaság volt és marad, nem lesz két hatalmi központ - nyilatkozta a márciusi orosz elnökválasztások várható győztese, Dmitrij Medvegyev.
Izraelita műhely alakul a KDNP holdudvarában; zsidó bloggerek felvetették, hogy szakadás fenyegeti a neológ rabbikart – ez a két hír foglalkoztatja a napokban a zsidó felekezeti és értelmiségi közvéleményt.
A Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt., az Állami Autópálya Kezelő, a Magyar Posta lehetnek az Új tulajdonosi program sztárjai, igaz, ezek eladásakor is akadhatnak kérdőjelek. A várható kedvezményes részvényjuttatásban esetleg néhány közlekedési vállalat is részt vehet, és szó lehet kisebb állami cégek egyberendezéséről is - a távolabbi jövőben.
Hozzávalók: 2 nagy fehérrépa és 1 csokor bébi sárgarépa vagy 2 nagy répa (vagy 1 kg sütőtök) 1 db chili 1 közepes cukkini 50 dkg penne 1 evőkanál méz vagy szirup kakkukfű só bors olívaolaj 1 evőkanál vaj 1 csokor rukola parmezán
Ritka az egyhangú pillanat a kaliforniai borvidékeken. Az elmúlt másfélszáz év Bordeaux-i minőséget varázsolt valamennyi itt termelt nemes borféleségből. Kilépve az impozáns kő borászat, faux château, vagy a csillogó, modern kóstolótermek ajtaján, nehéz elképzelni, hogy nem is olyan régen a Napa völgy mint borvidék, szinte ismeretlen volt. A gyarmati erődítmények színhelye csak a lódobogástól és a…
A parlamenti erőviszonyok alapján úgy tűnt, megbukik a gyűlöletbeszéd büntethetőségére beterjesztett szocialista javaslat. Több képviselő korai távozása azonban átírta a papírformát.
Zuglóban, a Szőnyi úti (volt?) BVSC-stadionban játssza tavaszi hazai mérkőzéseit a Tatabánya együttese - írta tegnap az egylet honlapjára hivatkozva az nb1.hu.
Az oktatási tárca elismerte, hogy léteznek a lapunk által tegnap közölt alternatív tandíjjavaslatok, amelyek a jelenleginél is kedvezőtlenebb rendszer bevezetését szorgalmazzák, ugyanakkor azt állítják, ezeket csak számba vették, nem gondolkodnak rajtuk.
Huszonhárom telefonoszlop kivágásával gyanúsítják azt a besenyődi férfit, akit körözés eredményeként fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Elhunyt a francia "új regény" (Nouveau roman) pápájának tartott Alain Robbe-Grillet író, forgatókönyvíró, filmrendező; 85 éves korában szívroham következtében érte a halál a normandiai Caen kórházában.
Négy kubai politikai fogoly, családtagjaikkal együtt, Madridba érkezett a spanyol légierő gépén. A repülőtéren köszönetet mondtak szabadulásukért a spanyol diplomáciának.
2008. február 18. Az utolsó előtti teszt az elkövetkezendő szezon első európai versenyhelyszínén folytatódott az Alice Team francia – hispán duója számára. Munkájukat kissé akadályoztatta a reggeli eső, azonban mint már többször említettük a pálya hamar felszáradt az összes csapat nagy örömére.
A csapvíz nem egészséges, mert a szolgáltatók mindenféle adalékanyagokat juttatnak bele, nem beszélve a kiszűretlen tartalmakról - hallhatjuk az egyik oldalról. Mások meg a palackozott ásványvizek túlzott fogyasztását okolják némely egészségügyi probléma kialakulásáért. Mi az igazság?
Gyenge ház előtt tartotta meg Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés tavaszi ülésszakának harmadik napján országértékelőjét. Kezdés előtt az ellenzék elhagyta üléseit. A programbeszéd így fél ház előtt hangzott el. Hasonlított színházi életünkre, a vezetők többnyire ott sem járnak más színházak előadásaira, csupán véleményük van róluk.
Nem mondom, hogy az egyre inkább az angliai, olaszországi és spanyolországi klubok belügyévé váló Bajnokok Ligájáért minden tekintetben odavagyok, ám abban az időben, amikor azt olvasom, "Vasas-MTK, Liga Kupa-mérkőzés, Promontor utca (Budafok), 150 néző", összeteszem a két kezem, amiért megkezdődik a mégis csak valódi futballt garantáló BL-évad egyenes kieséses szakasza.
Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt tegnap Kecskeméten nem jogerősen öt év fegyházra ítélték M. Sándort, a Turbó-Baja Kft. volt tulajdonosát, mert mintegy kétszázmillió forint értékben a sajátjaként értékesítette a Hungary Meat Kft. sertéseit. A kár nem térült meg.
Monográfia Teleki Pálról, kortárs opera, egészségesebb élelmiszer, illetve hőálló csip - nagyon röviden így lehetne összefoglalni annak a négy kutatónak, illetve művésznek a munkásságát, aki tegnap vehette át a Talentum Akadémiai és Művészeti Díjakat.
Zászlóikat lengetve, motorokkal száguldozva ünnepeltek tegnap este az ellenzéki PML-N támogatói Lahore belvárosában, igaz, akkor még csak remélhették, hogy jó eredményt érnek el. A hatvannégyezer szavazóhelyiség helyi idő szerint reggel nyolctól délután ötig tartott nyitva, végeredményt mára ígérnek.
Furcsa ötlet, nemigaz? Ellopni más látogatóját. Pedig nem lehetetlen. Szerintem mindenki gépelte már el egy-egy weboldal címét, és például travian.hu helyett travin.hu-t gépelt, vagy kihagyta a www után a pontot.Az ilyen url-ek elvileg üres oldalt adnak - hiszen értelmetlen szóra ki jegyezne be domain-t?Hát, például azok, akik így akarnak látogatót lopni: egy-egy népszerű oldalnak népszerűek az…
Heten megsérültek abban a közúti közlekedési balesetben, amely hétfőn fél 12-kor történt a 4-es számú főközlekedési úton - közölte a mentőszolgálat ügyeletese az MTI-vel. A Debrecen és Ebes...
Hozzávalók: 50 dkg borsó kis olaj só bors egyéb fűszerek ízlés szerint (én sóban eltett darált paprikát, lestyánt, babérlevelet használtam) petrezselyem a tálaláshoz A galuskához: 1 tojássárga kevés tejföl kevés vaj liszt só
Egy tanulmány szerint tudósok azonosítottak egy gént, mely magasabb IQ-t ereményez azoknál a gyermekeknél, akiket szoptatással táplálnak. A tanulmány egy kicsit tompítja a természeti kontra társadalmi hatások vitáját, kimutatva, hogy az intellektuális fejlődést egyaránt befolyásolják a környezeti és genetikai tényezők.
Négy órás monumentális szett a parkett nagymestereitől: stílusuk perkusszív lüktetés, a táncba vivő repetíció és hömpölygő változatosság ellentétében rejlik, amiből olykor kikacsint egy kis pszichedélia is.
Három büntetőponttal és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetik a sofőrt, az utas 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal számolhat, ha közúti ellenőrzéskor nincs bekapcsolva a biztonsági öve. Tavaly óta ugyanis már nem a sofőrt, hanem az utast büntetik meg, ha nem használja a biztonsági övet.