A néhai Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról elnevezett vén pálmafa kivágására azért volt szükség, mert a 170 éves, több mint 25 méter magas növény már azzal fenyegetett, hogy megrongálja Schönbrunn pálmaházának tetejét.
Huszonhárom telefonoszlop kivágásával gyanúsítják azt a besenyődi férfit, akit körözés eredményeként fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt tegnap Kecskeméten nem jogerősen öt év fegyházra ítélték M. Sándort, a Turbó-Baja Kft. volt tulajdonosát, mert mintegy kétszázmillió forint értékben a sajátjaként értékesítette a Hungary Meat Kft. sertéseit. A kár nem térült meg.
Három büntetőponttal és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetik a sofőrt, az utas 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal számolhat, ha közúti ellenőrzéskor nincs bekapcsolva a biztonsági öve. Tavaly óta ugyanis már nem a sofőrt, hanem az utast büntetik meg, ha nem használja a biztonsági övet.
Tízmillió forintos kártérítést kér a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az érintett osztrák bőrgyáraktól, a Rába szennyezése okán elvándorolt halak miatt - közölte az MTI-vel hétfőn Csécs Sándor, a szövetség főtitkára.
Kiemelt természetvédelmi érdekből a környezetvédelmi és vízügyi miniszter védetté nyilvánította a bükki Bél-kő-hegy 550 méter fölötti "sapkáját". Bélapátfalva önkormányzati vezetői nem értenek egyet a döntéssel, mert szerintük ezzel az intézkedéssel elveszítik a felzárkózás lehetőségét.
Van úgy, hogy alig van időnk, de mégis kellene a meleg étel. Van úgy, hogy valami tartalmasat akarunk enni, de kellene a zöldség is. Ezekre az igényekre kínál megoldást ez a két gyors, konzervből és tasakos levesből felturbózott fogás.
Ha ezt most nem nézik meg, akkor tudomásul fogjuk venni igen hirtelen, hogy csak Pákóval beszélgethetünk az ő hallatlan tökeiről, esetleg Kiszel Tündét faggathatjuk szemöldökéről és arról, hogy ha megfogja valakinek a kezét és azt mi videóra vesszük egy sajtós izén, akkor mi a frásznak mondja mindenhol, hogy nem is fogta a férfiú kezét, esetleg tánc közben, de inkább akkor sem. Szóval ez nem olyan…
Virágba öltöznek a fák, meg virágmintásba a csajok, újjáéled a természet és talán a Tv2 is. A csatorna tavaszra beszerzett magának egy meglepően jó és véres akciósorozatot, egy unalmas, de csinos szereplőkkel készített ügyvédeset, és egy kubai bevándorlókról szóló, nagyívű családregényt, a műfajban kihagyhatatlan intrikákkal és sötét titkokkal fűszerezve.Az első darab a Spike TV nevű kisebb…
A Tv2 támadásba lendül márciustól, meglendítik a katódcsövet, és jó erősen odacsapnak: új műsorstruktúra, ú sorozatok, új saját gyártású napi valóságshow. Megtudtunk pár részletet a Tv2 tavaszi programkínálatáról. Az biztos, hogy a Favorit március 3-tól eltűnik a Tv2 műsoráról, a hivatalos indoklás szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyenes beszéd, hiszen a múlt héten például a…
Immár Kóka János pártelnök is elsimeri a választási csalás gyanúját. Az SZDSZ tavalyi tisztújító küldöttgyűlését megismétlik, vélhetően szigorúbb szabályok mellett
A Cool Trend adásában kiderült: Kondor Csaba, Kiszel Tünde egykori kedvese nem nyugszik, sőt, újra támad: Kristóf Mari énekesnővel bemutatta második videóklipjét!
A legtöbben nem tudják kezelni, ha közlik velük, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Bár Pártos Csilla tudja, betegsége nem gyógyítható, csak a tünetei kezelhetők, mégsem retteg az elmúlástól.
Ez aztán az átalakulás! Az egykor 92 kilós Bogi ma modelleket megszégyenítő alakkal büszkélkedik, hiszen, mint barátja és edzője állítja: minimális retusálásra volt csupán szükség a CKM fotóin.
Dévényi Tibor egészen negyven éves koráig falta az életet és persze a nőket is. Négy felbontott eljegyzés van a háta mögött, amelyeknek nyomát sokáig a szájában viselte.
Lindsay Lohan megmutatta a kendőzetlen valóságot. Illetve csupán egy vékony, igencsak áttetsző kendő borítja a sztár testét a New York magazin címlapján. És szerencsére nem mindenhol.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF) a múlt hónapban eltiltotta a versenyzéstől arra hivatkozva, hogy speciális műlábai miatt jogosulatlan előnybe kerül az ép sportolókkal szemben
Nemsokára itt a tavasz. Nem csak a ruha, a sminkdivat is megújul. Ha szeretnél képben maradni, akkor olvasd el, mi lesz divatos, és mi az, amit felejts el.