Az új évezred eddigi legfontosabb találmányairól készített toplistát az amerikai Live Science tudományos magazin. Az összeállításban olyan eszközök és megoldások szerepelnek, amelyek nélkül - annak ellenére, hogy alig néhány éve léteznek - nemcsak a jövő, de már-már a jelen is elképzelhetetlen lenne.
Hamarosan már Bamakóból jelentkezünk ezen anyag végén is elrejtettünk egy-két képet a városról. De. Osszuk be ezt a dolgot. Itt még jócskán út közben vagyunk, Villám Géza tankol, vezetőnk, Tibor brummog a fekete gyerekeknek, a lányok szépen néznek, a busz meg ettől függetlenül elakad. Kiástuk, ez kétségtelen, de soha többet ebben az életben nem akarunk nyolcvanhatos BKV-buszt kiásni a homokból,…
Viharos erejű szél tombolt tegnap, különösen a Dunántúl nyugati és középső térségeiben, valamint Bács-Kiskun megye déli részén. A legerősebb széllökések meghaladták az óránkénti 110 kilométeres sebességet. A károk elhárításában tűzoltók és önkéntesek is részt vettek.
Aladdin csodalámpájához hasonlította tervezője a nemrégiben megnyílt strasbour- gi Zénith koncertcsarnokot, amely a maga nemében a legnagyobb Franciaországban. Az immár 15 hasonló arénát számláló Zénith-hálózat ötlete 1981-ből, Jack Lang kulturális miniszterségének idejéből ered, aki meghirdette a pop- és rockzene támogatásának programját.
Kirsten Haglundot, az északi Michigan állam szépét választotta a zsűri 2008 legszebb amerikai lányának. A 19 éves szőke szépség musicalszínésznek készül, a színpadon ezért az Óz, a csodák csodája című klasszikus musical Szivárvány-dalát adta elő.
Az év eddigi legpuccosabb gáláján immáron 14. alkalommal osztották ki a SAG Awards-ot, azaz a színészek szakszervezete által életre hívott tévés/filmes díjat. Ezt a gálát nem bojkottálta senki, nem voltak sztrájkolók a vörös szőnyeg előtt, így mindenki felszabadultan vonulhatott az Armani öltönyökben és Vera Wang ruhákban - a képek tanúsága szerint a celebek rohadtul élvezték a dolgot, így egyre…
Újabb botrányos videó kering az interneten Fekete Pákóról. A felvételen a Didi király náci jelszavakat skandál, és egy Hitleres polót mutogatva arról beszél, hogy milyen büszke Hitlerre. Pákó a StoryOnline-nak elmondta: csapdába csalták, és nem önszántából tette, valamint mondta a videón látható dolgokat.
Továbbra is forrnak az indulatok A Nagy Fogyás sztártrénerei között. Az elmúlt héten szinte csak Norbiról és Alexandráról lehetett hallani. A Szandra szerint álszent dolog lenne azt állítani, hogy valaha is barátok lesznek Norbival, ám a szakmai összefogást - ahogy a fitneszguru is - támogatná.
Tina Brown amerikai író-újságíró, aki tavaly Diana néhai walesi hercegnőről írt könyvével lett híres, szerződést írt alá a New York-i Broadway Doubleday kiadóval egy, a Clinton-házaspárról szóló könyvről, amely a tervek szerint 2010-ben jelenik meg.
Hazánk legjobb budijait szeretné feltérképezni egy nemrégiben indult kezdeményezés, amely saját honlapot is létrehozott a nemes ügy érdekében, sőt már meg is jutalmazta a legjobb wc díj nyertesét.
Egy ember súlyosan megsérült, négy utas könnyű sérüléseket szenvedett, mikor egy hat embert szállító mikrobusz megcsúszott a jeges úton és árokba borult szombat reggel Solt közelében
Mosollyal és grimaszokkal reagált a két vádlott az ausztrál bíróságon az ügyész azon kijelentésére: az elkövetőknek legalább fél óráig tartott, amíg végeztek áldozatukkal.
Fekete Pákóról szombaton felkerült a világhálóra egy videofelvétel, amelyben többek között Hitlert és Szálasit élteti. A szinesbőrű énekes állítása szerint parancsra tette, amit tett, az életét féltette.
Sebestyén Balázs egy mukkot sem hajlandó a magánéletéről beszélni, jóllehet hölgyrajongói szerint a képernyőn kívüli élete is közügy. A még független tévés és kedvese már két éve van együtt, szorosabbra fűzött kapcsolatukról csak a kollégák suttognak.
Pert indít György Ilona Klára a fodrászával szemben, aki állítása szerint annyira félrekezelte a haját, hogy egykori ékessége kócszerű lett, és a java része kihullott. A fodrász hátbatámadásnak érzi a kártérítési igényt: szerinte éppen Ilike nem kezelte megfelelően a haját.
Megdöbbenve hallgatta K. Zsolt a Bumeráng péntek reggeli adását, ahol Boros Lajosék volt feleségéről, a megrontással gyanúsított Ágotáról beszélgettek. Zsoltot bántották a csípős megjegyzések, és a Borson keresztül üzeni: kész vitába szállni velük.