Az alacsony B12-vitaminszint az első trimeszterben és a magas folsavszint a második trimeszterben a születendő gyermekben inzulinrezisztenciát okozhat.
A klímaváltozás rossz hatással van azokra is, akiket allergia gyötör, a melegebb nyár, az egyre mediterránabb klíma miatt új növényfajok terjednek el Magyarországon. Az egyik közülük rendkívül agresszív allergén: ez a falgyom.
"A történetem majdnem húsz évvel ezelőtt kezdődött. Akkor, amikor először osontam be a szüleim hálószobájába. Elővettem édesanyám nájlonharisnyáját, és felpróbáltam. Hozzá egy hosszú pólót vettem fel ruhaként. Rögtön beleszerettem a nőies külsőbe és abba, ahogy a harisnya simogatja a bőrömet".
A kevés zsíradékot tartalmazó étrend jobban javítja súlycsökkenéskor a szív- és érrendszert, mint például a szénhidrátban szegény Atkins-diéta. Egy új vizsgálat tanúsága szerint még azonos mértékű fogyás esetén is van jelentősége annak, hogyan koplaltunk.
Rémült rigaiak riasztották a rendőrséget, miután egy parkolóban krokodilt pillantottak meg: a lett főváros utcáin ilyen trópusi ragadozó eddig nem mutatkozott.
De hát mitől jobb ő? Mennyivel jobb, mint én? Hogy tud azzal a nővel összejönni, aki nálam sokkal értéketelenebb? Csak azt szeretném, hogy ha már megcsal, legalább egy színvonalas nővel tegye? De miért is? Mi közöm nekem ehhez? Még azt is én akarom megszabni a másiknak, hogy kivel csaljon meg, ha már...?
Ha a szülők következetesen ellenőrzik középiskolás gyermeküket, megelőzhetik, hogy az egyetemre kerülve alkoholproblémái legyenek - állítják egy amerikai egyetem kutatói.
Valószínűleg már mindannyian kerültünk olyan helyzetbe, hogy az utcán egy külföldi turista útbaigazítást kért. Elég kellemetlen tud lenni, ha nem ismerjük a nyelvet, amelyen a kérdés elhangzik, és igen viccesé szituáció alakulhat ki. De az alábbi videó, egy még ennél is mulatságosabb helyzetet ábrázol!
Négy dán börtönőrt kellett kórházba szállítani, miután az általuk felvigyázott kemény bűnözők droggal töltött süteményt készítettek számukra. Az eset nyomán megváltoztatják a börtön belső rendtartását, amely az úgynevezett "dán modell" keretében lehetőséget adott a rabok és az őrök közötti kötetlen érintkezésre.
Akarsz forradalmi változásokat a szexuális életedben? Nosza! A szexualitás és a forradalmiság szoros rokonságban állnak egymással. A szex a test forradalma, a forradalom az emberiség megtermékenyítő energiája.
Reklámplakátjainak eltávolítását követelik egy energiaital-gyártótól a cseh hatóságok. A képeken ugyanis a prágai kormány külügyminisztere szerepel, amint édesdeden szundikál a parlamentben, ahol éppen az elnökválasztásiról vitáznak a képviselők.
Kifizeti a büntetést Gediminas Kirkilas litván miniszterelnök, akit rajtakaptak, amint épp rágyújtott a pipájára egy bárban. A büntetést a szórakozóhely kapta, de a miniszterelnök hajlandó átvállalni.
Az ünnepek előtt különösen fontos megfogadni és betartani az alapvető élelmiszer-bevásárlási tanácsokat. Ezeket szedte egy csokorba a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBIH).
Karmaedényünk tartalma karmikus jócselekedeteink következtében csökken. Karmikus jócselekedetnek a Mindenséghez való elégedett, elfogadó viszonyulást tekintjük.
Az orosz nők több mint 90 százaléka találkozott már erőszakkal a családban - derítette ki az ENSZ illetékes szakosodott szervezetének (UNFPA) felmérése, amely szerint Oroszországban évente több mint 14 ezer nő hal meg az otthoni erőszak következtében, a 14 év alatti korosztályból legalább kétmillió gyereket vernek a szülei, évente mintegy 50 ezer gyerek szökik meg családjától, és mintegy 7000…
A féltékenység heve a testmagassággal fordítottan arányos: minél alacsonyabb egy férfi, annál féltékenyebb. A holland-spanyol egyetemek vizsgálódásáról a New Scientist című brit hetilap számolt be. Összesen 549 férfit és nőt vontak be a felmérésbe.
Magyarországon jelenleg 120 ezer meddő házaspár van: az esetek körülbelül 90%-ában azonosítható az eredménytelenség oka, a fennmaradó 10%-ban viszont nem ismerik a jelenség mögött meghúzódó problémát, vagy egyéb okból kifolyólag nem sikerül helyreállítani a fogamzóképességet. A meddőség ma már jó eséllyel kezelhető, akár a pár férfitagjánál, akár a nőnél jelentkezik a probléma.
Ma feszültebb lehet párkapcsolatunk. Ha olyan fogyasztási cikket vásárolnánk, amelyet nem mindegy, hogy hol veszünk meg, akkor érdemes a mai napon felkerekednünk, hogy felmérjük, hol érdemes megvennünk.
A pro-anorexia azaz anorexiát istenítő honlapokon követendő példaként számos hollywoodi sztár képét felteszik a lányok. Az evési zavar a sztárokat sem kíméli, lássuk, kik estek csapdájába.
Saját vizeletét kellett innia, mert négy napig egy cellába zárva felejtették - állítja egy amerikai nő, akit kalóz cd-k árusítása miatt tartóztattak le.
A szabadság és a szerelem témakörében hagy hívjam segítségemül a világszerte ismert és népszerű brazil szerző, Paulo Coelho egy rövid értekezését, a Tizenegy perc című regényéből.
Ez motiválta Napóleont, Mussolinit és Attilát - most pedig a tudósok is bebizonyították, hogy igenis létezik az "alacsony férfi szindróma", vagyis az apró termetű férfiak valóban agresszióval kompenzálják a hiányzó centimétereket. Az alacsony férfiak például sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek féltékenyek, mint magasabb társaik.
Az aszpirin szedése csökkentheti az asztma veszélyét - mutatták ki amerikai kutatók. A kutatók úgy találták, hogy azok a nők, akik mindennap egy kis adag aszpirint vettek be (100 mg-ot), azoknál az asztma kialakulásának esélye 10 százalékkal kisebb egy évtized alatt, azokhoz képest, akik placebót kaptak.
A Chelsea két labdarúgójáról, Frank Lampardról és Ashley Cole-ról is kiderült, hogy telefonáltak vezetés közben, ez pedig közlekedési kihágásnak számít.
A fitnessz spa medence a kellemes összekötése a hasznossal. Míg az egyik oldalon relaxálhatunk a masszírozó vízsugarak alatt, addig a másikon taposhatjuk a víz alatti futópadot. Ebben a hat méteres modellben akár hat ember egyszerre.
A mentális rohanás korában, amikor kicsit mindannyian értelem-robotok vagyunk, az alábbi fogalmak végtelen puffogtatásába futhatunk: öntudatos nő, öntudatos férfi - tudatosan élj! Valóban kell ez nekünk? Feltetted már a kérdést: Uram, ki teremt?
Egy kanadai férfi az extrém testmódosítások megszállottja. Olyannyira elborult az ember, hogy legutóbbi ilyen beavatkozásnál egy igen szokatlan testrészére pingáltatott. Horror, csak erőseknek!
Örökre nyomot hagyott maga után Madonna: a popdívát beiktatták a Rock and Roll Dicsőség Csarnok tagjai közé. Az idei beiktatási ceremónián Madonna mellett John Mellencamp, Leonard Cohen, a The Ventures és a The Dave Clark Five tagjai kerültek be a zenetörténelem halhatatlanjai közé.
Veled is előfordult, hogy az orvosok tehetetlenül a vállukat vonogatták, mert te voltál az a bizonyos hibaszázalék, akinél nem használtak a gyógyszerek?
Az üzletemben hétfőtől péntekig délben menüt kreálunk a kedves vendégeknek. Leves + tészta. Bátran állíthatom, messze híresek vagyunk a krémleveseinkről.