Most már bizonyos: a június 1-jén és 15-én zajló helyhatósági, illetve az őszre esedékes parlamenti választásokon Romániában egyéni választókörzetekben induló személyek közül kerülnek majd ki a megyei tanácselnökök, a parlamenti képviselők és a szenátorok.
Megtalálták az észak-iraki Moszul közelében az elrabolt káld katolikus érsek holttestét - jelentette be csütörtökön Slemon Vardúni, Bagdad segédérseke. XVI. Benedek pápa a hír hallatán elítélte "az emberi méltóságot sértő, embertelen erőszakos akciót".
Az elnökválasztás után három hónappal, az önkormányzati és helyhatósági voksolással azonos napon a szerb polgárok a belgrádi parlamentről is dönthetnek. Tadics államfő ugyanis eleget tett a kormány kérésének, feloszlatta a törvényhozást, valamint május 11-re kiírta a választásokat.
Csehország kárpótolni kívánja azokat a polgárait, akiknek 1939 után el kellett hagyniuk a Kárpátalját vagy pedig saját elhatározásukból távoztak onnan - jelentette be tegnap Jan Hamácek, a prágai parlament külügyi bizottságának elnöke.
Mintha a hamarosan beköszöntő perzsa újév inkább tartaná lázban az irániakat, mint a parlamenti választás - legalábbis ezt tapasztalom Teherán forgalmas utcáin. Kisminkelt lányok vásárolgatnak a főváros tehetősebb, északi részében, kézen fogva sétáló párok sietnek elintézni az 1386-as év utolsó tennivalóit a Noruz beköszönte előtt. Választási plakátokat alig látni - a vezetés betiltotta a…
Visszautasította tegnap az Egyesült Államok képviselője, hogy Brüsszellel, ne pedig az EU-tagállamokkal külön-külön tárgyaljon a vízummentességről. - Államról államra haladva egyeztetünk, a szabályaink szerint. Minden ország külön-külön kell hogy megfeleljen a feltételeknek - hangoztatta Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter, aki az EU soros elnökségét adó Szlovéniában egyeztetett…
Az Európai Unió becsvágyó környezetvédelmi és energiapolitikai kezdeményezéseinek konkrét jogszabályokba való átültetését javasolja a Brüsszelben tanácskozó állam- és kormányfők elé kerülő zárónyilatkozat, amelyet ma fogadnak el a Huszonhetek. A főként gazdasági témáknak szentelt hagyományos tavaszi csúcstalálkozójukon a tagállamok vezetői tárgyalnak a pénzpiacok helyzetéről és a versenyképességet…
Ma amerikaimagyar egyeztetések kezdődnek a majdani vízummentességi szerződés alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatról Washingtonban erősítette meg az amerikai külügyminisztérium az MTI-nek. Az egyeztetések kedvező esetben már pénteken befejeződnek, de nem kizárt, hogy jövő héten folytatódnak mondta a minisztérium egy névtelenséget kérő tisztviselője. A tisztviselő hangsúlyozta: a…
Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök és a Szerbiai Demokratikus Párt (DSS) többi tagja a felfüggesztés ideje alatt nem vehet részt az EPP ülésein. A felfüggesztés időtartamáról nem nyilatkozott Lamassoure.
A magyar miniszterelnök olyan uniós testület létrehozását javasolja, amely áttekintené, miként lehet felügyeletet gyakorolni a pénzpiacokon tapasztalható folyamatok, ingadozások fölött, segítve a pénzügyi piacok stabilitását.
Az atlanti szervezet főtitkára a közelmúltban Brüsszelben megerősítette, hogy nem vonulnak ki az észak-koszovói területekről: a NATO vezette KFOR haderő egész Koszovó biztonságáért felel.
Két űrhajós vesz részt a hatórásra tervezett űrsétán, amelynek során a Nemzetközi Űrállomáshoz csatolják egy japán kutatómodul, a Kibo (Remény) első elemét.
Haladást ért el az Egyesült Államok az észak-koreai atomprogram felszámolásának felélesztéséről folytatott tárgyalásokon, megállapodás azonban nem született - nyilatkozta a csütörtöki genfi megbeszéléseket követően az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője.
Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök olyan uniós testület létrehozását javasolja, amely áttekintené, miként lehet felügyeletet gyakorolni a pénzpiacokon tapasztalható folyamatok, ingadozások fölött, segítve a pénzügyi piacok stabilitását - mondták csütörtökön késő este Brüsszelben az EU csúcstalálkozóján résztvevő diplomaták.
Megszavazta a kanadai parlament az ország afganisztáni missziójának meghosszabbítását csütörtökön, azzal a feltétellel, hogy a NATO több csapatot és felszerelést küld a támogatásukra Dél-Afganisztánba.
Megállapodás született csütörtökön Szudán és Csád között arról, hogy a jövőben elejét veszik a közös határuk térségében, a szudáni Dárfúrban is tevékenykedő fegyveres csoportok támadásainak.
Rendkívüli ügyvivői értekezletet tart ma az SZDSZ: a liberális párt vezetői testülete foglalkozik a tavalyi elnökválasztáson történteket vizsgáló, Jüttner Csaba vezette bizottság jelentésével és elképzelhető, hogy ezzel összefüggésben a tisztújítás kérdése is szóba kerül.
Haladást ért el az Egyesült Államok az észak-koreai atomprogram felszámolásának tárgyalásain, megállapodás azonban nem született - nyilatkozta a csütörtöki genfi megbeszéléseket követően az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője.
Március 14-én törvényhozási választásokat tartanak az Iráni Iszlám Köztársaságban. A szavazás valójában a konzervatívok közötti csatározásokról és Mahmúd Ahmadinezsád elnök jövőjéről szól. A 43 millió szavazó egyébként előzetesen már megszűrt jelöltekre adhatja le voksát.
Haladást ért el az Egyesült Államok az észak-koreai atomprogram felszámolásának felélesztéséről folytatott tárgyalásokon, megállapodás azonban nem született - nyilatkozta a csütörtöki genfi megbeszéléseket követően az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője.
Teljes egészében normalizálódott a viszony Kuba és Mexikó között - jelentette ki a két ország külügyminisztere Havannában, helyi idő szerint csütörtökön lezajlott találkozójukat követően.
Közép-európai idő szerint péntek reggel fél hat órakor megkezdődtek az iráni parlamenti választások, amelyeken nagy valószínűséggel - nagyszámú reformer jelölt kizárása után - megerősödik a konzervatívok uralkodó helyzete.
Agyonlőttek hat embert egy mexikói ügyvédi irodában - jelentette Jelisco szövetségi állam ügyészi hivatala. A hivatal tájékoztatója szerint a bűneset Guadalajara város egyik ügyvédi irodájában történt csütörtökön.
Egyes hawaii lakosok szerint a szigetcsoporton született Barack Obama nem lehet az Egyesült Államok elnöke, mert egy másik, független, szuverén állam, a Hawaii Királyság szülötte.
Az ultrahangos technológia elterjedése óta felborult a nemi egyensúly Indiában, a fiúk javára. Ez a tendencia súlyos következményekkel jár a társadalomra nézve.
Haladást ért el az Egyesült Államok az észak-koreai atomprogram felszámolásának felélesztéséről folytatott tárgyalásokon, megállapodás azonban nem született – nyilatkozta a csütörtöki genfi megbeszéléseket követően az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője.
Várhatóan megegyeznek az uniós tagállamok vezetői annak a tervnek menetrendjében, amely szerint az Európai Unióban 2020-ra jelentősen csökkentik a globális felmelegedéshez hozzájáruló gázok kibocsátását. A brüsszeli csúcstalálkozón téma lesz az a jelentés is, amely a klímaváltozás biztonsági kockázatait részletezi.
Váratlan, de valószínűleg nem véletlen bejelentést tett a bukaresti Amerikai Kulturális Központ által szervezett videokonferencián Paul Gallis, a Kongresszus Kutatási Szolgálatának, európai ügyekkel foglalkozó szakembere, aki szerint az Egyesült Államok hamarosan Romániában is felállíthatja új rakétavédelmi rendszerének néhány egységét.
Macedónia súlyos kormányválság előtt áll, miután a kormánykoalícióhoz tartozó Albánok Demokratikus Pártjának (DPA) elnöksége úgy döntött, hogy a párt kilép a kormányból.
Rendőrautókat gyújtottak fel szerzetesek pénteken a tibeti fővárosban a kínai uralom elleni tiltakozás jegyében - közölte egy meg nem nevezett tibeti asszony.
Parlamenti választásokat tartanak Iránban. A kampány unalmas volt, miután sok reformpárti jelölt el sem indulhatott a választáson. Az ország vezetése ezért már attól tart, hogy túl kevesen fognak elmenni szavazni.
Jelentős javaslat közzétételére készül a mai nap folyamán a tegnap este a Világgazdaság lapzártája után kezdődött EU-csúcson Gyurcsány Ferenc – értesült miniszterelnöki hivatali forrásból a gazdasági lap. Úgy tudják, a kormányfő azt ajánlja majd, hogy az unió két lépésben hozzon létre közös pénzügyi felügyeleti szervet, afféle EU-szintű „PSZÁF”-ot.
Kárpátalja kormányzója szerint a vereckei honfoglalási emlékmű felépítése az ukrán-magyar kapcsolatok erősödésének a kezdetét jelentheti, ha a kérdés - átpolitizálás helyett - szakmai alapokra kerül.
A pakisztáni igazságszolgáltatás pénteken leállította a hetedik, egyben utolsó eljárást, amelyet Aszif Ali Zardari, a tavaly decemberben meggyilkolt Benazir Bhutto ellenzéki vezető férje ellen indítottak korrupciós ügyekben - közölte ügyvédje.
Komoly társadalmi vitát gerjesztett a brit Konzervatív párt elnökének döntése, melynek értelmében beengedte az ITV televízió kameráit otthonába. David Cameron korábban nem kívánta a nyilvánosság elé tárni magánéletét, mostani döntését azzal indokolta, hogy a választók szeretnék megismerni az embert is a politikus mögött. Gordon Brown miniszterelnök ezzel szemben továbbra is tartja magát ahhoz,…
Rendőrautókat gyújtottak fel szerzetesek pénteken a tibeti fővárosban a kínai uralom elleni tiltakozás jegyében - közölte egy meg nem nevezett tibeti asszony.
Kárpátalja kormányzója szerint a vereckei honfoglalási emlékmű az ukrán-magyar kapcsolatok erősödésének kezdetét jelentheti, ha a kérdés szakmai alapokra kerül.
Egy most nyilvánosságra hozott felmérés szerint az Európai Unió polgárainak túlnyomó többsége támogatja a 2003-as KAP-reform intézkedéseit. A lakosság nagy része egyetért a vidékfejlesztés kiemeltebb kezelésével, csakúgy mint a kölcsönös megfeleltetés elvével. Az európaiak legnagyobb problémának az élelmiszerárak emelkedését tartják.