A gázszektor legnagyobb oroszországi magáncége elleni nagyobb akció előjele lehet a British Petroleum és a Tyumenyi Olajtársaság közös vállalata (TNK-BP) egyik munkatársával szemben, ipari kémkedés vádjával indított eljárás.
Héberül is szól XVI. Benedek a vasárnapi urbi et orbi áldást kísérő köszöntések között, és a pápa hagyományos húsvéti békeüzenetéből most sem hiányzik a Szentföld.
A Kreml hangneme változhat, amikor májusban hivatalba lép Dmitrij Medvegyev, aki a civil társadalom erősítéséről, a korrupció visszaszorításáról és a bírói függetlenségről szólt.
A XX. századi történelemmel való német szembenézés hiányzó elemét hivatott pótolni az a berlini emlékközpont, amelynek kialakítására közel 30 millió eurót fog költeni a Merkel-kormány. Több mint hatvan évvel a második világháború vége után a német főváros központi helyén, a Potsdamer Platz közelében lévő Deutschlandhausban lesz az elűzetéseknek és a kitelepítéseknek szentelt emlékközpont.
Ausztria a húsvéttól reméli a Maliban fogva tartott két osztrák túsz kiszabadulását. Moammer el-Kadhafi líbiai államfő csodavárás helyett a helyszínen tárgyal. Kadhafi, akit Alfred Gusenbauer osztrák kancellár korábbi közvetítési sikerei alapján kért a közbenjárásra, a hét közepén érkezett Mali fővárosába, s már találkozott Amadou Toumani Touré elnökkel.
Tíz atlanti szövetséges levelet köröztetett a NATO-ban, hogy Tbiliszit és Kijevet vegyék fel a szervezet "tagsági akciótervébe". Magyarország ugyan nem írta ezt alá, de üdvözli, ha ilyen döntés születik Bukarestben.
Lapunknak adott nyilatkozatában Pásztor István, a legbefolyásosabb vajdasági magyar politikus határozottan leszögezte: a VMSZ-nek is volt szerepe abban, hogy Magyarország nem az elsők között ismerte el Koszovót.
Tengeri aknára úszott és elsüllyedt a Srí Lanka-i haditengerészet egy hajója szombaton a szigetország északkeleti partjainál; a robbanószerkezetet feltehetően a tamil lázadók telepítették - közölte a katonaság.
Tengeri aknára úszott és elsüllyedt a Srí Lanka-i haditengerészet egy hajója szombaton a szigetország északkeleti partjainál; a robbanószerkezetet feltehetően a tamil lázadók telepítették - közölte a katonaság.
A Fővárosi Főügyészség állásfoglalása szerint Budaházy György március 15-i beszéde alapján nem állapítható meg az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője pénteken a távirati irodával.
A kirgiz igazságügyi hatóságok rábukkantak Jurij Alekszandrov újságíró és felesége, Angelina holttestére. A Vecsernyij Biskek című orosz nyelvű biskeki lap munkatársát és feleségét utoljára március 7-én látták élve egy éttermi rendezvényen, ahonnan a házaspár gépkocsiján távozott.
Nagy az érdeklődés az elektromos hajtású autók iránt. Miközben a nagy konszernek csak beszélnek róla, addig néhány kisebb cég már piacra dobta a saját elektromos autóját. Az egyik ezek közül a norvég Th!nk. Jól mutat a városban a színes kis „bolha”, csak az ára ne lenne olyan magas. (4 hozzászólás)
Erős havazás kezdődött szombaton a kora reggeli órákban Zalában; munkába álltak a közútkezelők szórógépei is. Szombaton reggel erősen felhős, borult lesz az ég az ország felett, országszerte lehet esőre, záporra, északnyugaton havas esőre számítani.
Tengeri aknára futott és elsüllyedt a Srí Lanka-i haditengerészet egy hajója a szigetország északkeleti partjainál; a robbanószerkezetet feltehetően a tamil lázadók telepítették.
Jó úton halad a Ferrari afelé, hogy kiköszörülje a melbourne-i csorbát: a Malajziai Nagydíj kvalifikációján Felipe Massa elképesztő fölénnyel szerezte meg a pólust, s a rivális McLareneknek túl nagy falatot jelentett a világbajnok Kimi Räikkönen is. (1 hozzászólás)
Befejeződött az elnökválasztás szombaton, közép-európai idő szerint 9 órakor Tajvan szigetén, az eredmények közzététele néhány órán belül várható. A központi választási bizottság becslése szerint a választási részvétel igen magas volt, elérte a 75 százalékot.
A Szentszék és Izrael folytatja tanácskozásait az egyházi vagyont érintő gazdasági és tulajdonjogi megbeszéléseit. A Jeruzsálemben tartott konferencia „igen szívélyes légkörben” zajlott, mint arról a Rómában kiadott kommüniké beszámolt.
Túlcsúszott a leszállópályán a Ryanair ír fapados légitársaság repülőgépe a közép-franciaországi Limoges-ban, két utast könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak - közölték péntek este a helyi hatóságok.
Befejeződött az elnökválasztás szombaton, közép-európai idő szerint 9 órakor Tajvan szigetén, az eredmények közzététele néhány órán belül várható. A központi választási bizottság becslése szerint a választási részvétel igen magas volt, elérte a 75 százalékot.
Több mint kétezer ház összedőlt a Kína nyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur Zizhigu) autonóm tartományban pénteken történt földrengéssorozatban - jelentette az Új Kína.
Kína nyugati részén több mint kétezer ház összedőlt a pénteki földrengéssorozatban. Negyvennégy ember megsérült, de nincs halálos áldozata az elemi csapásnak.
Az amerikai külügyminisztérium több egykori munkatársa kemény kritikával illette a német titkosszolgálatot (Bundesnachrichtendienst), mivel az hamis információkat továbbított az USA-nak, a biológiai fegyverek iraki fellehetőségét illetően.
Túlcsúszott a leszállópályán a Ryanair ír fapados légitársaság repülőgépe a közép-franciaországi Limoges-ban, két utast könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak - közölték péntek este a helyi hatóságok.
Több mint kétezer ház összedőlt a Kína nyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur autonóm tartományban pénteken történt földrengéssorozatban - jelentette az Új Kína.
Szakértők szerint stratégiai szerepe van a tibeti hatalmas vízforrásoknak abban, hogy a kínaiak ragaszkodnak a "világ tetejéhez", a fennsíkon ered ugyanis Ázsia több nagy folyója.
Pekingnek tárgyalásokat kell kezdenie a dalai lámával, ellenkező esetben az európai államoknak meg kell fontolniuk az olimpia bojkottját - mondta Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke. Az unió sportminiszterei a hét elején ellenezték a pekingi olimpia bojkottálását, mert szerintük az nem lenne hatással a kínai politikára.
A tajvani kormánypárt szóvivője szombaton, közép-európai idő szerint fél tizenkettő tájban elismerte pártja vereségét az elnökválasztáson. A nem végleges eredmények szerint Ma Jing-csou (Ma Ying-jeou), az ellenzéki Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) jelöltje - a párt saját adatai szerint - mintegy 7 millió szavazatot kapott, több mint a felét a leadott összesen 13 millió voksnak.
A palesztin kormány 25 orosz páncélozott szállító harcjárművet kap az izraeli kormány engedélyével. A harcjárművek a palesztin biztonsági szolgálatot erősítik majd - jelentette be szombaton az izraeli védelmi tárca.
Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke indokoltnak tartja a nyári olimpiai játékok bojkottját, ha Kína továbbra is elutasít mindenféle párbeszédet a dalai lámával, a tibetiek szellemi vezetőjével.
Elnököt választottak szombaton Tajvanon. A Kína által saját területének tekintett, de több mint fél évszázada külön kormányzott szigeten egy Pekinghez barátságosabban viszonyuló, illetve egy távolságtartóbb elnökjelölt versengett, néha nem éppen finom módszerekkel. A kormánypárt hiába ijesztgetett parkban vizelő szárazföldiekkel, a nem végleges eredmények szerint az ellenzéki Kuomintang jelöltje…
A tibeti felkelés elhúzódása nemcsak Kína nemzetközi megítélését ronthatja még tovább, az események a kommunista párt tajvani terveit is keresztezhetik, újabb konfliktusok alapjául szolgálva ezzel.