A francia baloldal folytatta jó szereplését a helyhatósági választásokon: a tegnapi második forduló után újabb városokat és megyéket hódított el a kormányzó jobboldali pártoktól.
New York, ha önálló ország lenne, gazdasági erejét tekintve a világon a tizenhatodik, az egy főre jutó nemzeti összterméket tekintve a nyolcadik helyen állna. A 19 millió lakosú államot mától egy olyan ember fogja irányítani, aki bal szemére egyáltalán nem, a jobbra pedig alig lát.
Ma Washingtonban Michael Chertoff belbiztonsági miniszter és Somogyi Ferenc magyar nagykövet aláírják a vízummentességről szóló egyetértési nyilatkozatot.
Indiai száműzetésből a dalai láma,Tenzin Gyatso, aki a tibeti kormány feje is, nemzetközi vizsgálatot kér a "kulturális genocídiumról", amely sújtja a szerinte Kína által elfoglalt Tibet lakosságát. A Lhászában napok óta tartó zavargásokban szerinte legalább nyolcvanan veszítették életüket máris, miközben a hét végén Kína más, részben tibetiek lakta tartományaiban is voltak tüntetések.
Megerősítették újabb öt évre Hu Jintaót államfői tisztében és Wen Jiabaót a miniszterelnöki poszton a hét végén a kínai parlament ez évi ülésszakán. A népi gyűlés döntött a kormány átszervezéséről is: létrehoznak öt "szuperminisztériumot", köztük egyet a környezetvédelem feladatainak irányítására.
Több százezren, becslések szerint majd másfél millióan vonultak fel tegnap Tajvan szigetén a március 22-i elnökválasztáson vetélkedő két párt felhívására.
Tavaly júniusban, a kínai külügyminisztérium által szervezett nankingi konferencián a rendezők büszkén mesélték, hogy a tanácskozás két helyszíne közötti kétszázötven útkereszteződést rendőrökkel zárták le, így a résztvevők buszai szabadon és biztonságban haladhattak.
Huszonhárman életüket vesztették vasárnap este Egyiptomban, miután egy rendőrújoncokat szállító jármű Kairótól északra frontálisan ütközött egy teherautóval - közölte a rendőrség.
Milicistáinak arra adott parancsot Charles Taylor, hogy egyék meg fogságba ejtett ellenségeik és az ENSZ-katonák húsát - állítja a volt libériai elnök egykori segédje.
Huszonhárman életüket vesztették vasárnap este Egyiptomban, miután egy rendőrújoncokat szállító jármű Kairótól északra frontálisan ütközött egy teherautóval - közölte a rendőrség.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) négy ügynöke is megsérült a hét végén a pakisztáni főváros egyik olasz éttermében elkövetett robbantásos merényletben - közölte vasárnap az FBI.
Várhatóan hétfőn írják alá Magyarország és az Egyesült Államok képviselői a vízumügyi egyetértési nyilatkozatot - közölte a miniszterelnök Brüsszelben.
Barack Obama csöndben növelte előnyét Hillary Clintonnal szemben az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó kiélezett harcban - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió.
Két hat éves kislány meghalt Oroszországban, amikor beszakadt alattuk a jég Szentpétervártól észak-nyugatra, a Finn-öbölnél - jelentette az AFP hétfőn.
A kínai rendfenntartó erők nem használtak fegyvert a tibeti fővárosban, Lhászában kirobbant erőszakos tiltakozó akciók megfékezésekor - mondta hétfőn Pekingben Tibet autonóm régió kormányzója.
Kilencre emelkedett vasárnap Albániában az előző nap egy katonai létesítményben lőszer hatástalanítása következtében bekövetkezett robbanássorozat halálos áldozatainak a száma.
Az iszlámábádi Luna Caprese étteremben szombaton robbant bomba, egy török nő meghalt, tizenegyen megsebesültek. Lehet, hogy az ügynökökkel akartak végezni.
Kivonták az ENSZ-rendőröket Kososvska Mitrovica szerbek lakta részéből. A szerbek molotovkoktélokat és állítólag gránátot dobáltak a rendfenntartókra, sőt egyes hírek szerint lőfegyvereket is használtak. Sok lengyel ENSZ-rendőr sérült meg. A rendőrök többeket letartóztattak, de a tömeg sokakat kiszabadított. Az indulatok azt követően szabadultak el, hogy hajnalban az ENSZ-rendfenntartók…
A koszovói ENSZ-rendőrség rohamegysége és a NATO-vezette nemzetközi békefenntartó erők hétfőn reggel visszafoglalták a Kosovska Mitrovicai ENSZ-bíróságok épületét.
A koszovói ENSZ-rendőrség rohamegysége és a NATO-vezette nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) hétfőn reggel visszafoglalták a Kosovska Mitrovicai ENSZ-bíróságok épületét, amelyet három nappal ezelőtt szerb tüntetők foglaltak el.
Hétfőn írhatják alá a magyar és amerikai diplomaták azt az egyetértési nyilatkozatot, amely a kezdő lépés az amerikai vízummentesség felé. A magyar fél azt reméli, hogy a végleges megállapodást még idén tető alá hozhatják az USA-val, és jövőre vízummentesen utazhatunk majd.
Három afgán civil életét vesztette egy támadásban, amelyet öngyilkos autóbombás merénylő hajtott végre a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) egyik járőre ellen hétfőn a dél-afganisztáni Hilmend tartományban.
A koszovói ENSZ-rendőrség rohamegysége és a NATO-vezette nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) hétfőn reggel visszafoglalták a Kosovska Mitrovicai ENSZ-bíróságok épületét, amelyet három nappal ezelőtt szerb tüntetők foglaltak el.
A koszovói ENSZ-rendőrség rohamegysége és a NATO-vezette nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) hétfőn reggel visszafoglalták a Koszovszka Mitrovica-i ENSZ-bíróságok épületét, amelyet három nappal ezelőtt szerb tüntetők foglaltak el.
Az első becslések szerint Nicolas Sarkozy államfő kormányzó jobbközép pártja, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) vereséget szenvedett vasárnap a helyhatósági választások második fordulójában, így a jobboldal elvesztette Toulouse-t és Strasbourgot is.
Nem használtak fegyvert a lhászai tüntetők ellen - állítja a tibeti kormányzó. Kiangba Punkog szerint valójában a tibeti fővárosban tiltakozók öltek meg 13 ártatlan embert. A tibeti emigráns kormány szerint azonban több száz halálos áldozata van az erőszakba fulladó tiltakozásoknak. A tibeti kormányzó arra biztatja a lázadókat, hogy hétfő éjfélig adják fel magukat, ellenkező esetben szigorú…
Megkezdte munkáját hétfőn az új pakisztáni nemzetgyűlés, amelyben a február 18-i választásokon győztes, Pervez Musarraf elnökkel szemben álló ellenzéknek van többsége.
Kína elérhetetlenné tette a YouTube-ot vasárnap, miután az internetes videócserélő oldalon felvételek jelentek meg a tibeti tüntetésekről. Aki Kínában fel akart lépni a YouTube-ra, az csak üres ablakot és hibaüzenetet láthatott.
Váratlanul Bagdadba érkezett hétfőn Dick Cheney amerikai alelnök. Cheney, aki néhány nappal az Irak elleni amerikai invázió 5. évfordulójára időzítette látogatását, várhatóan biztonsági kérdésekről, valamint az iraki politikai összefogás javításáról tárgyal a bagdadi vezetőkkel.
Súlyos utcai zavargásokhoz vezetett Kosovska Mitrovicában az ENSZ-rendőrség hétfő hajnali akciója, amellyel visszafoglalta a tiltakozó szerb alkalmazottaktól a városi bíróság épületét, s több tucat embert letartóztatott.
Súlyos utcai zavargásokhoz vezetett Kosovska Mitrovicában az ENSZ-rendőrség hétfő hajnali akciója, amellyel visszafoglalta a tiltakozó szerb alkalmazottaktól a városi bíróság épületét, s több tucat embert letartóztatott.
Egy 88 éves egykori német vadászpilóta bevallotta: attól tart, hogy ő lőhette le a tenger fölött Antoine de Saint-Exupéry, a Kis Herceg írójának gépét. Az idős férfi vallomását egy rövidesen megjelenő könyv tartalmazza. Az író a II. világháború idején tűnt el, és soha nem találták meg a holttestét.
A nepáli rendőrség összecsapott hétfőn Katmanduban mintegy száz, száműzetésben élő, tüntető tibetivel, aki a lhászai tüntetések elfojtása ellen tiltakozott, majd a rendőrök feloszlatták a demonstrációt - közölte maga a rendőrség és szemtanúk.
Az ENSZ rendőri alakulatai és a NATO békefenntartók megrohamozták hétfő hajnalban azt a koszovói bírósági épületet, amit több száz szerb tiltakozó foglalt el még pénteken.
Ha valaki eddig kételkedett abban, hogy Földünk éghajlata valóban átalakulóban van, az az elmúlt hetekben nagyot csalódhatott: ezúttal Európa kapott az időjárástól egy óriási pofont, az öreg kontinens széleit hatalmas hullámokkal kísért pusztító viharok tépázták meg. A változó viszonyok néhány esztendő leforgása alatt kihatással lesznek a turisztikai iparra is, ám nem minden szereplőre nézve…