Carragher, vigyázz, jön Pákolicz! - ez a légkör jellemezte szombaton a győri Matróz éttermet, ahol az ETO néhány szurkolója már nem csupán arról álmodozott, hogy az NB I negyedik helyén álló kisalföldi csapat aranyérmes lesz az idén, hanem arról is, hogy 2009-ben Győr-Liverpool BL-döntőt rendeznek, és annak kimenetele épp úgy nem lehet kétséges, mint a bajnokság kimenetele...
Bár - mindenekelőtt Tóth Márton remeklésének köszönhetően - 5:1-re is vezetett már a Vasas, az angyalföldiek végül nem mindennapi izgalmak után, némi szerencsével győzték csak le 6:5-re a házigazda Honvédot, s jutottak ezzel az Euroliga nyolc legjobb együttese közé.
Harmincegy győztesen megvívott tétmérkőzést követően egymás után a másodi nemzetközi vereségét szenvedte el a Győr női csapata: Konkoly Csaba együttese kilenc napja az orosz Togliattitól, szombaton pedig - a Bajnokok Ligája utolsó csoportfordulójában - a román Valcea otthonában kapott ki (32:27).
Teljes hazai sikerrel zárult a női tőrözők budapesti Világ Kupa-versenye: a viadalt Mohamed Aida nyerte, az ezüstérem Varga Gabrielláé lett. A döntőben Mohamed 15:5-re győzte le honfitársát.
Melbourne-ben, az idénynyitó Forma-1-es futamon semmi sem úgy történt, ahogyan az előzetesen várható volt. Már az időmérőedzésen is szinte minden borult; talán csak az nem számított meglepetésnek, hogy a tavalyi sorozatot a legvégén elpackázó Lewis Hamilton volt a leggyorsabb.
A honi Meridian Szuperliga hétvégi fordulójában az esélyes csapatok, a Partizan, a Crvena zvezda és a Vojvodina is begyűjtötték a három pontot, így az élen nem történt semmilyen változás, vagyis a Partizan továbbra is őrzi ötpontos előnyét a Crvena zvezdával szemben, amelynek két ponttal van többje a székvárosi Vojvodinától Az éllovas Partizan Kulán Nenad Djordjevics góljával nyert 1:0-ra a…
A FIFA a helyi szövetségre gyakorolt politikai nyomás miatt meghatározatlan időre eltiltotta a nemzetközi mérkőzésektől az albán válogatottat A magyar csapattal azonos vb-selejtezőcsoportban szereplő Albánia már a március végére tervezett, Szaúd-Arábia és Moldova elleni meccsen sem léphet pályára
Hatodik tavaszi tétmérkőzésén is nyert a Győr, ám a labdarúgók a sikerek ellenére sincsenek "elszállva", így nem meglepő, hogy az együttese pszichiátere, dr Csernus Imre nyugodtan nyaral
Újabb bombázó csatlakozott az ún WAG-ek, vagyis híres focistabarátnők/feleségek táborához Angliában, méghozzá egy igazi sztár, a Big Brother egyik csillaga, Chanelle Hayes
Az angol elsőosztályú Portsmouth menedzsere, Harry Redknapp bejelentkezett a Queen's Park Rangers magyar válogatott középpályásáért, Buzsáky Ákosért (képünkön) A gólerős játékosért a hírek szerint a QPR 2,5 millió font körüli-, tehát 800 millió forintnyiösszeget kér
Nagyobb rangadók nélkül telt el Európában a vasárnap. Angliában kikapott az Everton, Németországban a Werder, az olaszoknál megőrizte előnyét az Inter, a spanyoloknál továbbra sem megy a Barcának.
Hat pontra megközelítette a Steaua a Kolozsvári CFR-t, miután az éllovas gólnélküli döntetlenre játszott a 23. fordulóban Piatra Neamţon, míg a fővárosiak hazai környezetben megkínlódott győzelmet arattak az Unirea Urziceni ellen.
Két angol csapat is büntetokkel búcsúzott a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntojében, és ezek az esetek csak egy pocsék széria folytatásai Phil Neville, az egyik friss kárvallott, az Everton klasszisa szerint mentálisan gyengék az albioni futballisták
Lewis Hamilton és a McLaren-Mercedes újabb győzelemeire számít Dávid Sándor. A Forma-1-es szakíró erről az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában beszélt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után.
Emberrablók támadtak Serena Williamsre Indiában. Az amerikai teniszező elmondása szerint három ismeretlen férfi akart betörni a hotelszobájába, de az utolsó pillanatban be tudta zárni az ajtót.
Meglehetősen érdekesre sikeredett a hétvégi forduló a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Meglepetések a pályán, balhé a lelátón - véres támadás Sevillában.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy tökéletes győzelmet aratott a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, ahol drámai pillanatokból, és biztonsági autós periódusokból sem volt hiány.
Egy szurkoló életét vesztette, miután összecsaptak egymással az argentin élvonalbeli Velez Sarsfield és San Lorenzo labdarúgócsapatának szimpatizánsai.
Ron Dennis, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke bejelentette, hogy nem lesz ott a világbajnokság következő futamán, a vasárnap esedékes Malajziai Nagydíjon.
Mincza-Nébald Ildikó megnyerte a női párbajtőrözők Világkupa-versenyét a görögországi Florinában, ezzel – nem hivatalos számítások szerint – olimpiai kvótát szerzett.
A szezon legkínosabb meccsén vannak túl a Bayern Münchennél: a Cottbus szétcincálta a jóllakott bajor sztárokat. A Werder Bremen azonban még ezt az esélyt sem volt képes megragadni.
Május 31-én Las Vegasban lép legközelebb ringbe a WBO korábbi nagypehelysúlyú világbajnoka Jorge Barrios. Az argentin bunyós ellenfele a korábbi többszörös világbajnoki kihívó Rocky Juarez lesz. "Nagy lehetőség a számomra, hogy ringbe léphetek május 31-én és Rocky Juarezzel egy kiváló meccset fogunk
Hihetetlen módon 36 óra alatt több, mint 45 ezer belépőt értékesítettek Ricky Hatton "hazatérő" mérkőzésére. A manchesteri bunyós néhány amerikai meccset követően ismét szűkebb hazájában bokszol és a rajongók látszólag nem szeretnék kihagyni ezt a különleges eseményt. A City Of Manchester stadionban
Pénteken Németországban tartózkodott a legendás Roy Jones, aki a helyszínen tekintette meg Markus Beyer visszatérő mérkőzését, aki valószínűleg a következő ellenfele lesz. Az amerikai klasszis az egész rendezvényt végignézte és különösen megdícsérte a nehézsúlyú olimpiai bajnok Odlanier Solist, aki
Manny Pacquiao bejelentette, hogy szombati győzelmét követően nem akar többet Juan Manuel Marquezzel bokszolni és június 28-án a WBC könnyűsúlyú világbajnok David Diaz ellen lép ringbe. A találkozót követőe sajtótájékoztatón a vesztes Marquez ennél bőbeszédűbb volt és egyértelműen hangott adott csal
A hetek óta kirobbanó formában játszó Buzsáky Ákos nyáron könnyen lehet, hogy akkor is egy osztállyal feljebb léphet, ha jelenlegi gárdája, a másodosztályban szereplő Queens Park Rangers nem jut fel, ugyanis a Premier League-ben szereplő Portsmouth kiszemelte magának a magyar középpályást.
Hivatalosan ma rajtoló 6. tippjáték fordulónk ugyan világbajnoki címmérkőzések tekintetében kissé elmarad a szokottól, de a felhozatal ennek ellenére is nagyon sok érdekesnek ígérkező és nehezen megtippelhető találkozót tartalmaz. Példaként említhetjük akár a Rees vs Kotelnik, vagy a Katsidis vs Cas
Mióta Gyepes Gábor Northamptonba szerződött, a csapat valósággal megtáltosodott. Az első hetekben gólt is alig kaptak, és pontról-pontra közelítettek a középmezőnyből a rájátszást jelentő pozíciók felé. Bár ezúttal a magyar védő által irányított védelem kétszer is megadta magát, a „Suszterek” ismét nyertek, és már csak két egységgel maradnak el az áhított hatodik helytől.
Honlapunk információi szerint újabb értékes ember távozott az MLSZ-ből! A Felnőttképzési Intézet élére kinevezett Gabai János pénteken e-mail-ben "dobta be a törölközőt", mert össze rúgta a port a jelenlegi, éppen aktuális főtitkárral - lehet, hogy rosszul tudjuk, de a neve -, Dr Ökrös Andrással
Angliában felemás hétvégét zártak a magyarok, Németországban legalább két csatárunk visszatérésének örülhettünk. Az olasz B-ligában sem váltottuk meg a világot. Juhász Rolandék kiütéses sikerrel feledtették az UEFA-kupa-búcsút.
Várhidi Péter vasárnap este Brüsszelben megnézte az Anderlecht Roeselare belga bajnoki mérkőzést, amelyet a hazaiak Hassan, Boussoufa, Biglia és Pieroni (2) góljaival 5-0-ra megnyertek.