Nem tudni, lesz-e Magyarország-Argentína mérkőzés az idén, miután az MLSZ számára elfogadhatatlanok a dél-amerikaiak által eddig felajánlott új dátumok (május 28. vagy június 22.). Eredetileg június 4-én lett volna a barátságos meccs, de az argentinok azon a napon Mexikó csapatával találkoznak San Diegóban.
Ritka pillanat: ugyanabban a körben búcsúzott az első számú európai klubtornától a BEK- és BL-történet két legeredményesebb csapata, a kilencszeres győztes Real Madrid, valamint a trófeát hétszer elnyerő Milan.
Egetverő változások nélkül rajtol a hét végén a gyorsasági motoros-világbajnokság idei sorozata. Akárcsak tavaly, 2008-ban is tizenhét futamot rendeznek - a tizennyolcadikon, a Laguna Seca-in csak a MotoGP-sek vetélkednek -, a nyitóverseny házigazdája most is a katari Losail, ahogyan ebben az évben is Valenciában eresztik le a függönyt. Törökországban az idén nem rendeznek versenyt, új helyszín…
A hatodikként kiemelt Andy Roddick két játszmában nyert a másodikként rangsorolt Rafael Nadal ellen, így bejutott a legjobb négy közé az 1,4 millió dollár összdíjazású dubaji férfi tenisztornán.
A Murcia labdarúgócsapatának vezetősége menesztette Lucas Alcaraz vezetőedzőt és helyére a korábbi szövetségi kapitány Javier Clementét nevezte ki A Murcia jelenleg az utolsó előtti helyen áll a Primera Divisónban
Az igenekre buzdít a népszavazáson 12 egykor élvonalbeli labdarúgó A sportolók különböző korosztályokat és klubokat képviselnek, de egyetértenek abban, hogy a mindegy, hogy ki melyik csapatot támogatja, a szurkolóknak el kell menni szavazni
Gyermekkönyvet jelentetett meg az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Rapid Wien "Az első könyvem a Rapidról" című színes képekkel illusztrált kiadvány célja, hogy a gyermekek nyelvezetén megismertesse a legfiatalabb szurkolókat a bécsi zöld-fehér klub történelmével és természetesen fontos információkat tartalmaz a jelenlegi csapatról is
Románia legjobb játékvezetője marad Alexandru Tudor annak ellenére, hogy elvesztette fejét a Steaua Bukarest-Kolozsvári CFR mérkőzésen, vasárnap A labdarúgó-szövetség igazgatója, Ionut Lupescu azt mondta: ha Cadu esésénél még feltételezni lehet is, hogy a bírónak esetleg igaza volt, Semedo buktatása napnál világosabb, és kijárt volna a 11-es
Két dolog biztos Újpesten: a baj és a csend A csapat két meccsen kapott kilenc gólt, majd a lila-fehéreknél úgy határoztak, hogy senki sem nyilatkozik az MTK elleni mérkőzés lefújásáig
A nyolcaddöntőhöz érkezett a labdarúgó UEFA-kupa. A játéknap legmagabiztosabb sikerét a Bayern München aratta Juhász Rolandék kárára. Dzsudzsák Balázs csapata viszont idegenben győzött a Tottenham ellen.
A portugál José Mourinho eltökélt, s bízik benne, hogy a nyáron újra sztárcsapatnál vállal majd munkát, s egykori kenyéradóinak, a Chelsea vezetőinek is bizonyíthat Sőt! A mester célja, "megölni" a londoni klubot a következő Bajnokok Ligája sorozatban
Az Universum Box-Promotion örök klasszikusa, a lengyel-német Dariusz Michalczewski profi pályafutása végéhez közeledvén, 2002-ben bokszolt szülőhazájában, Lengyelországban. Ellenfele a nem kifejezetten izmos amerikai Joey DeGrandis volt. Ennyire sima küzdelemre senki nem számított. Ezen a Gdansk-i gálán búcsúzott Kovács István.
A Serie A góllövőlistáját 26 forduló után némi meglepetésre a Genoa csatára, Marco Borriello vezeti 16 találattal, és a squadra azzurra szövetségi kapitánya, Roberto Donadoni ennek hatására be is hívta őt a válogatottba. Nem minden szakvezető gondolkozott azonban hasonlóan a labdarúgás történetében, és a topligák históriájában jó néhány olyan gólkirályt találunk, akiket mellőztek a nemzeti…
Három mérkőzést játszottak le az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság legutóbbi játéknapján. A Nyugati Konferencia listavezetője, a San Antonio magabiztosan verte az Indianát, míg némi meglepetésre, a nap egyetlen idegenbeli sikerét a Houston Rockets aratta, amely Dallasban győzött.
Jóvátett valamennyit az elmúlt hetekben elkövetett hibáiból Adriano, az Internazionale Sao Paulónak kölcsönadott csatára A brazil válogatott támadó február 10-én lefejelte a Santos védőjét, amiért kétmeccses eltiltást kapott, február 29én pedig harmincperces késéssel jelent meg a csapat edzésén, korábban távozott, és még egy fotóssal is összekülönbözött
Miután a Bajnokok Ligája címvédő Milan már a legjobb tizenhat között kiesett a BL idei sorozatából, Berlusconi elnök drasztikus változtatásokon töri a fejét.
Kilenc mérkőzést játszottak le az észak-amerikai jégkorong bajnokság legutóbbi játéknapján. Három nap alatt most másodszor csapott össze egymással a két New Yorki csapat, az Islanders és a Rangers. Az előző meccset az Islanders nyerte büntetőkkel, most azonban a Rangers alaposan visszavágott?
Könnyen elképzelhető, hogy Paolo Maldini, az AC Milan legendás labdarúgója korábbi terveivel ellentétben mégsem vonul vissza az idény végén. A júniusban 40. születésnapját ünneplő klasszis szerint Silvio Berlusconi klubelnök is a folytatásra bíztatja.
Könnyen elképzelhető, hogy Paolo Maldini, az AC Milan legendás labdarúgója még egy évet ráhúz fantasztikus karrierjére. "Imádom a futballt. A környezet olyan körülöttem, ami folytatásra ösztökél" - mondta az olasz Sky televíziónak a klasszis, aki júniusban tölti be 40. életévét és a mostani szezon közben már bejelentette, hogy "biztosan" a mostani lesz az utolsó idénye.
Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven 1-0-ra nyert a Tottenham Hotspur otthonában a labdarúgó UEFA Kupa nyolcaddöntõs párharcának elsõ felvonásán A magyar válogatott középpályás a 85
Tekintettel a június 4-ére tervezett Magyarország-Argentína barátságos válogatott mérkőzéssel kapcsolatos legfrissebb fejleményekre, a Magyar Labdarúgó Szövetség az alábbi, hivatalos álláspontot alakította ki:
A szezon közben szponzort váltó székesfehérvár i csapat érkezik pénteken a Békéscsabá ra, a Városi Sportcsarnokba. Az őszi fordulóban sikerült a vendégeknek megizzasztani a fehérvári lányokat, és most is hasonlóra készülnek.
Gyakorlatilag eldőlt, hogy a brit Gary Lockett lesz a WBC/WBO középsúlyú világbajnok Kelly Pavlik első kihívója. A két bunyós menedzserei már megegyeztek az anyagiakban és csak formaságok vannak hátra a szerződés aláírásáig. A Pavlik vs Locket meccset június 7-én Atlantic Cityben rendezik meg. A tal
Némi meglepetésre David Haye nem jelent meg a mai londoni sajtótájékoztatón, mely az Enzo Maccarinelli elleni címegyesítő mérkőzését hivatott népszerűsíteni. A WBC/WBA cirkálósúlyú világbajnok azzal indokolta a hiányzást, hogy aludt. A találkozóra éjfél után kerül majd sor az amerikai közvetítés mia
Az MLSZ honlapjára csütörtök délután feltett tájékoztató szerint nyilvánvaló, hogy az eredeti időpontban, azaz június negyedikén Budapesten nem rendeznek Magyarország-Argentína mérkőzést, az argentinok által felajánlott május 28-i és június 22-i időpontok viszont a szövetség számára voltak elfogadhatatlanok Miről tárgyalnak még Buenos Airesben? A megoldási lehetőségekről -felelte Erdős László, a…
Visszautasította az HBO ajánlatát Mikkel Kessler. A dán bunyóst a veszélyes Edison Miranda ellen bokszoltatta volna a televíziós óriás az Egyesült Államokban, de a kétszeres bajnok erre jelenleg nem hajlandó. A nagyszájú Miranda természetesen csalódott volt, amikor meghallotta a hírt és azonnal szid
Megtartották a szombati WBC nehézsúlyú világbajnoki döntő hivatalos mérlegelésént A cancuni rendezvényen a címvédő Oleg Maskaev karrierje legnagyobb súlyával, 243 fonttal mért be, míg kihívója Samuel Peter valamivel nehezebb volt nála, hiszen alatta 250 fontot mutatott a műszer. Az eseményen bebizon
Már csak ma éjfélig van lehetősége regisztrált tagjainknak arra, hogy kitöltsék népszerű játékunk aktuális tipposzlopát. Az idei első 2 hónapos különvetélkedő záró felvonásának számító etapban olyan találkozók várnak vállalkozó kedvű versenyzőikre, mint a Haye vs Maccarinelli, a Diaz vs Campbell, va