Az osztrák bajnokság hétvégi fordulójában Csizmadia Csaba és Kovrig Ákos (képünkön) együttese a Mattersburg, az SK Puntigamer Sturm Graz csapatát fogadta A 6
Története második női Magyar Kupa-elsőségét ünnepelte a címvédő Sopron kosárlabdacsapata, miután a négyes döntő "aranymérkőzésén" - végig egységesebben és jobban játszva - 77:63-ra felülmúlta a tornaházigazda, az eddig kilenc kiírásban győztes Pécs együttesét.
A kétszeres címvédő (2000, 2004) magyar férfiválogatott az erősebb, a női nemzeti csapat pedig a gyengébb csoportba került az augusztusi, pekingi olimpia sorsolásán. Kemény Dénes szövetségi kapitány alakulata az ausztrál, az utóbbi időszakban remeklő montenegrói, a vb-harmadik spanyol, a vb-hatodik görög, valamint a kanadai csapattal szerepel majd azonos hatosban. A másik ágra jutott a vb-…
A partról származik a "vizes" Eb hajrájának számunkra legrosszabb híre, nevezetesen hogy a 2010-es póló-kontinensbajnokságra közösen pályázó Debrecen és Nagyvárad elbukott Zágrábbal szemben a tegnapelőtti szavazáson. Szakadáti László LEN-igazgató szerint a döntéshozók részint megijedhettek a két helyszínes változattól, részint azt a horvát szövetséget támogatták, amely soha nem adott még otthont…
Különösebb izgalom nélkül zárult a Forma-1-es világbajnokság idei második futama, a Malajziai Nagydíj, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy az élről induló Felipe Massa huszonhat körrel a vége előtt - rossz manővere nyomán - a kavicságyban fejezte be a küzdelmeket.
Megfelelt a felfokozott várakozásoknak a húsvétvasárnap rendezett bajnoki "Grand Slam", azaz a Manchester United-Liverpool és a Chelsea-Arsenal mérkőzés. Az Old Traffordon Rafael Benitez liverpooli szakvezető irányítása alatt a nyolcadik alkalommal veselkedtek neki a "vörösök" a "vörös ördögöknek", s a vendégek hetedszer szenvedtek - ezúttal 3-0-ás - vereséget esküdt ellenségüktől.
A szombat éjjeli könnyűsúlyú háború után, a súlykategória legjobbjának tartott veterán kubai Joel Casamayor (36 győzelem 3 vereség 1 döntetlen) olyan küzdelmet akar, amivel végre igazán nagy pénzt akaszthat le. Elpazaroltam az ifjúságom, hülye lettem, de most végre észhez tértem beszélt a kubai. Mit tudok mondani? Ez a legjobb, amit nyújthatok, de persze összpontosítanom kellett, hogy…
Két amatőr csapat, a Motrilo és a Calahonda bajnoki labdagrúgó mérkőzésének szünetében a társak holtan találták a hazaiak negyvenhárom éves futballistáját, aki röviddel a félidei pihenőt jelző sípszó előtt cserét kért és az öltözőbe vonult Itt találtak rá a földön aléltan heverő futballistára, akit a helyszínre érkezett orvos sem tudott újjáéleszteni
Pszichiátriára küldték Glenn Heldert, az Arsenal és az MTK volt labdarúgóját A 39 éves holland középpályást tavaly börtönbüntetésre ítélték illegális fegyverbirtoklásért, korábbi barátnője megfenyegetéséért és jelenlegi partnere bántalmazásáért
Joan Laporta, a spanyol Barcelona együttesének elnöke boldogan nyilatkozott a hétvégi Valladolid elleni győztes mérkőzés után a sajtónak Elsősorban a két gólt szerző Bojan Krkicet méltatta
Összesen nyolc érmet nyertek a magyar úszók az Eindhovenben rendezett Európa-bajnokságon. Cseh László 200 és 400 vegyesen is megvédte címét, többen pedig pályafutásuk eddigi legnagyobb sikerét aratták a hollandiai kontinensviadalon.
Mifelénk kevésbé ismert szexi sportolónőket bemutató sorozatunkban ezúttal a németek három évvel ezelőtt visszavonult csinos úszónője, Hannah Stockbauer kerül terítékre.
Hivatalosan az Aranycsapat kapusa lesz a Ferencváros hálóőre a Sheffield United elleni ma esti barátságos mérkőzésen. Dzsudzsáknak fáj a sarka, ezért Tisza Tibor is meghívót kapott Várhidi Pétertől.
A keleti listavezető Boston egymásután már a második vereségét szenvedte el. A Celtics hazai pályán kapott ki a Philadelphiától. Kiélezett meccsen nyert a Detroit a Phoenix ellen, míg a Los Angeles Lakers a Golden State Warriors otthonában győzött öt ponttal.
A tibeti események kapcsán több fórumon is felvetődött, az olimpia bojkottja kellő válasz lehet a kínai agresszióra. Összeállításunkban a korábbi eseményeket és azok eredményeit lajstromoztuk. Kína például évtizedeken keresztül bojkottálta az olimpiákat Tajvan miatt.
Az NHL 165. játéknapjának négy találkozója közül a legjobban Montrealban szórakozhatott a nagyérdemű, ugyanis a hazai győzelem mellett 12 gólt láthattak a nézők. A másik három összecsapáson szintén hazai siker született.
Egy drukker leforrázta a partjelzőt a River Plate-Fenix ifjúsági labdarúgó-mérkőzésen, Uruguayban A támadó egy termoszban hozott magával forró vizet és a lefújás előtt néhány perccel Hugo Collazo asszisztens arcába löttyintette azt
Menesztették Francesco Guidolint, az olasz élvonalban szereplő Palermo labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, akit elődje, Stefano Colantuono követ a kispadon.
Az angol Sheffield United-et is tulajdonló befektetőkkel való együttműködés egyik jelentős mérföldköve a kedd eseti FTC - Sheffield United mérkőzés, amely a Fradi család reménye szerint egy hosszú távú és gyümölcsöző együttműködés szép kezdete A találkozó különlegessége, hogy hivatalosan is pályára lép a mérkőzésen a Ferencváros színében Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa, akit annak…
Dzsudzsák Balázs sarokfájdalmai komolyabbak a vártnál, ezért Várhidi Péter szövetségi kapitány behívta Tisza Tibort a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szlovénok elleni, szerdai barátságos mérkőzésre készül.
Időről időre újra fellángol a lelkesedés Franck Ribéry irányában Németországban, akárcsak a Bayern München legutóbbi mérkőzése után. A francia sztár elárulta: annyira jól érzi magát a bajoroknál, hogy esze ágában sincs elmenni a gárdától. Lehet, hogy onnan megy nyugdíjba...?
Tíz tétmeccs, hét vereség - ez nem az NB2-es Komlói Bányász, hanem a Real Madrid legutóbbi mérlege. Egy ilyen hardcore sorozatért tavaly keresztre feszítették volna Capellót a Real nyakkendős nyilatkozói. Most csak megköszörülik a torkukat, és azt mondják: nincs krízis.
Dzsudzsák Balázs sarokfájdalmai komolyabbak a vártnál, ezért Várhidi Péter szövetségi kapitány behívta Tisza Tibort a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szlovénok elleni, szerdai barátságos mérkőzésre készül A PSV Eindhoven középpályása sérülése miatt nem is tudta végigdolgozni a hétfő délutáni edzést
Állítólag április 28-án Perthben védheti meg legközelebb WBA pehelysúlyú világbajnoki címét Chris John. Az indonéz bunyós ellenfele az a Jackson Asiku lesz, aki korábban edzőpartnerként segítette a világbajnok felkészüléseit. Asiku elmondása szerint azért vállalta a küzdelmet mert a tréningek alapjá
Kirúgták a Cancan című bulvárlap sportrovat-vezetőjét, miután az újság leleplező felvételeket tett közzé a Rapid -Steaua labdarúgó-mérkőzés három játékvezetőjének egy benzinkútban tartott, és titkosnak szánt találkozójáról Octavian Ţopát még a múlt héten értesítették, hogy péntektől megszűnt az állása
Dzsudzsák Balázs sarokfájdalmai komolyabbak a vártnál, ezért Várhidi Péter szövetségi kapitány behívta Tisza Tibort a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szlovénok elleni, szerdai barátságos mérkőzésre készül.
Baleset, bukás, verekedés, gázolás, ezek mind a velejárói a technikai sportoknak. Sokszor a nézők figyelmetlensége okozza. Vigyázzunk magunkra a versenyeken, mert a versenyzők még magukra sem tudnak néha vigyázni.
A hétvégén detronizált WBA kisváltósúlyú világbajnok Gavin Rees nagyon komolyan fontolgatja, hogy a jövőben egy súlycsoporttal lejjebb, könnyűsúlyban folytatja a karrierjét. A walesi bunyós elsődleges célja a mérkőzéssel egy nagy bevétellel járó Amir Khan elleni csata. "Hozni tudom a könnyűsúlyt és
Szombaton egy rendkívül izgalmas mérkőzésen sikerült Joel Casamayornak legyőznie az addig veretlen Michael Katsidist és megszereznie a WBO könnyűsúlyú világbajnoki címét. A találkozót követő sajtótájékoztatón mindkét bunyós értékelte a látottakat. "Úgy kezdtem, mint mindig. Okosan és ügyesen. Katsid
A tegnapi híradásainknak megfelelően ma hivatalosan is bejelentette Danny Green, hogy azonnali hatállyal felhagy az élsporttal és nem védi meg április 27-én Hugo Hernan Garay ellen a WBA félnehézsúlyú világbajnoki címét. Az ausztrál bokszoló a ma hajnalban tartott sajtótájékoztatón családi okokat ne
Néhány évvel ezelőtt találkoztam először Monte Cox ˝ It’s a styles thing ˝ című írásával, és már akkor érlelődött bennem a gondolat, hogy talán megérne rászánni pár órát a fordítására. Persze a gondolatnál tovább akkor nem jutottam, most viszont elérkezettnek láttam az időt, hogy belevágjak. M