A hétvégén, Miskolcon fejeződött be az MLSZ és a NUSI-UPI munkatársainak februári országjáró programja, amelynek keretében az új utánpótlás-nevelő programmal kapcsolatos tavaszi feladatokat ismertették az érintett egyesületekkel Az MLSZ - NUSI-UPI program regionális tájékoztatói öt városban (Budapest, Kecskemét, Győr, Dombóvár és Miskolc), a támogatott szervezetek és egyesületek részére kerültek…
A játéknap egyetlen hosszabbításban eldőlő mérkőzése német sikert hozott, valamint sporttörténelmet írt. A Porto bár 120 percen keresztül mezőnyfölényben játszott, a tizenegyes párbajban két hazai játékos is hibázott, ezzel a Schalke jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, így a legjobb nyolc között is találunk német csapatot.
Ma és holnap Dunaújvárosban rendezik a férfi Magyar Kupa négyes döntőjét. Az első találkozón a címvédő Kaposvár a bajnoki alapszakaszgyőztes Kecskeméttel (15.30), a másodikon a Dunaferr a MAFC-cal mérkőzik (18). A két továbbjutó lép pályára pénteken az aranyéremért (18).
Nem Magyarországgal, hanem Mexikóval játszik barátságos mérkőzést június 4-én az argentin labdarúgó-válogatott - ez derül ki a dél-amerikai ország futballszövetségének (AFA) keddi közleményéből. Az AFA honlapján található információ szerint Argentína két felkészülési találkozón szerepel ebben az időszakban: az említett napon San Diegóban Mexikó, míg négy nappal később New Yorkban az Egyesült…
A házigazda Real Madrid aktívabb volt az AS Románál, így aztán az első félidőben többször is fölhördült a Bernabeu stadion közönsége, a 18. percben mégis nagy csönd telepedett a pályára: Aquilani bődületes erejű távoli lökete a vinkli felé tartott, ám végül a kapufán csattant.
A Buzsáky Ákossal felálló Queens Park Rangers gólnélküli döntetlent ért el a Coventry City ellen az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályának 36. fordulójában. A magyar idegenlégiós végig a pályán volt, s a beszámolók szerint az 52. percben ő állt a legközelebb a gólszerzéshez, de lövése nem sokkal elkerülte a hazai kaput. Betalálnia nem sikerült Buzsákynak, ám egy sárga lappal azért gazdagodott…
Idei hetedik vereségét szenvedte el Szávay Ágnes: folytatva ez évi rossz szokását, ezúttal is nevesincs ellenféltől sikerült kikapnia a 600 ezer dollár összdíjazású bangalorei tornán. A verseny honlapján még mindig olvasható a lelkendező információ, amely szerint a "szenzációs tinédzser" is nevezett az eseményre, most meg az a helyzet, hogy ötödik kiemeltként nem jutott a harmadik fordulóba.
Kedden Sopronban a városházán tárgyalt a REAC elnöke, Forgács József és a klub igazgatója, Kutasi Róbert Amint arról Abdai Géza sportért felelős alpolgármesterrel egyeztetve Kuslics Balázs, az önkormányzat sajtóreferense beszámolt, a megbeszélésen több téma is szóba került
A listavezető Győr kiütéssel győzött a címvédő Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. A győriek ebben az idény mind a 31 tétmérkőzésüket megnyerték.
Az FC Liverpool 4-0-ra kiütötte a West Ham Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 2. fordulóból elhalasztott mérkőzésén. A hazaiak legjobbja a triplázó spanyol csatár, Fernando Torres volt. A Vörösök sikerükkel feljöttek a negyedik - még BL-selejtezőt érő helyre - a tabellán, igaz, a városi rivális Evertont csak jobb gólkülönbséggel előzik meg.
Vesztegetési kísérlettel vádolja az UTA labdarúgóklub Cristian Dulca szövetségi megfigyelőt Az aradiak azt állítják, hogy a föderáció küldöttje megkereste egyik játékosukat, és arra próbálta rávenni, hogy ne játsszon képességei szerint a Kolozsvári U elleni mérkőzésen
A belgrádi kerületi ügyészség szerdán 30 nappal meghosszabbította a Crvena zvezda egykori funkcionáriusainak, Dragan Dzsajicsnak, Vladimir Cvetkovicsnak és Milos Marinkovicsnak az őrizetbe vételét, így valamennyien még egy hónapot kénytelen majd rács mögött tölteni A bíróság szóvivője, Ivana Ramić azt nyilatkozta, hogy a gyanúsítottak azért maradnak a börtönben, hogy ne tudjanak kapcsolatba…
Hát kinek másnak hinnék, mint a magyar futballszövetségnek, még úgy is, hogy a szervezet a nemzeti csapat főnökeként csupán partner abban, hogy jönnek-e az argentinok Tudva, hogy a nagy hírű intézménynek "viszszaigazolása" is van arról, hogy mieink lesznek június 4-én a dél-amerikai klasszisok, még erősebb bennem a hit
Horrorbalesetben vesztette életét az orosz kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Andrej Tyisszin. A szakembert felborult motorcsónakja egyik csavarja sebesítette meg végzetes módon.
Sorozatban negyedszer is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Real Madrid számára a Bajnokok Ligájában. A Blancók 2-1-re kikaptak az AS Romától a Bernabéuban, és kiestek.
A cirkálósúly jelenlegi világbajnoka, a WBC/WBA öveket birtokló David Haye (20 győzelem 1 vereség), a szombati mérkőzésre készülődvén nem csak walesi ellenfelét, a WBO bajnok Enzo Maccarinellit szólította meg, hanem az IBF-első Steve Cunningham-et is bántó jelzőkkel illette. Az érdekelt visszavág! Kivel küzdöttem? Ő kivel küzdött?! értetlenkedett Cunningham. Kiütötte Mormecket, akinél nem…
Valóságos tömeghisztéria alakult ki, amikor David Beckham megjelent egy sanghaji kórházban A rendőrök csak nagy erőfeszítéssel tudták uralni a helyzetet
Miután Tomas Ujfalusi nem hosszabbította meg a Fiorentinában hamarosan lejáró szerződését, Matteo Ferrarit - aki szintén nem hosszabbított az AS Romával - kapcsolatba hozták a firenzei csapattal és Ernesto Bronzetti pedig megerősítette ezt.
A Budapest Bank-FTC - Győri Audi ETO bajnoki mérkőzés után az érthetően csalódott Zsiga Gyulával , valamint a csapatával maximálisan elégedett Konkoly Csabával beszélgettünk.
Várható volt, hogy nem zárul le csak úgy az MTK-ügy Mint arról már korábban többször beszámoltunk, január 8-án az MLSZ fegyelmi bizottsága első fokon hat pontot vont le a jelenleg listavezető kék-fehérektől, mert az illetékesek szerint a klub nem fizette be a Németh Krisztián és Simon András Liverpoolba eladása után járó pénzt (az eladási ár négy plusz egy százalékát) a Magyar Labdarúgó-szövetség…
Ez az igazi csodafoci: százmilliókkal megerősítették az Újpestet, a védelem tengelyébe visszahozták Juhár Tamást, a szakmai munkáért felelős Urbányi István iránt töretlen a bizalom, és mindennek meg is van az eredménye. Elég annyit mondanunk, hogy az UTE legutóbbi két meccsén 11 gólt láthattak a nézők. A zalaegerszegi bajnoki és a Debrecen elleni hazai ligakupameccs után a semleges néző alighanem…
A New York Knicks ismét vereséget szenvedett, ezúttal LeBron James remek játékával nem tudott mit kezdeni a Keleti főcsoport utolsó előtti helyén álló együttes. A keleten élen álló Boston Celtics csapata a Detroit Pistonst verte meg hazai pályán.
A Real Madrid hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett az AS Roma együttesétől, így búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében A spanyol gárda egymást követő negyedik idényében nem tudott bejutni a legjobb nyolc közé
Kiegyenlített küzdelmet hozott a Nyugati főcsoport negyedik helyén álló San Jose Sharks mérkőzése a keleti oldalon az ötödik Ottawa Senators ellen. 0?0-ás első harmadot követően, a második játékrészt a Senators nyerte egy góllal, míg a harmadikat a Sharks szintén egy góllal. Végül a szétlövésben a San Josenak sikerült betalálnia.
Csütörtökön és pénteken Dunaújvárosban rendezik a férfi röplabda Magyar Kupa négyes döntőjét. Az első elődöntőben a címvédő Kaposvár a magyar bajnokságban alapszakasz-győztes Kecskeméttel találkozik, míg a másik ágon Dunaferr-MAFC csatára kerül sor.
Nagy lépést tehet a TOP 10-ben kerüléshez Yoan Pablo Hernandez a Sauerland fiatal cirkálósúlyú tehetsége. Az ifjú kubai bokszoló március 29-én a korábbi WBC bajnok Wayne Braithwaite ellen bizonyíthat, aki egykoron a kategória legjobbjának számított. Hernandez eddigi profi karrierje során 14 meccset
A jövő héten Manny Pacquaio ellen bokszol visszavágót Juan Manuel Marquez a WBC nagypehelysúlyú világbajnoka. A mexikói bunyós a négy évvel ezelőtti első találkozón döntetlen eredményt ért el a félelmetes Pacman ellen annak ellenére is, hogy az 1. menetben három alkalommal is padlót fogott. Marquez
Silvio Berlusconi, a Milan elnöke kijelentette, hogy a csapat jelenleg sérült játékosával, Ronaldóval mindenképpen új szerződést kell kötnie a klubnak, mert a "Fenomén" jövőre még hasznos tagja lehet a keretnek. A klub első embere biztos a csatár felépülésében.