Ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke évértékelő beszédében. Ez azonban nem így lenne: Orbán, tehetségének, szorgalmának köszönhetően, meglehet, tandíjmentességet kapna. Ha mégsem, akkor a kormányzása idején bevezetett és most megemelt diákhitel segítene rajta.
A Fidesz elnöke 2006. október 23. óta számtalan értelmezését adta az általa kezdeményezett népszavazásnak, és ítélte meg hol egyértelműen, hol óvatosabban a referendum várható politikai következményeit. Íme.
A Magyar Nemzet tegnapi számában azt állította, hogy érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a HospInvest Zrt.-nek a Heves megyei kórház működtetésére benyújtott nyertes pályázatát, mert a cég tartozásairól szóló banki igazolás nem megfelelő. A Fidesz polgári frakciója a múlt pénteki Heves Megyei Közgyűlésen is felvetette: a HospInvest csak két évre visszamenőleg igazolta, hogy nincsenek…
Alkotmányosan nem kifogásolható, hogy a népszavazási kérdésben megjelölt időpont, vagyis 2009. január elseje előtt eltöröljék a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat; de egy ilyen törvényjavaslat megszavazása nem lehet kötelező az Országgyűlésre nézve - nyilatkozta lapunknak Lövétei István.
Néhány tízezertől akár kétszázezer forint is összejöhet havonta egy-egy háziorvosi praxisban a vizitdíjból. S bár az orvosok utálják szedni a pénzt, de azt nem bánják, hogy jelentősen bővültek a modernizációs lehetőségeik.
Tönkremehet Nógrád megye egyik legjelentősebb ipari műemléke, a héhalmi háromlyukú híd, ha hamarosan nem kezdenek hozzá a felújításhoz. Az alapjai már nem látszanak, a szerkezet repedezett. A nógrádi település a létesítmény turisztikai célú hasznosítását tervezi.
Keményen kampányol a vizitdíj eltörléséért Simon Miklós fideszes parlamenti képviselő, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogát polgármestere. Ugyanakkor Simon felesége, Rizsák Ildikó háziorvosként dolgozik Nyírbogáton, így a vizitdíj esetleges megszüntetése érzékenyen érintheti a családi kasszát.
Az Országgyűlésnek nyárig törvényben kell rögzítenie, hogy eskütételkor milyen szöveget kell elmondaniuk az önkormányzati képviselőknek - a jelenlegi gyakorlat ugyanis alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság mostani döntése a bodajki eskübotrány utóéletéhez tartozik.
Az MDF-fel is kapcsolatban állt, Dávid Ibolya egyik németországi útjának szervezésében is részt vett Gulya András, aki a MÁV Cargo privatizációjából mintegy 2 milliárd forintos sikerdíjat szakított.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke szerda este az MTV Az Este című műsorában úgy fogalmazott: a politikának nem csak a hatalom, hanem a társadalom is része. Ezért úgy gondolja, hogy jelentős politikai változások indulnak meg majd Magyarországon, mivel az emberek megtapasztalják, hogy két választás között is van lehetőségük és erejük ahhoz, hogy maguk is részt vegyenek a közéletben.
Az egyetemi klinikákhoz hasonlóan súlyponti intézménynek számító szentesi kórház 4 milliárd forintnyi 2007-es költségvetésének 1,2 százalékát jelentette a vizitdíj és a kórházi napidíj.
Az Új Iskola, Új Tudás program hatása már ebben az évben érezhető lesz - állítja Hiller István. Idén uniós forrásokból több mint 50 millird forintot a kormányzat az iskolák korszerűsítésére. Az oktatási és kulturális miniszter szerint a program előnyeit az egész magyar társadalom élvezi majd. A segítségével létrejövő modern magyar iskolarendszer nemzeti ügy, ezért létrehozásában Hiller mindenkire…
Budai, észak-pesti és váci, kelet-pesti és monori, illetve dél-pesti és dabasi terület - ez lesz az új egészségbiztosítási rendszerben a Központi régió négy egysége. Az egészségbiztosítási törvény alapján 22 pénztárat alapít az állam: ebből 18-at a megyékben, négyet pedig Budapesten és Pest megyében; ez utóbbi felosztását szerdán tették közzé a Magyar Közlönyben.
Fejek hullanak a Heves megyei Fideszben. Várhatóan Magyar István egri elnök mellett Csáki Zsigmondot, Heves város fideszes polgármesterét is kizárják a pártból. Az ügy még tavaly szeptemberre nyúlik vissza, amikor a Fidesz választmánya az ellenzéki irányítású önkormányzatoknak megtiltotta, hogy magánkézbe adják az egészségügyi intézményeket. A hevesiek azonban fittyet hányva a központi akaratra…
A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszüntetése a népszavazás minimális követelménye - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz elnöke. Orbán Viktor közölte: március 9-én estére összehívta a párt elnökségének ülését, amin azonnal döntenek a teendőkről, így a már 95 százalékban kész törvényjavaslataikról is. A volt miniszterelnök beszélt a Déli Áramlat gázvezetékről aláírt…
Csekket is csatolt a Fidesz ahhoz az akár több százezer emberhez eljuttatott levélhez, melyben Orbán Viktor a hétvégi népszavazáson "igen"-re buzdítja a címzettet, mert adományt is kért a párt kampányához. Az MSZP ezt ízléstelennek tartja, főleg a kampány végén. Eközben a Marketing Centrum legfrissebb előrejelzése szerint 33 százalékos lehet a részvétel, és bár az igenek többségben lesznek,…
A szocialisták saját szavazóikat csapták be, mert ők a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat "jutalomból kapják" - mondta Kövér László szerdán Bácsalmáson.
Lejárt a külügyi tudósítás fénykora a Neue Zürcher Zeitungban: Andreas Oplatka közép-európai tudósító tényszerű, precíz munkásságát hiányos és pontatlan munka váltotta fel.
Nyíregyháza - Van egy 16 éves lányom, akire ugyanúgy, mint rám, nyomasztóan hat ez a kilátástalan állapot. Sok mindent kipróbáltam, én sem alamizsnát kérek, csak munkát!
Orbán Viktor szerint a magyar politikai osztály a népszavazással sokat fog tanulni: megtanulja, hogy több alázatra, odafigyelésre van szükség, többet kell konzultálni és egyeztetni az emberekkel, ha ugyanis ezt elmulasztja, akkor ezt be fogják rajta hajtani, számon fogják kérni tőle, mert elég erősek hozzá.
Több, a közelmúltban privatizált kórház sorsa válhat bizonytalanná, ha a bíróság jogerősen is kimondja, hogy a közbeszerzési törvény megsértésével adták át a működtetési jogukat.
Hét éve nagy pácban voltunk. Különösen a Beregben élők érezhették úgy, mintha itt lenne a világ vége, hiszen Tarpánál 2001. március 6-án délután fél kettőkor átszakadt a gát...Lefler György
Hét éve nagy pácban voltunk. Különösen a Beregben élők érezhették úgy, mintha itt lenne a világ vége, hiszen Tarpánál 2001. március 6-án délután fél kettőkor átszakadt a gát...Lefler György
A népszavazás előtt az egészségügyet érintő kérdésekről dr. Vojnik Mária (MSZP) országgyűlési képviselőt és dr. Rizsák Ildikó (Fidesz) megyei közgyűlési tagot, háziorvost kérdeztük.
A népszavazás előtt az egészségügyet érintő kérdésekről dr. Vojnik Mária (MSZP) országgyűlési képviselőt és dr. Rizsák Ildikó (Fidesz) megyei közgyűlési tagot, háziorvost kérdeztük.
Debrecen - Volt dolguk bőven a baleseti helyszínelőknek szerdán késő este Debrecenben, amikor közel egy időben két személyi sérüléssel járó közúti baleset is történt.
A professzorból a próféta beszélt a távfűtési tanácskozáson, legalább is ami a krízishelyzetet illeti. Az ugyanis két év alatt már kézzel fogható közelségbe került. Viszont a versenyképességgel még most sincs minden rendben... Galambos Béla jegyzete
A Magyar Honvédség őrnagyaként szerelt le 2003-ban a Magyar Gárda jelenlegi főkapitánya, Dósa István, aki Usztics Mátyás színészt váltotta a szervezet élén - olvasható a HVG internetes oldalán szerdán.
A professzorból a próféta beszélt a távfűtési tanácskozáson, legalább is ami a krízishelyzetet illeti. Az ugyanis két év alatt már kézzel fogható közelségbe került. Viszont a versenyképességgel még most sincs minden rendben... Galambos Béla jegyzete
Nyíregyháza - A sajátos nevelési igényű tanulók (SNI gyermekek) nehezen tudnak beilleszkedni felnőttkorukban a munka világába, ezért az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges készségek megszerzése kiemelten fontos számukra.
John McCain lesz a republikánus párt jelöltje a november 4-i amerikai elnökválasztáson - ezt tette immár minden kétséget kizáróan nyilvánvalóvá a keddi előválasztási forduló, amelyen a veterán politikus biztosította magának a szeptemberi jelöltállító konvenció küldöttszavazatainak többségét.
Az emberek több mint negyede megengedhetőnek, de legalábbis szükséges rossznak tekinti a hétköznapokban felbukkanó korrupció különböző formáit - derül ki a TNS Hungary kutatásából.
Jelenleg biztosan több mint 30 ezer tagja van az MSZP-nek, ők kapnak majd a központból levelet a pártszavazás kérdőíveivel - tudta meg a Magyar Nemzet.
Debrecen - Nagy üvegfelületek, terrakotta vörös szín, kovácsoltvas korlátok, díszburkolatok jellemzik majd a júniusra elkészülő első ötcsillagos szállodát, a Hotel Divinust.
Túlfizetést állapított meg Orbán Viktor Fidesz-elnök vagyonosodási vizsgálata során az APEH és visszautalt 135 ezer forintot - hangzott el a tv2 szerda esti híradójában.
Személyi igazolványok sokaságát gyűjtötték be a hét végén a tiszavasvári cigány telepek lakóitól, nem kizárt, hogy összefüggésben a március 9-i szociális népszavazással - állítják helybeliek. Tudósítónk a lakosoktól úgy értesült, a személyi igazolvány kampányszerű beszedése indok nélkül, ám a családok megfenyegetésével történt. Nevét egyetlen érintett sem merte elárulni, az önkényes…
Több közelmúltban privatizált kórház - köztük az egri és a gyöngyösi - sorsa válhat bizonytalanná, ha a bíróság jogerősen is kimondja, hogy a közbeszerzési törvény megsértésével adták át a működtetési jogukat. Megtudtuk azt is, hogy a HospInvest Zrt. a frissen megszerzett egri kórház helyett újat építene.
Debrecen, Berettyóújfalu – Bárki láthatja március végétől, mennyi műhibapert indítottak egy-egy kórház ellen, szerte az országban – a hónap végétől ugyanis az interneten hozzáférhetővé válik ez a lista.
Eredményes és érvényes népszavazás várható, ráadásul mindhárom alapdíjat eltörlik, 68 százalékos részvétel mellett - olvasható a Publicus Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet szerdán közöltek távirati irodával. A Marketing Centrum legfrissebb kutatása szerint 33 százalékos részvétel várható.
A koszovói szerbeknek kidolgozott autonómiaelemeket a délvidéki - vajdasági - magyarok át akarják venni. Április 25-re a térségbeli három magyar párt - a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Szövetsége és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt - közös bizottsága leteszi az asztalra az egyeztetett autonómiakoncepciót. Ezt a belgrádi parlamentben akarják majd elfogadtatni. Nem…
Elutasították Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány panaszát, amelyet azért nyújtott be, mert szolgálati visszaéléssel gyanúsították - hangzott el a TV2 Tények című hírműsorában szerdán.
A szocialisták saját szavazóikat csapták be, mert ők a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat "jutalomból kapják" - mondta Kövér László szerdán a Bácsalmáson. A Fidesz országos választmányának elnöke a miniszterelnök által bejelentett Új Tulajdonosi Programot hazugságnak nevezte.
A népszavazás mindhárom kérdése körül parázs viták alakultak ki a politikán és a szakmán belül is. Szakértőink szerint mindkét oldal érvelésében van igazság. Vegye sorra a pro és kontra állításokat a FigyelőNettel!
Rendőrségi ügy lett Szentesen abból, hogy egy középiskolában a diákok egymásnak küldözgettek egy olyan videót, amelyen egyik társuk önkielégítést végez - írja a Blikk. Az igazgató fordult a rendőrökhöz, hogy elejét vegye a hasonló eseteknek.
Több közelmúltban privatizált kórház – köztük az egri és a gyöngyösi – sorsa válhat bizonytalanná, ha a bíróság jogerősen is kimondja, hogy a közbeszerzési törvény megsértésével adták át a működtetési jogukat – értesült a Magyar Nemzet.