Folytatódik a közalkalmazottak és a munkaadók közötti bérvita Németországban. A szakszervezetek ezen a héten a repülőterek megbénításával akarnak nagyobb nyomatékot biztosítani bérkövetelésüknek.
Vajna Éva kilenc gyerekéből egyet sem nevel, büntetőper folyik ellene két fia eladásáért. Három hete újabb kisfiút szült, de a kórház nem akarja odaadni neki. Ő minden követ megmozgat, hogy megkaphassa Bencét.
Nincs zavar a magyarországi földgázszállításban, annak ellenére, hogy hétfő reggeltől a Gazprom 25 százalékkal csökkentette az Ukrajnába irányuló exportját - mondta az InfoRádiónak, a Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója. Zsuga János hozzátette: az ország napi gázszükséglete 44-46 millió köbméter, a földalatti tározókból pedig naponta akár 51 millió köbméter földgázt is ki tudnak nyerni. Az…
Magyarországon ma még szinte kizárólag külföldi szervezetek és hatóságok becsléseiből következtetnek a szellemitermék- és áruhamisítással okozott gazdasági kár nagyságára. A hétfőn megalakított Hamisítás Elleni Nemzeti Testület egyik legfőbb feladatának a pontos helyzetértékelést jelölte meg a szervezet elnöke.
Rudi Zoltán, a Magyar Televízió Zrt. holnap távozó elnöke Medveczky Balázs digitális igazgatót kinevezte alelnöknek. Így a nyár közepéig ő vezeti majd a köztévét.
Az ombudsmani hivatal elegáns termének falán grafikák, festmények és irodalmi alkotások sorjáznak: hajléktalansággal küzdő művészek alkotásait állították ki.
Félreértésen alapult az egészségügyi miniszter szerint az MSZP-nek az a tegnapi bejelentése, hogy - a szocialisták közbenjárására - mégsem lesz kötelező a széfek beszerzése.
Egy szűk hét még hátravan a népszavazásig, tehát fel kell készülnünk a legabszurdabb kormányzati kampánynyilatkozatokra, akár még az is "kiderülhet", hogy a Fidesz akarta bevezetni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Gyurcsány Ferenc ugyanis az elmúlt hét végén azt a "tréfát" eszelte ki, hogy a Fidesz eladná az országot 30 ezüstért, vagy 300 forintért, azaz "a Jövő nem igennel, hanem…
Sikeres a tizenkét esztendővel ezelőtt, 1996-ban indított magyarországi hód-visszatelepítési akció: az eddig beköltöztetett 221 fős állomány megduplázódott, a természetes szaporulattal együtt immár félezerre tehető a nálunk élő egyedek száma.
Együttműködési megállapodást kötött tegnap a zuglói SZDSZ és MSZDP képviselőcsoportja. A helyi szocialista-liberális koalíció többsége ugyanis veszélybe került az MSZP-frakció januári szakadása után: három képviselő - Tamás László, Kricsfalvi Jenő és Szűcs István - otthagyta az MSZP-frakciót, és szociáldemokrata képviselőcsoportot alakított.
Behozta a lemaradást az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszának kivitelezője: úgy tűnik, tartani tudja a május végi átadási határidőt. Az M7-es utolsó szakaszát várhatóan június végétől vehetik birtokukba az autósok.
Várhatóan kötelező lesz érettségit tenni legalább egy természettudományos tárgyból. Pálinkás József, a Fidesz egykori oktatási minisztere erre irányuló javaslatát egyhangúlag támogatta az Országgyűlés oktatási bizottsága. Pálinkás szerint a természettudományos ismeretek megerősítésére égető szükség van, hiszen a terület szakemberhiánnyal küzd, az átlagember pedig az alapvető kérdésekkel sincs…
Közbeszerzés nélkül, titokban adta át tíz évre Nyíregyháza összes közterületi reklámhelyét egy baloldali kötődésű vállalkozásnak a város médiacége. - A félmilliárdos szerződés törvényellenes, követeljük annak felfüggesztését - jelentette ki Vinnai Győző, a nyíregyházi közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője.
A Fidesz nem a magántőke, hanem a konkurencia kiszorítását akarja elérni az egészségügyben - mondta az egri kórház üzemeltetésébe adásáról a szocialista Szabó Zoltán. A honatya azzal érvelt: számos fideszes városban döntöttek már a magántőke bevonása mellett. A Magyar Kórházszövetség elnöke a politikai indulatok miatt nem foglalt állást, de azt mondta, a betegeknek mindegy ki tartja fenn a…
Törvénytervezet-beadási verseny alakulhat ki a kormány és az ellenzék között napokon belül. Ha sikeres lesz a Fidesz által kezdeményezett népszavazás, akkor a vizitdíj, a kórházi napidíj, illetve a tandíj eltörlését mind a két nagy párt kezdeményezni fogja. Március 10-én a Fidesz nem nyújt be bizalmatlansági indítványt a miniszterelnök ellen, ehelyett - mint megtudtuk - kommunikációs csatát indít…
Nem fogott kezet az oktatási és kulturális miniszterrel Pokorni Zoltán, élesen bírálta a kormányfőt Navracsics Tibor. Gyurcsány Ferenc országgyűlési vitanapot szorgalmazott a lehetséges adóváltozásokról, és jelezte, a felvetések hatástanulmányait elküldték a frakcióvezetőknek. Közölte, az ő elképzeléseiket is várja.
Anglia és Svédország után most Kanadába készülnek a mohácsi romák. Március elsejével ugyanis Kanada eltörölte a vízumkényszert Magyarországgal szemben is, így több roma menne ki a tengerentúlra a Duna-parti városból.
Az SZDSZ ügyvivője szerint, ha az igenek lesznek többségben a népszavazáson, akkor a parlamentnek minél hamarabb dönteni kell arról, hogy 2009-től miként szüntesse meg a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
Gyurcsány Ferenc meghívására ma Budapesten tárgyal Sali Berisha albán miniszterelnök. A két kormányfő a kétoldalú kapcsolatok áttekintése mellett az euroatlanti integrációról és a nyugat-balkáni régió stabilitásáról tárgyal. A függetlenségét február 17-én kikiáltott Koszovó ügye minden bizonnyal kiemelt téma lesz.
Amikor valaki visszaigényel adót, fel kell tüntetnie, hogy pontosan mekkora összegről van szó, hová kéri folyósítani, illetve nyilatkozni arról, hogy az illetőnek köztartozása nincs... Az Apeh tavalyi munkájáról [.pdf - 535KB]
Amikor valaki visszaigényel adót, fel kell tüntetnie, hogy pontosan mekkora összegről van szó, hová kéri folyósítani, illetve nyilatkozni arról, hogy az illetőnek köztartozása nincs... Az Apeh tavalyi munkájáról [.pdf - 535KB]
Az SZDSZ fővárosi frakcióvezető-helyettese szerint gátolná a valódi verseny kialakulását Budapesten, ha a szocialista elképzeléseknek megfelelően egy nagy gazdasági társaságba vonnák össze a fővárosi kórházak irányítását.
Szégyen és gyalázat a rendszerváltás utáni magyar állam részéről az a durva és elfogadhatatlan diszkrimináció, amelyben szegény, ártatlanul meghalt honvédeinket részesíti ez a demokratikus jogállam.
Szégyen és gyalázat a rendszerváltás utáni magyar állam részéről az a durva és elfogadhatatlan diszkrimináció, amelyben szegény, ártatlanul meghalt honvédeinket részesíti ez a demokratikus jogállam.
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint "kínos félreértés" volt az a hétfői MSZP-s bejelentés, miszerint mégsem büntetik meg a hiányzó széfekért a kórházakat - számolt be róla a keddi Népszabadság. A tárca közölte: kötelező március 9-ig megrendelni a széfeket minden kórháznak.
Debrecen - A szomszédban már 3 kutya van. Ez nem is lenne baj, ha esténként nem ugatnának és estéről-estére nem zavarnák az álmunkat. Már többször kértük a szomszédot, vagy kössék meg, vagy zárják be őket, de erre nem hajlandók.
Óriási anyagi terhet vesznek a nyakukba a fiatalok, hiszen a különbözetet tíz, húsz – esetleg harminc – évi hitelre kapják meg. A havi törlesztőrészletek pedig tízezrekre rúgnak.
Óriási anyagi terhet vesznek a nyakukba a fiatalok, hiszen a különbözetet tíz, húsz – esetleg harminc – évi hitelre kapják meg. A havi törlesztőrészletek pedig tízezrekre rúgnak.
Egy ember meghalt, egy súlyosan sérült a 63-as főút Aba és Belsőbáránd közötti szakaszán, ahol kedd hajnalban két kisteherautó frontálisan ütközött - közölte a rendőrség az MTI-vel .
A Népszabadság arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter ma jelenti be a polgárosodás programjának közoktatást érintő pontjait. A kormányfő szerint a változtatásokra a Pisa-felmérés eredményei miatt van szükség.
Hivatali visszaélés bűncselekményének gyanújával indított nyomozást a Fővárosi Főügyészség egy lapban tavaly novemberben megjelent tényfeltáró cikk kapcsán. Az említett írás alapja ugyanis egy olyan nyomozati vallomás volt, amelyet valaki névtelen borítékban juttatott el a Magyar Nemzethez.
1949-ben az akkor hatvanéves Edith Bone Budapestre jött, hogy egy magyar kiadó számára egy angol szakkönyvet lefordítson. Beszélt magyarul, ugyanis Magyarországról származott, ahonnan 1919-ben, egy vöröskeresztes küldöttséggel került a polgárháborús Oroszországba.
Kedden jelenti be a polgárosodás programjának közoktatásról szóló pontjait Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási miniszter - írja a Népszabadság.
Csaknem 1400 népszavazási értesítőt égetett el egy kecskeméti postás – értesült a Magyar Nemzet. Közben az egyik fővárosi kerületben több mint kétezer értesítőt nem vett át a gazdája.
A Népszabadság szerint integrált természettudományos oktatás, kezdő tanároknak járó bérpótlék, kedvező laptopvásárlási lehetőség szerepel a kormányprogram közoktatást érintő pontjaiban. A miniszterelnök és Hiller István oktatási miniszter kedden jelenti be a terveket.
Mindössze négy - unión kívüli országban működő - határon túli magyar szervezet vett részt kedden a parlamentben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) országgyűlési intézménnyé alakításáról szóló határozati javaslat parlamenti szavazásán.
Kiégett egy személygépkocsi a budapesti IV. kerületi Berda József utcában egy parkolóban hétfő este; a rendőrség tájékoztatása szerint az autót körözték, így felmerült a szándékos tűzokozás gyanúja - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A napidíjat azért találták ki, hogy megszüntesse azt a gyakorlatot, hogy az ágykihasználtság növelése miatt "papíron" bent tartják a beteget. Az ágydíj, bár ezt a funkcióját úgy tűnik, teljesítette, szakértők szerint nem játszik jelentős szerepet sem a kórházak, sem a betegek életében. A kórházaknak az sem jelentene nagy érvágást, ha a népszavazás után megszűnne, igaz egy-két intézmény esetében le…