Nemcsak fejlesztéseket, hanem szemléletváltást is remélünk az európai uniós támogatások segítségével megvalósuló projektektől, azt, hogy - paradox módon - állami segítséggel erősödik az öngondoskodás igénye. Erről is beszélt tegnap a Népszabadság szerkesztőségének vendégeként Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
Csak részben sikerült végigvinni a kormányfő "tisztasági csomagját": az összeférhetetlenségi szigorítások megvalósulnak, de a képviselői költségtérítések ügye a patkó mindkét oldalán ellenkezést váltott ki, a főállású képviselőség miatt pedig majdnem palotaforradalom tört ki az MSZP-ben. A párt- és kampányfinanszírozás ügyében a Fidesz gáncsolja a törvényhozói lendületet.
Április elsejével kikerül a felsőoktatási törvényből a fejlesztési részhozzájárulás (köznyelvben tandíj) fizetésének kötelezettsége. Így az őszi félévet 2008-ban megkezdő hallgatóknak az államilag finanszírozott helyeken nem kell fizetniük. Azok a mesterképzésben tanuló diákok, akik a múlt hónapban befizették tandíjukat, harminc napon belül visszakapják a befizetett összeget. Hiller István…
Az ellenzék felszólította a kormányt, vonja vissza az egészségpénztárakról szóló törvényt, ha el akar kerülni egy újabb népszavazási kudarcot. A kormánypártok nem hátrálnak.
- Szemfényvesztés, magyarul csalás - Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök szerint ez történt március 9-én a népszavazáson. A kormányfő a budapesti MSZP Közvetlen kapcsolat programjának rendezvényén felszólalva rámutatott: a Fidesz az igenek többsége után már arról beszél, hogy ha a díjak eltörlése után nem pótolják a kieső bevételeket, válságba kerül az egészségügy.
A közeljövőben több száz postai dolgozó veszítheti el az állását amiatt, mert a Magyar Posta külső cégekre vagy önkormányzatokra bízza a kisposták működtetését. Az állástalanná váló dolgozók számára, valamint az őket foglalkoztató cégek támogatására országos munkaerő-piaci program indul.
Információink szerint kilencen pályáztak a Kecskeméti Katona József Színház igazgatói posztjára. A megismételt pályázat körül sok a bizonytalanság. Neveket - adatvédelmi okra hivatkozva - nem közöl az önkormányzat.
Az idén nyáron Dunaújvárosban rendezik meg az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Talákozója (EFOTT) rendezvényeit. A lepusztult állapotban lévő Szalki-szigetet - július közepéig - alkalmassá kell tenni a rendezvény fogadására.
Markó utca 25, Fővárosi Bíróság. Az utca túloldalán százötven gárdista ázik a tavaszi esőben. Ha nem tudnánk, hogy ők a magyar újnyilasság megtestesítői, azt is hihetnénk, hogy világháborús filmforgatás közepébe csöppentünk.
Azt a legnagyobb ellenzéki párt és az őket támogató szakmai szervezetek is elismerik, a népszavazás döntése, a díjfizetés megszüntetése nagy érvágást jelent. Ám erre a referendum előtt a kezdeményezők nem hívták fel a figyelmet, kétértelműen beszéltek. A Fidesz ama már a költségvetésből pótolná a kieső bevételeket, pedig az Alkotmánybíróság rögzítette: a népszavazási kérdések nem érintik a…
Törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozására - jelentette be tegnap Orbán Viktor. A pártelnök közölte, az indítvány egyrészt visszaállítaná a február 18-a előtti állapotokat, másrészt megelőzné azokat a lépéseket, amelyeket a törvény értelmében a következő háromnegyed évben kellene megtenni. Horn Gábor szerint a törvény jó, a SZDSZ azonban az…
Petíciót adott át az Országgyűlés elnökének egy rákellenes szervezet egy törvény érdekében, amely kötelezővé tenné, hogy a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban vegyszermentes alapanyagokból készült élelmiszerek kerülhessenek az asztalra. "A rák ellen, az emberért, a holnapért" Társadalmi Alapítvány munkatársa az InfoRádiónak elmondta: szervezetük igyekszik példát mutatni azzal, hogy pénzt…
Az átjárhatóság a költségtérítéses képzés és az államilag támogatott képzés között továbbra is megmarad a felsőoktatásban. A hallgatóknak nem kell fejlesztési részhozzájárulást (fer) fizetnük szeptembertől, az a 200 mesterképzésben résztvevő diák, aki már befizette, áprilisban visszakapja a pénzét.
Az ügyészségi kereset ismertetésével megkezdődött a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kezdeményező polgári per a Fővárosi Bíróságon szerdán; a per tárgyalását május 19-re elnapolták. A terem szűkösnek bizonyult, botrányos jelenetek előzték meg a tárgyalást.
A szakmai szervezetekkel egyeztetne az egészségügyi miniszter arról, hogyan orvosolhatók a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetésével keletkező gondok. Horváth Ágnes konkrét javaslatokat vár az érintettektől - különösen a vizitdíjat ellenző, de most többletfinanszírozást követelő orvosi kamarától. A legnehezebb helyzetbe a háziorvosok kerültek: ők a bevételük negyedét bukják el áprilistól.
A Fidesz elnöke szerint a népszavazás nyomán a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése az idei költségvetés mindössze egy ezrelékét, 15,8 milliárd forintot érint.
Pedig, de jó és szép lenne, ha kicsiknek, nagyoknak kezében ott lobogna nemzetünk zászlaja. Nem a szomorúság és a félelem gyötörné a népünket. Szebb Magyarországot, jobb életet ígérnek mindig, de ez csak ígéret marad.
Pedig, de jó és szép lenne, ha kicsiknek, nagyoknak kezében ott lobogna nemzetünk zászlaja. Nem a szomorúság és a félelem gyötörné a népünket. Szebb Magyarországot, jobb életet ígérnek mindig, de ez csak ígéret marad.
Ferenc államférfi - akinek előbb-utóbb fel kell fognia, hogy amiben szereplő, az nem görög dráma, hanem magyar groteszk, rosszul szerkesztett tragikomédia, és nem Latinovits Zoltán fogja eljátszani őt, hanem Bajor Imre - írja az Index. Népszavazási lapszemle.
Nyíregyháza - Gyermekem fiatal, mindössze 34 éves kora ellenére rokkantnyugdíjas. Jogosult-e családi pótlékra, valamint halálom esetén árvaellátásra? Hol kell ezeket az ügyeket intézni?
Nyíregyháza - Gyermekem fiatal, mindössze 34 éves kora ellenére rokkantnyugdíjas. Jogosult-e családi pótlékra, valamint halálom esetén árvaellátásra? Hol kell ezeket az ügyeket intézni?
Debrecen - Tervben van, hogy rehabilitálnák a Nagytemplom mögötti emlékparkot, ám éjszakára zárhatóvá tennék azért, hogy a vandálok ne tudjanak kárt tenni benne. Megkérdeztük, mi erről az emberek véleménye.
Több házi kedvenc is áldozatává vált a rudabányai önkormányzat állattartó rendeletének, amely kimondja: be kell fogni az utcákon kóborló kutyákat - állítják a helyiek.
Nem minden „kisnyugdíjas” egyforma. Van, aki éveken keresztül minimálbérrel jelentette be magát (közben több milliós háza, autója, nyaralója van). A 30-40 év szolgálati idejére kapott 40 ezer nyugdíját az unokája számlájára utaltatja.
A választók kinyilvánították akaratukat, az eredmény egyértelmű - mondta a referendum estéjén Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő azt követően érkezett meg a Duna Palotában működő választási központba, hogy az iroda rögzítette az előzetes eredményt. Az Országos Választási Bizottság (OVB) már az államfő érkezése előtt ismerte az adatokat. A három kérdés - amelynek jóváhagyását az OVB az…
Pert indít Újpest a főváros ellen a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításáért - írta a csütörtöki Népszabadság. A IV. kerület a lap beszámolója szerint azt kéri a Fővárosi Bíróságtól: a beruházás elmaradása miatt állapítsa meg a károkozás tényét. A keresetet március végén, de legkésőbb április közepéig benyújtják - tájékoztatta a Népszabadságot Derce Tamás, Újpest polgármestere.
Sólyom László köztársasági elnök pénteken mutatja be ombudsmanjelöltjeit a parlamenti pártoknak a Sándor-palotában - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI-nek.
Szlovákia már négy éve nem teljesíti maradéktalanul nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségét a Tokaj névhasználattal kapcsolatban - közölte Marczinkó Ferenc, a Tokaj Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.
Meciar egy tegnap esti televízióműsorban Csáky Pállal vitázott, ahol többek között elhangzott az is, hogy "tragédia lenne a szlovákok számára", ha magyar nemzetiségű püspököt neveznének ki. A felvidéki magyar katolikusok már régóta kérelmezik, hogy magyar nemzetiségű püspök vezesse őket.
Budapestet is használja a "Guantánamo expresszt" üzemeltető egyik cég - állítja Amnesty International, ezért a szervezet arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy indítson vizsgálatot az amerikai fogolyszállítások ügyében. A kormánynak nincs tudomása ilyen esetekről, de megvizsgálja az AI információit - közölte Daróczi Dávid.
A főváros ellen indít pert a IV. kerületi önkormányzat. A polgármester szerint a kerületiek a későbbi metróépítés tudatában vásárolták meg lakásaikat, a főváros azonban építési tilalommal sújtja a nyomvonal területeit.
Levélben fordult az oktatási tárca vezetőjéhez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), s azt kérik, hogy Hiller István a lehető leghamarabb hívja össze a Közoktatás-politikai Tanácsot és tájékoztassa a testületet a kormány közoktatási elképzeléseiről - közölte szerdán a PDSZ elnöke.
A demokrácia és az emberi jogok lábbal tiprásának tartja az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, hogy sem őt és társait, sem pedig a Magyar Gárdával egyet nem értő szervezetek vezetőit nem engedték be az árpádsávos kendőt viselők a Jobbik által életre hívott szervezet feloszlatását kezdeményező polgári per szerdai tárgyalására a Fővárosi Bíróságon.
A kormánynak gondoskodnia kell a megszűnő vizitdíj miatt kieső bevételek pótlásáról a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) álláspontja szerint; a testület szerdán ismertetett határozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat önként vállalta a vizit- és a napidíj április 1-jei megszüntetését.
Nyíregyháza - Egy közelben lakó panaszkodott arra, hogy Nyíregyházán, a Belső körúti tavon lévő nád évek óta nincs levágva, annak ellenére, hogy többször kérték az illetékeseket a tó környékének rendbe tételére.
Újabb rendőrtanúk meghallgatásával folytatódott az a büntetőper, amelyben egy rohamrendőrt állítottak bíróság elé hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vádjával.
A gyülekezési jog szigorítását kezdeményezte országgyűlési képviselőként Rogán Antal belvárosi polgármester. A módosító indítványban új mellékbüntetésként a rendezvénytől való eltiltás szerepel. Az eltiltás minden rendezvényre vonatkozna, például koncertekre is, ha abban a városrészben tartják, ahonnan az illetőt kitiltották.