Az országban egyedülálló létesítmény, Gasztronómiai örömök somogyi tárháza nyílik a közeljövőben Kaposváron, a Fino Food Kft. gyárában. A kezdeményezés révén a tejipari cég a megye gasztronómiai emlékeit, borait és sajtjait szeretné megmutatni a nagyközönség számára is, ezáltal színesíteni szeretnék a város turisztikai kínálatát.
Szobrot állítottak Szombathelyen a tavaly elhunyt István Lajos Széchenyi-díjas orvosprofesszornak. Némethy Balázs vasi szobrászművész bronzból készült alkotását a Vas Megyei Markusovszky Kórház szoborparkjában állították fel szombaton, az avatóünnepségen részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.
A pesti Broadway tőszomszédságában álló Szent Teréz egyházközségben a nap szinte minden órájában zajlik a közösségi élet, Horváth Zoltán plébános pedig mindenkivel szót ért: gyerekkel és nyugdíjassal, kényes értelmiségivel és szűkszavú mesteremberrel. A lelkész szerint a húsvét üzenete hívőnek és nem hívőnek ugyanaz: nincs végképp elrontott emberi élet.
Mindenhol élnek csöndes, szeretetre méltó, nagyon jó és velülk ellentétben irigy, rosszindulatú emberek. Példának említenék egy társasházat, melynek lakói nagyon különböző emberek.
Egyek - Az első napon a legények, az ünnep másnapján a lányok locsolkodtak - dézsából, kútvízzel. Kapós lány voltam, sok locsoló jött mindig. Csapatostól érkeztek, volt, hogy egy nap nyolcszor öltöztem át.
A rendőrség őrizetbe vett egy szombathelyi férfit, akit a műemléki védelem alatt álló kőszegi volt posztógyár elbontásával gyanúsítanak - erősítette meg az MTI-nek az RTL Klub híradójának információját Szalai Ferenc alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton.
Egy szerencsés lottózó eltalálta az ötös számkombinációt. Nyereménye több, mint 84 millió forint - A négyesre helyesen tippelők száma is eléri az ötvenet.
Polgármesterek kezdeményezték a közelmúltban, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők vállaljanak több közcélú munkát, ezzel is hozzájárulva a települések közfeladatainak elvégzéséhez.
Polgármesterek kezdeményezték a közelmúltban, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők vállaljanak több közcélú munkát, ezzel is hozzájárulva a települések közfeladatainak elvégzéséhez.
Nyíregyháza - Szombaton megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Dél-Amerika Ház, melynek árnyékában egy kis tevelány jött világra. Az ajtón belépve egy trópusi esőerdőben találjuk magunkat, csodás növény- és állatvilág elevenedik meg előttünk.
"Mit tenne itt most Kalazancius?" - tette föl magának és rendtársainak a kérdést 1956 novemberének végén egy fiatal piarista szerzetes. De nemcsak akkor, hanem előtte és utána is, többször visszatért e kérdés. És a megfelelő válasz nem késett soha.
Téglás - Az ingatlant telekkönyvileg ugyan nem osztották meg, de a szerződésben rögzítették, hogy a téglalap alakzatot a hosszabb oldalán megfelezve veszik használatba. Mégsem így történt, s most áll a bál.
A fővárosi főépítész szerint öt-tíz éven belül épül meg a következő Duna-híd Budapesten, méghozzá a Csepel-szigetnél. Az érintett négy kerület polgármestere és az illetékes főpolgármester-helyettes a napokban egyezett meg a dél-budapesti térség közös fejlesztéséről. Az infrastrukturális beruházások forrásának előteremtéséhez a nagy ingatlanfejlesztőket szeretnék meggyőzni.
Akár külföldről hazafelé tartva is be lehet állítani a lakás hőmérsékletét, a világítás be- és kikapcsolását, sőt, még kutyaugatást is lehet időzíteni egy intelligens otthonban. Tárnok Tamás fejlesztőmérnök az InfoRádiónak azt mondta: az integrált rendszer költsége 15 ezer forinttól 5-10 millió forintig terjedhet.
A kormány a múlt héten úgy döntött, hogy gyorsabb ütemben hajtja végre a kiemelt beruházásokat és elfogadta az ehhez szükséges jogszabályi módosításokat. Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy az eddigi hét kiemelt beruházás mellé újabb 32-őt sorolt a kormány, és a kiemelt beruházásoknál "gyorsabb ütemre kapcsolnak".
Az elmúlt 24 órában harminchárman sérültek meg az utakon; összesen csaknem száz közlekedési baleset történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel vasárnap délelőtt.
Ibrány - A feleségem ebéd után veszi kézbe a Keletet, közösen értékeljük, kommentáljuk az írásokat. Sosem hagyjuk ki a horoszkópot, a gyászhíreket, a baleseti beszámolókat és Angyal Sándor vendégsorait - mesélte előfizetőnk.
Nyíregyháza - Krisztus föltámadásának ünnepén, vasárnap reggel három időpontban tartottak Szent Liturgiát pászkaszenteléssel Nyíregyházán, a görög katolikus templomban.
Huszonötmillió forint értékű marihuánát találtak a kábítószer-kereső kutyák a tompai határátkelőhelyen egy szerb tehergépkocsiban szombaton - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője vasárnap.
Az elmúlt 24 órában harminchárman sérültek meg az utakon; összesen csaknem száz közlekedési baleset történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel vasárnap délelőtt.
Az elmúlt 24 órában harminchárman sérültek meg az utakon; összesen csaknem száz közlekedési baleset történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel vasárnap délelőtt.
Huszonötmillió forint értékű marihuánát találtak a kábítószer-kereső kutyák a tompai határátkelőhelyen egy szerb tehergépkocsiban szombaton - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel vasárnap.
Nyíregyháza - A Mentők és Rendőrség arra kéri az autóvezetőket, hogy körültekintően, mindig a KRESZ szabályait szem előtt tartva, az útviszonyoknak megfelelően vezessenek!
Huszonötmillió forint értékű marihuánát találtak a kábítószer-kereső kutyák a tompai határátkelőhelyen egy szerb tehergépkocsiban szombaton - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel vasárnap.
A tavaszi szünet után mozgalmas napok elé néz a csengeri Ady Endre Gimnázium diáksága. Azon túl, hogy 2008 március 26-kán diáknap lesz, az ezt követő két napon is érdekes programok várják az érdeklődőket. Diákcikk
Huszonötmillió forint értékű marihuánát találtak a kábítószer-kereső kutyák a tompai határátkelőhelyen egy szerb tehergépkocsiban szombaton - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel vasárnap.
Nyíregyháza - Szóval, ezért a „rettenetes” tettemért 10 ezer forint bírságra kaptam felszólítást. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez a város nem a polgáraiért van, csak a pénzét akarják lépten-nyomon.
Változatos, színes programokkal várja látogatóit húsvéthétfőn az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, az események - korábbi esztendőkhöz hasonlóan - zömmel a szabadtéri néprajzi gyűjteményben, a skanzenben zajlanak majd.
A húsvét a kereszténység meghatározó ünnepe. A Biblia szerint Jézus nagypénteki keresztre feszítése után vasárnap feltámadt; ez a nap a fény és az újjászületés jegyében telik, az egyház ünnepe ezt követően még ötven napig tart.
Nyíregyháza közgyűlése minden esztendőben Eisert Árpád-díjjal jutalmazza azokat az egészségügyi dolgozókat akik a város lakosságának gyógyításában odaadó, lelkiismeretes munkájukkal élen járnak.
A lányok köszönetképpen még ma is ajándékot adnak, de ma már a festett tojást sok helyen felváltotta a csokoládéból készült tojás vagy figura. Sokszor aprópénz is jár a locsolkodónak.
Kormányzati támogatásért pályázott a somogyi megyeszékhely, hogy fel tudja számolni az illegális szemétlerakókat a városban - közölte a városgondnokság vezetője az MTI-vel.
Közel 25 millió forint értékű marihuanát találtak szombaton a vámosok egy szerb férfi autójában Tompánál. A menetlevél szerint a teherautó acélárut szállított volna Legyelországba. A férfit őrizetbe vették, a hatóságok pedig a címzettek után nyomoznak.
Hogy az Inform Média napilapjainak olvasói és portálunk látogatói közül sokan szeretik az állatokat, mi sem bizonyítja jobban, mint a tavaly elindított állatszépségverseny óriási sikere.
Húsvéti Fesztiválra várják az érdeklődőket a világörökség részét képező Hollókőn vasárnap és hétfőn. Felelevenítik a hagyományokat, lesz kútvizes locsolkodás, táncház, és a látogatók megismerkedhetnek a tojásdíszítés, a csipkeverés vagy a vesszőfonás fortélyaival is - mondta a szervező Hollókőért Közalapítvány vezetője.