Végrehajtotta az erre küldetésre beütemezett ötödik űrsétáját is a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) kapcsolódott Endeavour amerikai űrrepülőgép legénységének két tagja.
Egy nemrég végzett felmérés szerint a 70 év feletti amerikaiak mintegy egy ötöde szenved olyan memóriazavaroktól, amelyek még nem érik el a demencia szintjét, de már komoly életminőség-romlást eredményeznek.
Ki találta fel a kereszthalált? Mi volt a kínzás metodikája? Hogyan történt a szögelés? Hogyan nyújtották a szenvedést? Mi volt általában a halál pontos oka? Túlélhette-e bárki is a keresztre feszítést? Tényszerűen e kegyetlen kínhalálról, amelyet a japánok még a XX. században is alkalmaztak.
Átlagosan százévenként van olyan korán a húsvét, mint idén. Arról, hogy a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni vasárnapra essen, a niceai zsinat döntött, Krisztus után 325-ben. Ezt az esztendőt még az is különlegessé teszi, hogy szökőévet írunk, így a csillagászati tavasz már csütörtökön, március 20-án elkezdődött.
Amerikai fenntartója bezárta azt az internetes oldalt, ahová egy holland populista politikus szerette volna feltenni az iszlám szent könyvét bíráló dokumentumfilmjét - jelentették be vasárnap.
A féreglárva-koktél elsőre furcsának tűnhet, mintha egy régi tündérmeséből vett orvosság lenne. A furcsa gyógyszer azonban az előzetes tesztek alapján bizonyíthatóan hatásos. Orvosok egy csoportja féreglárvák alkalmazásával próbál megoldást találni a szklerózis multiplexre (SM) és a hozzá hasonló degeneratív autoimmun-betegségekre.