Egyes génmódosított növények magja akár tíz évet is túlél a talajban - állítják svéd kutatók, miután transzgénikus növényeket találtak egy évtizeddel korábbi kísérleti olajrepcemezőn.
Szívműtét utáni szövődmények kezelésérében vallott kudarcot egy vitaminszármazék, amely állatkísérletekben igen biztató hatásúnak látszott. A nagy nemzetközi tanulmány lehangoló eredményeit a kutatók az Amerikai Szívgyógyász Kollégium most befejeződő kongresszusán ismertették.
A sokszor szidott amalgám úgy tűnik ismét a figyelem középpontjába kerülhet. Kutatók szerint az anyag a vizeket is szennyezheti a metilhigany nevű veszélyes idegméreggel.
A Föld legnagyobb termetű húsevő erszényesét egy titokzatos rákbetegség tizedeli - olyannyira, hogy lassan a kihalás szélére kerül. Úgy tűnik, egy befogott példány azonban immunis a daganatos megbetegedéssel szemben, amely immáron az állomány felét kiirtotta - tudósít a brit BBC híroldala.
A megfelelő testtömegű embereket is veszélyeztetik a szív- és érrendszeri betegségek, különösen, ha magas a testzsírarányuk - hangzott el az amerikai kardiológiai társaság éves kongresszusán.
Az Antarktisz közelében lévő ausztrál és új-zélandi szigeteken található óriás virágok valószínűleg annak a buja növényzetnek a maradványai, amely a csaknem 2 millió évvel ezelőtt beköszöntő utolsó jégkorszak előtt boríthatta a hatodik kontinenst.
Elhagyta a hangárt vasárnap a kazasztáni Bajkonur űrrepülőtéren az a Szojuz orosz űrrakéta, amely Ji Szo Jeon dél-koreai űrhajósnőt szállítja a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Megjelentek az első felvételek a második világháborúban elsüllyesztett HMAS Sydney ausztrál cirkáló hullámsírban fekvő roncsairól, de továbbra is rejtély, hogy miért kellett meghalnia mindenkinek a 645 fős legénységből.
Az aromatáz nevű, agyban lévő enzim hiánya magyarázhatja a szexuális étvágytalanságot - erre a következtetésre jutottak a mexikóvárosi Nemzeti Autonóm Egyetem neurobiológiai intézetének tudósai.
Brit tudósok újabb meggyőző erejű adatokkal támasztották alá azt a feltevésüket, hogy a naptevékenységnek nincs hatása a földi légkörben bekövetkezett változásokra.
Az Antarktisz közelében lévő ausztrál és új-zélandi szigeteken található óriás virágok valószínűleg annak a buja növényzetnek a maradványai, amely a csaknem 2 millió évvel ezelőtt beköszöntő utolsó jégkorszak előtt boríthatta a hatodik kontinenst.
Brit tudósok újabb meggyőző erejű adatokkal támasztották alá azt a feltevésüket, hogy a naptevékenységnek nincs hatása a földi légkörben bekövetkezett változásokra.
A férfiakat kevésbé zavarja a diszkrimináció, mint a nőket, de mindkét nem képviselőire igaz, hogy hajlamosak az előítéletekre néhány emigráns csoport tagjaival szemben, különösen, ha arab-amerikaiakról van szó.
Különleges szívkatéterrel az infarktust előidéző alvadékot a szakorvosok eltávolíthatják, ha a panaszok kezdetétől a beteg rövid időn belül a megfelelően fölszerelt infarktus-őrzőszobába kerül. A most befejeződött chicagói nemzetközi szívgyógyász-kongresszus egyik legnagyobb figyelmet keltő előadása ismertette ezeket az új tudományos eredményeket.
Az ősi azték kultúrában az eddig feltételezettnél sokkal bonyolultabb aritmetikai rendszert alkalmaztak, olyan írott jelekkel, mint a szív, nyilak és kezek - írják amerikai kutatók a Science szakfolyóiratban.
Több talajlakó baktériumtörzs a leghatékonyabbnak hitt baktériumokat is képes táplálékként felhasználni, jelentették be csütörtökön amerikai kutatók a megdöbbentő hírt. Ez azt jelzi, hogy a baktériumok és az ellenük kifejlesztett antibiotikumok közti háborúban a mikróbák nyertek meg egy újabb csatát.