Az International Children's Continence Society (ICCS − Gyermekek vizelési problémáival foglalkozó nemzetközi szakmai szervezet) szerint az éjszakai ágybavizelés, azaz primer enuresis nocturna (Primary Nocturnal Enuresis, PNE) a gyermekeknél károsodott idegrendszeri, megértési funkciók zavarával és ébredési nehézséggel jár együtt.
Három fajta szívsejtté sikerült átalakítani humán embrionális őssejteket, melyek egerek szívébe ültetve javították a szerv működését - áll kanadai, amerikai és brit kutatóknak a tekintélyes Nature tudományos szakfolyóirat eheti számában megjelent közleményében.
A legújabb amerikai kutatások szerint az ózonpajzs jelentős része megsemmisül, ha az éghajlatváltozás megfékezése érdekében nagy mennyiségű ként juttatnak a légkörbe.
Régóta közismert, hogy a magyar nyelv nem ismer határokat, s magyar szavak több nyelvet is gazdagítottak már. De hogy egy magyar jövevényszó "honosításából" lett változatot külföldön a legszebb idegen szónak választották, arra még nemigen volt példa.
Az anyai ölelés a kisbabák természetes fájdalomcsillapítója - állítják kutatásaik eredményére hivatkozva kanadai tudósok. A koraszülöttek ugyanis még a fájdalmas orvosi beavatkozást is jobban viselik, ha közben a bőrük hozzáér az édesanyjukéhoz.
Sokáig azzal is magyarázta a tudomány a két lábon járást, hogy a kisgyermekek már nem tudtak anyjuk testébe kapaszkodni, mint majomelődjeik. Azzal, hogy az emberelőd két lábra állt, felszabadult a keze, így azzal különböző tárgyakat vihetett - például a gyermekét.
Útra kelni sosem veszélytelen, ám egy alkalmatlanná váló élőhelyen egy helyben maradni ugyanígy kockázatos a túlélés szempontjából. A fajok az évezredek során bonyolult vonulási stratégiákat alakítottak ki, igazodva az éghajlati és földrajzi viszonyokhoz. A vándorló állattömegek megjelenése a bőség időszakát jelenti a ragadozóknak, vagy éppen az embernek. Írásunkban a leghosszabb, legkockázatosabb…
A tanárait inzultáló diákok esete egyáltalán nem ritka jelenség. Világszerte súlyos társadalmi probléma forrásának tekintik az ifjúság beszédmódjának és magatartásának az agresszióig is elvezető eldurvulását.
Nyolcvan éve, 1928. április 29-én helyezték üzembe a lakihegyi az adótornyot. Az első magyarországi rádióadó, egy szikratávíró állomás 1914-től üzemelt Csepelen. A Magyar Rádió első műsorát 1924. március 15-én sugározták középhullámon egy 250 watt teljesítményű adóval, a rendszeres műsorszórás 1925. december 1-jén indult meg.
Föld körüli pályára állították vasárnap az Európai Unió által finanszírozott Galileo-program navigációs műholdrendszerének második műholdját - jelentették be Brüsszelben.
Magyarországon töredéke az élődonoros vese- és májátültetések aránya a fejlett országokhoz képest, ami gátat szab az elvégezhető transzplantációk számának. A szakemberek és a lehetséges szervadományozók tájékozottságának növelésével jelentősen emelkedhetne az új szervet kapók száma.
Pontosan egy héttel azután, hogy kábeltolvajok telefonos és internetes üzemszünetet okoztak Nagykanizsán és környékén, ugyanott ismét megszűnt a Magyar Telekom szolgáltatása, mert a tolvajok ugyanarról a helyről újból elvitték a kábeleket - közölte az MTI-vel a társaság sajtóosztálya vasárnap.
Sokáig azzal is magyarázta a tudomány a két lábon járást, hogy a kisgyermekek már nem tudtak anyjuk testébe kapaszkodni, mint majomelődjeik. Ezt most a Manchesteri Egyetem kutató cáfolják, akik számítógépes szimulációk segítségével kutatják az evolúciós folyamatokat.
Hans-Gert Pöttering, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését állhatatosan szorgalmazó Európai Parlament elnöke is csatlakozott azon politikusokhoz és hírességekhez, akik tesztelik a BMW Hydrogen 7 típusú, hidrogénhajtású limuzinját, amely a gyártó szerint a világ első, sorozatgyártásra alkalmas hidrogénhajtású autója.
Sokáig azzal is magyarázta a tudomány a két lábon járást, hogy a kisgyermekek már nem tudtak anyjuk testébe kapaszkodni, mint majomelődjeik. Azzal, hogy az emberelőd két lábra állt, felszabadult a keze, így azzal különböző tárgyakat vihetett - például a gyermekét.
Autista gyerekek kezelését segítik az elefántok Thaiföldön. A délkelet-ázsiai országban régen az elefántokat harci állatként használták vagy a fakitermelésben végeztettek velük nehéz és veszélyes munkát.
[Tematikus hét - Vasárnap] Nem kis eredményt ért el az expediczió s a herczeg 1906. évr tervezett ujabb nagyobbméretü vállalkozásának hasznos előiskolája volt...
[Tematikus hét - Vasárnap] A kiállítás, mely a Múzeum körtermét és két mellékhelyiségét teljesen megtölti, valóban meglepi nemcsak a szakértőt, hanem a laikus szemlélőt is...
Egy, az 'Archives of Dermatology' című szaklapban megjelent tanulmány szerint a melanoma, amely a bőrrák egy fajtája, a nyakon és a fejbőrön a leghalálosabb.