Az energiainfo.hu önálló internetes oldalt hoz létre a piaci versennyel kapcsolatos kérdések tárgyalására, ahol fórumot kíván biztosítani a magyarországi helyzet elemzésére, az egyes piaci szereplők, a szabályozás értékelésére, a fogyasztói, kereskedői, termelői észrevételek megfogalmazására - közölte Drucker György, a honlap vezető elemzője az MTI-vel.
A 21. században a klímaváltozás eredményeképp a víz szerepének jelentős felértékelődése várható, a víz válhat a legfőbb természeti kinccsé. Olyan értékké, amely pusztító erővé is válhat, ha nem vigyázunk rá. De a víz az élet első számú szimbóluma is, nélkülözhetetlen kincs, ezért tisztaságának megőrzése, és gazdaságos felhasználása közös érdekünk és feladatunk - fogalmazta meg üzenetét Fodor Gábor…
A Római Birodalom politikai konfliktusai, érdekellentétei, hatalmi megfontolásai vezettek Jézus kereszthalálához, amely hozzájárult egy világvallás létrejöttéhez - mondta húsvét kapcsán adott interjújában Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának újszövetségi tanszékvezetője.
A kormány a múlt héten úgy döntött, hogy gyorsabb ütemben hajtja végre a kiemelt beruházásokat és elfogadta az ehhez szükséges jogszabályi módosításokat.
A kormány a múlt héten úgy döntött, hogy gyorsabb ütemben hajtja végre a kiemelt beruházásokat és elfogadta az ehhez szükséges jogszabályi módosításokat.
Polgármesterek kezdeményezték a közelmúltban, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők vállaljanak több közcélú munkát, ezzel is hozzájárulva a települések közfeladatainak elvégzéséhez.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint egyre elkerülhetetlenebbnek látszik a kamatemelés a vártnál kedvezőtlenebb inflációs folyamatok, a nemzetközi kamatszint emelkedése és a gazdaság növekedésének ezzel párosuló, vártnál nagyobb lassulása miatt.
A pestszentlőrinciek még nem tudják, hogy nem fogják megtartani a március 30-ra kiírt helyi népszavazást. Pedig borítékolni lehetett volna az eredményt: itt is az igenek nyertek volna. A lőrincieket arról kérdezték volna, hogy a Külső Keleti Körút forgalmát a lakóövezeten keresztül vezessék-e át, vagy vigyék a föld alá, zártpályás alagútba? A népszavazás kérdését azonban a civilek megtámadták, a…
Manapság a lakásvásárlók többsége egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a megvásárlandó ingatlanból minél jobb kilátás legyen – legyen szó vízpartról, vagy esetleg az egész városra kiterjedő panorámáról. Az igény jogos, azonban kielégítését meg kell fizetni – panorámás és nem panorámás lakások között még egy lépcsőházon belül is igen jelentős árkülönbségek lehetnek.
A hallgatók sikeres álláshoz jutását szeretnék elősegíteni az ELTE-n március 31-én és április 1-én rendezendő ingyenes felkészítő programokon - közölte Hujber Szabolcs pr-referens.
A kormány a múlt héten úgy döntött, hogy gyorsabb ütemben hajtja végre a kiemelt beruházásokat és elfogadta az ehhez szükséges jogszabályi módosításokat.
A hiányos támogatási rendszer, a tulajdonhoz való ragaszkodás és a kevés lehetőség egyaránt akadályozza a lakásbérlés elterjedését, aminek a lakbéráfa sem kedvez.
Szinte megakadályozhatatlan akár több száz milliós sikkasztás elkövetése is, ha kellő körmönfontsággal közraktárat is a szerződési láncba iktatnak - ezt valószínűsíti egy nemrégiben kipattant nyírségi bűnügy.
Energianövény telepítésére támogatási kérelmet a gazdálkodók március 25. és április 30. között adhatnak még be, az erről szóló rendelet-módosító javaslat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) honlapján olvasható.
Lassan elcsépelt fogalomnak számít a reklámzaj kifejezés, hiszen lépten-nyomon belebotlunk. A kérdés az, hogy valóban megtalálnak-e? Nagyobb esélyük van-e a mindennapitól eltérő technikát alkalmazó koncepcióknak? Íme néhány magyar vállalkozók számára is elérhető megoldás.
Egyre népszerűbbek a különféle, céges ügyintézést megkönnyíteni hivatott e-szolgáltatások. Most induló sorozatunkban ezek közül mutatunk be néhány olyat, melyek valóban megkönnyíthetik a vállalkozók munkáját
Keith Richards is megadta magát a fogyasztói társadalomnak: luxuscikket reklámoz. A fotón, amely a Louis Vuitton bőröndjeit, táskáit népszerűsíti, a muzsikus egy szállodai szoba ágyán ülve gitározik, mellette az éjjeli szekrényen egy koponya, távolabb egy bőrönd, rajta kávéscsésze és könyv.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint egyre elkerülhetetlenebbnek látszik a kamatemelés a vártnál kedvezőtlenebb inflációs folyamatok, a nemzetközi kamatszint emelkedése és a gazdaság növekedésének ezzel párosuló, vártnál nagyobb lassulása miatt.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál működő Álláskereső Klubok azoknak nyújtanak segítséget, akik ténylegesen dolgozni szeretnének, nyitottak az új megoldásokra és tenni akarnak a sorsuk jobbá tételéért. Segítségként tréningezhetnek, amelyen többek között megismerkedhetnek a munkaerőpiaccal, az önéletrajz-írási technikákkal és még sok más, hasznos tudnivalóval. Telefon- és internethasználatot…
Százmillió dollár kártérítésre kötelezte a San Diegó-i legfelsőbb bíróság a Starbucks kávéházláncot, mert a vállalat a borravalók egy részétől hosszú évek óta megfosztja pultosokat - baristákat - az üzleteiben.
Munkaügyi ellenőrök jártak vasárnap a BKV Zrt. Akácfa utcai székházában, mert arról kaptak bejelentést, hogy Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes rendkívüli munkavégzésre rendelt be körülbelül 12 embert a forgalomszervezési osztályra a paraméterkönyv elkészítése érdekében - hangzott el az m1 híradójában vasárnap este.