Újabb állami irányítás alatt álló befektetőt tesz tulajdonosává a Mol. Az olajtársaság bejelentette, hogy részvényeinek nyolc százaléka az idén átkerülhet az Ománi Szultánság cégéhez. Az ügylet értéke mintegy 220 milliárd forint. Cserébe a Mol idén különböző energiaipari "eszközöket" és pénzt kaphat.
A Bábolna története nem sokkal a háború után, 1948. december 23-án kezdődött - ekkor hozták létre a Bábolna Állami Gazdaság Nemzeti Vállalatot. Egy évvel később már a Bábolnai Állami Gazdaság néven futott a cég - és így is vált világhírűvé (vagy legalábbis nemzeti erekjévé).
A Kaiser's és az Interfruct után utolsó magyar élelmiszer-kereskedelmi hídfőállását is eladta a német Tengelmann. A Kasier's után a Plust is a Spar szerzi meg, amely ezzel a Tesco piacvezető pozícióját veszi célba. Az új diszkontjait át akarja alakítani kisebb szupermarketekké.
A Mátra Cukor Zrt. bezárni kényszerül szerencsi cukorgyárát, mert hétfő délig nem sikerült megegyeznie a répatermelőkkel - jelentette be tegnap dolgozói értekezleten Pokol Balázs, a cég elnöke.
Nem fogadta el lóverseny- és a bukmékeri fogadás szervezésére kiírt koncessziós pályázatra, valamint a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadás Szervező Kft. privatizációs pályázatára beérkezett egyetlen ajánlatot a Pénzügyminisztérium sem - tudta meg a Népszabadság.
Kissé oldódott a feszültség a magyar állampiacon a pénteki pánik után, ám vevők híján a kereskedés hétfőn is akadozott. Az Államadósság Kezelő Központ a korábbinál lényegesen nagyobb, 8,99 százalékos hozammal helyezett ki hathetes diszkont kincstárjegyet tegnap 40 milliárd forint értékben.
Felszámolják a Bábolnát. Az állami tulajdonos a tegnapi közgyűlésen kezdeményezte: jelezzék az alapcég, a Bábolna Zrt. fizetésképtelenségét a cégbíróságnak. A nagy múltú agrárvállalat maradék értékét - ötezer hektár földet - a felszámoló adhatja el. Érdeklődő bőven akadhat.
Glattfelder Béla (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő szerint Magyarország a cukorreform egyik fő vesztese lett, csaknem teljes cukortermelését elvesztette.
A Balti- és a Fekete-tenger között tervezett gyorsforgalmi út építéséről március 12-13-án a szlovákiai Királyhelmecen egyeztetnek ismét - közölte Rákóczi András, a szervező záhonyi KIÚT Térségfejlesztési Egyesület ügyvezető elnöke az MTI-vel.
Hivatalosan is zöld státust kapott a tavaly májusban felavatott új Coca-Cola-központ Atlantában: a jelentős részben újrahasznosított, illetve zöld alapanyagok felhasználásával emelt épületegyüttest környezetbarátnak minősítette az Amerikai Zöld Építészeti Tanács (USGBC).
A korábbinál lényegesen kevesebb esetben kell alkalmazni a fordított áfát a parlament által tegnap elfogadott jogszabályváltozás értelmében. A január 1-jétől hatályos rendelkezések nem adtak egyértelmű iránymutatást a vevő általi áfafizetés konkrétumairól. Ezért sok cég kényszerült halogatni a szerződéskötéseket. Tegnap újra szavaztak az ingatlanadóról is a parlamentben: számított érték, korrigált…
Több meglepő nehézséggel is szembesülhet az, aki a kamatadó hatálya alá tartozó értékpapírt örököl. A bankok ugyanis illetékhivatali határozat nélkül, a vonatkozó jogszabályokra hivatkozva nemcsak a nyereség, hanem a teljes vagyon után levonják a 20 százalékos adót. Az ügyfelek azonban egyelőre hiába morognak, a bankok a jogszabályoknak megfelelően járnak el ezekben az esetekben, az ügyön csak…
Még alig száradt meg a pecsét a Magyar Telekom munkaügyi perét lezáró másodfokú határozaton, máris újabb keresetet nyújtottak be a legnagyobb magyarországi távközlési vállalat ellen. Ezúttal nem munkavállalói, hanem jogutód cégei perlik a 2008 végéig 15 százalékos létszámleépítésre készülő társaságot tisztességtelen piaci magatartás miatt. (9 hozzászólás)
Az ellenőrzés befejezésének határideje - beleértve az ellenőrzés megkezdésének és befejezésének napját - 30 nap. Ezt az előírt határidőt, a felettes szerv egyszer, legfeljebb 90 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja.
Elfogadta az Országgyűlés hétfői ülésén az egyes adótörvények módosítását. A parlament 196 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 132 tartózkodással fogadta el a törvényt. A január elsejétől hatályos, újrakodifikált áfaszabályok gyakorlatban jelentkezett problémáinak orvoslását, az áfarendszer zökkenőmentes működésének biztosítását szolgálja az egyes adótörvények módosítása.
Harmadik szegedi fiókját nyitotta meg a Raiffeisen Bank, az eddig a Kossuth Lajos sugárút 9-13. és a Széchenyi tér 15. szám alatt üzemelő fiókokon túl már a Tisza Lajos krt. 56. szám alatt is teljes körű lakossági és vállalati szolgáltatásokkal várja ügyfeleit a hitelintézet.
A Központi Statisztikai Hivatal ma hozza nyilvánosságra a fogyasztói árindex februári alakulását. Az elemzők a februári várható inflációt 7 százalékra becslik. A fogyasztói árak 2008 januárjáb...
A nők 43 százaléka gondolja úgy, hogy fel tudja venni a versenyt a férfiakkal az üzleti világban a vezetői helyekért - derül ki egy nőnap alkalmából készített felmérésből. Érdekesség, hogy főleg a harmadik világbeli nők tartják magukat jó vezetőnek, a fejlett országokban kisebb a gyengébb nem önbizalma.
Nem éri meg hatvanadik születésnapját a Bábolna Zrt., mivel felszámolják a nagy múltú agrárgazdaságot - pontosabban szólva azt, ami még megmaradt belőle - írja a Népszabadság. A felszámolást a lap inf...
Kedden hoz döntést a Fidesz elnöksége arról, hogy március 15-én hol és hány órakor rendezik meg a párt megemlékező rendezvényét - mondta a Fidesz szóvivője. Bár alternatívák vannak azzal kapcsolatban,...
A jelek szerint sikerrel érvel a Hitelgarancia Zrt. az EU-val folytatott tárgyalás során azért, hogy a kezességvállalásában megjelenő állami támogatásra az úgynevezett de minimis támogatások általános szabályai vonatkozzanak, és így akár 1-1,5 milliárd forint értékben is vállalhasson garanciát egy-egy cég hiteleire. A társaság aktív, kezdeményező szerepvállalásának köszönhetően a támogatás…
A német Nordzucker magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. befejezi a répacukorgyártást Magyarországon. A társaság bezárja utolsó, még működő magyar gyárát, a szerencsit is - közölte Pokol Balázs, a Mátra Cukor Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-vel hétfőn.
A hétfőn a parlament által elfogadott módosítások egyértelművé teszik, mely ingatlanhoz kapcsolódó ügyletek esetén kell fordított adózást alkalmazni, és némileg enyhítettek az áfalevonási tilalmakon is
Magyarország a közeljövőben a Távol-Kelet kereskedelmi, logisztikai és pénzügyi központja lehet, a közép-kelet-európai régióban, közölte Ren Hongbin, a Kínai Népköztársaság magyarországi gazdasági és kereskedelmi tanácsosa az AsiaCenter 5 éve születésnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Mfor.hu beszámoló.
Londoni felzárkózó piaci elemzők nem tartanak attól, hogy a népszavazási eredmény hosszabb távon nyomást gyakorol a forintra, vagy számottevően lazítaná a költségvetési szigort
Az új lakások finanszírozását nehezíti, hogy általában egy meglévő és hitellel terhelt használt lakás helyett akar a vevő újat vásárolni - olvasható az Otthon Centrum elemzésében
Az állami támogatások listáját is felhasználja a vagyonosodási vizsgálatok során az APEH - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint ha az érintett bebizonyítja, hogy a szükséges önerőt csak összekalapozta...
Leonov Péter, a Malév igazgatója szerint a társaság az idén nem konszolidáltan 700 millió forint üzemi szintű veszteséget tervez a múlt évi mintegy 10 milliárdos veszteséggel szemben - olvasható a Napi Gazdaságban.
Épphogy véget ért a következő generációs, nagy felbontású dvd-formátumok harca, melyben a Blu-ray győzedelmeskedett a HD-DVD felett, újabb versenytárs jelent meg a piacon.
A fizetésképtelen Bábolna Zrt. felszámolását tegnap az állami tulajdonos kezdeményezte, a döntésről már értesítették a dolgozói érdekképviseleteket - írta a Népszabadság.
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltség megszerzésére törekvő Barack Obama kijelentette: esze ágában sincs vetélytársa, Hillary Clinton mellett alelnökjelölt lenni
Elmarad a céltól a kutatás-fejlesztésre fordított összeg az Európai Unióban. Az unió 27 tagországa a hazai össztermék 1,84 százalékát, azaz 210 milliárd eurót fordított kutatásra és fejlesztésre 2006-...
A Kaiser's és az Interfruct után utolsó magyar élelmiszer-kereskedelmi hídfőállását is eladta a német Tengelmann. A Kasier's után a Plust is a Spar szerzi meg – írja a Népszabadság.
Kedden erősödött a tokiói értéktőzsde fő mutatója, miután hétfőn 2 százalékos gyengüléssel két és fél éve legalacsonyabb szinten zárt. Napközben közel 1 százalékos veszteségen is volt a tőzsdemutató, ...
A fizetésképtelen Bábolna Zrt. felszámolását tegnap az állami tulajdonos kezdeményezte, a döntésről már értesítették a dolgozói érdekképviseleteket - írta a Népszabadság.
Még több munkaügyi jogsértést elkövető vállalkozás szorulhat ki a közbeszerzésből, illetve eshet el az állami forrásoktól - írja a Világgazdaság. A lap ugyanis úgy tudja, az államháztartásról szóló tö...
A bankok által végzett vállalatfinanszírozás folyamata sok ügyfél szemében tűnhet rejtélyes fekete doboznak, aminek részleteit nehéz megérteni. Azonban, ha a hitelügyintézés kapcsán együttműködő felek képesek megérteni egymás elvárásait, hosszútávú gyümölcsöző kapcsolat jöhet létre, de ehhez érdemes megismerni a bankok kockázatelemzési folyamatait.
A január elsejétől hatályos, újrakodifikált áfaszabályok gyakorlatban jelentkezett problémáinak orvoslását, az áfarendszer zökkenőmentes működésének biztosítását szolgálja az egyes adótörvények módosítása, amelyet hétfőn szavazott meg a parlament.
A szocialisták a költségvetési többlet terhére csökkenteni akarják az adókat, illetve a kereslet élénkítése céljából emelni a minimálbért, a nyugdíjakat és a közkiadásokat.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 4. § 5. pontjában szereplő fogalom-meghatározás szerint a bejelentett részesedés a belföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személyben, jogi személyiséggel nem rendelkező társas cégben és külföldi személyben (kivéve az ellenőrzött külföldi társaságot) szerzett legalább 30 százalék mértékű…