Hírarchívum - Gazdaság - 2008 március 27.

2008. március 27. csütörtök

márc. 27
0:04
Derűre ború a tőzsdéken (Népszabadság)
Jegybankelnökök szerdán arra figyelmeztettek, hogy az Egyesült Államokból kiindult jelzálogpiaci hitelválságnak továbbra sem látszik a vége. A tőzsdék erre eséssel reagáltak, a dollár és a font gyengüléssel válaszolt. Az unió  biztosa szerint az eurózóna is kezdi érezni a pénzügyi válság hatásait.
márc. 27
0:08
A méhek itták meg a hideg levét (Népszabadság)
A gabonatáblákon nem okozott gondot az elmúlt napok télies időjárása, sőt: a csapadék jót tett a vetésnek a viszonylag száraz tél után. A mandula-, kajszi- és a korai őszibarack-ültetvények egy része azonban szinte biztosan a hideg áldozatául esett, a károkat a napokban becslik meg. A méhészeknek is szokatlanul rosszul kezdődik az év.
márc. 27
0:12
Miskolc nem veheti meg a fűtőerőművet (Népszabadság)
Kizárta Miskolc városát a Magyar Villamos Művek - pontosabban a város cége magát - a Miskolci Fűtőerőmű (Mifű) megvételéből. Az MVM tegnapi igazgatósági ülésén azt állapította meg: a társaság nem tudta határidőre teljesíteni a feltételeket. A város az év eleje óta lobbizik azért, hogy a magánbefektető Elmib helyébe lépve megszerezze a Magyar Villamos Művektől a Mifű 99,6 százalékos…
márc. 27
0:16
Gázzal házalna az Emfesz (Népszabadság)
Eddig mintegy kétezer lakossági fogyasztó kezdeményezte az Emfesz Kft. internetes oldalán, hogy hagyományos szolgáltatója helyett inkább a cégtől venne gázt - közölte tegnapi tájékoztatóján Redling Ká- roly üzletfejlesztési vezető. Az ukrán hátterű társaság továbbra is vállalja, hogy a gas.hu weboldalon velük szerződő lakossági fogyasztóknak a mindenkori meghirdetett központi árnál nyolc…
márc. 27
0:20
Csúszós adócsomag (Népszabadság)
Bár a Pénzügyminisztérium készül az április végi határidőre, egyre többen úgy látják, az adótervek jelenlegi előkészítettsége legfeljebb őszi adócsomagot tesz lehetővé. Egyelőre nem ismert a mozgástér sem, csak azt tudni, hogy szűkül. Pedig az érdemi csökkentéshez az eredeti is kevés.
márc. 27
0:24
Az ingatlanon bukott meg a privatizáció (Népszabadság)
A 84 hektárnyi ingatlan az, ami a mostani privatizációs eljárás kerékkötője lett - olvasható ki a pályázat értékeléséből. A dokumentum szerint az egyetlen pályázó, Winkler Márton által tett ajánlat hatalmas értékvesztést jelentett volna az állam számára. Az alagi edzőpálya tulajdonosa az Nemzeti Lóverseny (NL) Kft. üzletrészeire 1,45 milliárd forintos, míg az Magyar Lóversenyfogadást Szervező…
márc. 27
0:28
A lovi akkor fialna a legjobban, ha bezárnák (Népszabadság)
Bezárja, tovább önti bele a pénzt vagy ismét nekifut az eladásának - e lehetőségek közül kell döntenie a kormánynak a magyar lóversenycégek kapcsán. Az állami tulajdonos pénzügyileg akkor járna a legjobban, ha felszámolná a versenyeztetést, és a Kincsem Parkot ingatlanként értékesítené. Persze az is elképzelhető, hogy tovább állja a lóversenyeztetés veszteségeit, bár ezt nem nagyon szeretné. A…
márc. 27
0:32
Röviden (Népszabadság)
márc. 27
4:55
Bíróság előtt az egykori Környezetgazdálkodási Intézet vezetői (Népszava)
Formailag a második, de valójában az első tárgyalásra került sor tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol a vádlottak padján ült az egykori Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) két vezetője, a volt főigazgató és helyettese, Csocsán Balázs valamint Gordos Dénes.
márc. 27
5:31
A magyar oktatás mai problémái több évtizeddel ezelőtt kezdődtek (Népszava)
Ma kell számot adnia tettéről a pedagógusok és saját szülei előtt annak a diáknak, aki a budapesti Erdélyi utcai Általános Iskola és Gimnáziumban bántalmazta fizikatanárát. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság is nyomoz. Bár ez az atrocitás "kiverte a biztosítékot", és az elszörnyedésen túl hirtelen mindenki meg akarja oldani a problémát, a szakemberek szerint az oktatás évtizedek óta húzódó…
márc. 27
5:35
Jó nőtől szívesebben vesznek lakást? (piacesprofit.hu)
A Budapest Gate gyorselemzést végzett arról, hogy a nők vagy a férfi ingatlanszakértők adnak e el több lakást. A gyorselemzést Jessica Miller, Amerika egyik legnagyobb ingatlanközvetítő cégének kereskedelmi igazgatója által írt könyv alapján végezték el.
márc. 27
5:38
Nyugdíj melletti munka: kinek jár a pótlólagos nyugdíjemelés? (Adózóna)
Automatikusan nem jár, hanem kérnie kell a nyugdíj mellett munkát végzőnek, hogy a keresetéből levont nyugdíjjáruléka után pótlólagos emelésben részesítsék.
márc. 27
5:41
Negyvenhat év börtönbüntetést kaptak hitelcsalásért (hvg.hu)
Ingatlanok túlértékelésével és más primitív hitelbírálati szabálytalanságokkal mintegy 800 millió forint folyt ki Zalaegerszegen az Erste Bankból. Az első fokon elítélt 15 vádlott többsége fellebbezett.
márc. 27
5:45
Késik az elektronikus útdíjszedési tender (Népszava)
Továbbra is csúszik az elekronikus útdjíszedési rendszer kiépítésére vonatkozó tender kiírása. Így elképzelhető, hogy nem sikerül idehaza 2009 elejétől bevezetni az új útdíjfizetési módszert. Ez pedig azért okozhat gondot, mert az Európai Unió előírása szerint a jövő év elejétől valamennyi tagországban alkalmazni kell a használat arányos díjszedést a 3,5 tonna súly feletti teherkocsik esetében,…
márc. 27
5:45
Az MNB inflációs célkövetési rendszerét a szakértők megfelelőnek tartják (Népszava)
Március utolsó napján dönt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa arról, változtat-e a jelenlegi 7,5 százalékos alapkamaton, amelyet még 2007. tavaly szeptemberben állapították meg. Nagy a valószínűsége annak, hogy az ötszöri változatlanul hagyást követően ez alkalommal a jegybankárok a kamatemelés mellett teszik le a voksot. A változtatás mértékét illetőn azonban elég eltérőek a…
márc. 27
5:52
Antigraffiti- és aluljáró kampányt tervez a főváros (Népszava)
Az elmúlt esztendőben 9,5 százalékkal nőtt az idegenforgalmi adóból származó bevétel. A fővárosban 100 ezer embernek ad munkát a turizmus és az ágazat 8-9 százalékát termeli meg a budapesti GDP-nek - mondta Ikvay-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a BTH Budapesti Turisztikai Kht.átal rendezett sajtóreggelin, ahol a legújabb elképzelésekről számolt be.
márc. 27
6:11
A hétfői kamatemelés biztos, a második félév bizonytalan (Napi Online)
márc. 27
6:29
Új helyen a Raiffeisen hódmezővásárhelyi fiókja (Bankkártya.hu)
A Raiffeisen Bank fiókja március 25-től új címen, de változatlan nyitva tartással üzemel Hódmezővásárhelyen.
márc. 27
6:32
Tűéles kép már a jövő héttől (piacesprofit.hu)
A HD technológia térhódítása világtendencia, melynek hatása Magyarországon is érezhető. Az HBO itthon az elsők között indítja el az HBO HD, azaz a nagy felbontású adás sugárzását 2008. április 1-én.
márc. 27
6:46
Lakásmustra: Fizet az ingatlanközvetítő, ha nem adja el a lakást (mfor.hu)
Alapjaiban változtathatja meg a hazai ingatlanközvetítői piacot az áprilistól a Duna House-nál elérhető értékesítési garancia: amennyiben az ingatlanközvetítő-hálózat nem tudja eladni a lakást, a tulajdonos viszont igen, a megbízási szerződés alapján a tulajdonos magas összeget kap. Ezzel a piac tisztulása illetve az eladók biztonságának növekedése várható.
márc. 27
7:01
Egyre többen tájékozódnak az interneten vásárlás előtt (mfor.hu)
Egyre több brit vásárló tájékozódik a termékről vásárlás előtt az interneten - derül ki egy most készült felmérésből. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy mindenki online vásárolna, csak az információkat szerzik be az interneten.
márc. 27
7:14
Kettéválik a Motorola (origo.hu)
A befektetők kitörő örömmel fogadták, majd jelentős részvényárfolyam-emelkedéssel nyugtázták a bejelentést, hogy a Motorola kettéválik - értesült a Napi Gazdaság.
márc. 27
7:14
Egészségbiztosítás: Horn Gábort minden megoldás érdekli (Napi Online)
márc. 27
7:22
Újabb plázák és irodaházak jönnek (privatbankar)
Egymás után adják át Budapesten a modern irodaházakat, miközben a bevásárlóközpontok vonatkozásában is élénk a fejlesztői aktivitás. Egyre több vélemény szerint e piacok elérték már a keresleti korlátaikat.
márc. 27
7:25
Az APEH egyre jobban figyel az adókedvezményekre (DunaTV)
Az APEH egyre jobban figyeli, hogy a beruházási adókedvezmény igénybevételének feltételeit teljesítették-e - figyelmeztet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.
márc. 27
7:27
Állami tulajdonba kerülnek a tokhalak (origo.hu)
Az orosz állami halászati bizottság (Goszkomrijbolovsztvo) állami monopóliummá nyilvánítaná a tokhalak halászatát, feldolgozását és a belőlük készülő termékek, mindenekelőtt a kaviár értékesítését - értesült a Napi Gazdaság.
márc. 27
7:35
Leggyakrabban a menedzsereket taníttatják a cégek (mfor.hu)
A brit cégek negyven százaléka tartja fontosnak a cégvezetők folyamatos képzését, ezzel viszont csak konzerválják az elitet, mivel nagyon nehéz úgy bekerülni a cégvezetők táborába, hogy valaki nem elég naprakész - derül ki egy most készült felmérésből.
márc. 27
7:35
Az ügynök fizet, ha nem adja el (piacesprofit.hu)
Alapjaiban változtathatja meg a hazai ingatlanközvetítői piacot az áprilistól a Duna House-nál elérhető Értékesítési Garancia a cég szerint. Amennyiben az ingatlanközvetítő-hálózat nem tudja eladni a lakást, a tulajdonos viszont igen, a megbízási szerződés alapján a tulajdonos magas összeget kap. Ezzel a piac tisztulása illetve az eladók biztonságának növekedése várható.
márc. 27
7:36
Büntethető lenne a munkahelyi zaklatás (FigyelőNet)
Semmilyen jogszabály nem ösztönzi a hazai foglalkoztatókat a munkahelyi szexuális zaklatás kiküszöbölésére, ezért törvénymódosítást javasol az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) – írta a Világgazdaság.
márc. 27
7:36
A lovi akkor hozná a legtöbbet, ha bezárnák (privatbankar)
Bezárja, tovább önti bele a pénzt vagy ismét nekifut az eladásának - e lehetőségek közül kell döntenie a kormánynak a magyar lóversenycégek kapcsán. Az állami tulajdonos pénzügyileg akkor járna a l...
márc. 27
7:43
Szigroúbb lesz az élelmiszerbiztonság (Index)
Egy egész napi bevételt is elveszíthet az, aki fennakad az új szervezet szűrőjén.
márc. 27
7:43
Az APEH egyre jobban figyel az adókedvezményekre is (ma.hu)
Az APEH az ellenőrzések során egyre nagyobb figyelmet fordít a beruházási adókedvezmény igénybevételéhez szükséges feltételek teljesítésének ellenőrzésére - figyelmeztet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.
márc. 27
7:44
Tőzsdezárás - Tokió - Nikkei225: - 0,80 százalék csütörtökön (eBroker)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön már az egymás utáni második üzleti napon zárt alacsonyabban, mivel a japán exportőröket érzékenyen érintette a jen erősödése azzal együtt, hogy nem kedvezőek az értékesítési kilátásaik az amerikai piacon. Jelentősen esett egyebek között a Nissan és a Sony jegyzése a dollárnak a 98 jenes szintre történő esése miatt. Fokozta az amerikai recesszió miatti…
márc. 27
7:45
Nem szeretik a dollárhiteleket a bankok (Index)
Túl nagy a kamat- és árfolyamkockázat a dollárnál, ezért nem ajánlják az ügyfeleknek.
márc. 27
7:49
Felszámolják a balatonfűzfői papírgyárat (origo.hu)
Ismét összeomlott a több évtizedes múltra visszatekintő balatonfűzfői papírgyártás, felszámolási eljárást kezdeményeztek ugyanis a Hazai Papír és a Fűzfői Papírfeldolgozó ellen is - értesült a Napi Gazdaság.
márc. 27
7:51
Mehetnek a nők a bányába (Index)
Felmondta a kormány az 1935-ös genfi egyezményt, mert sérti az esélyegyenlőséget.
márc. 27
7:52
Újabb plázák és irodaházak jönnek (privatbankar)
Egymás után adják át Budapesten a modern irodaházakat, miközben a bevásárlóközpontok vonatkozásában is élénk a fejlesztői aktivitás. Egyre több vélemény szerint e piacok elérték már a keresleti korlátaikat.
márc. 27
7:52
Tőzsdezárás - London, Frankfurt: estek az indexek (eBroker)
Szerdán elsősorban a banki és bányaipari részvények árfolyamsüllyedése miatt zárt veszteséggel a londoni FTSE-100 és a frankfurti DAX-30 index is. Előbbi 5660,40 ponton végzett, keddhez képest fél százalékos eséssel, utóbbi 6489,26 ponton, süllyedése 0,54 százaléknak felel meg. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 indexe nem hivatalos adat szerint 0,6 százalékos veszteséggel…
márc. 27
7:54
Két földrész támogatja Obamát (privatbankar)
Ha a külföld választana amerikai elnököt, a különböző földrészek eltérő jelöltet támogatnának: Európa és Afrika számára az afro-amerikai Barack Obama demokrata szenátor a legelfogadhatóbb.
márc. 27
7:54
Mínuszban zárt a Wall Street szerdán (eBroker)
Szerdán gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,71 százalék (16,69 pont) csökkenéssel 2324,36 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 422,86 ponton zárt 0,88 százalék (109,74 pont) hanyatlással.
márc. 27
7:56
Kamatemelést várnak a devizakereskedők - Reuters felmérés (eBroker)
Magyar devizakereskedők azzal számolnak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn emeli az irányadó kamatot a jelenlegi 7,5 százalékról. A várt növelés mértéke kapcsán azonban megoszlanak a vélemények.
márc. 27
7:56
Az APEH egyre jobban figyel az adókedvezményekre is (Hírszerző)
Az APEH az ellenőrzések során egyre nagyobb figyelmet fordít a beruházási adókedvezmény igénybevételéhez szükséges feltételek teljesítésének ellenőrzésére - figyelmeztet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.
márc. 27
7:57
Megfelelő tervezéssel fellendíthetjük vállalkozásunkat (mfor.hu)
Benyújtott számla ellenében igényelhető, a beruházás negyedét kitevő önrésszel felvehető, beruházási hitelek a kis- és középvállalkozásunk piaci versenyképességét növelheti, ha megfelelő tervezéssel, megfelelő időben vesszük igénybe.
márc. 27
7:58
Mi várható ma Európában? (eBroker)
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön eséssel kezdhetnek követve a tegnapi amerikai, illetve a mai ázsiai tőzsdei tendenciát.
márc. 27
7:58
Veszteségek a tengerentúlon (Napi Online)
márc. 27
7:58
Állami tulajdonba veszik a tokhalakat (Index)
Betiltanák a kaviár forgalmazását, míg nem építik le a feketekereskedelmet.
márc. 27
8:04
Ausztria megadóztatná a tőkenyereséget (origo.hu)
A tőkenyereségekre kivetendő adóból biztosítaná az osztrák kormány az egészségügy középtávon is fenntartható finanszírozását - értesült a Világgazdaság. A járulékok emelése ugyanakkor nincs napirenden.
márc. 27
8:04
Keményebb fellépés várható a munkahelyi zaklatás ellen (mfor.hu)
Semmilyen jogszabály nem ösztönzi a hazai foglalkoztatókat a munkahelyi szexuális zaklatás kiküszöbölésére, ezért törvénymódosítást javasol az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) - olvasható a csütörtöki Világgazdaságban.
márc. 27
8:07
Devizapiac: enyhe forintgyengülés kora reggel (eBroker)
Csütörtökön a kereskedők véleménye szerint a forint a 256-258/euró árfolyamsávban mozoghat csekély forgalom mellett.
márc. 27
8:12
Padlón a cég, fizetés nélkül a Fűzfői dolgozói (Napi Online)

Keresés