A méltán sikeres középkori városépítős játék legújabb részéhez kiadott 1.5-ös verziószámú javítás elég sok változást hozott magával. Új tartalom: 3 új egyjátékos térkép klán rendszer támogatása Javítások: a chat rendszerben le lehet tiltani egyes felhasználok üzeneteit (...)
A Nokia új munkatársakat vesz fel budapesti regionális Pénzügyi Adminisztrációs Központjába (Shared Accounting Services), amely 2005 óta működik Magyarországon.
Kevés embernek adatik meg, hogy számítógép-használóként ne találkozzon legalább egyszer a Microsoft kék kaszásával. A „kékhalál” mint fogalom gyakorlatilag összenőtt a Windows operációs rendszer nevével, habár az újonnan megjelenő rendszerek s köztük az XP is generációkkal biztonságosabban fut, mint például a Windows 98.
Az Emfesz, amely már megkezdte az "internetező" háztartási fogyasztók számára a gázértékesítést, még az év második felében a lakosság szélesebb körét is megkeresi.
A Nokia új munkatársakat vesz fel budapesti regionális Pénzügyi Adminisztrációs Központjába (Shared Accounting Services), amely 2005 óta működik Magyarországon.
Amikor az interneten keresünk, hosszadalmas és kényelmetlen a találati listák elemeit egyenként megnyitni. Egy Firefox kiegészítővel azonban egyszerre akár tucatnyi weboldalt is megnyithatunk.
Mary Lou Jepsen technológiai igazgató után Ivan Krstic, a biztonsági fejlesztésekkel megbízott szakember is elhagyta az OLPC programot. Bennfentesek állítják: nem történt tragédia, a projekt ezt a csapást is kiheveri.
Az ország frissen elfogadott információs törvénye betiltja a gyűlöletkeltő, illetve pornográf tartalmakat is hordozó internetes oldalakat és komoly büntetéssel sújtja az ilyen jellegű anyagok terjesztését.
Szinte minden Macen megtaláljuk az Apple iPhoto elnevezésű szoftverét, amelynek segítségével katalogizálhatjuk és retusálhatjuk fotóinkat. Sőt, akár PDF formátumú e-bookot is készíthetünk vele!
A Free Radical legújabb FPS-e, a Haze eredetileg tavaly ősszel jelent volna meg PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra. Ebből nem lett semmi, de azért még nem temetjük.
A Red Herring médiacég bejelentette, hogy a Vatera.hu Kft., Magyarország legnagyobb aukciós piactere is szerepel az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) 100 legjobb technológiai magáncégét jutalmazó Red Herring 100 Europe díj döntősei között.
Áprilistól digitális IP-kamerák figyelik a Duna Solt és országhatár közötti szakaszát, segítve ezzel az árvizek elleni felkészülést. Az EU Interreg program keretében megvalósuló projekt beruházója az Alsó-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ADUKÖVIZIG), melynek hosszú távú terveiben egy határon átnyúló árvízvédelmi kamerahálózat szerepel.
Az Oracle szoftvergyártó a szerdai New York-i tőzsdei kereskedés leállítása után azt közölte, hogy a pénzügyi harmadik negyedévében emelkedett az adózott eredménye az egy évvel korábbihoz képest.
Minden korábbinál nagyobb összegű, összesen hárommillió dolláros (490 millió forint) adományt kapott a Wikipedia online enciklopédiát működtető alapítvány.
Bár ötödével nőtt a bevétel és harmadával a nyereség az Oracle legutóbbi negyedévében, a befektetők továbbra sincsenek meggyőződve arról, hogy a vállalat teljesítménye független tudna maradni az amerikai gazdaságot sújtó visszaeséstől. A szép eredmények ellenére a papírok a bejelentést követően több mint 8 százalékot vesztettek az értékükből.
A profitérdekelt internetszolgáltató cégek visszakozása miatt úgy tűnik, megtorpantak azok a korábbi nagyra törő tervek, hogy egész városokra kiterjedő wifi-hálózatot, tömeginternetet vezessenek be az Egyesült Államokban.
Ha minden álmunk, hogy nagyfelbontású tartalmakat tekinthessünk meg élőben internetről streamelve, ráadásul mobiltelefonon, akkor érdemes Japánba költöznünk.
Raúl Castro kubai elnök engedélyezte, hogy április 1-től magánszemélyek is vásárolhatnak számítógépet, és más elektronikai berendezéseket Kubában, ahol eddig ezt csak cégek, illetve külföldiek tehették meg.