Fernando Alonso még csak két versenyt teljesített a Renault színeiben az idei évben, máris nyíltan flörtölget a rivális Ferrarival, ugyanis ha a franciák nem tudnak visszatérni nyerő formájukhoz, a legjobb csapatnál folytatná, ami jelen esetben a Ferrari.
Életét vesztette az a sofőr, akinek kivilágítatlan autója összeütközött egy kisteherautóval szerdán éjjel Tatabánya és Vértesszőlős között - értesült a HavariaPress.
Miközben az autók pályán zajló küzdelmét, a versenyzők pipiskedését és a paddock pöffeszkedő moguljainak hatalomért folytatott harcát követjük figyelemmel, egy pillanatra gondoljunk azokra is, akiknek öt másodpercük van rá, hogy leszedjenek egy megszorult kereket. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Az Audi R8 kettős elismerést gyűjtött be 2008-ban a „Világ Év Autója” szavazásán, mégpedig az „Év Nagyteljesítményű Autója“ és az „Év Autós Formaterve“ díjak formájában.
Tessék óvatosan tolakodni a parkolóhelyekre. Elég ciki, ha pont egy szembejövő rendőrautót borítunk fel, mint ahogy tette azt ez a szerencsétlen olasz sofőr.
A német Volkswagen járműgyártó üzemet szeretne Szerbiában - értesült a Handelsblatt című német üzleti lap, mely szerint ehhez esetleg a kragujevaci Zastava autógyár kapacitásait szerezné meg a Volkswagen. A Zastava szerepel a szerb kormány privatizációs terveiben, a gyártó iránt érdeklődik a General Motors, a Ford, a Fiat, sőt az indiai Tata és a kínai FAW vállalat is. Folytatás a címre kattintva!
Május elsejétől - az inflációs kiigazítás nyomán - 2,2 százalékkal drágul Ausztriában a teherjárművek számára az autópálya- és gyorsforgalmiút-díj. A 3,5 tonna alatti személygépkocsik és a motorok számára változatlanok az eddigi díjak. Az eddigi kilométerenkénti 15,5 eurócent helyett egy kéttengelyes teherjármű vagy busz 15,8 centet fizet kilométerenként, a nagyobb járműveknél is pár centes lesz…
A helyszínen meghalt a személygépkocsiban utasként tartózkodó fiú, amikor az autó fának ütközött szerdán este Baja belterületén - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Harmincnyolc év elteltével kapja vissza egy férfi ellopott Ford Mustangját Los Angelesben. Eugene Brakke még 1965-ben vásárolta sportkocsiját, de csak nem egészen öt évig használhatta, mert ellopták.
A Red Bull versenyautója David Coulthard alatt idén kétszer is darabjaira hullott, ám sem a skót versenyző, sem Christian Horner csapatvezető nem látja úgy, hogy ettől kevésbé lenne biztonságos az RB4-es. Coulthard hozzátette, egy pilóta elég bolond ahhoz, hogy azt higgye, vele sosem történhet meg az, ami mással.
Idén eddig a több mint 225 ezerből 43 ezer autó esett ki a környezetvédelmi felülvizsgálaton. Leggyakoribb ok a dízeleknél a füstölés, benzineseknél a katalizátor, a lambdaszonda vélhető hibája. A javítás ilyenkor drága lenne, de vannak tisztességtelen alternatív megoldások is.
Négy halálos és 150 sérüléssel járó baleset történt a húsvéti háromnapos hosszú hétvégén, ezek kedvezőbb számok, mint az elmúlt években. Kedvezőtlen azonban, hogy a balesetek 15 százalékát éppen az ittas sofőrök okozták.
A Katari Motorsport-szövetség elnöke szerdán bejelentette, versenypályájukat, mely a MotoGP széria kalendáriumában is szerepel, átépítés alá vetik, amely lehetővé teszi, hogy Bahrein és Abu Dzabi után harmadik sivatagi helyszínként jelentkezhessenek a Forma-1-be.
Nem csak a postás csenget kétszer, van, aki postába hajt bele egy nap kétszer. Az utóbbi bravúr az Egyesült Államokban esett meg, Arkansas állam egy parányi, 130 lakosú településén. Egy 65 éves férfi hajtott bele a helyi posta épületébe.
Az újabb információk szerint már tíz sérültje van annak a balesetnek, amelyben egy iskolabusz és egy személyautó ütközött csütörtökön reggel a 67-es főúton - értesült a HavariaPress.
Az áprilisi Pekingi Autószalonon egy kifejezetten Kínának fejlesztett újdonság is feltűnik majd a Volkswagen standján. A középkategóriás limuzinról egyelőre annyit tudni, hogy kínaiak tervezték és Ázsiában gyártják, nevével kapcsolatban a Lavidát emlegetik internetes források. Az autóról, mely a Skoda Octavia műszaki alapjaira épül, egy előzetes fotót is nyilvánosságra hoztak, ezen a Lavida…
Az ukrán Leonyid Sztadnyik, a világ legmagasabb embere méretre igazított autót kapott ajándékba Viktor Juscsenkótól, országa államfőjétől. Sztadnyik testmagassága egészen pontosan 255 centiméter, amint azt a Guinness Rekordok Könyve is rögzíti.
Az indiai Tata Motors veszi meg 2,3 milliárd dollárért a Ford két luxusmárkáját, a Jaguárt és a Land Rovert - jelentették be szerdán. Az ügylet lezárása június vége felé várható.
Rognork elérkezettnek látta az időt, hogy felemelje szavát az autósiskolák oktatóinak nem éppen példaértékű viselkedési szokásaival szemben, miszerint az is tartsa be a szabályokat aki másokat erre tanít. Sőt! Most fakadt fel bennem a tályog, amit gyűjtögetek évek óta az autósiskolák oktatói miatt. A hely: Kispest, Határ út - Ferde utca sarok. Mivel metróállomás, bevásárlóközpont, stb rengeteg…
Bezárja nyíregyházi telephelyét a használtautó kereskedő AAA AUTO Csoport - közölte a cég az MTI-vel szerdán. A döntést azzal indokolták, hogy a cég hálózata az északkelet-magyarországi régió igényeit három helyett két egységgel - Miskolcon és Debrecenben - is képes kiszolgálni.
David Coulthard megerősítette, teljes mértékben bízik a Red Bull Racing idei versenygépének designjában, jóllehet eddig két látványos bukáson van már túl az idei esztendőben.
Szerdán Párizsban ülésezett a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC), hogy kinevezze a Motorsport Biztonsági Fejlesztési Alap Ügyvezető Bizottságának tagjait. A testület osztja majd el ugyanis azt a 60 millió dollárt, amelyet a McLarennek kellett a tavalyi év kémkedési botránya miatt átutalnia az FIA számlájára.
Egyre markánsabb tendenciának tűnik, hogy a prémiummárkák luxus divatmárkákkal szövetkezve limitált példányszámú, méregdrága autókat dobnak piacra. A ritka kivitelekre szinte mindig komoly érdeklődés mutatkozik, ám a miértre nehéz meggyőző választ adni: csupán a vásárlók sznobságára építő marketingtrükkről, netán az önkifejezés egy újabb módjáról van szó?A teljes cikk az A5.hu oldalán ide…
A holland Audiblog elcsípett egy alig álcázott Audi S3 Sportbacket valahol Európában. Hogy mi ebben a különleges? Csak annyi, hogy az S3, amolyan igazán sportos modellként, eddig csak háromajtós kivitelben volt kapható, mostantól azonban kijelenthető, hogy az ingolstadti gyár hamarosan ötajtósként is piacra dobja bivalyerős kompaktját. A premiert 2008 végére-2009 elejére várjuk, az autóban minden…
A nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megye közlekedésrendészete szokatlan lépésre szánta el magát a közúti balesetek számának csökkentése végett: felkérte a görög katolikus egyház egyik papját, hogy szentelje meg azokat az útszakaszokat, ahol különösen sok baleset történt.
A német Volkswagen járműgyártó üzemet szeretne Szerbiában - értesült a Handelsbalatt című német üzleti lap, mely szerint ehhez esetleg a kragujevaci Zastava autógyár kapacitásait szerezné meg a Volkswagen.
Katar készen áll arra, hogy Forma-1-es versenyeknek is helyet adjon a jövőben, miután sikeresen megrendezte a MotoGP történetének első éjszakai versenyén még a hónap elején.
Néhány héttel a B-osztály modellfrissítése után a Mercedes-Benz bejelentette az A-osztály átfésülését is. A kínálat legkisebb modellje 2009-re modernebb külsőt, és jóval tisztább erőforrásokat is kap.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone az Ausztrál- és a Maláj Nagydíjhoz hasonlóan, a Kínai- és a várhatóan 2010-ben debütáló Dél-Koreai Nagydíjat is éjszakai versennyé tenné, hogy az európai televíziónézők emberibb időpontban láthassák a futamot.
A Jordan és a Jaguar egykori tervezője, Gary Anderson arra gyanakszik, hogy a Ferrari Malajziában előre eltervezte, hogy Kimi Räikkönen az első bokszkiállás során megelőzi majd a pole pozícióból induló csapattársát, Felipe Massát.
Leonyid Sztadnyik a maga 2,58 méteres magasságával nem könnyen talál a méretének megfelelő termékeket. A Guinness Rekordok Könyvének legmagasabb emberét most az ukrán nép egy olyan autóval lepte meg, melybe bele is fér.