Nulla százalék kezdőrészlet, húszezer forint alatti törlesztőrészlet - néha úgy tűnik, szinte ingyen lehet új autóhoz jutni. Pedig egy rossz feltételekkel felvett autóhitel nagyon sokba kerül - akár magába az autóba. Végigvesszük, mire kell figyelni.
Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés alapos gyanújával vettek őrizetbe az érdi rendőrök egy férfit, aki nem volt hajlandó iratait átadni az őt ellenőrző rendőröknek, majd autójával az egyik rendőr felé indult és majdnem elütötte. A gépkocsi két utasát, egy fiatalabb férfit és egy nőt a rendőrök szintén előállítottak, mivel akadályozták a gépkocsivezető őrizetbe vételét.
Két szinte ugyanolyan kasztni, két eléggé különböző autó. De vajon érdemes-e kiadni majdnem 30 százalékkal több pénzt az extrákért, és vajon tényleg jobb-e a GT?
Kemény harcot vívott a Renault azért, hogy Oroszország első számú fegyvere az övék legyen. Egyelőre még keveset tudni arról, hogy mi a franciák terve a Ladával, de jó eséllyel készülnek majd itt Renault-modellek, és a Lada modernizációja is megkezdődhet.
Michael Schumacher a Pannóniaringen tett látogatása után néhány nappal újra nyeregbe pattant, a hétszeres F1-es világbajnok húsvét hétvégéjén Barcelonában motorozott. A német sofőr új hóbortja megosztja a véleményeket közvetlen társaságában.
Tavaly összesen 503 kárbejelentés érkezett kátyúk miatt, ebből 212-t fogadtak el, a többit elutasították; az elfogadott kárbejelentéseknél összesen csaknem 29 millió forintot fizetett ki a Magyar Közút (MK) Kht. - írta a pénteki Világgazdaság.
A Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn elárulta, hogy az RA108-as kezdeti sikerei ellenére sem helyeznek nagyobb hangsúlyt az idei modell továbbfejlesztésére, különösen akkor nem, ha az visszaveti a 2009-es programot.
Úgy tűnik, csendben búcsút vehetünk a német presztízskocsikban dolgozó V8-as dízelmotoroktól. Két gyár ugyanis úgy gondolja, nem erőltetnék ezt a megoldást, inkább a hathengeres turbókat. Ami nem lenne olyan nagy dolog, ha nem a Mercedes és a BMW lenne a két cég.
Öt évig terjedő börtönbüntetést kaphatna, aki korhatáros videojátékot ad el kiskorúnak az internet és a számítógépes játékok gyermekekre gyakorolt hatásait elemző új brit kormányzati tanulmány javaslata szerint.
Engem személy szerint kiráz a hideg ha balesetet látok és görcsbe szorul a gyomrom. Inkább nem is nézek oda. Nemcsak hogy ízléstelen mások szerencsétlenségén csámcsogni, de neve elhallgatását kérő levélírónk tanulsága szerint még veszélyes is lehet. Súlyos baleset történt 03.22-én, szombaton a 2/A út Dunakeszi és Göd közötti szakaszán, a Budapest felé vezető oldalon. Az egész egy Kia Sorento…
Hárman, köztük egy gyerek sérült meg súlyosan abban a buszbalesetben, amely péntek reggel történt a 8-as főúton Rönök és Vasszentmihály között; a román felségjelű buszon 10-14 éves gyerekek utaztak, 13-an könnyebben megsérültek - közölte a katasztrófavédelem és a Vas megyei rendőrség az MTI-vel.
Tavaly összesen 503 kárbejelentés érkezett kátyúk miatt, ebből 212-t fogadtak el, a többit elutasították; az elfogadott kárbejelentéseknél összesen csaknem 29 millió forintot fizetett ki a Magyar Közút (MK) Kht. - idézi az MTI a pénteki Világgazdaságot.
A Bridgestone vezetése bízik benne, hogy vadonatúj keverékű abroncsai, illetve a melegebb aszfalt megoldja a felmelegítési problémákat, mikor a jövő hónapban tovább folytatják a slick gumik tesztelését Barcelonában.
Részben a fuvarozók kérésére a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön némileg könnyített a tehergépjárművek behajtását korlátozó decemberi szabályozásán, érdemben azonban nem változtattak a múlt évi szigorításokon.
A MotoGP többszörös világbajnoka, Valentino Rossi úgy gondolja, hogy jól szerepelhet egyik kedvenc pályáján, a hétvégi Spanyol Nagydíjnak helyet adó Jerezben, miután elég gyengén kezdte az idei évet a villanyfényes Katarban.
A román fővárosban már életbe léptek a közlekedési korlátozások a jövő heti NATO-csúcs biztonsága érdekében, az eseménynek otthont adó parlamenti palotát pedig már "fel is öltöztették". Bár maga a csúcstalálkozó hivatalosan csak jövő szerdán kezdődik, a rendfenntartó erők már most elkezdték korlátozni a forgalmat, amely egyfajta "gyakorlatnak" is tekinthető.
Juhász Dávid, a Team Suzuki Magyarország 16 éves versenyzője Valenciában tesztel. A jövő hét végén (április 6-án) induló GSX-R Európa Kupára készül, melynek állandó résztvevője lesz 2008-ban. A kupasorozat szezonnyitó futama a valenciai pályáján lesz a Superbike Világbajnokság aktuális futamával párhuzamban.
A Jordan és a Jaguar istálló egykori főtervezője, Gary Anderson szerint a Ferrari szándékosan vette el Felipe Massától az első helyet a hétvégi Maláj Nagydíjon, ahol a pole pozícióból rajtolhatott, és egész az első kiállásig az élen állt Raikkönen előtt.
A világbajnoki címvédő, Talmácsi Gábor a második helyen végzett a szezon második állomásának helyet adó Spanyol Nagydíj első szabadedzésén, ahol fél másodperccel maradt el az őt megelőző Nicolas Teroltól. A harmadik Corsi lett.
2008. március 28. Ma reggel 9:00-kor kezdetét vette a gyorsasági motoros világbajnokság második nagydíjának háromnapos programja, amit a 125 köbcentiméteresek szabadedzése nyitott. A 45 perces próbát a mondhatni legfiatalabb versenyzők kezdték, akik már bizonyára türelmetlenül várták, hogy a boxutca lámpája zöldre váltson.
A Honda csapatfőnöke bár örül annak, hogy a csapat RA108-as modellje sokat javult a téli felkészülés alatt, azt mondta, ha szükséges, minden további nélkül leállítja a további fejlesztéseket a 2009-es versenygéppel való munkálatok érdekében.
Hatalmas dinoszaurusz-állkapcsot találtak egy perui buszon - közölte a helyi rendőrség. A Lima felé tartó busz rakterében bukkantak rá a gyanús csomagra, s mivel semmiféle felirat nem volt rajta, a rendőrök megvizsgálták. Így derült ki, hogy egy dinoszaurusz 8,5 kiló súlyú állkapocscsontja volt benne.
Ross Brawn csapatfőnök szerint hiába kezdte a vártnál sokkal jobban az idei szezont a Honda istálló, a különítmény elsősorban 2009-re összpontosít. A szakvezető elárulta: a japán együttes jövő évi programja máris elkezdődött.
A Forma-1-ben szereplő versenyzők a földkerekség legedzettebb atlétái közé tartoznak, minden porcikájuk alkalmazkodott a különleges feltételekhez, amik csak talán a vadászgéppel repülő pilóták kihívásaihoz hasonlíthatók.
A Force India szóvivője szerint a csapat jogelőd istállójának volt tulajdonosa, Eddie Jordan egyáltalán nem akadályozza őket abban, hogy behajtsanak a Silverstone-ban található gyár területére, és a munka továbbra is zavartalanul folyik.
A kátyúk miatt közel 29 millió forint kártérítést fizetett ki a Magyar Közút Kht. az autósoknak 2007-ben. Egyre kevesebb a kátyú, de egyre többen kérnek kártérítést.
Amennyire furcsa szerzet a formula autókra emlékeztető Caparo T1-es, annyira imádják a hardcore autórajongók - erre lehet legalábbis következtetni a szépen alakuló eladásokból. A sikeren felbuzdulva a cég rövidesen két vadonatúj modell piacra dobását tervezi.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. március 28. A versenyzők már óriási izgalommal várták az év első európai versenyét. A királykategória délelőtti szabadedzésén ideális időjárási körülmények fogadták a srácokat: 17 fok, napsütés és enyhe szél.
A Force India pilótája Adrian Sutil számára nem kezdődött jól a 2008-as év, mivel az Ausztrál és a Maláj Nagydíjat is fel kellett adnia, ezzel szemben csapattársa, Giancarlo Fisichella Szepangban a tizenkettedik lett. Colin Kolles csapatfőnöke ennek ellenére azt mondta, Sutil állása egyelőre nem forog veszélyben.
A hivatalos teszttel (shakedown) megkezdődött az Argentin Rally érdemi része. A verseny helyszínét szerdán egész nap vihar áztatta, sok javulást a hétvégére sem ígértek a meteorológusok.
Colin Edwards végzett az élen a Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén a 800 köbcentis géposztályban. A Tech 3 Yamaha versenyzőjét egy tizeddel lemaradva a bajnoki címvédő Casey Stoner követte, aki mögött Rossi és Hayden sorakozott fel.
A nagy fordulatról, Felipe Massa bakizásáról, a BMW esélyeiről a várva-várt első futamgyőzelemre, a McLaren gyengélkedéséről, a Toyota szárnyalásáról, és arról, hogy Norbert Haugnak miért kellene kevesebb virslit ennie...A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A nagy fordulatról, Felipe Massa bakizásáról, a BMW esélyeiről a várva-várt első futamgyőzelemre, a McLaren gyengélkedéséről, a Toyota szárnyalásáról, és arról, hogy Norbert Haugnak miért kellene kevesebb virslit ennie...A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A Suzuki a hétvégi Spanyol Nagydíjon is a 2007-es aerodinamikai csomaggal, illetve karosszériával, ám a 2008-as erőforrással, ECU-val, fékekkel, és felfüggesztéssel áll majd rajthoz, ahogy azt a szezonnyitón is tette Katarban.